A CAT IN THE BRAIN (1990)

Lucio Fulci, olasz

And now, the end is near

And so I face the final curtain

My friend, I'll say it clear

I'll state my case, of which I'm certain...

A film a 20. századi európai horror egyik fő alakjának hagyatéka, s egyben korának egyik legzseniálisabb, legfantáziadúsabb és legszórakoztatóbb mozgóképe. Ám ez még nem minden. A kor legnagyobb rendezőjének életében is fordulópont ez a film: Fulci a személyes válságából teremtett műalkotást, és előkészítette az utat olyan klasszikusok számára, mint a

Oké, feladom magam, az 1001 Film, amit látnod kell könyvben található 8 ÉS ½ ömlengés "fulcsisított" változatát adtam elő. Mondjuk a ½ -e igaz, csak sajnos éppen nem az, amelyik a leg-leg-legeket ígéri: A CAT IN THE BRAIN (avagy NIGHTMARE CONCERT) se nem zseniális, se nem fantáziadús, szórakoztatónak is csak bizonyos fenntartásokkal nevezhető, a legjobb, amit el lehet mondani róla, az Enzo Sciotti valóban remekbe szabott plakátja. A SETTE NOTE IN NERO vagy akár a THE HOUSE BY THE CEMETERY borzongatásainak magaslatairól eme szó szerinti fércmunkával Bianchikban (Andrea és Mario) mérhető mélységekbe zuhanunk, átlagnézőnek értékelhetetlen szemét. Ugyanakkor az olasz horrort egészen a sírig végigkísérők számára felbecsülhetetlen kuriózum-értékkel bír, Fulci horror-filmográfiájában fontos (vég)állomás, legalább egyszer látni kell.

BEYOND THE BEYOND

Lucio Fulci zsánerterroristának nevezte magát, egy rendező, aki készít néhány sikeres filmet, aztán továbbáll, maga után hagyva egy általa szétbombázott műfajt. De mi történik akkor, ha a zsánerterrorista nem tud továbbállni, és ott reked a romok alatt? Maradék kreatív energiáit felrobbantva, minimális büdzséből, létrehoz egy kísérleti splatterfilmet, recenziónk vitatott tárgyát.

Radírfej

Egyik utolsó filmjében és első főszerepében Lucio Fulci, a kardiológusból lett filmrendező alakítja Dr. Lucio Fulcit, az olasz filmrendezőt. A karaktert először íróasztalánál látjuk, ahogyan következő forgatókönyvét veti papírra: „Egy nőt baltával agyoncsaptak. Egy másik testét láncfűrész darabolta fel. Egy másikat forró vízbe fojtottak, torkát őrjöngő macska tépte szét. Élve elégették. Lefejezték. Megkínozták. Megvakították. Megfeszítették.” A kopasz feje búbjára közelítő kamera belemászik a koponyájába (á la OPERA), agyát őrjöngő macska cincálja szét. Az inkább kisnyugdíjas magyartanárra, mintsem híres rendezőre emlékeztető Dr. Fulci kegyetlen horrorfilmek túlhajszolt alkotója, és ettől olyanná vált, mint a viccbéli Móricka: mindenről az jut eszébe. A maestro egy tatárbifszteket sem tud jóízűen elfogyasztani az étteremben, mert az étel láttán az aznap délelőtt a Cinecittában forgatott láncfűrészes kannibál mészárlás jelenetei villannak be. Szűkebb otthonában sem jobb a helyzet, a békésen fát aprító kertész vérszomjas pszichopatává változik, a hátsó ablakon kitekintve megkéselnek valakit, a mikrosütőben vacsora helyett levágott női fej kozmál oda. Dr. Fulcinál még a csapból is horror folyik, de szó szerint.

Doktor Gore

A látomásoktól gyötört, depressziós rendező felkeresi a hipnózissal gyógyító pszichiátert, Dr. Egon Swharz-ot. A karakter a film egyik nagy giallo-rejtélye: nem elég, hogy egy irodalomtörténészről van elnevezve, de az őt játszó "David L. Thompson" kilétét máig homály fedi! A csalfa felesége miatt az idegösszeomlás szélére sodort agyturkász készségesen meghallgatja páciensét, végignézi videokazettán a Dr. Fulci-összest (meg talán a TENEBRE-t), és munkához lát. Swharz titokban a rendező nyomába ered, a találomra kiválasztott áldozatokat a filmekben látott módszerekkel lemészárolja, hogy aztán a feleségével is végezve az egészet rákenhesse a hipnózis csapdájába ejtett, magát gyilkosnak képzelő filmesre. A rendőrségnek végül sikerül lekapcsolnia a sorozatgyilkost (a film olcsóságára jellemző, hogy ezt le sem forgatták, csak szóban közlik), Dr. Fulci a pszichiáter fiatal titkárnőjével a karjaiban, Perversion névre keresztelt vitorlás yachtján kihajózik a Földközi-tengerre. Fulci-film happy enddel? Most már tényleg mindent láttunk.

KitKats

Véletlen egybeesés vagy sem, többször előfordult, hogy egy aktuális Fulci a korabeli Dario Argentóra rímelt: INFERNO - ZOMBIK VÁROSA; TENEBRE - THE NEW YORK RIPPER; A CAT IN THE BRAIN... cat, cat... The Black Cat a TWO EVIL EYES-ból? Miért is ne: főszereplőik szörnyűségeket megörökítő művészlelkek, modern kori Edgar Allan Poe-k, egyben rendezői alteregók, horrortól zaklatott elméjüket konkrétan/metaforikusan a címszereplő háziállat kínozza. Mindkét rendező szívesen potyogtat filmtörténeti utalásokat, különös tekintettel Hitchcockra (PSYCHO, HÁTSÓ ABLAK), a prostituált meggyilkolása alatt hallható komolyzene a Fulci-kedvenc M - EGY VÁROS KERESI A GYILKOST irányába tett gesztus.
  

Lucio Fulci, ahogy manapság mondanák, kimaxolta az önreflexivitást, ennyi közelképpel a saját, nem éppen leányálom fejéről addig még egyetlen nárcisztikus hajlamú horrorrendező sem merte sokkolni a közönségét. Az más kérdés, hogy a nyögvenyelősen eljátszott klón legfeljebb egy csonka önportrénak tekinthető, az anti-alakítás csak azért nem szúrja ki a szemet, mert a többi színész sem sokkal jobb nála! Horrorfilmes fikcióját a való világra szabadítva Fulci a tudta nélkül megágyazott a posztmodernitásával tüntető RÉMÁLOM 7-nek ("Wes Cravennek nem kellett volna lopnia tőlem." - jegyezte meg gúnyosan), a tudtával lenyúlta Az éjszaka gyermekei pszichiáter-manipulátor ötletét („Clive Barker jó barátom”), és nem mellesleg új szintre emelte/süllyesztette a Bruno Mattei féle copy-paste filmkészítést.

Death Walks on New Balance

A fércelés csimborasszójában a játékidő majd háromnegyedét kitevő gore-víziók és gyilkossági jelenetek egy kábeltelevíziós piac számára készült, eladatlanul dobozban maradt olasz horror-sorozatból származnak. A szerzői megközelítést félretéve, a CAT létrejöttében valószínűleg meghatározó szerepet játszottak azok a pénzük után futó producerek, akik az újrahasznosítás funkcióját is betöltő mozifilmmel próbáltak visszaszerezni valamennyit a Lucio Fulci Presents-be beleölt összegből. Az Alpha Cinematografica (később átnevezték Cine Duck-ra, aztán Executive Cine TV, végül csődeljárás) 1988-89 között forgatott, Fulci hírnevét kihasználó filléres produkcióinak némelyikét az egykori sikeres önmagának már csak halvány emlékeként tevékenykedő Fulci rendezte (TOUCH OF DEATH; SODOMA'S GHOST), másokat a két Bianchi, Andrea (MASSACRE) és Mario (THE MURDER SECRET), továbbá Leandro Luchetti (BLOODY PSYCHO) és Giovanni Simonelli (HANSEL E GRETEL), mindannyian igen alacsony színvonalú munkákat téve le az asztalra.

Overkill

Rusnya 16mm-es fényképezésével maga a CAT is kellő igénytelenséggel van megcsinálva, így a folytonossági bakikat leszámítva aránylag zökkenőmentes az átmenet a különböző anyagok között. Még jó, hogy a) Fulci nem a fénykorában készült alkotásaiból csemegézett; b) sikerült egy tapasztalt vágót kerítenie a régi harcostársnak számító Vincenzo Tomassi személyében. A válogatott vérengzések klipjei először szórakoztatóan hatnak, majd gépies, "pornós" ismétlődésük egyre agyzsibbasztóbbá teszik a látványosságokat, ahogy megcsonkítanak, lefejeznek, bunkósbottal péppé vernek vadidegen férfiakat, nőket és gyereket (de főleg nőket). Perverz játékot űz Fulci a nézőjével, mintha szándékosan arra törekedne, hogy Dr. Fulcival együtt mi is csömört kapjunk az egésztől, lényegében kinyírja a horrort a horrorral.

Metacinematografico

"A legerőszakosabb film, ami valaha készült!" - henceg a DVD borítója; "27 speciális effektus: egy rekord" - állítja a korabeli olasz promóció; "Szadizmus, nácizmus - van ennek egyáltalán még értelme?" -  mormogja a szakálla alatt Dr. Fulci, amint éppen egy náci témájú, a SODOMA'S GHOST képsoraival illusztrált filmet rendez. Dr. Fulci professzionális és magánéletére oly mértékben rátelepedett a horror, hogy képtelen kikecmeregni belőle - a szolgájává vált saját "művészetének". Fulci, az igazi, váltig állította, hogy nem önéletrajzról van szó, már csak azért sem, mert bár a ZOMBI sikerétől számítva bő tíz éven át egyfolytában horrort rendezett, sosem vette túl komolyan a gore-t, továbbá a főszerepet is csupán kényszerből vállalta el, miután a felkért amerikai színész (Robert De Niro? Harvey Keitel? Kicsoda?) az utolsó pillanatban visszamondta a fellépést. Egyik nyilatkozata szerint a történet újraforgatásának gondolatával is kacérkodott, profibb effektekkel és nem máshonnan összeollózott jelenetekből dolgozva.

Aki Utoljára Nevet

Mindez azonban mit sem változtat a szomorú tényen, hogy vénségére, betegségben, pusztán a betevő falatért Fulcinak trash-horrorokat kellett forgatnia csepűrágókkal körülvéve, bóvli effektekkel, bármiféle inspiráció vagy cél nélkül. Ekkorra már két film is a nevét viseli, aminek a forgatását kénytelen volt otthagyni, helyét kontároknak adva át (ZOMBI 3 és a SODOMA'S GHOST, melyet Mario Bianchi fejezett be). Önironikus, a túlzásokba esés fegyverével élő filmjét vehetjük egy splatter-testamentumnak, melyet feltehetőleg egyaránt címzett bírálóinak, rajongóinak, az őt kiszipolyozó producereknek (például jelen film producereinek), mindazoknak, akik erre a sorsra juttatták. Nőgyűlölő imázsát kijátszva az általa megvetett pszichoanalitikára is csapást mér, a történetben nem a mi szegény, ártatlan rendezőnk, hanem az őt manipuláló pszichiáter a nőgyűlölő gyilkos. 

Fulci Lives?

„Apám szerette ezt a filmet. – írja lánya, Antonella Fulci. Egy tréfába foglalt ártatlansági nyilatkozat, módja annak, hogy mint mindig, övé legyen az utolsó szó. Egyik kedvenc dalának, a My Way-nek a feldolgozásaként jellemezném. ’Ki mondta, hogy túl sok zoomot használtam a filmjeimben? Rendben, zoomoljunk addig, amíg fáj! Túl sok a vér a filmjeimben? Ideje, hogy megöljek pár hölgyet a saját kezemmel! Most pedig higgadjatok le és ismételjétek magatoknak: ez csak egy film, ez csak egy film, és Perverziónak hívják a hajómat.’ Ez volt ő.”

For what is a man, what has he got?

If not himself, then he has naught

To say the things he truly feels

And not the words of one who kneels

The record shows I took the blows

And did it my way

Yes, it was my way

Slusszpoén

Olaszországban a filmet a Lucas Film forgalmazta. George nem állt a rendelkezésünkre, hogy kommentálja a dolgot.

Fulci & Romero: a könyv

Orosdy Dániel / Schreiber András

A   közgazdaság  horror mesterei:

Lucio Fulci & George A. Romero

"E kötetben Orosdy Dániel és Schreiber András közvetlen, olvasmányos stílusban, de tudományos alapossággal vizsgálja a modern horrorfilm két fontos figurája, az olasz Lucio Fulci (Farkasvér, Zombi, A pokol hét kapuja, Zombik városa) és az amerikai George A. Romero (Holtak-sorozat, Creepshow – A rémmesék könyve, Majomszeretet: Egy félelmetes kutatás, Stephen King: Halálos árnyék, Csonttörő) karrierjét, életét, fontosabb műveit és munkásságuk néhány eddig ritkábban elemzett vonatkozását. A horror mesterei nem kizárólag a műfajt és az alkotókat közelebbről ismerőket, illetve a filmmel aktívan foglalkozókat kívánja megszólítani, a portrék célja túlmutat az ismeretterjesztésen vagy a rémfilmekkel foglalkozó tudományos munkák szaporításán. Az olvasó az esszék révén képet kaphat a horror alműfajainak, különösen a zombihorrornak a fejlődéséről, az olasz és amerikai filmgyártás elmúlt 50 évéről, számtalan kevésbé ismert, de figyelemreméltó műről, alkotóról, stílusról, irányzatról, fogalomról, valamint a színes egyéniségű filmesekhez és sajátos mozijaikhoz kapcsolódó anekdotákról.

A Kapuk a Túlvilágra – Lucio Fulci élete, pályája és filmjeivel Orosdy Dániel a rendező horror műfaján kívüli munkáit is mérlegre helyezi, és jelentős ismeretanyag átadása mellett megpróbál válaszolni mindazokra a kérdésekre, melyek a rendező életművének ismerőit és az iránta érdeklődőket foglalkoztathatják: Tényleg „csak” horrorrendező volt, méghozzá elsősorban zombifilmeké? Kontár volt, megbízható iparos, vagy saját vízióját követő művész? Érdemes egyáltalán felfedezni a munkáit? ← költői kérdés (D.)

A George A. Romero, a zombikirály – Csonka portréval Schreiber András elsősorban a modern zombifilmek atyjának társadalomkritikus felfogását veszi szemügyre közelebbről, sajátosan értelmezését nyújtva e munkáknak, kitérve a zombifilm műfajának genezisére, és a rendező egyes művei közti tartalmi és témabeli összefüggésekre."

Eddig a szponzorált tartalom, de ha pocsék lenne a könyv (és nem lenne benne a Deliria linkje), nem reklámoznám itt az oldalon. 

A műfaji film, azon belül a horror hazai szakirodalma enyhén szólva szegényes, talán ha egy olyan tanulmánykötet látott napvilágot az elmúlt tíz-húsz-száz évben, ami a polcokra kívánkozik (A vámpírfilm alakváltozatai - Varga Zoltán kiváló és alapos munkája a témában). A most megjelenő Fulci/Romero split-könyv létjogosultsága tehát megkérdőjelezhetetlen, a Filmvilágban publikáló szerzők ráadásul értik a dolgukat. Na igen, az említett orgánum nem örvend túl nagy népszerűségnek a rovásírással tetovált, délidőben black metált hallgató horroristák körében, de az újságot rendszeresen átlapozgatva megállapíthatjuk, hogy az utóbbi években színre lépett egy új, "posztmodern" generáció, akinek már teljesen más a hozzáállása a nálunk sokáig lenézett, ill. semmibe vett műfajokhoz. Mi sem példázza ezt jobban, mint eme kötet, melynek egyik írója szerint akár a ZOMBI 3 is lehet "nagyon szórakoztató"!

Radikális töltetű témáját elegánsan puritán borító ellenpontozza, megfelelő távolságból nézve mintha Fulci & Romero, a két neves közgazdász okfejtéseit olvasnád a globális pénzpiaci folyamatokról (van pár csaj, akinek ez bejön). A közel 300 oldalas könyv hamarosan rendelhető lesz az interneten, állítólag boltokban is lehet majd kapni (fogy.ár 2690Ft). Addig is, egy példányt nyerhet az a Deliria-olvasó, aki először elküldi emailben - designhernadi(X)gmail.com - annak a négy, nálunk videokazettán megjelent Lucio Fulci & George A. Romero filmnek a címét, amit az alábbi VHS-leírások takarnak: / GAME OVER!

A nyertes nevét itt a lap alján fogom közzé tenni. - Aki nem más, mint Székely Ádám. Hm, honnan ismerős ez a név?

Ha forgalmazásba kerül a könyv, ki fogok tenni egy linket az oldalsávba.

DARK NIGHT OF THE SCARECROW (1981)

Frank De Felitta, USA

1981-ben az amerikai filmpiacot újfajta szuperhősök lepték el. Ezeket a szúró-vágó eszközökkel felfegyverzett rendíthetetlen ólomkatonákat az a nemes szándék vezérelte, hogy megszabadítsák a galaxist a morális rendet fenyegető fiatalságtól. Slasher invázió, teljes gőzzel: THE FUNHOUSE, THE BURNING, THE PROWLER, JUST BEFORE DAWN, HELL NIGHT és a többiek. Ekkor mutatták be a két agyonüthetetlen slasher-sorozat első folytatásait (HALLOWEEN 2; PÉNTEK 13. 2), a nagy hollywoodi stúdiók független kanadai slasher-produkciókat forgalmaztak (MY BLOODY VALENTINE, HAPPY BIRTHDAY TO ME), Chuck Norris hamarosan egy HALLOWEEN-klónban karatézik (SILENT RAGE). 

A slasher térnyerését mi sem mutatta jobban, mint hogy mindenszentek ünnepe előtt néhány nappal az Egyesült Államok egyik legnagyobb televíziós társasága, a CBS egy saját gyártásban készült, jellegzetes slasher-jegyeket magán viselő tévéfilmet tűzött főműsorra. A médium cenzori megkötéseinek megfelelően - de a készítők határozott állítása szerint nem amiatt - a DARK NIGHT OF THE SCARECROW-ban alig folyik vér, mentes a tiniszextől, sőt még mutatóban sem szerepelnek benne kamaszok. Hogyan kelhetett egyáltalán versenyre az akkori felhozatallal? A kérdés a film megtekintése után okafogyottá válik, ugyanis a maga nemében annyira jól sikerült, hogy mozikban vetített társai is tanulhatnának belőle egy s mást. 

A filmtörténet első madárijesztős rémhistóriája (mi tartott ilyen sokáig?) magától értetődően egy mezőgazdaságból élő kis közösségben játszódik, a közép-nyugat aranyló búzatáblái között, a tökszezon (Halloween) idején. A helyi postás régóta meg akar szabadulni a falu bolondjától, a gyermeklelkületű, értelmi fogyatékos Bubbától. Egy szerencsétlen balesetet követően kap az alkalmon, és három cimboráját segítségül hívva a madárijesztőbe bújt Bubbát szó szerint kivégzik a mező közepén. Még ott a helyszínen megtudják, hogy önbíráskodásuk fatális tévedésen alapult; a hidegvérét megőrző postás a ronggyá lőtt halott kezébe nyomott vasvillával az önvédelem látszatát kelti. A bíróságon felmentett férfiak nem sokáig örülhetnek a kocsmában, a madárijesztő visszatér, hogy megtorolja sérelmeit. 

Vidéki gótika, klasszikus szellemtörténet és kreatív slasher metszéspontján álló SCARECROW a borítón is hangsúlyozott arculata ellenére nem egészen azt a nótát fújja, amiben a pszichotikus madárijesztő kaján vigyorral a képén részeg bugrisokon köszörüli vasvilláját. Később lesz ilyen is, de itt még a népmeseszerű, végső soron pozitív szerepet betöltő szörnyfigurára alig esik reflektorfény, az igazi gonoszság néhány hús-vér helybéli szívében lakozik. 

A neves karakterszínész, Charles Durning mesterien visszataszító alakításában a fő manipulátor postás egy scarecro' inverso: az állandóan rajta lévő kék egyenruhája bizalmat, tiszteletet közvetít környezete felé, miközben az élre vasalt maskara mögött valóságos démon rejtőzik. „Nem foglak bántani, én vagyok a postás. Senki sem fél a postástól!” Amikor a bigottságát pedofiliával tetéző karakter megkörnyékezi a kislányt, az legalább annyira para, mint a sötét éjszakában ténykedő madárijesztő, kinek láthatatlansága – egyáltalán, létezésének megkérdőjelezése - nagyban hozzájárul a  film hatásosságához.

A forgatókönyv íróját az amerikai fantasztikus irodalom nem kisebb személyisége, mint Ray Bradbury látta el tanácsokkal. A síron túlról kísértő bosszútörténet sok eredetiséggel nem vádolható (a THE CHILD-ot például hasonló fából faragták), műfajából a könyv elsősorban jól felépített szerkezetével, átgondoltságával emelkedik ki, a sorok között Bradbury líraisága, humanizmusa fedezhető fel. A tele-horror fő vonzereje mégis abból a Carpenter HALLOWEEN-jét idéző nemes egyszerűségéből fakad, amivel a 'kevesebb több' elvet valló rendező hozzáállt a félelemkeltéshez.  

Frank De Felitta (az AUDREY ROSE és az THE ENTITY írója) erős képekkel fogalmazva, üresjáratok nélkül filmesítette meg a gyermekkori szorongásokra építő, absztraktul moralizáló cselekményt. Semmi cikornya, csak az idilli tájon lopakodó terror folyamatos sugalmazásával fenntartott másfél órányi sejtelmes hangulat. A madárijesztőben remegő Bubba tágra nyílt kék szemei sokáig fogják kísérteni a nézőt, a befejezés egyenesen feledhetetlen. Készakarva vagy tudattalanul, a záró kép a FRANKENSTEIN híres-hírhedt jelentére reflektál, melyben a Szörny egy szál fehér virágot nyújt át a kislánynak - mielőtt bedobná őt a tóba.  

Ez a kettős érzelmi hatás, a szeretet és rettenet egyszerre való megjelenítése szép példája a horrorfilmekben rejlő költőiségnek.

A DARK NIGHT OF THE SCARECROW nem véletlenül részesül szinte csak elismerésekben az interneten, egy Stephen Kinget olvasó nagymama tetszését épp úgy elnyerheti, mint a kényesebb ízlésű horroristáét. Az év eddigi legkellemesebb slasher-meglepetése, bár a DVD extráiból nekem az jött le, hogy az alkotók a slasher szó puszta említéséért is belevarrnának egy madárijesztőbe.

Őstörténet

A trashneveles.blog.hu és a szabolcskavhsblogja.blogspot.hu feltett nekem néhány kérdést, én pedig egy olyan írásos emlékkel válaszolok, aminek minden bizonnyal köze van a Deliria létezéséhez.

A nyolcvanas években járunk, kölcsönzők még nincsenek, a narrátorozás legfeljebb kísérleti stádiumban van, a kapitalista szórakoztatóipar mozgóképtermékei elsősorban német nyelvű VHS-kópiákon terjednek fű alatt. Mivel éppen akkor kezdtem érdeklődni a horrorfilmek iránt (egészen pontosan: egy videópartin láttam azt a bizonyos Dolgot és a Zombik szellemvárosát), a környékünkön lakó "kazetta importőr" műfajonként katalogizált listáján két oldal különösen izgalmas volt számomra. Megtaláltam, bemásoltam, íme:

Meg kell hagyni, a mai napig ütős válogatás, kezdésként az akkor leghajmeresztőbbnek számító dolgok jutottak osztályrészül. Meglehet, az Ausgeburt der Hölle nem ostromolta a filmművészet csúcsát, egy valamit azért képes volt elérni: mellette a Szörnyecskék és társai óvodásoknak való esti mesének tűntek.

Az olaszok hangsúlyos jelenléte későbbi euro-kult mániámat magyarázza. Asphalt-Kannibalen; Astaron - Brut des Schreckens; Die Hölle der Lebenden Toten; Im Blutrausch des Satans; Nackt Unter Kannibalen; The New York Ripper; Zombi lóg a harangkötelen.  Zombik,

még több zombi ---

A Deliria múltja, jelene és jövője. Van még kérdés, doktor úr?

EMANUELLE AND THE LAST CANNIBALS (1977)

Joe D’Amato (szül. Aristide Massaccesi), olasz

Ha hinni lehet a mendemondának, a tizenöt éves korában már neves operatőrök mellett segédkező Aristide Massaccesi karja a sok kézikamerázástól olyan erőssé vált az idők folyamán, hogy egy kezét használva bármit meg tudott csinálni Arriflexével, ámulatba ejtve a technikusokat. Hogy eközben a másik kezével mit csinált, arról csak sejtésem van ;)

A legendásan nagy munkabírású operatőr-rendező, leendő pornográfus alig fejezte be az EMANUELLE AROUND THE WORLD-öt, 1977 nyarán már forgatja is a FEKETE EMANUELLE-lel elindult és egyre elfajzottabb utakra tévedő olasz széria következő darabját. Fabrizio De Angelis producer (később: ZOMBI/ZOMBI HOLOCAUST/THE NEW YORK RIPPER) ezúttal az ULTIMO MONDO CANNIBALE bűvöletében társ-finanszírozta Joe D’Amato fülledt erotikával fűszerezett kannibál puceráját. A vágyébresztést és sokkolást egyszerre célul kitűző erotikus kalandfilm befejeztével a CANNIBAL HOLOCAUST záró mondata jutott eszembe: "Vajon kik az igazi kannibálok?" A címében az Emmanuelle márkanevet és  Ruggero Deodato Ultimo Mondo Cannibale-ját bekebelező Emanuelle E Gli Ultimi Cannibali a mondótól az esotico eroticón át a gore-ig mindent felzabál, ami elébe kerül. Az olasz exploitation producerek, ők az igazi kannibálok.

Jennifer O'Sullivan nemlétező újságírónő kitalált történetén alapuló filmben a fotóriporter Emanuelle (a sorozat kreol bőrű sztárja, Laura Gemser) inkognitóban éppen egy New York-i pszichiátrián készít fényképeket, amikor az egyik ápolónő mellét leharapja és megeszi egy ápolt. Az Amazonas partján talált szőke maugli-lány szeméremdobja felett tetoválás éktelenkedik, a régóta kihaltnak hitt Tupinamba törzs jelképe. -Az utolsó kannibálok, ember, micsoda szenzáció! dörzsöli a tenyerét a főszerkesztő, és elküldi Emanuelle-t az antropológus professzor Mark Lesterhez (Gabriele Tinti, Gemser férjura). A törzsek és szeméremdombok avatott szakértőjének első dolga, hogy újdonsült nőismerősét meghívja az otthonába, ahol aztán egyfajta bizarr előjátékként megmutat neki néhány Afrikában lencsevégre kapott undorító felvételt kannibálokról. A harmadik világbeli borzalmakkal szembesülve Laura Gemser összeszedi összes színészi tudományát és… Itt álljunk meg egy pillanatra.

Jóval a botrányt kavart CANNIBAL HOLOCAUST előtt D'Amato egyik visszatérő sokktaktikája volt, hogy utólag leroncsolt, 8mm-es filmszalagra átírt képsorokat illesztett az anyagba. Az 1976-os EMANUELLE IN AMERICA snuff felvételében Giannetto De Rossi maszkmester olyan kiváló munkát végzett, hogy Olaszországban bíróság elé került az ügy. Ha lehet hinni a mendemondának - márpedig én minden mendemondának hiszek -, egy betiltott filmekből rendezett torontói filmfesztivál közönsége közt ücsörgő David Cronenberg a láttán kezdett el agyalni a VIDEODROME-on. D'Amato akkortájt ismeretterjesztő ál-dokumentumfilmeket is fabrikált, az itt látható felvétel, immáron színesben, a NOTTI PORNO NEL MONDO-ban is felbukkan. Tehát ott tartottunk, hogy Laura Gemser összeszedi összes színészi tudományát és… ami nem megy, azt ne erőltessük.

Take me with violence / But do it in silence - esedezik a női vokál egy kis nemi erőszakért a többször felcsendülő betétdalban. Ágyjelenet. Meg még egy, valaki mással, nem ágyban, hanem a Brooklyn híd lábánál, halál kibaszott pontosan ott, ahol a ZOMBI kövér élőhalottja pózol, és ahonnan a THE NEW YORK RIPPER elindul.

Néha saját magamtól is megijedek...

Az újságírás és a szabad szerelem elkötelezettjeként Emanuelle a professzorral az oldalán útra kel Amazóniába felkutatni a fél évszázada nem látott emberevő törzset. Megérkezésükkor (újabb ágyjelenet) fehér tinédzser fruska és katolikus apáca csatlakozik az expedícióhoz. Ha valaki nem tudná, mindketten kedvelt ínyencségnek számítanak a kannibál-éttermek menüjén. Talán az idézett betétdaltól felbuzdulva, óriáskígyó tekeredik Emanuelle testére, a főhősnőt ki kell menteni a pácból. A pszeudo-feminista karakter amúgy független, erős nő, fut, úszik, ha kell fegyvert ragad, mindezt ahol lehet, meztelenül teszi, erotikus fétistárgy szerepének megfelelve. Azért ha kannibál lennék, bizony megkérdezném: mi a fenét zabáltak ezen a csont és bőr nőn?

A dzsungel mélyén további két euro-kult arccal bővül a társaság. A magát vadásznak álcázó Donald O’Brian (ZOMBIE HOLOCAUST) és felesége, Suzan Scott (DEATH WALKS ON HIGH HEELS) valójában kincskeresők, és egy környéken lezuhant repülőgép roncsai után kutatnak. O'Brian, az olaszok Harvey Keitelje, élvezetes alakítást nyújt szexuálisan frusztrált férjként, és alkalmunk nyílik az egykori giallo-művésznő muffját teljes pompájában megcsodálni, szilikonnal bélelt melleivel együtt (egy kannibálra igen kellemetlen meglepetés vár). Nico Fidenco zeneszerző (ZOMBIE HOLOCAUST) lüktető törzsi diszkóritmusára végre valahára belibbennek a színpadra a sokat emlegetett kannibálok is. - Miért egyenként akarnak minket elfogni? –Talán, hogy mindig friss legyen a hús. A film kevés logikus gondolatmeneteinek egyike.

A kegyetlen angol szinkronnal felszolgált EMANUELLE AND THE LAST CANNIBALS (amerikai grindhouse cím: Trap Them And Kill Them) brutális forgatókönyvét ugyanaz a Romano Scandariato írta, akinek a lelkén a ZOMBI HOLOCAUST fog száradni - a két film szerkezete, a cselekmény fordulatai egyazon sémába illeszkednek, csak itt még nincsenek zombik, viszont annál több a meztelenkedés. Ismerve pályafutását, nem meglepő, hogy a rendező az erotikára összpontosít, a szexjelenetek alatt még az is felsejlik, hogy Massaccesi valójában tehetséges operatőr (WHAT HAVE YOU DONE TO SOLANGE). Utóbbi ténynek némileg ellent mond az éjt nappallá tévő fényképezés. Jobb, ha megvárjuk a hajnalt - halljuk, miközben hét ágra süt a nap. A kalandfilmezés relatíve igénytelensége, a dzsungelbéli céltalan bóklászás visszatérő képsora arról az ambíciótlanságról árulkodik, ami D'Amato későbbi horrorjaiban (ANTHROPOPHAGUS, ABSURD) is tetten érhető.

Illúziórombolás következik: a trópusi zöld poklot egy Rómától köpésnyire fekvő természetvédelmi övezet alakítja, a krokodilok stock footage-ből úsztak át, a bennszülötteket talán valamelyik kikötőből toborozták össze. Lenzi & Deodato kollégák legalább vették a fáradságot, hogy elutazzanak a távoli helyszínekre, D'Amato javára szól viszont, hogy nem áldozott fel állatokat a szórakoztatás oltárán. A vérfürdő itt is pornográf jelleggel van a néző arcába loccsantva, a testi örömök és a test totális elpusztítása közti kapocs az olasz szexhorrorban a legszorosabb. Amit nemrég még gyengéd kezek simogattak, azt vademberek becstelenítik meg, szakadnak a hasfalak, tépődnek a mellek, valakit széltében félbevágnak. Zsiger Holocaust D'Amato módra ---

Előbb még az ambíció hiányáról beszéltem, de ez így nem pontos. Megmutatni a testet kívülről és belülről, ez volt a vegytiszta exploitation-filmes és bevallottan voyeur hajlamú D'Amato igazi és egyetlen ambíciója. Ha okoskodni akarunk, erre lehet ráhúzni a katolikus erkölcsi elfojtásból feltörő szemlélődésvágyat. "Amikor híján voltunk inspirációnak, csak átlapoztuk a Centro Cattolico Cinematografico (a katolikus egyház filmeket elbíráló vatikáni hivatala) kiadványát, amiben részletesen írtak az összes általuk kifogásolt filmről." Ilyen mértékű cinizmus szülte erőszakot már nem igazán lehet komolyan venni, a film rasszizmussal vegyes szexizmusa egyenesen képregény lapjaira kívánkozik.

Tinti(n) a kannibálok között. A dzsungelben tam-tam dobok hangja száll, a hófehér lányt körbeállják a dárdákkal hadonászó őslakosok, Tinti a közeli dombtetőről közvetíti az eseményt. –Minden évben egyszer feláldoznak egy terhes fiatal lányt a folyó istennőjének. -De Izabella nem is terhes! -Akkor jól figyelj...  És elkezdődik a Cannibal Gang Bang.

Anno 1977, a film közönsége kihűlt házasságban élő férfiakból, kíváncsi apácákból és magányos sorozatgyilkosokból állhatott. Manapság elsősorban az italo-trash dzsungelében rég kihalt műfajok után kutakodó kultúrantropológusok figyelmére számíthat. A költségvetés csak Olaszországban kétszeresen megtérült, a kannibálok megint jóllaktak.

Fun fact:  INHUMANITIES - The Ultimate Death Experience! Egy nyolcvanas években videokazettán megjelent amerikai shockumentary D'Amato filmjéből kivágott kannibálos részeket valódi felvételekként próbálta eladni a hiszékeny nézőnek. Embertelen.