2019. december 30., hétfő

THE UNTOLD STORY (1993)


A 95 perces késztermék 300 kiló hús felhasználásával készült, igaz történet alapján.

A szerencsejátékokban utazó, börtönviselt Wong Chi Hang első gyilkosságát Hong Kongban követte el, amikor egy férfit pár ezer dolláros tartozása miatt agyonvert és felgyújtott. Évekkel később Makaón nagyobb összeget nyer egy kínai étkezdét tulajdonló házaspártól. A megbeszélt határidőre nem tudják kifizetni neki a tartozást, mire fel Wong az étteremben egyetlen éjszaka alatt lemészárolja az egész családot (három felnőtt + hét kiskorú gyermek). A holttesteket feldarabolja és eltünteti, majd a tulajdonlap birtokában átveszi az üzlet vezetését. Egy évre rá tartóztatják le, és hogy vallomásra bírják, közös cellába teszik a meggyilkolt családfő éppen büntetését töltő, bosszúszomjas öccsével. Az összevert Wong a börtönben lesz öngyilkos. 
A végtagok egy része a tengerparton előkerült, a belsőségeket, csontokat nem találták meg. A bulvárból merítő népköltészet megteremtette a Makaói Mészáros (Bunman) legendáját, miszerint az étteremben felszolgált sertéshúsos batyukba került a maradék. Az eset az egész dim sum ipart megrázta.


Wong Chi Hang lelkén tizenegy ember halála száradt, a THE UNTOLD STORY még kettőt felszolgál előételként, nemi erőszakot és kannibalizmust adva a recepthez. Az előző év legtöbb bevételét hozó Cat.III filmjével (DR. LAMB) a háta mögött a producer a tutira ment, a rendező a kategória határainak a feszegetésében volt érdekelt. „We tried to make a powerful, scary movie.” A harcedzett közönség letaglózásához Herman Yau még direktebb kivitelben tolta a tabudöntögető erőszakot. Semmi pszichoanalizálgatás, a gyilkost kizárólag a nyereségvágy hajtja. Csak a tett helyszínén megtalálható eszközökkel dolgozik (hentesbárd,  merőkanál, evőpálcikák). Példátlan mennyiségű káromkodás és vér. 


A Hong Kong Film Awards '93 fődíjával elismert Anthony Wong a hongkongi pszichopata-színjátszás mérföldkövét rakta le azzal a merev tekintettel, amivel kibámult szemüvegéből, melyen keresztül nézve mindenki ostoba faszkalap, saját igazának kerékkötője. Letartóztatásakor a hirtelen haragú karakter kerül áldozati pozícióba, az ilyesfajta filmekben a nyomozati szervek ugyanolyan elszántsággal folyamodnak szadizmushoz, mint a bűnelkövetők. Enyhítő körülményként a makaói rendőrség hírhedt inkompetenciáján megy az élcelődés, ilyenkor a true crime átvedlik szexista vígjátékká, de amint Wongra fókuszál a kamera, a stílus-visszaváltás újra kiköveteli magának a figyelmet. Anthony az audiokommentárban néhányszor hangot ad megrökönyödésének - hogyan lehet valami ennyire embertelen? 


Túl a bűntényen, a THE UNTOLD STORY húsos batyui Hong Kong történelmi emlékezetének legsötétebb szóbeszédjét elevenítik fel. A japán megszállás alatt a húshiány arra késztetett élelmes vendéglősöket, hogy az utcákon heverő holttestekből készítsenek húsételeket a kiéheztetett lakosság számára. Amikor a túlélésről van szó, a tápláléklánc aljára szorult ember bármire képes. Ha egyáltalán valamiről, akkor erről akar szólni ez a kapitalizmus gyomrából felböffentett szociohorror.

2019. december 23., hétfő

KENNY & COMPANY (1976)

Don Coscarelli, USA 


Hát ilyen volt az utolsó halloween, mielőtt eljött volna a Magas Férfi. Az általános iskolás Kenny és társai átlagos kertvárosi gyerekek Kaliforniában, ahogy azt Móricka elképzeli. Gördeszkázás ezerrel, foo’ fighting a suliban, apró csínyek, amikért a keleti blokkban átnevelőtáborba küldték volna az egész családot. A garázsban mindenféle szerkezeteket eszkábálsz össze szülői felügyelet nélkül, a legjobb haverod apja jófej rendőr a titkosszolgálatnál, bazi nagy fegyverrel a hóna alatt. Kipróbálhatjuk? Hát persze! 


Az ártatlanság kora - ezt használja ki a Halál, aki az ünnepre való készülődés közepette belovagol a lágyan fényelt, sráckor-búcsúztató kalandfilmbe. 


A bombakészítéstől a szexig sokféle, tizenkét éves fiúkat foglalkoztató téma felmerül, a létezés végességének a felismerése mindent visz. A rendező-író-operatőr-vágó-producer csupán nyolc vagy kilenc évvel lehetett idősebb főhőseinél, talán ő is csak mozivásznon, képregények lapjain nézett szembe a halállal. Coscarelli gyermeki érzékenységgel veti fel az elmúlás gondolatát; először kekeckedik vele (öngyilkos mutatvány a főúton, a „halott ember” geg), aztán egy családtag kimúlásának apropóján szembesít. A fantasztikum kapujában behúzza féket, mintha előre tudná, hogy oda majd legközelebb fogja bevinni szereplőit, horrorisztikus választ adva Kenny „mi történik velünk a halál után?’ kérdésére. 


A mozipénztáraknál idejekorán elhalálozott filmek nem múlnak el nyomtalanul, ha újra felfedezzük őket. Ma már a forgatókönyv kötetlen formáját (lényegében nincs plot) akár modernista gesztusként is felfoghatjuk. A hol vidám, hol drámai életképeken keresztül egyrészt bepillantást nyerhetünk egy olyan világba - nevezzük liberális Amerikának -, ahol a szülők és az iskola gondolkodó, önálló cselekvésre képes lényekként kezelik a gyerekeket. Még akkor is, ha ezek a cselekedetek néha ön- és közveszélyesek. 


Másrészt ott a cool-faktor, a nyugati parti deszkás kultúra megszületésének pillanatában forgatott film gördülékeny stílusa. A műtermet a szülői ház garázsában rendezték be, anyu felelt a díszletekért, apu a pénzt hajtotta fel. A wunderkidekre (Spielberg, Raimi, Jackson) jellemző magabiztosság, a technika uralása, a gyerekszereplőkből kicsalogatott természetes alakítások Coscarellit akár fényes hollywoodi PG-13 pályafutásra predesztinálhatták volna, garázsfilmjét forgalmazóként a 20th Century Fox vásárolta meg. A kísértetházas epizód különösen hatásosra sikerült, és ha nem vetted volna észre, ezzel kilyukadtunk oda, ahová egész végig tartottunk: PHANTASM. Sok folytatás készült hozzá, de az egyetlen lehetséges (és logikus) előzmény az a KENNY & CO. See it, boy!

2019. december 15., vasárnap

THE PYJAMA GIRL CASE (1977)

Flavio Mogherini, olasz

Look at her dancing
Just look at her dancing
Flaunting her charms away 

A DEEP RED-del végérvényesen lezárult aranykorszak után néhány évvel bemutatott giallót a Cinecittá megbecsült látványtervezője, vagy hogy kis nagypolitikát csempésszek ide: Federica Mogherini édesapja írta és rendezte. Akkortájt népszerű komédiákat rendező Mogherinire munkatársai Rolls Royce-szal közlekedő elegáns, intelligens úriemberként emlékeznek, ebből következően stílusból és intelligenciából egy szem krimije sem szenved hiányt. Az Ausztráliában, Sydney napfényes utcáin játszódó LA RAGAZZA DAL PIGIAMA GIALLO olasz címében utal műfajára, mégsem beszélhetünk szokványos jet-set giallóról. A bűnügybe csomagolt melodráma türelmet és együttérzést kívánó elbeszélésmódja kihívást jelenthet a giallisták számára. Vontatott vagy sem, a film a maga nemében egyedülálló. És van benne két feledhetetlen jelenet. 

Look at her smiling
Oh, she’s so inviting
Throwing her life away 

Megtörtént eset alapján: Ausztrália, 1934. Egy csatornakijáratban fiatal női holttestet találnak. A nyakon lőtt, bevert koponyájú, félig összeégett arcú tetem selyem pizsamát viselt. Az ismeretlen áldozat fényképét az összes létező ausztrál sajtóorgánum közreadta, hiába. A rendőrség egy idő után példátlan lépésre szánta el magát: még mielőtt oszlásnak indult volna a holttest, formalinos kádban közszemlére tették Sydney orvosi egyetemén. Az elkövetkezendő években több százan mentek el megnézni, azonban továbbra sem sikerült azonosítani a „pizsamás lányt”, egészen 1944-ig, amikor beismerő vallomást tett egy pincérként dolgozó olasz bevándorló, akinek tíz évvel korábban eltűnt a brit származású felesége. Addigra az ügy halhatatlan mítosszá nőtte ki magát, a ledérséget szimbolizáló selyem pizsamával a főszerepben.  

Look at her mincing
You’re sexy but mean
When will you get it right

Az ausztrál murder mystery korszerűsített, giallósan pervertált feldolgozásában a detektívmunka régi szabású, mint a nyugdíjas nyomozó szürke ballonkabátja. A giallókban felbukkanó kiöregedett Hitchcock-sztárok számát gyarapító Ray Milland a terepmunka megszállottjaként házról-házra járva próbálja megtalálni az ismeretlen személyazonosságú, sárga pizsamás lány gyilkosát, néha ellőve egy-két jól irányzott poént. Öltönyös és tetőtől talpig humortalan kollégái az új módszerek hívei, ők állnak elő azzal a szégyentelen ötlettel, hogy az áldozatot közszemlére tegyék, mint valami kiállítási tárgyat. Az olasz emigráns szálon kívül alighanem ez a morbid tény mozgathatta meg az író-rendező fantáziáját. Mint spagettin a bolognese szósz, úgy trónol a filmen a nagyjelenet; ha egy Argento-filmben fordult volna elő, akkor a maestro ikonikus pillanatai között emlegetnénk. 

Look at her dancing
Oh, look at her dancing
With men around her night and day 

A detektívesdivel párhuzamosan futó kapcsolati dráma három nincstelen európai bevándorló közös szerelmi életét teszi közszemlére. (Megjegyzés: az angol szinkron rendesen odacsap a hiteles alakításoknak, a helyszínből adódóan én mégis az angol hangsávot ajánlanám a szintén utószinkronizált olasz helyett.)  A német gyári munkás és az olasz pincér -  ki-ki a maga virtusával - ugyanazt a holland lányt viszi ágyba. Az izomagyú német (Howard Ross, metszően kék kontaktlencsével) csak jó szexet akar, a frusztrált olasz (Michele 'Cattani' Placido) házasságot. A boldogságot kereső libertinusnak van még tartalékban egy gazdag sugar daddyje (Mel Ferrer), illetve vazelinnel körbekent flashbackben a sárga pizsamás leszbikus lakótárs próbál vele intim viszonyba kerülni. Az vesse rájuk az első követ, aki ellen tudna állni Dalila Di Lazzaro vászont repesztő szexepiljének. Az Amanda Lear betétdal megtestesülése egy olyan szexjelenetben éri el a mélypontot, aminek láttán a hímsovinisztáknak is felfordulna a gyomra. A motel főútra néző üvegablaka mögött zajló gang bang és az üvegvitrinben mutogatott meztelen női holttest, vagyis a film két végén elhelyezett csúcspontok ugyanarra a Riz Ortolani (CANNIBAL HOLOCAUST) elektro-témára vannak vágva, hasonló kameramozgásokkal felvéve - a párhuzam kiadja a "Pizsamás lány" esetből leszűrhető lényeget: megszégyenült, tárgyiasított nők kiszolgáltatottsága az érzéketlen közegben. 

Look at her dancing
You are living in sin, hey
When will you see the light 

A leforgatott anyagot háromszor szerkesztették újra, mire rájöttek, hogy a párhuzamos vágás funkcióját rendhagyóan felhasználva tudják giallójukat egyedivé varázsolni. Látványtervezői énjét nem meghazudtolva Mogherini rendezőként hajlamos volt belefeledkezni a díszletbe, elmerengeni egy-egy beszédes beállításon, mint amikor a neonfénytől megvilágított ablak előtt álló nőt megkísérti amszterdami vöröslámpás múltja. A nagyszerű operatőr, Carlo Carlini a suspense-részeknél is hozza formáját, de ezek - két gyilkosság és egy üldözés - nem sok leleménnyel lettek lerendezve. A krimit trükkös szerkezete teszi figyelemre méltóvá, drámaként pedig szomorúságos utózöngéje, ami bevési Dalila Di Lazzaro „túl szexi ehhez a kurva élethez” ábrázatát az emlékezetünkbe.

You thought you were winning
But you have been loosing
And look at you dancing now

Lear - Ortolani: Look At Her Dancing (©Cinevox Records)

2019. december 4., szerda

CRAZY N’ THE CITY (2005)

James Yuen, 香港


Szerencsétlen őrült (n' the) város, jól elbánt vele a történelem. A hongkongi rendőrök éppen verik az állampolgárokat, ez a bájos kis dramedy meg társadalmi célú hirdetésként közölte: rendőrnek lenni hivatás! Az ezredforduló legjobb weepie-jének, a buszsofőrök előtt tisztelgő LOST IN TIME-nak lokálpatrióta alkotóitól.


„Azt hiszed, ez egy zsarufilm?” A filmbe illő akciójelenetekről ábrándozó járőr (az unott képű popsztár, Eason Chan) fiatal éveit tapossa Wan Chai utcáin, de már kezd majdnem annyira belefásulni a szolgálatba, mint idős kollégája. Bírságok kiszabása helyett inkább a bőrt rúgná a rendőr-focicsapatban, de hátvédként sem igazán találja helyét. Mikor a társa nyugdíjba vonul, új járőrt rendelnek mellé, egy tettre kész, lelkiismeretes falusi leányzót. A belső konfliktusokkal terhelt X-Gen zsaru szép lassan rádöbben, hogy ebben a buddy cop felállásban immáron ő játssza az apátiába süllyedt (kora)vén róka szerepét, és ha nem kapja össze magát, úgy is marad a nyugdíjazásáig. És akkor a körzetben felbukkan a fiatal lányokra vadászó sorozatgyilkos... 


Plot #2: rendőrünk gyerekkori barátja építészként végzett az egyetemen, aztán csődbe ment a vállalkozása, otthagyta az asszony, öngyilkosságot kísérelt meg és elvesztette józan eszét. Wanchai utcáin tönkrement mobiltelefonjával ténfergő "kerület bolondja" a felette lakó masszőrnőben látja meg darabokra törött életének értelmét. És akkor felbukkan a fiatal lányokra vadászó sorozatgyilkos...


Az urbánus, karakterközpontú forgatókönyveivel befutott James Yuen (annak idején ő írta a kisebbfajta trendet teremtő MOMENT OF ROMANCE-t) két típusfigurával, a közrendőrrel és az elmeháborodott férfigyermekkel illusztrálja a városállam átlagemberének elveszettségét. Hogyan lehet megbirkózni a mindennapok rutinjával, amikor köddé válik a jövőkép? Lehet-e a nulláról újra kezdeni, miután a tartozásainkon kívül mindenünket elveszítettük? Mesterkélten, nagy adag szentimentalizmussal ugyan, de Yuen elfogadható választ ad ---
(a képkockát nagyítsd fel és bámuld mereven legalább egy percig)
--- szedjük össze ideáljainkat (ambíció, bátorság, egy működőképes mobiltelefon), és át fogunk lendülni a kríziseken. A CRAZY N’ THE CITY a Ringo Lam-alert napos oldalán járőrözik, alkalomadtán borús, szociálisan érzékeny területekre tévedve, mint a bolti lopáson kapott családapa esete, megrázó csattanóval. A crazy szál Francis Ng odaadó játéka miatt akarva-akaratlanul egy idő után rohadt nyomasztóvá válik, a bájos kis drámai vígjátékba beleerőszakolt nemi erőszakokról nem is beszélve. 


Az egészet hajszál híján III kategóriába taszajtó szexgyilkos évtizeddel korábban egy Billy Tang-durvulatban az aszfalton végezte volna kiloccsantott agyvelővel, itt azonban nem más, mint a főhősök jellemét pozitív irányba terelő trigger-effektus, aki dolga végeztével átadja magát a hatóságoknak. A 2003-ban kötött CEPA-megállapodás, vagyis HK és az anyaország közti szorosabbra húzott gazdasági partnerség „áldásos” hatását amúgy nem nehéz észre venni már a főcímen: kínai társprodukció és legalább egy vendégművész (a masszőrt a Népköztársaságból delegált Miss China 2004 alakítja). Mégsem hiszem, hogy a mandarin piacot célozták volna meg vele, épp ellenkezőleg: a film leginkább imponáló oldala a hongkongisága.


Bruce Lee "be water" stílustanácsát látszólag megfogadván a rendező hol ráérősen, hol felpörgetve folyatja át képlékeny történetét Wan Chai kerületén. A sodrásban ismerős arcok köszönnek vissza: a Shaw Brothers egykori kungfu üdvöskéje Kara Hui, az akciókoreográfus Chin Kar Lok, Alex Man, Lam Suet, Waise Lee... Elképzelhető, hogy a karakterekkel együtt mi magunk is jellem(vissza)fejlődésen megyünk keresztül, és a végére újra hongkongi filmeket akarunk majd nézni. Mondjuk egy igazi zsarufilmet.

Na, még egyszer a kedvemért:


2019. november 23., szombat

THE OLD DARK HOUSE (1932)

James Whale, USA

Legyen az amerikai rémmese a nyolcvanas évekből (DOLLS) vagy olasz giallo-szerűség (SOMETHING CREEPING IN THE DARK), az Öreg, Sötét Ház toposzára annyiszor lett hivatkozva itt a Delirián, hogy ideje meglátogatni az egyik ősforrásnak tartott műemléket. (A másik egy még korábbi némafilm, arról majd később.)


A Hayes-kódex előtti horror csodaévében mutatta be a Universal stúdió a FRANKENSTEIN rendezőjének új filmjét,  amely J.B. Priestley novelláját adaptálta vászonra. Az angol szerző 1927-ben publikált Benighted című könyve odahaza nem került az eladási listák élére, ellenben Amerikában Old Dark House-ra átkeresztelve vették, mint a cukrot. Priestley (akinek a nevét a főcímen elírták) epésen meg is jegyezte, hogy filozofikus igényű írását, úgy látszik, ponyva-thrillerként jobban el lehet adni a népnek. A Különös éjszaka (antikváriumokban még fellelhető a két világháború között megjelent magyar kiadás) egy sajátosan brit comedy of manners rémtörténet, melynek színdarab-szerűen szerkesztett fejezetei valóban hajlamosak egzisztencialista párbeszédekbe bonyolítani a szereplőket. Nem igazán tehetne mást, mivel a bonyodalom maga egyetlen rövid fülszövegbe összefoglalható.


Valahol a walesi hegyekben az égszakadás-földindulás közös fedél alá terel öt átutazót. A Nagy Háború utáni London társadalmát leképező társaság a kandalló előtt ülve igazmondó játékkal próbálja elütni az éjszakát. Lehullanak az álarcok, szövődik egy szerelem, diadalmaskodni látszik a humanizmus... ha éppenséggel nem volnának foglyai egy cefetül félelmetes öreg, sötét háznak, az arisztokrácia legcsúnyább orcáját mutató lakókkal. Nem hazudtolva meg angol származását, James Whale, ez a különc (jelszó: queer) filmrendező az abnormalitást ünneplő Femm família bűvöletében forgatott horrorkomédiát a novellából. 


Az Addams családot ihlető Femmék kísértetkastélyukkal együtt kollektív Universal Szörnyé állnak össze a filmben. A rémes háztartás bemutatása a baromállat inassal kezdődik (Boris Karloff), színre lép a saját otthonában rettegő házigazda (a femmetikus Ernest Thesiger) és nővére, egy bigottan vallásos kis gnóm ("Nincs ágyunk! Nem kaphatnak ágyat!"). Később megismerjük az emeleti hálószobában sínylődő Sir Roderic Femmt, az aggastyán családfőt; őt történetesen egy nőszemély alakítja (mondtam, hogy queer). A harmadik emelet baljós kérdőjelként lebeg a tébolyda felett: vajon miféle istenverést rejt a kívülről lelakatolt szoba a folyosó végén? 


A szöveghű adaptáció a végére önállósítja magát, a rettegett negyedik Femm a könyv lapjain egészen más szerzet. Nincs mese, olvasnivalóként a Különös éjszaka jobban megmozgatja a fantáziát, mi több: hátborzongatóbb. Ettől eltekintve a korai hangosfilm (= jó sokat pofáznak benne, jó hangosan) is szépen muzsikál, árnyjátékokkal cizellált látványvilága lenyűgöző. A stúdiódíszletet a rendező grandiózus forgószínpadként vette birtokba, amibe filmes eszközökkel (gépállások, vágás, hanghatások) lehelt életet. A mozgókép olyan expresszionista stílusban fogant jelenetekben kerekedik felül a szavakon, mint amikor a gyönyörű fiatalasszony rusnya banyává torzul a tükör előtt, egy pillanatra beteljesítve az elhangzott jóslatot ("Finom anyag... de az is meg fog rohadni!"). Botrányosan szexi pre-kód rucijában a zord falak között fáklyaként lobogó nő a film egyik pompás abszurditása.


Ekkorra (1927/32) az ilyesfajta mystery-krimiknek már megvoltak az intézményesült kliséi, ami azt is jelentette, hogy rájuk lehetett játszani,  eltúlozni,  felküldeni (send-up) a lépcsőn és legurítani úgy, hogy a fejük tetejére álljanak. A fokozás elve alapján vezérelt THE OLD DARK HOUSE bármelyik kortársánál határozottabban vetítette előre azt az évtizedekkel később kiteljesedő horrorfilmes trendet, amiben a fekete humor őrült táncot lejt a vérfagyasztással - az isten háta mögött, egy belterjes család hajlékában, a vacsoraasztal körül. Láncfűrészes mészárlásra azért ne számítsunk,  de valahol el kellett kezdeni.

2019. november 10., vasárnap

MOONSHINE MOUNTAIN (1964)

Herschell Gordon Lewis, USA


A ’Vér-trilógia’ befejeztével David F. Friedman producer otthagyta a slamasztikában H.G. Lewist, akinek így új támogató után kellett néznie. Szólóban első dolga az volt, hogy forgalmazó ismerősétől kapott 8000 dollárból leforgatott Dél-Karolinában egy úgynevezett hicksploitationt. A kultúrantropológusok számára különösen érdekes műfaj a THUNDER ROAD (Mániákus motorosok, 1958 – a Hazárd megye lordjai tévésorozat őse) sikere után kezdett el pénzkereseti lehetőségként felmerülni lókötő exploitation filmesek körében. 


A moonshine (házilag pancsolt whisky) és folkmuzsika tömény elegyéből lepárolt parasztploitation egy nagyvárosban karriert csinált country-western sztár szemén keresztül kalauzol el az isten háta mögé. A körberajongott zenész új inspirációk után kutatva magánrepülőgépén visszatér a délvidékre népdalokat gyűjteni. All-American Bartók Bélánkat az első szembe jövő büdös paraszt leüti és kirabolja, majd az elkerülhetetlen kultúrsokk után gitárjával és szalagos magnóval a kezében megpróbál az unalmukban naphosszat danolászó helyiek bizalmába férkőzni. Ez akkor sikerül neki, amikor a táncházban egy rá fogott pisztoly hatására a falu apraja-nagyja előtt bebizonyítja, hogy úgy tud pengetni (pickin’), mint a tizenhat lóerős olajozott istennyila. 


A talpalávaló hillbilly műdalokat Lewis saját maga írta, a főszereplő a TWO THOUSAND MANIACS alkalmi zenekarának, a Pleasant Valley Boys-nak a gitáros-énekese. Lewis korábban már bizonyított színészeire osztott két nagyobb szerepet: a TWO THOUSAND MANIACS feledhetetlen polgármestere joviális családfőt játszik, a COLOR ME BLOOD RED zakkant festőművésze itt gazfickóként úgy néz ki, mint Robert Downey Jr. az elvonókúra előtt. Féleszű helyettesével az oldalán a seriff sorozatban gyilkolja le a szövetségi ügynököket, akik azzal a megbízással érkeztek a környékre, hogy véget vessenek az illegális szeszfőzés gyakorlatának. Arról, hogy hová tűnnek a holttestek, a tisztáson álló hatalmas lepárló tartály ("world's biggest still") tudna mesélni.


Aki hallotta Lewis valamelyik audiokommentárját, az tudja, hogy a filmkészítéshez mindig gunyoros mosollyal állt hozzá. Főcím: „Rendezte Herschell Gordon Lewis, akinek lehetne több esze, de nincs”. A vörösnyakúak a lehető legalpáribb előítéletek alapján lettek ábrázolva, de a helyzet DELIVERANCE-i súlyosságát enyhíti az erőszakot övező vidám hangulat. A szeszcsempészek a maguk tahó módján kedélyes kis közösséget alkotnak, a jenkik meg húzzanak vissza, ahonnét gyüttek. Brüsszel – Borsod megye viszonylatára lefordítva az otthoni pálinkafőzés adómentessége népjóléti érdek olyan térségekben, ahol sokaknak a danolászáson kívül az alkoholizálás az egyetlen szórakozási lehetőség.


Rendezés, kameramunka HGL-től elvárható alacsony színvonal, ha rendesen megvágták volna a munkakópiát, a kész mű alig haladná meg a hatvan percet. Ehelyett nagyjából minden benne lett hagyva úgy, ahogyan az elsőre puffant, kivéve a véresebb mozzanatokat. Lewis a kisgyermekes szülőkkel teli bemutatón döbbent rá, hogy megcsinálta élete első családi moziját, emiatt gyorsan eltávolította a védjegyének számító gore-t. Az ütött-kopott kópián meg lehet tippelni, eredetileg hol lehettek az inkriminált képsorok (az ügynökök földbe döngölése, a barátnő eltüntetése, a baltás akció a végén). A vidéki közönségnek szánt MOONSHINE MOUNTAIN csak úgy önmagában fogyasztásra nem ajánlott, viszont a TWO THOUSAND MANIACS mellé tökéletes second feature. Ezért is nagyszerű húzás az Arrow kiadó részéről, hogy Lewis mesterművét és ezt az elfeledett relikviát közös blu-ray lemezen jelentették meg. Sajnos CD-t nem mellékeltek hozzá, pedig a filmeket kísérő nóták hallatán az ember legszívesebben táncra perdülne. Jíííííí-ha!

2019. november 3., vasárnap

MAN BEHIND THE SUN (1988)

Kínai középiskolások a MAN BEHIND THE SUN vetítésén

A második világháború idején biológiai fegyverek kifejlesztésével foglalkozó japán 731-es egység rémtetteit felelevenítő dokumentum-játékfilmet Kínában a mai napig arra használják, amire annak idején kitalálták: történelemlecke egy emberiség elleni bűncselekményről. Miután kémeim jelentették, hogy többször műsorra tűzte a Kínai Központi Televízió (CCTV) és vetítik iskolákban, újra elővettem, hátha tanulok belőle valamit, meg aztán jó lesz az tűzifának a Deliriára...

Időközben megismerhetővé vált a rendező Mou Tun Fei alias T.F. Mous néhány korábbi munkája, amelyekből világosan kiderült, hogy ennek a tajvani katonai diktatúra alatt felnőtt értelmiséginek megvoltak a maga rögeszméi. A harcművészeti és börtönfilm keverék A DEADLY SECRET és az illegális menekülteket összegyűjtő fogolytáborban játszódó LOST SOULS az emberi aljasságról nyújtanak Shaw Brothers exploitation filmekbe csomagolt látleletet.


A MAN BEHIND THE SUN egy anyaországból irányított hongkongi produkciós cég megbízásából készült a Kínai Kommunista Párt jóváhagyásával. Elsődlegesen a japán megszállók emberkísérleteit lajstromozza, miközben azért használ háborús játékfilmre jellemző sablonokat, jóllehet ezek a hagyományos narratívára tett kísérletek minduntalan a tábor origójának számító krematóriumba lyukadnak ki. A gyerekkatonákon keresztül a japán nemzeti karakter kap árnyalatot - senki sem születik gonosznak. Függetlenül attól, hogy kiválóan hasznosítható japán-ellenes propagandaként, a létrejöttét nem holmi idegengyűlölet motiválta.


"Európában a háború után a németek bocsánatot kértek, a nácik eltűntek a színről. Más volt a helyzet Japánban, ahol ugyanaz a rendszer, ugyanaz a bürokrácia maradt hatalomban a mai napig. Bocsánatkérés helyett inkább mindent letagadtak. Évente tartanak nagyszabású megemlékezéseket Hirosimáról, de azt nem mondják el a fiatalságnak, miért dobták le a bombát. Miért akarják eltemetni a múltat? Ők arra számítanak, hogy ha áldozatként állítják be magukat az újabb generációk előtt, száz év múlva át  lehet írni a történelmet. (...) Valakinek tennie kellett valamit. Én rendező vagyok, tudtam csinálni egy olyan filmet, amin keresztül elmondhattam az embereknek, mi történt." - T.F. Mous (East Side Stories magazin)


A tábor áldozatait a 'jobb a békesség' elvét alkalmazó kínai emlékezetpolitika és általa a köztudat ugyanúgy a feledés homályába temette, mint a LOST SOULS szerencsétlen menekültjeit - Mou ezen a hallgatáson, a felelősségre vonás elmaradásán baszhatta fel annyira az agyát, hogy egy kínai kungfu-kasszasikerrel a háta mögött (Kicsi hősök, 1983) nekiálljon megcsinálni magnum opusát. Az már vérmérséklet kérdése, hogy valaki egy holokauszt-filmen keresztül a művészi ambícióit éli ki (and the Oscar goes to...), vagy az ismeretterjesztés nevében maga is atrocitást követ el.


A rekonstruált rémtettek részleteivel a tájékozott olvasók bizonyára tisztában vannak, az egykori tábor romjai mellett nyílt múzeum panoptikumában ma már élőben is szemügyre lehet venni a leghírhedtebb jeleneteket (lásd a mellékelt fotókat). A Mandzsúriában forgatott produkció elkészültének hátborzongató körülményeiről a rendezőasszisztens mesélt részletesen a blogján. Az egyik japán tisztet is eljátszó fószer feladata volt, hogy a valósághű ábrázolásra törekvő rendező utasítására az Orvostudományi Egyetemről beszerezze a testrészeket és a krematórium díszletébe helyezett tetemeket.

"Volt az a jelenet, amiben egy nő karjáról lerántják a bőrt. A vetítő nagyvásznán vettük észre, hogy a felvétel nem sikerült. Az azonnali megbeszélésen arra kértek, hogy még aznap éjjel szerezzek egy másik pár női kart. Az egyetem udvarán rengeteg pénzt kellett adnom az ottani felelősöknek ahhoz, hogy beleegyezzenek a testrészek eladásába. A személyzet odavezetett egy hullákkal teli medencéhez, ahol levágták egy női tetem karjait. Lepedőbe bugyolálva a hónom alá csaptam és visszasiettem a forgatásra. Mivel a kellékesek a díszlet felállításával voltak elfoglalva, rám hárult a feladat, hogy előkészítsem a karokat. Szikével felfejtettem az izmokat, lehámoztam a csontokról a húst egészen az ujjakig, aztán a bőrrel együtt visszaragasztottam az eredeti állapotba. Hajnalig tartott, mire kész lettem. Amikor láttam, hogy a rendező meg volt elégedve, nagyon megkönnyebbültem."

A megvalósítást is ez a hidegvér jellemzi, ahogy a kamera katonás, marcona fegyelemmel rögzítette, amit elé tettek. Az exploitation előre megfontoltságával sokkol, de azzal nem lehet megfogni, hogy ócska bóvli lenne; emiatt, és az újabb morális kérdéseket felvető "speciális effektjei" okán nyomasztásban túltesz az ILSA-sorozaton vagy a Cinecittá-nácik bármelyikén. A film voltaképpen egy nézőkön végrehajtott terhelési kísérlet, ami a szemléltetés eszközével éri el végcélját, azt, hogy a sokk után velünk maradjon a düh és felháborodás érzése.


Az újonnan bevezetett III-kategóriát elsőként megkapva Hong Kongban a karácsonyi szezon alatt futott le a film. Mivel 18 éven felülieket nem engedtek be a vetítésékre, lelkes történelemtanároktól érkezett kérésekre hivatkozva a forgalmazó kialkudott a besorolóbizottságtól egy alacsonyabb korhatárral bemutatható változatot diákok számára. Végül annyit hozott a konyhára, hogy más producerek is felkapták rá a fejüket. Két nemhivatalos ripoff/folytatás készült, Mou pedig újabb atrocitás-mozival tért vissza, ezúttal a nankingi mészárlásról emlékezve meg. A visszhang nélkül maradt, tetemes pénzt (és ki tudja hány tetemet) felemésztő BLACK SUN - THE NANKING MASSACRE a rendező karrierjének a végét jelentette.

Érthető módon a Terror Háza koncepciót mozgóképre alkalmazó MAN BEHIND THE SUN a nyugati világban nem a történelemtanárok, hanem az extrém kihívásokat kereső horrorpisták körében vált kultuszfilmmé. Akik nem tudnak megbékélni a puszta gondolatával sem, emlékezzenek a szlogenre: A barátság az barátság. A filmtörténet az filmtörténet.

2019. október 14., hétfő

A harangok Erzsébetvárosba mentek

Akárhányszor megnézi az ember, ha jól figyel, mindig újabb összefüggéseket, elrejtett kis titkokat fedezhet fel benne. Ilyen műalkotás a LA CHIESA. Az utóbbi időben megjelent "2K felbontásban felújított" kópiákon olvashatóvá vált a harang felirata, érdekes adalékul szolgálva a budapesti forgatás helyszíneit illetően.



A belső jelenetek egy részét nem a Mátyás-templomban forgatták, hanem a VII. kerületi Rózsák terén álló Szent Erzsébet-plébániatemplomban. 


A régi bejegyzést ennek megfelelően kiegészítettem. Abból, hogy az elmúlt évek alatt senki nem keresett meg az ügyben, arra következtetek, hogy a Deliria-olvasó nem az a templomba járó típus... 

2019. október 11., péntek

CATACOMBS (1964)

Gordon Hessler, angol


Ma esti krimink ugyanabból a kottából játszik, mint a Hammer stúdió 1960-65 között bemutatott fekete-fehér pszicho-thrillerjei. Nem akarom rögtön az elején elszpojlerezni a dolgot, de nem született SCREAM OF FEAR-hez mérhető műremek.


Gary Merrill amerikai filmszínész alakítja a gazdag londoni üzletasszony kitartott férjét. A középkorú adonisznak egyetlen dolga, hogy alázatosan szolgálja idősebb úrnőjének libidóját. „Raymond, vigyél a hálószobába!”
Merrill tíz esztendőn át volt a rettegett Bette Davis házastársa, mondhatni fel volt készítve a szerepre. Ha a producereknek sikerült volna becserkészniük mellé Davis-t, abból az összjátékból valami egészen különleges is kisülhetett volna, de sebaj: a színházi színésznő Georgina Cookson kifogástalanul hozza a tiszteletet parancsoló dámát, aki kínzó csípőfájdalmait önhipnózissal enyhíti (plot point  ©Edgar Allan Poe). Raymond belehabarodik a huszonéves unokahúgba, aztán a börtönviselt személyi titkárral közösen kieszelnek egy tervet, hogyan szabaduljanak meg az asszonytól.


Az örökséggel kecsegtető Tökéletes Bűntény elkövetéséhez felbérelnek egy doppelganger színésznőt, ő fogja eljátszani az „autóbalesetben elhunyt feleség” hálátlannak bizonyuló szerepét. Amivel nem számolt előre a férj, hogy a végrendelet egyik kitétele szerint azonnali hatállyal be kell költöznie a megörökölt víkendházba, oda, ahová elrejtette a holttestet. A tengeren túl THE WOMAN WHO WOULDN’T DIE címen forgalmazott bűnügyi történet ekkor fordul át természetfelettinek mutatkozó horrorba, amint a bicegő feleség szelleme éjjelente nem hagyja nyugodni a bűnösök lelkét.


A brithorror egyik kismesterévé váló Gordon Hessler (SCREAM AND SCREAM AGAIN) az Alfred Hitchcock Presents tévésorozat történetszerkesztő veteránjaként rendezhette meg első mozifilmjét. „Hitch alaposan megválogatta a sztorikat. Voltak a kiselejtezettek között olyanok, amiket sajnáltam, hogy nem használhatjuk fel, de ő hajthatatlannak bizonyult. Nagyon nehéz dolguk volt ott a szerkesztőknek.” A CATACOMBS alapjául szolgáló novella volt az egyik, amit a show vezetősége visszadobott. A játékfilm magán viseli az Államokban akkor még futó sorozat jellemzőit – nagyrészt belsőkben játszódik négy-öt karakterszínész előadásában, a suspense-nagymester stílusát megidézve, reklámszüneteknél alkalmazott leblendékkel a jelenetek végén.
De vajon hogyan keveredett bele Daniel Mainwaring, a noir-klasszikus OUT OF THE PAST és az eredeti INVASION OF THE BODY SNATCHERS briliáns tollú amerikai forgatókönyvírója? „Tönkretette az ital” – mondta róla Joseph Losey, és ezzel meg is kaptuk az egyik lehetséges választ.


A banalitását nyakatekerten kigondolt bűnténnyel leplező CATACOMBS attól különb egy Alfred Hitchcock Presents epizódnál, hogy a) másfél órás b) Angliában készült. A gyengélkedő fontnak hála százezer dollár körüli összegből tető alá lehetett hozni egy ilyen viszonylag igényes kiállítású B-filmet a Shepperton stúdióban. Hammerék „mini-Hitchcockjaival” összehasonlítva Hessler kevesebb sokk-effektust alkalmaz, rendezése jó ideig megelégszik azzal, hogy a kamera előtt precízen mozgatott színészek – mint valami színdarabban – felmondják a kriminális frázisokkal teleszórt szövegkönyvet (két jómadár egymás között: „A te gyilkosságodat magad intézd, az enyémről én gondoskodom.”) Az éjsötét utolsó felvonás már alkalmas lehetett egy kis idegborzolásra, a végkifejlet nem jött volna létre az ÖRDÖNGÖSÖK nélkül. Az utolsó jelenetet kétszer egymás után kellett megnéznem, mert elsőre nem hittem el, amit látok/hallok.


Érthető, miért lett hosszú évtizedekre elásva ez a tucat-krimi, ám akik rá tudnak hangolódni a hasonló zsánerű korabeli filmekre, tehetnek vele egy próbát. Van valami wonderful abban, ahogy ezek a darlingok a kandalló mellett ücsörögve brutális murdereken törik a lovely fejüket. „Készíts nekem egy teát... Ne, inkább kávé legyen.”