2019. november 10., vasárnap

MOONSHINE MOUNTAIN (1964)

Herschell Gordon Lewis, USA


A ’Vér-trilógia’ befejeztével David F. Friedman producer otthagyta a slamasztikában H.G. Lewist, akinek így új támogató után kellett néznie. Szólóban első dolga az volt, hogy forgalmazó ismerősétől kapott 8000 dollárból leforgatott Dél-Karolinában egy úgynevezett hicksploitationt. A kultúrantropológusok számára különösen érdekes műfaj a THUNDER ROAD (Mániákus motorosok, 1958 – a Hazárd megye lordjai tévésorozat őse) sikere után kezdett el pénzkereseti lehetőségként felmerülni lókötő exploitation filmesek körében. 


A moonshine (házilag pancsolt whisky) és folkmuzsika tömény elegyéből lepárolt parasztploitation egy nagyvárosban karriert csinált country-western sztár szemén keresztül kalauzol el az isten háta mögé. A körberajongott zenész új inspirációk után kutatva magánrepülőgépén visszatér a délvidékre népdalokat gyűjteni. All-American Bartók Bélánkat az első szembe jövő büdös paraszt leüti és kirabolja, majd az elkerülhetetlen kultúrsokk után gitárjával és szalagos magnóval a kezében megpróbál az unalmukban naphosszat danolászó helyiek bizalmába férkőzni. Ez akkor sikerül neki, amikor a táncházban egy rá fogott pisztoly hatására a falu apraja-nagyja előtt bebizonyítja, hogy úgy tud pengetni (pickin’), mint a tizenhat lóerős olajozott istennyila. 


A talpalávaló hillbilly műdalokat Lewis saját maga írta, a főszereplő a TWO THOUSAND MANIACS alkalmi zenekarának, a Pleasant Valley Boys-nak a gitáros-énekese. Lewis korábban már bizonyított színészeire osztott két nagyobb szerepet: a TWO THOUSAND MANIACS feledhetetlen polgármestere joviális családfőt játszik, a COLOR ME BLOOD RED zakkant festőművésze itt gazfickóként úgy néz ki, mint Robert Downey Jr. az elvonókúra előtt. Féleszű helyettesével az oldalán a seriff sorozatban gyilkolja le a szövetségi ügynököket, akik azzal a megbízással érkeztek a környékre, hogy véget vessenek az illegális szeszfőzés gyakorlatának. Arról, hogy hová tűnnek a holttestek, a tisztáson álló hatalmas lepárló tartály ("world's biggest still") tudna mesélni.


Aki hallotta Lewis valamelyik audiokommentárját, az tudja, hogy a filmkészítéshez mindig gunyoros mosollyal állt hozzá. Főcím: „Rendezte Herschell Gordon Lewis, akinek lehetne több esze, de nincs”. A vörösnyakúak a lehető legalpáribb előítéletek alapján lettek ábrázolva, de a helyzet DELIVERANCE-i súlyosságát enyhíti az erőszakot övező vidám hangulat. A szeszcsempészek a maguk tahó módján kedélyes kis közösséget alkotnak, a jenkik meg húzzanak vissza, ahonnét gyüttek. Brüsszel – Borsod megye viszonylatára lefordítva az otthoni pálinkafőzés adómentessége népjóléti érdek olyan térségekben, ahol sokaknak a danolászáson kívül az alkoholizálás az egyetlen szórakozási lehetőség.


Rendezés, kameramunka HGL-től elvárható alacsony színvonal, ha rendesen megvágták volna a munkakópiát, a kész mű alig haladná meg a hatvan percet. Ehelyett nagyjából minden benne lett hagyva úgy, ahogyan az elsőre puffant, kivéve a véresebb mozzanatokat. Lewis a kisgyermekes szülőkkel teli bemutatón döbbent rá, hogy megcsinálta élete első családi moziját, emiatt gyorsan eltávolította a védjegyének számító gore-t. Az ütött-kopott kópián meg lehet tippelni, eredetileg hol lehettek az inkriminált képsorok (az ügynökök földbe döngölése, a barátnő eltüntetése, a baltás akció a végén). A vidéki közönségnek szánt MOONSHINE MOUNTAIN csak úgy önmagában fogyasztásra nem ajánlott, viszont a TWO THOUSAND MANIACS mellé tökéletes second feature. Ezért is nagyszerű húzás az Arrow kiadó részéről, hogy Lewis mesterművét és ezt az elfeledett relikviát közös blu-ray lemezen jelentették meg. Sajnos CD-t nem mellékeltek hozzá, pedig a filmeket kísérő nóták hallatán az ember legszívesebben táncra perdülne. Jíííííí-ha!

2019. november 3., vasárnap

MAN BEHIND THE SUN (1988)

Kínai középiskolások a MAN BEHIND THE SUN vetítésén

A második világháború idején biológiai fegyverek kifejlesztésével foglalkozó japán 731-es egység rémtetteit felelevenítő dokumentum-játékfilmet Kínában a mai napig arra használják, amire annak idején kitalálták: történelemlecke egy emberiség elleni bűncselekményről. Miután kémeim jelentették, hogy többször műsorra tűzte a Kínai Központi Televízió (CCTV) és vetítik iskolákban, újra elővettem, hátha tanulok belőle valamit, meg aztán jó lesz az tűzifának a Deliriára...

Időközben megismerhetővé vált a rendező Mou Tun Fei alias T.F. Mous néhány korábbi munkája, amelyekből világosan kiderült, hogy ennek a tajvani katonai diktatúra alatt felnőtt értelmiséginek megvoltak a maga rögeszméi. A harcművészeti és börtönfilm keverék A DEADLY SECRET és az illegális menekülteket összegyűjtő fogolytáborban játszódó LOST SOULS az emberi aljasságról nyújtanak Shaw Brothers exploitation filmekbe csomagolt látleletet.


A MAN BEHIND THE SUN egy anyaországból irányított hongkongi produkciós cég megbízásából készült a Kínai Kommunista Párt jóváhagyásával. Elsődlegesen a japán megszállók emberkísérleteit lajstromozza, miközben azért használ háborús játékfilmre jellemző sablonokat, jóllehet ezek a hagyományos narratívára tett kísérletek minduntalan a tábor origójának számító krematóriumba lyukadnak ki. A gyerekkatonákon keresztül a japán nemzeti karakter kap árnyalatot - senki sem születik gonosznak. Függetlenül attól, hogy kiválóan hasznosítható japán-ellenes propagandaként, a létrejöttét nem holmi idegengyűlölet motiválta.


"Európában a háború után a németek bocsánatot kértek, a nácik eltűntek a színről. Más volt a helyzet Japánban, ahol ugyanaz a rendszer, ugyanaz a bürokrácia maradt hatalomban a mai napig. Bocsánatkérés helyett inkább mindent letagadtak. Évente tartanak nagyszabású megemlékezéseket Hirosimáról, de azt nem mondják el a fiatalságnak, miért dobták le a bombát. Miért akarják eltemetni a múltat? Ők arra számítanak, hogy ha áldozatként állítják be magukat az újabb generációk előtt, száz év múlva át  lehet írni a történelmet. (...) Valakinek tennie kellett valamit. Én rendező vagyok, tudtam csinálni egy olyan filmet, amin keresztül elmondhattam az embereknek, mi történt." - T.F. Mous (East Side Stories magazin)


A tábor áldozatait a 'jobb a békesség' elvét alkalmazó kínai emlékezetpolitika és általa a köztudat ugyanúgy a feledés homályába temette, mint a LOST SOULS szerencsétlen menekültjeit - Mou ezen a hallgatáson, a felelősségre vonás elmaradásán baszhatta fel annyira az agyát, hogy egy kínai kungfu-kasszasikerrel a háta mögött (Kicsi hősök, 1983) nekiálljon megcsinálni magnum opusát. Az már vérmérséklet kérdése, hogy valaki egy holokauszt-filmen keresztül a művészi ambícióit éli ki (and the Oscar goes to...), vagy az ismeretterjesztés nevében maga is atrocitást követ el.


A rekonstruált rémtettek részleteivel a tájékozott olvasók bizonyára tisztában vannak, az egykori tábor romjai mellett nyílt múzeum panoptikumában ma már élőben is szemügyre lehet venni a leghírhedtebb jeleneteket (lásd a mellékelt fotókat). A Mandzsúriában forgatott produkció elkészültének hátborzongató körülményeiről a rendezőasszisztens mesélt részletesen a blogján. Az egyik japán tisztet is eljátszó fószer feladata volt, hogy a valósághű ábrázolásra törekvő rendező utasítására az Orvostudományi Egyetemről beszerezze a testrészeket és a krematórium díszletébe helyezett tetemeket.

"Volt az a jelenet, amiben egy nő karjáról lerántják a bőrt. A vetítő nagyvásznán vettük észre, hogy a felvétel nem sikerült. Az azonnali megbeszélésen arra kértek, hogy még aznap éjjel szerezzek egy másik pár női kart. Az egyetem udvarán rengeteg pénzt kellett adnom az ottani felelősöknek ahhoz, hogy beleegyezzenek a testrészek eladásába. A személyzet odavezetett egy hullákkal teli medencéhez, ahol levágták egy női tetem karjait. Lepedőbe bugyolálva a hónom alá csaptam és visszasiettem a forgatásra. Mivel a kellékesek a díszlet felállításával voltak elfoglalva, rám hárult a feladat, hogy előkészítsem a karokat. Szikével felfejtettem az izmokat, lehámoztam a csontokról a húst egészen az ujjakig, aztán a bőrrel együtt visszaragasztottam az eredeti állapotba. Hajnalig tartott, mire kész lettem. Amikor láttam, hogy a rendező meg volt elégedve, nagyon megkönnyebbültem."

A megvalósítást is ez a hidegvér jellemzi, ahogy a kamera katonás, marcona fegyelemmel rögzítette, amit elé tettek. Az exploitation előre megfontoltságával sokkol, de azzal nem lehet megfogni, hogy ócska bóvli lenne; emiatt, és az újabb morális kérdéseket felvető "speciális effektjei" okán nyomasztásban túltesz az ILSA-sorozaton vagy a Cinecittá-nácik bármelyikén. A film voltaképpen egy nézőkön végrehajtott terhelési kísérlet, ami a szemléltetés eszközével éri el végcélját, azt, hogy a sokk után velünk maradjon a düh és felháborodás érzése.


Az újonnan bevezetett III-kategóriát elsőként megkapva Hong Kongban a karácsonyi szezon alatt futott le a film. Mivel 18 éven felülieket nem engedtek be a vetítésékre, lelkes történelemtanároktól érkezett kérésekre hivatkozva a forgalmazó kialkudott a besorolóbizottságtól egy alacsonyabb korhatárral bemutatható változatot diákok számára. Végül annyit hozott a konyhára, hogy más producerek is felkapták rá a fejüket. Két nemhivatalos ripoff/folytatás készült, Mou pedig újabb atrocitás-mozival tért vissza, ezúttal a nankingi mészárlásról emlékezve meg. A visszhang nélkül maradt, tetemes pénzt (és ki tudja hány tetemet) felemésztő BLACK SUN - THE NANKING MASSACRE a rendező karrierjének a végét jelentette.

Érthető módon a Terror Háza koncepciót mozgóképre alkalmazó MAN BEHIND THE SUN a nyugati világban nem a történelemtanárok, hanem az extrém kihívásokat kereső horrorpisták körében vált kultuszfilmmé. Akik nem tudnak megbékélni a puszta gondolatával sem, emlékezzenek a szlogenre: A barátság az barátság. A filmtörténet az filmtörténet.

2019. október 14., hétfő

A harangok Erzsébetvárosba mentek

Akárhányszor megnézi az ember, ha jól figyel, mindig újabb összefüggéseket, elrejtett kis titkokat fedezhet fel benne. Ilyen műalkotás a LA CHIESA. Az utóbbi időben megjelent "2K felbontásban felújított" kópiákon olvashatóvá vált a harang felirata, érdekes adalékul szolgálva a budapesti forgatás helyszíneit illetően.



A belső jelenetek egy részét nem a Mátyás-templomban forgatták, hanem a VII. kerületi Rózsák terén álló Szent Erzsébet-plébániatemplomban. 


A régi bejegyzést ennek megfelelően kiegészítettem. Abból, hogy az elmúlt évek alatt senki nem keresett meg az ügyben, arra következtetek, hogy a Deliria-olvasó nem az a templomba járó típus... 

2019. október 11., péntek

CATACOMBS (1964)

Gordon Hessler, angol


Ma esti krimink ugyanabból a kottából játszik, mint a Hammer stúdió 1960-65 között bemutatott fekete-fehér pszicho-thrillerjei. Nem akarom rögtön az elején elszpojlerezni a dolgot, de nem született SCREAM OF FEAR-hez mérhető műremek.


Gary Merrill amerikai filmszínész alakítja a gazdag londoni üzletasszony kitartott férjét. A középkorú adonisznak egyetlen dolga, hogy alázatosan szolgálja idősebb úrnőjének libidóját. „Raymond, vigyél a hálószobába!”
Merrill tíz esztendőn át volt a rettegett Bette Davis házastársa, mondhatni fel volt készítve a szerepre. Ha a producereknek sikerült volna becserkészniük mellé Davis-t, abból az összjátékból valami egészen különleges is kisülhetett volna, de sebaj: a színházi színésznő Georgina Cookson kifogástalanul hozza a tiszteletet parancsoló dámát, aki kínzó csípőfájdalmait önhipnózissal enyhíti (plot point  ©Edgar Allan Poe). Raymond belehabarodik a huszonéves unokahúgba, aztán a börtönviselt személyi titkárral közösen kieszelnek egy tervet, hogyan szabaduljanak meg az asszonytól.


Az örökséggel kecsegtető Tökéletes Bűntény elkövetéséhez felbérelnek egy doppelganger színésznőt, ő fogja eljátszani az „autóbalesetben elhunyt feleség” hálátlannak bizonyuló szerepét. Amivel nem számolt előre a férj, hogy a végrendelet egyik kitétele szerint azonnali hatállyal be kell költöznie a megörökölt víkendházba, oda, ahová elrejtette a holttestet. A tengeren túl THE WOMAN WHO WOULDN’T DIE címen forgalmazott bűnügyi történet ekkor fordul át természetfelettinek mutatkozó horrorba, amint a bicegő feleség szelleme éjjelente nem hagyja nyugodni a bűnösök lelkét.


A brithorror egyik kismesterévé váló Gordon Hessler (SCREAM AND SCREAM AGAIN) az Alfred Hitchcock Presents tévésorozat történetszerkesztő veteránjaként rendezhette meg első mozifilmjét. „Hitch alaposan megválogatta a sztorikat. Voltak a kiselejtezettek között olyanok, amiket sajnáltam, hogy nem használhatjuk fel, de ő hajthatatlannak bizonyult. Nagyon nehéz dolguk volt ott a szerkesztőknek.” A CATACOMBS alapjául szolgáló novella volt az egyik, amit a show vezetősége visszadobott. A játékfilm magán viseli az Államokban akkor még futó sorozat jellemzőit – nagyrészt belsőkben játszódik négy-öt karakterszínész előadásában, a suspense-nagymester stílusát megidézve, reklámszüneteknél alkalmazott leblendékkel a jelenetek végén.
De vajon hogyan keveredett bele Daniel Mainwaring, a noir-klasszikus OUT OF THE PAST és az eredeti INVASION OF THE BODY SNATCHERS briliáns tollú amerikai forgatókönyvírója? „Tönkretette az ital” – mondta róla Joseph Losey, és ezzel meg is kaptuk az egyik lehetséges választ.


A banalitását nyakatekerten kigondolt bűnténnyel leplező CATACOMBS attól különb egy Alfred Hitchcock Presents epizódnál, hogy a) másfél órás b) Angliában készült. A gyengélkedő fontnak hála százezer dollár körüli összegből tető alá lehetett hozni egy ilyen viszonylag igényes kiállítású B-filmet a Shepperton stúdióban. Hammerék „mini-Hitchcockjaival” összehasonlítva Hessler kevesebb sokk-effektust alkalmaz, rendezése jó ideig megelégszik azzal, hogy a kamera előtt precízen mozgatott színészek – mint valami színdarabban – felmondják a kriminális frázisokkal teleszórt szövegkönyvet (két jómadár egymás között: „A te gyilkosságodat magad intézd, az enyémről én gondoskodom.”) Az éjsötét utolsó felvonás már alkalmas lehetett egy kis idegborzolásra, a végkifejlet nem jött volna létre az ÖRDÖNGÖSÖK nélkül. Az utolsó jelenetet kétszer egymás után kellett megnéznem, mert elsőre nem hittem el, amit látok/hallok.


Érthető, miért lett hosszú évtizedekre elásva ez a tucat-krimi, ám akik rá tudnak hangolódni a hasonló zsánerű korabeli filmekre, tehetnek vele egy próbát. Van valami wonderful abban, ahogy ezek a darlingok a kandalló mellett ücsörögve brutális murdereken törik a lovely fejüket. „Készíts nekem egy teát... Ne, inkább kávé legyen.”

2019. október 9., szerda

2019. szeptember 11., szerda

CRIME STORY {KEMÉNY HALÁL} (1993)

Kirk Wong, 香港


A háromkategóriás true crime thriller közepébe pottyant Jackie Chan története az ISTENEK FEGYVERZETE második részéig nyúlik vissza. Az 1991-ben bemutatott Golden Harvest produkció úgy lett minden idők legdrágább hongkongi filmje, hogy Chan messze túllépte a forgatásra szánt időkeretet és az előirányzott költségvetést. A stúdió ezután eltanácsolta őt attól, hogy saját maga rendezze akciófilmjeit. A CRIME STORY azért is számít különlegesnek a JC-filmográfiában, mert a forgatókönyvet kivételesen nem rá szabták. Az újhullámmal érkezett Kirk Wong egy valósághű, stílusos police proceduralt képzelt el triád-szertartással, szexjelenettel, a nagyvárosi erőszakhullám káoszában idegileg felőrlődő főszereplővel. Ezzel szemben a közmegítélésére az életénél is jobban ügyelő sztár a Jet Li elől elhappolt drámai szerepbe bújva is a tőle elvárt csim bum cirkusszal akarta kiszolgálni népes rajongótáborát. Még ha kissé furcsán veszi ki magát a két eltérő hozzáállás egy fedél alatt (az eldurvult kihallgatás közben bukfencet vető főfelügyelő), az érintett felek tudásuk javát adták bele ebbe a vitán felül átlag feletti dájhárd blockbusterbe.


A stúdió egy SENTENCED TO HANG-re emlékeztető „megtörtént eset” mozielőzetessel harangozta be a filmet. Johnny Mak produkciójához hasonlóan a CRIME STORY is egy nagy közfigyelmet keltett hongkongi emberrablás alapján készült. A dúsgazdag ingatlanfejlesztőt 1990-ben rabolták el, hatalmas összegű váltságdíjat követelve a feleségtől. A rendőrség jól szervezett triádbandát sejtett az ügy mögött hongkongi, tajvani és kínai tagokkal. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az üzletember – akit 1983-ban egyszer már elraboltak - közutálatnak örvendett mind a lakosság, mind az alvilág körében, a kifizetetlen alvállalkozókról nem is beszélve. Hírhedt szűkmarkúságát a film is szemlélteti, amikor az építkezésen a feldühödött munkások az elmaradt bérüket követelik. A nyomozók egy tajvani pénzmosási ügy felgöngyölítése során jutottak el a főszervezőhöz, a hongkongi rendőrség nyugdíjba vonult tisztjéhez. A rendőrnek az 1983-mas, felderítetlenül maradt elrablás (aminek nyomozásában maga is részt vett) adta az ötletet, hogy alvilági kapcsolatait segítségül hívva ő is megpróbálkozzon egy hasonló bűnténnyel. Ellentétben a moziban látottakkal, az áldozat nem került elő, pár év elteltével halottá nyilvánították.
A CRIME STORY-n kívül készült még egy feldolgozás, a két hónappal később mozikba került KIDNAP OF WONG CHAK FAI. Mindkettőben ugyanaz a színész (Kent Cheng) alakítja a rossz útra tért rendőrt, de másodjára a milliárdost már olyannyira ellenszenvesnek mutatják be, hogy az elkövető válik a film hősévé!


A CRIME STORY írói rögtön az elején bemutatják nekünk az emberrablás értelmi szerzőjét. A veterán nyomozó (Kent Cheng) egyik kollégáját (Jackie) bízzák meg azzal, hogy védje meg a magát veszélyben érző építési vállalkozót. Lélegzetelállító autósüldözés során a bűnözőknek sikerül kereket oldaniuk, és elkezdődik a váltságdíj komplex, tajvani helyszínekre átnyúló átadása bankszámlákon keresztül. Mivel a főkolompos mindvégig figyelemmel tudja kísérni a rendőrségi műveleteket, sőt a főfelügyelő mellé beosztva akár tettlegesen is be tud avatkozni a dolgok menetébe, a suspense végig golyóállóan be van biztosítva. Az operatőri munka és a feszes vágás közös csúcsteljesítménye az akciójelenetet a bambuszállvánnyal körülvett színházteremben. A cselekmény szempontjából kulcsfontosságú rész úgy van plánozva és snittelve, hogy bármelyik hollywoodi rendező a szívéhez kapna.


Chan tőle telhetően próbálta savanyú képpel előadni szerepét, néha több, sokszor kevesebb is elegendő lett volna. A nagy igyekezetben Kirk Wong rávette sztárját első komolyabb csókjelenetére, méghozzá egy férfival! A vége főcím alatt hiányoznak a szokásos extra felvételek, pedig megnéztük volna, milyen képet vágott a mutatvány után. Az erkölcsileg feddhetetlen Szuperzsarunál valamivel érdekesebb karakter a Rossz Zsaru, aki egyetlen őszinte pillanatában alacsony közszolgálati fizetésével, az elismerés hiányával indokolja a sötét oldalra való átállását. Amikor azt mondja, „mindig azzal riadtam fel álmomból, hogy cserben hagytam önmagam”, az elég true. Kent Cheng puszta megjelenésével árnyékot vet Jackie Chanre, a fizikai összecsapásokhoz azonban hétpróbás kaszkadőröket kellett csatasorba állítani - realizmus ide vagy oda, mégiscsak a jó öreg bunyóban van az igazság. A koreográfia kemény, mint a halál Ringo Lam filmjeiben. A fináléhoz egy egész városrészt repítettek a levegőbe, az apokaliptikus vízió a HARDBOILED-ével vetekedett. „Akkor még nem volt vizuális effektekhez értő szakemberünk” – magyarázza a pirotechnikáért felelős akciókoordinátor a DVD extrái között.


Az irányítás egy ponton kicsúszott a rendező kezéből, Chan újravágatta az anyagot és leforgatott egy új befejezést, a szóbeszéd szerint a özvegynek, akkor Ázsia leggazdagabb asszonyának a kérésére (a filmből nem jön át, de ő is egy tök vállalhatatlan figura). Kirk Wong ahelyett, hogy panasszal élt volna, inkább kihasználta a momentumot, és független producereknek egymás után megrendezett két hasonló, rendőrségi csapatmunkára összpontosító akciófilmet (ORGANIZED CRIME AND TRIAD BUREAU és ROCK N’ ROLL COP). Interjú a rendezővel

2019. szeptember 2., hétfő

YOUR VICE IS A LOCKED ROOM AND ONLY I HAVE THE KEY (1972)

Sergio Martino, olasz


Koromfekete, szőrös és public domain – mi az? Edgar Allan Poe rongyosra adaptált Fekete macskája erotikus giallo köntösbe bújtatva kapott egy új életet. Az irodalmárok sűrű szemforgatás közepette néznék végig a novella második modern feldolgozását (az első a meglepően szöveghű amerikai THE BLACK CAT volt 1965-ből), elvégre a hamiskártyás olaszok csakis annyit vettek át, amennyit ők jónak láttak. De nicsak, itt bizony mégis megidéződik Poe szelleme, az az önemésztő, saját levében fővő lelki nyomor, aminek a többi filmes adaptáció, beleértve Argento húsz évvel későbbi Black Cat-tanulmányát, legfeljebb a küszöbéig jutott el.


A bűnöd egy lezárt szoba és csak nekem van hozzá kulcsom.Sergio Martino programindító giallójában, a THE STRANGE VICE OF MRS. WARDH-ban a szado-romantikus lelkületű gyilkos hagyta hátra ezt az üzenetet imádottjának. Ennél csak a Veri az ördög a feleségét lett volna találóbb cím. A hajdanán sikeres regényíró amióta megházasodott, egyetlen épkézláb sort sem képes papírra vetni. A kreatív válságába belebetegedett burzsuj-értelmiségi (a gyötört arcú Luigi Pistilli) alkoholba fojtja bánatát, ahogy a feleségét is legszívesebben egy tál whiskeybe fojtaná bele. Az asszony (Anita Strindberg) mindennapos gyalázásba besegít Sátán, az anyai ágról megörökölt fekete macska, aki szadista gazdájának mintájára a nő galambjain éli ki vadászösztöneit. Az idegbeteg feleség halálfélelme a férjétől hisztériába csap át, miután valaki végez a férfi szeretőjével. A következő áldozat, a néger cselédlány holtteste közös megegyezéssel már a borospince falába kerül, megelőzvén a rendőrség további okvetetlenkedését. Ebbe a J&B áztatta családi tűzfészekbe, amit csak a felek egymás iránt érzett gyűlölete tart egyben, vonul be Louis Vuitton táskáival a kihívóan biszexi unokahúg (Edwige Fenech). 


A történésekbe az egyik gyilkos erőltetetten lett belerángatva, az ÖRDÖNGÖSÖKön keresztül Poe-hoz visszanyúló forgatókönyv ellenben a Sergio Martino-krimik legütőképesebb bábfiguráival sakkozik, még ha azok visszatetszést vagy egyenesen undort keltenek minden jóérzésű nézőben (mondom ezt úgy, hogy az olasz erotika két szexbombája meztelenkedik). A vörös halál álarca báljelenetét hippikkel felújító nyitány teljes pompájában bontakoztatja ki az Ödipusz-komplexusával birkózó író dekadens világundorát, s vele együtt megjelenik az olasz gótikusok Szent Kurvája, a gonoszság magvát hordozó Anya. "Hiányzik neki az anyja, sok olasz férfi van így vele." Az olajfestményről Stuart Máriaként ránk tekintő madre szelleme árnyékként vetül a ház urának morbid szexuális életére.


A skót whiskeyt és amerikai cigarettát leszámítva ízig-vérig latinos melodráma végül két legyet üt le két csapásra: a lezárás Poe művéhez igazodik, de még előtte Martino ördöngös bűnügyi krimijeinek a küldetése is be lesz teljesítve. A csavar ismeretében még világosabbá válik, hogy a három főszereplő az ÖRDÖNGÖSÖK bántalmazó férj - neurotikus felség - céltudatos szerető triójának a leképezése, persze ez is kellően megcsavarva. Úgy tűnik, Clouzot klasszikusa kikopott a köztudatból, mert mindig a RAGYOGÁSt hozzák fel az írógépes jelenet láttán.


A szűk három esztendő alatt öt giallo-variációt megíró/leforgató Gastaldi/Martino párosra ráfoghatnánk, hogy többször is beleléptek ugyanabba a folyóba, de ez csak a felületes szemlélőnek tűnhet így. Függetlenül attól, hogy mindig ugyanazon a férfitekinteten keresztül látjuk pusztulni a szépségeket, hogy az archetípusok (és az őket játszó színészek) makacsul visszatértek a tetthelyre, Martinóék sosem követték el kétszer ugyanazt a bűntényt. A YOUR VICE stílusváltása egyenesen radikális: a széles Techniscope vászon intimebb 1.85-re cserélődött, Ernesto Gastaldi a szövevényes történetvezetés helyett/mellett a lélektanra helyezte át a hangsúlyt forgatókönyvében, amiből Martino gótikus horrorral flörtölő krimit rendezett. A búskomor fényképezés, Bruno Nicolai pasztorális szépségű kamarazenéje más hangulatot kölcsönöz a Veneto tartományban játszódó filmnek, mint amit a jet-set giallókban megszokhattunk.


"Mi a véleménye az európai integrációról?" - próbálkozik a nyomozó párbeszédet kezdeményezni az apátiába süllyedt íróval. A YOUR VICE társadalmi látleletében a vagyonát felélő arisztokrácia és a közeli kempingből a villába bulizni átjáró hippik közösen lopják a napot, az emancipált nőként bemutatkozó unokahúgról pedig kiderül, hogy párját ritkítóan tudja manipulálni környezetét. A díszes társaságot felvonultató krimiben Sherlock Holmes nagyítójával keresve sem bukkannánk az emberségesség nyomára.


A humánum mellett Sergio Martino szótárából továbbra is hiányzott a szubtilitás szó. Ha a rendező ne adj isten művészkedésre vetemedik - a fiatal pár végzetes találkozása a reklámtáblával -, akkor azt ugyanúgy buldózereli bele az arcunkba, mint amikor macsétás gyilkosát filmezi munka közben. Ez a meglehetősen magának (és a műfaj megszállottjainak!) való film volt Martino legkevésbé jövedelmező giallója. Mit tesz ilyenkor a résen lévő szakiparos? Feltolja a suspense és a brutalitás potméterét: következett a TORSO.

* A frázis átvariált, Poe-nak tulajdonított változatával Lucio Fulciék álltak elő a LIZARD IN A WOMAN'S SKIN olasz főcímén és a plakáton ---   
"A bűn egy belülről záródó ketrec... Mi vagyunk azok, akik bezárva akarunk maradni."
Edgard, a koszorús költő gyönyörűen rámutatott giallo-nézési szertartásaink mazochista jellegére.

2019. augusztus 20., kedd

FRENCH SEX MURDERS (1972)

Ferdinando Merighi, olasz-NSZK giallo

Egyik kezemben rugós kés,
a másikban kard,
a harmadikban meg egy bűnügyi franciarémes, amely bizonyítja, hogy '68-at követően Nyugat-Európa morális hanyatlása visszafordíthatatlanul elkezdődött. Nevezzük nevén a felelőst: Dick Randall.

A New Yorkból útnak indult producer a hitelezői és az adóhivatal elől menekült át Rómába a hatvanas évek elején. Kezdetben erotikus mondo-filmekben és szexkomédiákban utazott, egy ízben Mario Bavának is beindított egy projektet (FOUR TIMES THAT NIGHT). A hirtelen megnövekedett giallo-kereslet szülte FRENCH SEX MURDERS-hez nem kevesebb, mint négy szexbálványt és egy - nem viccelek - professzionális Humphrey Bogart imitátort szerződtetett le. 


Így vagy úgy, az imitáció volt Randall kenyere. Miután megvetette lábát a Távol-Keleten, a Bruce Lee klónokkal támadó kungfu filmjeivel nem kevés pénzt keresett össze. Randall a kamera előtt is szerette megmutatni magát, innen tudható, hogy a fazon pontosan úgy nézett ki, ahogyan egy tőről metszett exploitation-producert elképzelünk ---
Kifogástalanul rossz ízlését illusztrálandó, néhány cím találomra: GOLA PROFONDA NERO (A fekete Mélytorok), SUPERSONIC MAN (szeperhősös), HORROR SAFARI (kannibálos), PIECES (slasheres). Egy róla szóló portréból kiderül, fizetésnap aktatáskában hozta a készpénzt a forgatásokra; egyszerre három céget működtetett, három telefonszámmal; többször meg akarták ölni, de valahogy mindig sikerült élve elhagynia az adott országot. Szerette a pornómagazinokat, a kínai kaját, és cimborája volt az igazi Bruce Lee.


A CASA D’APPUNTAMENTO (kupleráj olaszul) egy párizsi bordélyház körül bonyolódik. Mádám Kolett „masszázsszalonjában” brutálisan meggyilkolnak egy prostit; Franszin fejét minden jel szerint Antoán, a veszett gorillaként viselkedő piti bűnöző csapta szét a keze ügyébe került állólámpával. A bíróság a fiatalembert gijotin általi halálra ítéli (csak szólok, hogy a film kortárs közegben játszódik), mire fel az a tárgyalás befejeztével elátkoz mindenkit, akit felelősnek tart sanyarú sorsáért. Útban a börtönbe, Antoánnak sikerül megszöknie, menekülés közben levágja a fejét egy teherautó platója. Az ügyben eljáró bíró ismerőse, Waldemar professzor elkéri a fejet, hogy laboratóriumában tudományos kísérleteket végezzen rajta. Nézze professzor, megmozdult a szem! 


„Antoán átka” hamarosan lesújt, a bordélyházhoz köthető gyilkosságok folytatódnak. Racionális ember lévén a nyomozó (Robert Sacchi, egy amerikai Bogart-utánzó művész) meg van győződve róla, hogy ártatlan embert ítéltek el, és hogy a kapucnis, fekete kesztyűs gyilkos neve M betűvel kezdődik.

 Hmmm...
Vagy inkább duplavével?

A tettes kiléténél is egyértelműbb, hogy a forgatókönyvet úgy gányolták össze, hogy minden sztárnak meg legyen a saját, külön bejáratú magánszáma. Anita Ekberg a bordélyház ügyvezetője, 
Barbara Bouchet szokás szerint az áldozat szerepében tetszeleg,
Rosalba Neri francia sanzont ad elő. Viens avec moi / viens avec moi... Jövök!
Evelyn Kraft (később a Shaw Brothers King Kong utánzatának, a MIGHTY PEKING MAN-nek a szexbombája) Waldemar lányát, Eleonorát alakítja.

A lányba fülig szerelmes a prof asszisztense, az apai szigor azonban nem engedi meg, hogy egymáséi lehessenek a fiatalok. A sok mellékszál közül ez a Poe novellák címszereplőinek a neveivel dobálódzó ("Eleonora szép volt, mint az angyalok") melodráma a végére elnyeri értelmét, nem úgy, mint a film természetfeletti képzelgései a síron túli bosszúról, amit vörös heringként dobtak bele a krimi közepébe. 


A véres effektek a majdani Oscar-díjas Carlo Rambaldi kezei közül kerültek ki. Prof. Rambaldit (így van kiírva a stáblistára) egy korábbi giallo élethű trükkjei miatt a bíróság elé citálták - ez a veszély itt nem fenyegette. A kópiát a majdani Deliria-díjas Bruno Mattei vágta készre. Talán éppen neki köszönhető, hogy az amúgy csapnivalóan megrendezett, fényképezett, írt (stb.) film nem válik unalmassá, vagy ha igen, akkor az itt-ott előforduló pszichedelikus vágástechnika biztosan felrázza a lanyhuló figyelmet. Ilyenkor a korabeli giallo-előzetesekből átvett módon a felvételt szolarizálták és átszínezték.

 

További szerkesztési bravúr, hogy az első és utolsó három perc lényegében ugyanaz, az így megspórolt pénzt el lehetett költeni italra és cigarettára (mindenki megállás nélkül dohányzik). A jogdíj fogalmát nem ismerő Mattei (HELL OF THE LIVING DEAD) hangvágóként Bruno Nicolai szerzeményeiből szemezgetett, a főtéma jogos tulajdonosa az ALL THE COLORS OF THE DARK. Sergio Martino giallója nagyságrendekkel színvonalasabb, viszont abban nem „Humphrey Bogart” nyomozott. Márpedig a bizarr szereposztás is lehet fegyvertény, ebből a szempontból a FRENCH SEX MURDERS túlteljesíti magát. A nyugatnémet társproducerek a berlini bulibárónak, Rolf Edennek írattak egy testhez álló szerepet, ő az éjszakai klub nőcsábász tulajdonosa ---
Rolfi annyira fasza csávó, hogy csuklóból kiüti az izomember Gordon Mitchellt - egy másik hatalmas arc, akit (egyetlen jelenet kedvéért) meghívtak a buliba.
Jess Franco filmjeit boldogító Howard Vernon is csoda egy pofa, az íróasztalát díszítő ereklye nemkülönben.
Rambaldi professzor fx-laboratóriumában tárolt múmia majd Dario Argento mesterművében fog kulcsszerepet kapni.

Ha végeztünk a Francia szexgyilkosságokkal, ne a DEEP RED-et tűzzük műsorra, hanem egy másik Dick Randall-produkciót, a GIRL IN ROOM 2A-t. A kettőssel olyan tömény euro-deliria élménnyel gazdagodunk, amit még sokáig meg fogunk emlegetni.