Bor, Spagetti, Láncfűrész
--- Duccio Tessari giallói ---
Ha nem tévedek túl nagyot, a RINGO-westernjeivel befutott Duccio Tessari is az olasz filmipar „kékgallérosai” közé tartozott, egy mindenes, akinek vegyesboltjában megtalálható a peplum, vígjáték, kémtörténet, háborús kalandfilm és egy Alain Delon vendégszereplésével készült maffiesco. A sötét nyolcvanas évek közepén napvilágot látott képregényadaptációja, a TEX ÉS A MÉLYSÉG URA (wesztern-fantazi krosszover) nálunk is kapható dvdén, ha valaki vicces kedvében megveszi, írja meg milyen volt, szavanként fizetek igen magas honoráriumot. És most lássuk végre a medvét lepkét:
A DEATH OCCURED LAST NIGHT-ot követően a „Véresszárnyú pillangó” volt Tessari második bűnügye. Az argentósan hangzó állatcím (aka. THE BLOODSTAINED BUTTERFLY) dacára egy pragmatikusabb köntösbe bújtatott, nem teljesen vegytiszta giallóról van szó, valahol a WHAT HAVE YOU DONE TO SOLANGE és egy Derrick epizód között. Jut eszembe: Günther Stoll!
Csajkovszkíj koncsertójáról hirtelen modern jazzre váltó főcímtémát egy erre rímelő szöveges üzenet követi: „A múlt nem létezik, mivel már elmúlt, sem a jövő, ami viszont még nem történt meg. Tehát csak a jelen van, a múlt és a jövő hatásainak metszéspontján.” Bizonyára nem véletlen a mottó, ráirányítva a figyelmet a giallók lehetséges metafizikai értelmezésére, a mű eme igencsak összetett oldalának elemzésétől azonban hely hiányában most el kell tekintenem. Talán majd a jövő héten (ami nem létezik).
-Hé, maga ott a szürke ballonkabátjában! Fogják el, gyilkos!
A francia diáklányt leszúró alaknak sikerül kereket oldania a parkból, ám a feltételezett tettest nem sokkal később letartóztatják. A középkorúságából lassan kiöregedő tévébemondó ellen annyi bizonyíték gyűlik össze a nyomozás során, hogy még briliáns ügyvédjének (Günter Stoll) sem sikerül kihoznia a börtönből. Egészen addig, amíg ugyanabban a parkban meg nem történik a második, majd harmadik hasonló módon elkövetett gyilkosság.
A francia diáklányt leszúró alaknak sikerül kereket oldania a parkból, ám a feltételezett tettest nem sokkal később letartóztatják. A középkorúságából lassan kiöregedő tévébemondó ellen annyi bizonyíték gyűlik össze a nyomozás során, hogy még briliáns ügyvédjének (Günter Stoll) sem sikerül kihoznia a börtönből. Egészen addig, amíg ugyanabban a parkban meg nem történik a második, majd harmadik hasonló módon elkövetett gyilkosság.
Önmarcangoló úrifiú, fiatal lányokat megvásároló tévériporter, barátja feleségét és lányát egyszerre mószeroló ügyvéd: a nem éppen szimpátiát keltő alakok főszerepeltetése *talán* része volt a burzsoáziát célba vevő társadalomkritikának (több erre mutató kiszólás is akad), de az is *elképzelhető*, hogy mindebben a sztorit jegyző Gianfranco Clerici a ludas: neve a három legmizantrópabb olasz exploitation stáblistáján bukkan fel (THE NEW YORK RIPPER, A HÁZ A PARK SZÉLÉN, CANNIBAL HOLOCAUST), és másik giallója, a DON’T TORTURE THE DUCKLING sem éppen vígoperaként ismert.
Bár az egész mögött egy klasszikus, szerelemféltésből elkövetett bűntett áll, formálisan meglehetősen messze kerülünk a Sergio Martino féle giallóktól. Az első fél óra a detektívmunkát részletesen bemutató poliziesco-dokuként működik: nyomrögzítés, adatgyűjtés, szembesítések, és a felügyelő beosztottja által felszolgált kávé, ami egy állandóan visszatérő poén forrása. A stáblistán a hivatalos szerveknek megköszönt szakszerű rendőrségi felderítést a bírósági tárgyalás követi.
Mindkét blokk precízen, dinamikusan van lebonyolítva, és a limitált számú, vérmérsékletében diszkrétnek mondható giallós részekbe sem törik bele a rendező rugós kése. Az első, eső áztatta gyilkosság egyenesen műfaji iskolapélda, a "mexican standoff" fináléban Tessari spagettiwesternes múltja kísért. A Techniscope széles terét igen elmés módon tagoló fényképezés Carlo Carlini munkája (a fickó egy zseni – ezt mondtam már?), az színészek kitűnőek, a szépen strukturált forgatókönyvből kiolvasható, hogy nem egyetlen délután alatt vetették papírra. Hogy mégsem áll össze giallo-klasszissá a kép, az főképpen a „jogi esetek” szerű felépítéséből adódik. Lássuk be, a legtöbben a horror felől közelítik meg ezt a műfajt, és annak a FARFALLA nem biztos, hogy elég izgalmas/elvetemült/véres.
A sok feltételes módból is látszik, hogy egy újranézés mindenképpen ki fog járni neki a jövőben, ez tipikusan az a film, aminek egy második, átgondoltabb nagyvizit csak hasznára válhat.
Tessari következő krimije Luciano Martino megbízásából, Ernesto Gastaldi forgatókönyve alapján készült, ennek megfelelően már közelebb áll a Sergio Martino vonalhoz, nem mellesleg kísértetiesen emlékeztet egy bizonyos Audrey Hepburn filmre. Tévedés, nem a Római Vakációra gondoltam!
Tessari következő krimije Luciano Martino megbízásából, Ernesto Gastaldi forgatókönyve alapján készült, ennek megfelelően már közelebb áll a Sergio Martino vonalhoz, nem mellesleg kísértetiesen emlékeztet egy bizonyos Audrey Hepburn filmre. Tévedés, nem a Római Vakációra gondoltam!
A L’UOMO SENZA MEMORIA (ismertebb nevén PUZZLE) ugyanúgy kezdődik, mint a FARFALLA: a rendező neve egy Mini Morris előtt bukkan fel. Tessari szenvedélyesen gyűjtötte az ilyen típusú személygépkocsikat, állítólag több mint harminc darab állt belőlük a garázsában. Ez egyébként nem igaz, de azt már becsszóra mondom, hogy amikor Dario Argento a THE BIRD WITH THE CRYSTAL PLUMAGE forgatókönyvével házalt a Titanus stúdiónál, a fejesek a kezdő Argento fiú helyett két tapasztaltabb rókát, Duccio Tessarit vagy Terence Youngot képzelték bele a rendezői székbe. Argento makacsságának és tehetős apjának hála végül saját maga készíthette el a filmet, Tessari és Young (meg a Titanus) pedig ebben a korrekt, szépen megcsinált giallóban jött össze, mondjuk úgy nemhivatalosan.
A WAIT UNTIL DARK (Terence Young, 1967) sztorija nagy vonalakban felvázolva: egy drogfutár játékbabába rejtett heroinszállítmányát egy ismeretlen férfi kezébe nyomja. Nemsokára a férfi vak feleségének (Audrey Hepburn) lakásában gyülekeznek a mindenre elszánt bandatagok, hogy megtudják, hová lett elrejtve az áru. Gastaldi és társírói Frankenstein doktor módjára szétcincálták és újból összerakták az amerikai thriller karakterkészletét, megfejelték egy hitchcocki csavarintással (*), így végül kapunk egy amnéziás drogfutárt és a történet bizonyos pontján mozgássérültté tett feleséget. Tipikusan olasz adaptációs módszer ez, na de még mindig kreatívabb, mint egy sima remake, ugye?
Ted Walton-nak szólított antihősünk (Luc Merenda, KIDNAP SYNDICATE) egy baleset következtében veszítette el a komplett memóriakészletét. A kezelőorvosánál (Fellegi Tamás egypercese) jelentkezik érte egy alak, aki „Te rohadék!” felkiáltással próbálja felfrissíteni emlékezetét. Szó szót követ, lövés dördül, hulla be az ágyneműtartóba és irány Portofino, ahol egy telegram szerint Tedet már várja a kedves felesége.
Tessari két giallója között szembetűnő a különbség. A nyomozósdi nélküli PUZZLE-ben szimpatikusak a figurák (Senta Berger a giallók egyik legtalpraesettebb hölgyeménye), a történet ellenben sokkal banálisabb - grazie, signor Gastaldi! Technikailag kikezdhetetlen (most különösen a vágás imponál), a helyszínválasztás ismét átgondoltságról árulkodik: A pillangós Bergamo történelmi hercigsége a társadalmi berendezkedést volt hivatott kiemelni, Portofino zegzugossága pedig a memóriavesztéssel járó lelkiállapotot tükrözi (nb. „Labirintus” a címe a betétdalnak). Mivel a jelek arra utalnak, hogy a rendező a konvencionális angolszász noir-thrillert kívánta átültetni olasz környezetbe, a vér-barokk giallóra számítók megint éhesen fognak maradni... egészen a láncfűrészes befejezésig. Az azért odatesz.
A FARFALLA után a PUZZLE sem cáfol rá a spagettiwesztern-kedvelők által régóta nagy becsben tartott Duccio Tessari tehetségére, esetünkben a szakértelem biztos kezű „kismesteri” rutinként nyilvánul meg. A szerzőiség fogalmát már a kommersz térfelén is piedesztálra emelő korunkban talán nem hangzik valami bizalomgerjesztően ez a fajta iparosság, de végül is a Tessarik, Dallamanók, Margheritik voltak azok, akik az olasz filmgyártást két évtizeden át exportképes pezsgésben tudták tartani. Respekt nekik és Maurizio Merlinek, aki a mikrofont tartotta!
* Az amnéziás dolog valójában egy 1967-es francia lélektani thrillerből van átemelve. Egy balesetben emlékezetét vesztett férfi (Alain Delon) a kórházból távozva azzal szembesül, hogy rengeteg pénze van, gyönyörű felesége, és nagyon sötét múltja. A feleséget – most jön a csattanó! – Senta Berger alakította. (A francia film eredeti plakátja és a PUZZLE fent látható utolsó képkocája közti kísérteties egyezés már csak hab a Deliria tortáján.)
Tessari - Kubrick menet : PUZZLE vs. THE SHINING