2019. július 22., hétfő

HOUSE OF MORTAL SIN (1975)

Páter Walker, angol


Mielőtt végleg kifogyott volna a botrányos témákból, Pete Walker exploitation-kampányának (HOUSE OF WHIPCORD; FRIGHTMARE) soron következő állomása az egyházat hordozta körbe véres kardként. A katolikus nevelésben részesült, hitehagyott független producer-rendező sikereiért nem az Úristennek adhat hálát, hanem forgatókönyvírójának, David McGillivraynek, aki kidolgozta a hatásvadász gyilkosságsorozatok körül bonyolódó cselekményeket. A következtetést abból vonom le, hogy Walker azon munkái, melyek nem McGillivray néhol talán bő lére eresztetett, de a suspense és értelem szikráját végig ébren tartó könyveiből készültek (THE FLESH AND BLOOD SHOW, THE COMEBACK, HOUSE OF LONG SHADOWS), valahogy nem tudják hozni ugyanezt az időtállónak bizonyult minőséget.


Midőn az ördögűzős horrorfilmek javában fényezték a katolikus egyház nimbuszát, a bűnügyi krimik továbbra sem bántak kesztyűs kézzel a papokkal. Ha egy olasz giallóban valaki reverendában lépett színre, arról a végére jó eséllyel derül ki, hogy elmebeteg gyilkos. Az elkövetőről ezúttal le sem kell rántani a leplet, mert az elejétől fogva a szemünk láttára szolgálja Walkerék (és úgy általában a brithorror) makacsul visszatérő témáját: a hatalommal visszaélők a markukba került fiatalokon gyakorolják a válogatott kegyetlenkedéseket. 


Egy tinédzser lány öngyilkosságával nyitó HOUSE OF MORTAL SIN papja különösen elvetemült figura: bajba került (mondjuk terhes) kislányok gyónásait magnószalagra rögzíti, majd feloldozás helyett megzsarolja őket az intim részleteket tartalmazó felvételekkel. A szakítófélben lévő Jenny ugyan nem az a templomba járó típus, a lelkésszé átvedlett gyerekkori barát („a munkaközvetítőnél ez volt az egyetlen meló, amit ajánlani tudtak”) unszolására mégis úgy dönt, hogy a gyóntatófülke sötétjében osztja meg bánatát.


Balszerencséjére ismerőse helyett Xavier Meldrum tisztelendő atya van éppen szolgálatban, akinek szent meggyőződése, hogy a nagybetűs Bűn ellen minden lehetséges eszközzel harcolni kell. A rendkívül kényelmetlen párbeszéd végére az atyát valósággal megbabonázza a szőke lány, és még aznap éjjel hozzálát, hogy Isten és különféle vallási kellékek segedelmével megmentse (Xavier - ejtsd: savior) az elveszett lelket, a környezetében élők kárára. Valakinek a fejét tömjénező edénnyel verik szét, egy másik szerencsétlen mérgezett ostyát kap a misén, rózsafüzér a fojtogatás eszköze. 


Az egyik leghatásosabb gyilkossági jelenet éppenséggel képen kívül történik, amikor az atya ellátogat a kórházba, hogy feladja az utolsó kenetet életben maradt áldozatának. Az eredetileg Peter Cushingnak szánt szerepet a tekintélyt parancsoló orrozattal megáldott színpadi színész, Anthony Sharp vállalta el. A cölibátusra felesküdött pap szexuális frusztrációit csatornázza szent terrorba, miközben a sűrű atmoszférára szinte észrevétlenül, alattomos módon telepszik rá a pszicho-thrillerek szent tehenének, a PSYCHO-nak a befolyása. Meldrum félholt anyjával és félszemű házvezetőnőjével (a Walker-filmek legélesebb kése, Sheila Keith) él egy fedél alatt, a hisztéria a parókia barátságtalan falai között fogja elérni csúcspontját. 


Rövid időre szót kap a haladó szellemiség képviselője - egy elöljáró azt javasolja az ifjú lelkésznek, nyugodtan válasszon szabadabb életet biztosító foglalkozást –, azonban Walkerék tettek róla, hogy Meldrum tömjénfüstben érlelt ravaszságának véletlenül se akadjon méltó ellenpárja. Így válik a provokatív indíttatásból elkövetett exploitation film nagy túlélőjévé az egyház fundamentalista frakciójának szörnyszülötte. A segítő szándékot és tiszta erkölcsöt feltételező „munkaruha” mögé bújva a legaljasabb bűncselekmények követődnek el, a gyanú halvány árnyéka nélkül. Az atya, a fiú és a pedofil botrányok nevében. 

2019. július 6., szombat

KONGA (1961)

John Lemont, angol



A KING KONG óta nem látott a vászon ilyen dühöngő látványosságot! - hirdette a hirdetmény. Az Amerikából jött Herman Cohen (mestersége címere: exploitation producer - I WAS A TEENAGE WEREWOLF/FRANKENSTEIN) huszonötezer dollárt csengetett ki a névhasználatért az RKO Pictures-nek. Megérte? Mindenesetre a HORRORS OF THE BLACK MUSEUM-mal milliókat kaszáló Anglo Amalgamated óriásszörnyes dobása a brit schlock egyik szégyellni való klasszikusává nőtte ki magát.


Az utoljára cinikus krimiíróként brillírozó Michael Gough cinikus botanikusként tűnik fel újra. A BLACK MUSEUM óta nem látott a vászon ilyen dühöngő alakítást! Gough egy ideggyógyintézetből szabadult Shakespeare-színész elvetemültségével veselkedett neki főszerepének, nélküle bizony fele annyit sem érne a majomkodás. Az afrikai expedícióból hazatért tanárember az otthona mellett berendezett melegházban folytatja kísérleteit a húsevő növényekből kinyert növekedés-szérummal, amit kis csimpánz barátján fog kipróbálni. „Én vagyok a mestered, te meg a szolgám.” Az őrült tudós zseblámpával hipnotizálja az immáron ember nagyságú gorillát, és mindenféle gaztettek elkövetésére utasítja.


Ebbe a meglehetősen banális Gyilkosságok a Morgue utcában felállásba piszkít bele a magánélet. „Hagyj magunkra, egyedül akarok maradni Kongával!” A professzorba menthetetlenül szerelmes asszisztenst elönti a méreg, amikor azt kell látnia, hogy álmainak férfija inkább a majmával, majd egyik tanítványával, egy begyes szőkével képzeli el a közös jövőt. „Sandra, belőled igazi tudós válhat.” Konga… Sandra… Ez már túl sok a vénlánynak, és tripla adag szérumot injekcióz riválisába, mire fel az akkorára sarjad, mint a Big Ben. 
Téves árukapcsolás – természetesen a gorilláról van szó. In SpectaMation ---

A belvárost felforgató képsorok már ténylegesen a KING KONG nyomdokait tapossák, csak helyettesítsük be New Yorkot Londonnal, a majom vágytárgyát, a szexi Faye Wrayt egy Michael Gough bábuval. "Tegyél le! Azt mondtam TEGYÉL LE!" 


Az I Was A Teenage Gorilla munkacímen megírt forgatókönyv mélyrétegeiből a primitív vadállat képében a civilizált homo sapiens (= az embergyűlölő prof) lefojtott ösztönei törnek a felszínre. Konga és gazdája közti kapcsolat többnek tűnik egyszerű majomszeretetnél, pláne, amikor ilyenek hangoznak el, hogy "jobban ismerjük egymást, mint azt a világ gondolná". Sandra őrjítően piros blúza önmagában egy freudi elszólás. In Eastman Colour ---

Praktikusabb oldalról közelítve az látszik, hogy az írók 'ami egyszer működött' alapon áthangszerelték a BLACK MUSEUM gyilkosságsorozatát egy majomra. Konga dazed and confused tekintetéből jól kivehető az American International Pictures-szel szerződésben álló Herman Cohen tini-exploitation formulája. A képlet abból állt, hogy a gaztetteket kitervelő idősebb autoritás (a TEENAGE WEREWOLF-ban pszichológus, a HOW TO MAKE A MONSTER-ben veterán maszkmester, a BLACK MUSEUM-ban sikeres író) az ereje teljében lévő fiatal generációt manipulálva akarja elérni dicstelen célját. "Én is voltam tinédzser, tudom, hogy a tinédzserek mindig a tekintély ellen lázadnak, legyenek azok szülők vagy tanárok. Ebből fakad, hogy filmjeimben a gonosztevő mindig felnőtt."


A szerencsétlen "tinédzser" Kongából gyilkológépet kreáló tudósnál csak maga a film a cinikusabb, ami képes szemrebbenés nélkül beáldozni az ártatlan ifjúságot. Az egyik ilyen anarchikus mozzanatban a sokkot kapott lányt a karjánál fogva zabálja fel a húsevő növény. A végére tartogatott speciális effektusok a japán kaiju iskola híveinek okozhatnak szánalommal vegyes derültséget. Képtelenség fapofával végignézni, ahogy a csimpánzból lett gorilla (tudományos fantasztikum?) hirtelen kinövi a házat,


a makett-porondon óvatosan áttipeg a szomszédos üvegházba, hogy felmarkolja mesterét. Úgy tűnik, Mr. Exec. Producer tisztában volt az anyag képregényre kívánkozó abszurditásával: „Ha komoly képpel adnád elő, akkor sem vennék komolyan. Én csak annyit tudok tenni a közönséggel, hogy elszórakoztatom őket és időnként rájuk hozom a frászt.” 


Konga nem is a vásznon, hanem képregények lapjain éledt újjá, amikor az amerikai bemutatóhoz igazítva, Steve 'Pókember' Ditko rajzoló közreműködésével sorozatban jelentették meg kalandjait. Konga megtalálta közönségét, az eladási számokat tekintve a comic sikeresebbnek bizonyult, mint a film.