A következő címkéjű bejegyzések mutatása: polizia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: polizia. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 5., vasárnap

BLUTIGER FREITAG (1972)

Rolf Olsen, NSZK-olasz
 

"Erőszak az erőszak ellen" mottó alatt elkövetett bűntényben római tettestársként az a Cineproduzioni Daunia 70 vett részt, amelyik ugyanebben az időszakban Fernando Di Leo mesterhármasát (MILANO CALIBRO 9 - MALA ORDINA - IL BOSS) hozta tető alá. Viszont ha a stáblistán a kulcspozíciót betöltő szakemberek neveit vesszük alapul (rendező, író, operatőr, főszereplő usw.), akkor bizony kőkeményen nyugatnémet a mozi. 

A '71 folyamán több NSZK nagyvárosban történt, halálos áldozatokat is követelő bankrablások láttán felbátorodott fritzek próbálkozása egy menő poliziesco akciófilmre tökön ragadja a korszellem pucáját, és addig facsarja, amíg van benne vér. Osztályharc, terrorizmus, bogárhátúval száguldozó Polizei, a tévéhíradó kamerái előtt halálbüntetést követelő nyugdíjasok - a Münchenben és környékén játszódó BLUTIGER FREITAG spekulatív célból elkészült kordokumentumként egy echte német alműfajjal, a reportázs filmmel mutat rokonságot. „Emerson Fox” álnév alatt éppenséggel egy mondo doku apropóján találkoztam először Rolf Olsen rendezővel (SHOCKING ASIA). A bécsi születésű egykori kabarészínész a hatvanas évek eleje óta rendezgetett német nyelvterületen forgalmazott filmeket. Unsere tollen Tanten in der Südsee; Spukschloß im Salzkammergut; Das Rasthaus der grausamen Puppen; In Frankfurt sind die Nächte heiß; Stundenhotel von St. Pauli; Das Go-Go-Girl vom Blow-Up...

 
A benzinkutas jelenetben felbukkanó Herr Olsen pont annak a minden hájjal megkent figurának a benyomását kelti, akit a filmcímek alapján elképzeltünk magunknak.

A nyers erőszakkal és nyárspolgár-pukkasztóan vulgáris nyelvezettel sokkoló „megtörtént esetek alapján” történet azzal indít, hogy a bírósági tárgyalására érkező veszélyes bűnöző külső segítséggel meglóg az előzetesből. A férfiasságát kidomborító bőrnadrágban feszítő antihőst a többszörös Bravo-címlapos tévésztár Raimund Harmstorf alakítja. Főállásban Jack London kalandregény-feldolgozások szereplőjeként Harmstorf akkora népszerűségre tett szert a német fiatalság körében, hogy nevezett képes újság egy BLUTIGER FREITAG fotónovellát is leközölt a bemutató idején!

A kegyetlenül ravasz Heinz Klett búvóhelyén már szervezi következő balhéját, egy fényes nappali bankrablást, ami után magyar embercsempészek segítségével irány Horány (Passau). Olasz vendégmunkás bűntársán keresztül csatlakozik hozzájuk egy fiatal lány és annak katonaszökevény bátyja. Miután egy amerikai katonai szállítmány eltulajdonításával komoly fegyverarzenálhoz jutnak, magukat szélsőbalos RAF-terroristáknak álcázva vörös kámzsával a fejükön behatolnak a pénzintézetbe. A közállapotokra úton-útfélen hivatkozó film ezen fejezete a Deutche Bank egyik müncheni fiókjában történteket rekonstruálja, mely az ország első túszdrámába torkolló bankrablásként került be a bűnügyi krónikákba.

A hasznavehetetlen túszok között horogra akad egy „aranyhal” - a nagytőkés lánya rögtön négyszeresére emeli a téteket, a bankrablók a rendőrség és média kereszttüzében négymillió márkával távozhatnak a halottakkal, súlyos sebesültekkel és kíváncsi bámészkodókkal teli helyszínről. A valóságban az államügyész parancsára rögtön a bank előtt tüzet nyitottak a rendőrök, a filmbéli társaság számára a Véres Péntek pár kilométerrel odébb, egy erdei faházban fejeződik be. A hajtóvadászat végén szemtanúi lehetünk annak, mi történne, ha Sam Peckinpah beszabadul a Schwarzwald klinika díszletei közé.

A „Bűnözés nem kifizetődő” táblával kijelölt szakadék felé németes szigorral, olaszosan vérpezsdítő zenére (Francesco De Masi) menetelő film szélsőbalról támadva jobbról előz, alles zusammen mindenki megkapja a magáét. A bűnözői oldalon az Andreas Baader terrorista-vezérre hajazó Klett hasonlóan szimbolikus proli-teremtmény, mint akiket Tómas Milian szokott megformálni Umberto Lenzi zsarufilmjeiben. A gátlástalan, antiszociális bandavezér határozottságot sugárzó karizmájával magához vonzza a kapitalizmus rendszerébe nyomorított fiatalokat. Külön epizódok vannak szentelve annak, hogyan zsákmányolják ki a munkaadók a bevándorló benzinkutast és irodista barátnőjét. Átellenben a nagytőkés be sem szállt a limuzinjába, már a pokolra kívánjuk. „Nem csoda, hogy gyűlölik őket” – jegyzi meg az államügyész. A fasizmus ridegségének jeleit még mindig magán viselő társadalom keresztmetszetéből nem hiányozhattak a leszbikusok sem.

Az eltévelyedett butikos nőnek az übermacsó Klett mutatja meg, mi fán terem a toxikus maszkulinitás. A hatás kedvéért és csak a 102 perces változatban a nemi erőszakolós ágyjelenetbe felváltva leszbipornó és véres vágóhídi pillanatképek lettek beleerőszakolva. A cinizmus ezen fokán hiába halnak meg ártatlanok, a néző részvétlen szemtanúként követi az eseményeket, rosszabb esetben kajánul vigyorog is hozzá (a rendőr esete a kézigránáttal). Ettől még a BLUTIGER FREITAG egy verrdammt guter Szocio-Exploitation arra a péntek estére, amikor egyik csatorna sem ismétel Derricket.

2021. április 1., csütörtök

SILENT ACTION (1975)

 Sergio Martino, olasz 

A tetőfokára hágott poliziesco-kampány idején a műfaj egy része megtörtént eseményekre, létező személyekre tett utalásokkal manőverezett. Sergio Martino első zsarufilmjével (az erőszakos és profi THE VIOLENT PROFESSIONALS) egyetemben a SILENT ACTION is az ólomévek paranoiával terhelt belpolitikai helyzetét lovagolta meg, egységes akció-thriller narratívába próbálva rendezni a bizonyítékok hiányában lezáratlanul maradt vagy még folyó ügyek homályos részleteit. Az  értelmi szerzők a giallo/detektív novellákat jegyző Felisatti - Pittorru páros, az első olasz rendőr-tévésorozat írói (a Rai 1 közszolgálatin 1973-ban műsorra tűzött Qui Squadra Mobile). 

 Dolgozók Lapja, 1971

A forgatókönyvírók a Borghese-puccsot és a Giannettini-vallomást használták fel kiindulópontként. A második világháborús olasz hadiflotta tengernagya, Junio Valerio Borghese herceg a hatvanas években újfasiszta pártot alapított (Fronte Nazionale), majd amikor a helyzet '69 után elkezdett fokozódni, bajtársaival fegyveres államcsíny szervezésébe fogott. A nagyiparosok és a CIA állítólagos támogatását élvező tervet (képzeljünk ide néhány idős, veterán katonatisztet Berettával a kezükben) az utolsó pillanatban fújták le.


Az elbaltázott puccsot követően a Fekete Herceget a titkosszolgálat menekítette ki az országból, az eset sikeres szatírát inspirált Ugo Tognazzi főszereplésével (AZ EZREDESEKET AKARJUK, 1973). 1974 nyarán a terrorizmus vádjával körözött szélsőjobbos újságíró, Guido Giannettini külföldi lapinterjúban vallotta be, hogy a hadsereg hírszerző szolgálatának ügynökeként a közvetítő szerepét játszotta a kémelhárítás és a katonai puccsot tervező újfasiszták között. 
 
 1974
 
A kommunista világsajtót lázban tartó ügyek rávilágítottak azokra a titkosszolgálati főnököket, kereszténydemokrata kormánytagokat érintő összefonódásokra, amik részeit képezték az ún. feszültségkeltés stratégiájának: az elképzelések szerint a hatalom megdöntésére tett kísérleteket maga az államhatalom szervezte szélsőjobboldali elemek igénybe vételével, mesterségesen keltve pánikot a lakosság körében.

A konspirációktól hangos '74-es év végén forgatott SILENT ACTION katonásan levezényelt B-hadműveletét véletlenül sem nevezném csendesnek, a vége felé már helikopterekkel üldözik a felforgató elemeket. Az olasz cím jobban kifejezi a napilapok szalagcímeit kiaknázó lényeget: "A rendőrség vádol: a titkosszolgálat gyilkol". A lehengerlő nyitányban bérgyilkosok sorban teszik el láb alól az olasz hadsereg magas rangú tisztviselőit, balesetnek vagy öngyilkosságnak álcázva a bűncselekményeket. Tommaso Felleghi ezredest úgy pofán vágják, hogy azt rossz nézni.

Csak óvatosan, uraim, nekem a héten még két másik filmben lesz jelenésem! 

Egy gyanúsan gazdag elektroműszerészt vérbe fagyva találnak luxusvillájában. Solmi rendőrfelügyelőnek (Luc Merenda) először a feltételezett elkövetőt, egy prostituált nőt kell felkutatnia. Az ügy akkor kezd el bonyolódni politikailag, amikor az éj leple alatt a villába behatol valaki, hogy eltulajdonítson egy rejtekhelyen őrzött hangszalagot. A lesben álló rendőrök által elfogott betörő a titkosszolgálat embereként igazolja magát, a szalagon az egyik meggyilkolt tábornokot próbálják beszervezni egy puccsba. Miután az ügyész (Mel Ferrer) lepattintja, Solmi a titkosszolgálat kapitányához (Tómas Milian egy tőle szokatlan hivatalnok-mellékszerepben) fordul segítségért. Akció tekintetében a fő attrakciók egy  közel öt perces autós-motoros hajsza és a rajtaütés a paramilitáris alakulat kiképzőtáborán. Az elképzelt incidens a Gladio hadműveletről rántotta le a leplet tizenöt évvel azelőtt, hogy a titkos hadsereg létezését hivatalosan beismerték. 


Sergio Martino giallókról váltott rendőrfilmekre, az akciójelenetek körül krimibe illően szövevényes cselekmény bontakozik ki. A karakterek egydimenziósak, mindenki rezzenéstelen arccal végzi a dolgát, a rendőr magánélete az újságíró barátnővel is a nyomozás szolgálatába lett állítva. A gyakorlatias megközelítés iparosmunkát szült, nem feltétlenül negatív értelemben, de rendezőként Martino a pszicho-giallóiban több egyéniséget tudott felmutatni. Igazodva az akkoriban mozikba került bajtársaihoz, a SILENT ACTION sem kergetett hiú ábrándokat, az államszervezetben megbízó, apolitikus közszolga-hőssel együtt ott állunk megfürödve valami nagyon sötét, sunyi rendszer közepén. Mindennek dacára engem az a jóleső érzés töltött el, amit egy fasza (nem fasiszta!) olasz bűnügyi film megtekintése tud okozni. 
 
Az ügy lezárva, jöhet a következő akta: THE SUSPICIOUS DEATH OF A MINOR, Martino konspiratív giallo-poliziesco-komédia hibridje.

2020. október 8., csütörtök

SQUADRA ANTISCIPPO {A FARMERES ZSARU} (1976)

Bruno Corbucci,  olasz


A magyar szinkronnal felfegyverzett policseszkót a Vico jelentette meg kazettán.  Túl későn: ha tíz évvel korábban a Sport moziban vetítik délutánonként, akkor most Piedone, a zsaruval egy mondatban emlegetnénk a Farmeres zsarut. Az amerikai behatást büszkén vállalva (SERPICO plakát a falon) a Tómas Milian fazonjára szabott bűnügyi filmvígjáték csakis ott - Itália - és akkor - ólomévek - készülhetett el, a spagettiwestern-diétán felnőtt közönség számára. Míg a vadnyugaton magától értetődött a törvényenkívüliség, a poliziesco kétkerekű paripán vágtató főhősét valahogy bele kellett szuszakolni a Rendszerbe. Bemutatjuk Nico Giraldit, alias A Kalózt ---


A Squadra Antiscippo (Lopás Ellenes Akciócsoport) zsiványból lett motoros tisztjének személyleírása egy kültelki csavargóra illik, az állampolgárok, és néha maguk a rendőrkollégák nem is nagyon akarják elhinni a helyszínre érkező Giraldi láttán,  hogy hivatalos közeggel van dolguk. Az ágról szakadt külső és a modortalanság Róma legtökösebb-viccesebb-szexibb zsaruját takarja; ő az a radikális fickó a testületben, aki szerint (vigyázat: populizmus!) a piti tolvajok helyett, mint amilyen egykoron ő volt, inkább a lopott árut értékesítő orgazdákat kellene rács mögé dugni.


Az útjába kerülő nehézfiúkon átverekedve magát (ez lenne az úgynevezett cselekmény Jack Palance ötmillió dollárt tartalmazó aktatáskájával) seperc alatt ágyba viszi a Jócsajt anélkül,  hogy levenné fejéről a fránya kötött sapkáját. "Amikor lefekszem, mindig attól félek, hogy kikapcsolják a fűtést" - szegénynek nehéz gyerekkora volt. Később a nőjét nyilvános helyen megszégyeníti. Még ha csak fedő műveletként is van előadva, a disco-jelenet nem hagy kétséget afelől, hogy egy értelmiségi nőnek (irodalmi ügynök a drágám) hol a helye ebben a pofonoktól hangos prolivilágban.


A filmet lehet kritizálni fókuszálatlan forgatókönyvéért, azért az alkalom szülte filmkészítés miatt, ami például képes egy hétvégi Roma-Lazio rangadó köré szerveződni. Műfajában találunk összeszedettebb munkákat, meg hát köztünk szólva Bruno Corbucci nem egy Sergio Corbucci. Ettől még tény, hogy a híres-neves spagettiwestern-rendező öccse a színészzsenivel karöltve telibe találták az olasz néplelket: a vértelen, családi mozinak nevezhető csihipuhi az év egyik nagy kasszasikere lett hazájában. Corbucci-Milian páros Nico Giraldi-szériája közel tíz évig,  tizenegy részen át szórakoztatta a jónépet, egyre inkább vígjátékra véve a figurát  a poliziescós elemek kárára.

"Nem játszom meg magam, nem verem át a közönséget, teljesen azonosulok a karaktereimmel. Máig  Tor Marancia a kedvenc környékem (Róma akkoriban rossz hírű külvárosi negyede), ahol Quinto Gambi - akiről a Kalózt és Monezzát mintáztam - családja a saját fiaként fogadott be. Ott tanultam meg, hogy a rómaiak hibái az erényükké tudnak válni és fordítva; ez a bűnözőkre is vonatkozik." Az olasz B-film talán egyetlen Method-technikával képzett színésze átfazonírozva, továbbfejlesztve más rendezőknek is adta a karaktert; a Monezza-sorozat pár hónappal később debütált Umberto Lenzi gondozásában (a Delirián olvasd: LA BANDA DEL GOBBO). Ha a jelenségről írunk szakdolgozatot, akkor előképként említsük meg Rambót a Lenzi rendezte IL GIUSTIZIERE SFIDA LA CITTÁból. Nagy kár, hogy ezekre nem tette rá enyves kezét a Vico; Tómas Milian Gáti Oszkár magyar hangján maga a nagybetűs Menőség.

2020. május 16., szombat

POLIZIOTTO SPRINT (1977)

Stelvio Massi, olasz


Spurizsaru legendája a hatvanas évek közepén született, amikor Armando „A Párduc” Spatafora, a mobil egység rendőrtisztje a kérésére szolgálatba állított Ferrari 250 GTE volánja mögött üldözte a Porschékkal, Jaguárokkal menekülő rablókat Róma utcáin. Spataforának az alvilág tiszteletét is sikerült kivívnia, állítólag voltak olyan bűnözők, akik szándékosan keresték vele a bajt. Az Alfa Romeók ripityára töréséből élő filmesek 1977-ben porolták le a fekete Ferrarit, és állították újra szolgálatba egy spagetti-western örökséget büszkén felvállaló poliziescóban. 

  
„Csak akkor fogják elkapni őket, amikor nyeregben ülnek.” Rabló és pandúr – mindketten a sebesség megszállottjai – lovakról diskurálnak. Ha nem lenne ez az átkozott motorizáció, milyen jó is volna egész nap lovakkal foglalkozni. A pályája kezdeti szakaszában westerneket fényképező Stelvio Massi zsarufilmje Spataforában a modern idők vadnyugati hősalakját találta meg.


A poliziesco-sztár Maurizio Merli bajusz nélkül is megmaradt forró fejű rendőrnek, ám ezúttal nem a romló közbiztonság feletti aggodalma vitte bele az erőszakszervezetbe. Az esztergályosnak tanult, ennek köszönhetően a szerelőműhelyben is otthonosan mozgó fiatalembernek lételeme a száguldás, akkora autóbuzi, hogy a barátnőjét is egy autószalonban szedte fel. (Nem mintha tudna valamit kezdeni a csajjal - nincs rajta sebváltó.) Felpiszkált Alfájával a mobil egység járőreként kedvére lépheti túl a sebességhatárokat, egyedül a parancsnoka nézi rossz szemmel ámokfutásait Róma belvárosában.  


A térfigyelő kamerák kereszttüzében Citroën DS-ekkel repesztő bankrablók tűnnek fel, világbajnok pilótával az élen. Merli fékezhetetlen kivagyisága halálos balesethez vezet, társának elvesztése mély depresszióba löki – ki fog neki ezután mortadellás szendvicset készíteni az anyósülésen? Már benyújtotta felmondását, amikor a parancsnok "irgalmatlanul jó sofőrre lesz szükségünk" felkiáltással magához hívatja. Kiképzését követően az új erőre kapott rendőr hamis személyazonossággal beépül az citroënesek bandájába, hogy tudomást szerezzen a soron következő bankrablás helyszínéről. {Várjunk csak, az előzőleg tárgyalt japán gengszterfilmben nagyjából ugyanez történik. Azok az örökzöld műfaji sémák!} A veszélyes küldetéshez Merli különleges paripát kap: az egykoron legendás sofőr hírében állt parancsnok (a film „igazi” Spetaforája) garázsban porosodó szolgálati Ferrari 250 GTE-jét.


A POLIZIOTTO SPRINT (angol címén HIGHWAY RACER) teljes gázzal szembe ment az olasz zsarufilmek ólomévekbeli ideológiájával, amennyiben a brutalitást, a pánikkeltést a rendszer szerves részének tekintjük. Vérgőz helyett benzingőz, reakciózás helyett akciózás. A poliziesco-blockbuster újragondolt hőse egyfolytában azon durcáskodik, miért nem adnak a segge alá nagyobb köbcentis járgányt, majd amikor végre megkapja az álomautót, úgy csillog a szeme, mint matchboxozó kisgyereknek karácsonykor. Nem véletlenül kobozták el ideiglenesen Merli trademark bajuszát: egy magát autóversenyzőnek képzelő karakternek jobban áll a kölyökkép a frankónérós rendcsináló fazonnál. Az ellenlábas sem az a becstelen briganti, akit csak úgy le lehet puffantani a végén. A francia úriemberként viselkedő bandavezért a zsaru a kölcsönös tisztelet jegyében kihívja egy utolsó, nagy autós párbajra. Mint a régi jó western mesékben.


Oké, amigo, sematikusabbra nem is írhatták volna a forgatókönyvet, de a fanatikus férfiakat összekötő érzelmi szál (mester-tanítvány, sofőr-sofőr) egy szép, szentimentális ívet ad a száguldó cirkusznak. A francia kaszkadőr-koreográfus Rémy Julienne (TAXI-sorozat) és stábjának mutatványai gyanúsan a Btk. közúti veszélyeztetés kategóriájába esnek, a roncsderbi nem kímélt se embert, 
se Róma nevezetességeit, 
a Spanyol-lépcső lezúzását máig emlegetik a városvédők. A ROMA A MANO ARMATA-t mondjuk nem adnám oda érte, de a cirkuszi jellegén túl különösebb érvet nem tudok ellene felhozni: jól összeválogatott színészgárda, korrekt rendezés (Stelvio Massinak tucatnyi poliziescója közül ez volt a kedvence) és egy legendás veterán autó, amire büszke lehet a nemzet.

Harminc másodperc erejéig mi is legyünk büszkék a legendánkra ---
"Újsághirdetés útján, igen előnyös feltételek mellett vettem egy Ford Caprit. Kényelmesen elfért benne az egész család. Nagy túrakocsi volt, almazöld színű. El is kereszteltük Verdolonnak, zöldecskének."
https://deliriahungaria.blogspot.com/2009/04/tom-felleghy-haromezer-kilometer.html

2016. június 18., szombat

NAPOLI SPARA! (1976)

Mario Caiano, olasz


Az Umberto Lenzi rendezte NAPOLI VIOLENTA-hoz készült ráadás talán a legakciódúsabb poliziesco, amihez eddig szerencsém volt. Kezdetnek laza bankrablás hasba rúgott terhes nővel, aztán eltérített vonatot rabolnak ki maszkos fegyveresek. Hajsza a kisgyerek torkára kést szegező, nyugdíjasokat kifosztó scippatorik után (a scippo, azaz motoros rablás az egyik legelterjedtebb közterületi bűnözési forma volt akkoriban). Illegális kaszinó parkolójában maffiózók számolnak le egymással. A sztrádán száguldó kamionsofőr egy kisfiatban utazó családot már átküldött a másvilágra, a felügyelő Jackie Chant megszégyenítő bátorsággal mászik végig a jármű tetején.


Ez a kamionos rész pár évvel korábbi poliziescóhoz írt Guido és Maurizio De Angelis témával lett hangszerelve, amúgy a stáblistán jelzett zeneszerző Francesco De Masi. Megint rablás, az elkövetők tűzoltó furgonban érkezve pakolják ki az üzem kasszáját, a géppisztolytűzben a kiérkező rendőrök hullanak, mint a legyek. A mesterterv részeként zsaruk rabolnak ki maffiózókat. Utcán acéldrótot feszítenek keresztbe, úgy fejezik le az arra haladó motorost. A parkban pedofil alak kislányt környékez meg, a feldühödött állampolgárok meglincselik. Később a börtön udvarán az elítéltek körbeveszik a férfit, és a film legbrutálisabb snittjében kiherélik.


A lélegzetvételnyi szünetek legfeljebb pár soros, egyszerűen megfogalmazott párbeszédeket engedélyeznek, csipetnyi humor, kis szexizmus, és zakatol tovább a kíméletlen poliziesco-gépezet Nápoly veszélyes utcáin. A délolasz városról lopva készült, dokumentumértékű felvételek nagyban hozzájárulnak a pulp-realista hangulathoz. A közeg abszolút valóságos, a minden sarokra bűncselekményt állító dramaturgia kész ponyvaregény. Lényegében nagyvárosba költöztetett spagettiwesternt látunk, mely során az erőszak a mindennapok szerves részévé válik. Mivel mindkét tábor ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, technikailag az elvetemült bűnözők és a szabályzatot áthágó zsaruk közti különbség elmosódik.


A banditák vezérével, Santoróval (Henry Silva) Belli felügyelő (Leonard Mann) veszi fel a harcot. Nem hivatalosan Betti felügyelő, a NAPOLI VIOLENTA főhőse is visszatér, Belli egyik ügynöke ugyanis megszólalásig hasonlít Maurizio Merli poliziesco-sztárra (lásd a plakát grafikáján). Merlit eleve Franco Nero hasonmásaként léptették fel, tehát itt már egy Nero-imitátor imitátoráról beszélünk! Lenzi nevezett sikerfilmjéből átvették a gyerekszereplőt is. Az iskolakerülő kis kripli főképp humorforrás, de neki is jut frenetikus akciójelenet, amikor minden bambinó vágyálmát beteljesítve elköt egy Lancia versenyautót, és azzal száguldozik a csúcsforgalomban.


A gyerekkel kapcsolatban a forgatókönyvíró páros Gianfranco Clerici és Vincenzo Mannino (THE NEW YORK RIPPER) különös hidegvérről tesz tanúbizonyságot - Hollywoodban nem biztos, hogy le merték volna így zárni a történetet. Attenzione, szpojler ---> "Nápolyban a gyerekek igencsak el vannak kényeztetve. Amikor meg akartuk mutatni, milyen mélységű gonoszság lakozik egy bizonyos karakterben, megölettük vele a gyereket." (Mario Caino a EUROCRIME doksiban)


Noha a kötelező pánikkeltésen túl aktuálpolitika nem férkőzött be az Alfa Romeók közé, az talán kihámozható belőle, hogy hogyan tekintettek az északiak (mint mondjuk a Rómából lejött filmesek?) a "mélydélre". A film nem festi teljesen feketére a maffiát: Santoro amikor megtehetné, betyárbecsületből nem öli meg a felügyelőt, a cukrosbácsi pedig csak azért kapott szerepet, hogy rajta keresztül szemléltetve legyen a Camorra morális érzékenysége. Lehet, hogy ezek a rossz arcú emberek rendőröket és ártatlan járókelőket lőnek halomra, de a pedofilokat ők is megvetik.


A sokműfajú Mario Caiano a spagettiwestern egyik pionírja, nem mellesleg az AMANTI D'OLTRETOMBA horror-gótika rendezője. Producere megbízásából álnéven a náci-erotikába is beleártotta magát (LA SVASTICA NEL VENTRE). Munkáját az abszolút profizmus jellemzi, ez volt zsinórban a harmadik poliziescója. Az elsőn krimiírók dolgoztak, miáltal A TUTTE LE AUTO DELLA POLIZIA giallós motívumokkal tarkított, míg a MILANO VIOLENTA noiros gengsztertörténet. A NAPOLI SPARA! telivér zsarufilm, és ha okosabbak nem is leszünk tőle, tuti tipp a műfaj kedvelőinek.

2015. július 26., vasárnap

POLIZIOTTI VIOLENTI (1976)

Michele Massimo Tarantini, olasz


Még egy populista poliziesco a jónépnek, mamma mia, hogy bírták ezek szusszal? Az olasz mozikban kasszát robbantó ROMA VIOLENTA (1975) utánlövésében Henry Silva (MILANO ODIA) és Antonio Sabáto (a 7 VÉRFOLTOS ORCHIDEA giallo fő gyanúsítottja) hajkurásszák az alsó-felső szinten tevékenykedő közellenséget. Silva egy ejtőernyős elit alakulat vidékről jött ex-parancsnoka, Sabato kemény kötésű római zsaru. Útjaik a fővárosban keresztezik egymást, ahová Silvát felettesei helyezték fel kapitánynak, még mielőtt az kiverte volna a balhét a gyári hibás ejtőernyők miatt. A katonatiszt ledöbben a városban tomboló erőszak láttán, majd észrevételezi, hogy bizonyos bűncselekményeket MK 118 típusú géppisztolyokkal követnek el. Honnan került római banditák kezébe ez a kizárólag a hadsereg elit alakulatánál használt kísérleti lőfegyver? Új munkahelyén, a Hadügyminisztériumban főnöke megtagadja tőle az információkat, telefonját egyik beosztottja lehallgatja. A fegyvercsempész kiléte után egyre elszántabban nyomozó Silva és a mellé csapódó Sabáto végül egy multinacionális nagyvállalattal találják szembe magukat.


Az Erőszakos rendőrök nem viccel(nek), tényleg erőszakos, hullanak benne a digók, mint a legyek. A hetvenes évek olasz terror-világában nemhogy rendőrnek, de ártatlan járókelőnek lenni sem volt életbiztosítás. A forgatókönyv úgy pakolja egymásra a „véletlen” eseményeket, hogy hőseink maguk is zöld lámpát kapjanak az erőszak útján. Silva gyerekrablás közepébe sétál, este hazafelé alaposan elagyabugyálják, a vonaton megismert gyönyörű barátnőjéről (Silvia Dionisio - TERROR EXPRESS) rosszakarói lerángatják a textilt. Ilyen mennyiségű atrocitás után minden tisztességes adófizető állampolgár beleeresztene egy sorozatot bármelyik elébe kerülő hosszú hajú suhancba. Az össznépi önvédelmi reflex meg is jelenik a filmben, amikor Silva motoros rablásba botlik a parkban. A babakocsis kismamát zaklató elkövetőket tömegbe verődött, retikülökkel támadó nyugdíjasok tanítják móresre. A kamera lassan rázoomol a háttérből szomorú ábrázattal figyelő kapitányra... 


A pánikhangulattal vegyes általános kiábrándultság reakciós és antifasiszta nézeteket egyaránt magáévá tévő rendszerkritikát fakasztott ki a filmesekből. Ezek szerint 1. ha szabad kezet kapnának a zsaruk, seperc alatt megtisztulna az egész ország, 2. a legnagyobb gazemberek nem a símaszkos utcai rablók (a Vörös Brigád terroristáinak akciófilmes leképezései), hanem az őket háttérből mozgató, az ország destabilizálására törekvő jobboldali elit. Azt akarja, hogy  Gyurcsányéké  a baloldalé legyen a hatalom, hogy teljesen megsemmisüljön a civilizációnk? - hányja a kapitány szemére a fő korruptor. Ha mindebből azt a következtetést vonnánk le, hogy politikailag elkötelezett, társadalmilag érzékeny alkotással van dolgunk, tévedünk. A producer előtt egyetlen cél lebegett: egy olaszországi közállapotokat kiszipolyozó, kemény-de-igazságos akciófilm. Tulajdonképpen nevezhetjük ezt is egyfajta társadalmi érzékenységnek, hiszen a maga autós-motoros üldözésekre összpontosító módján arra reflektál, ami az utcákon történik. A költségvetést kímélendő, csakis leharcolt, szemlátomást a roncstelepről guberált járgányokat csapattak tropára --- Azione!


Amikor Guido és Maurizio De Angelis éppen nem szaxofonon fújták a fánkit, valami nagyon furcsa anyagot szívhattak. A zeneszerző fivérek a taktusok fölé nem-diegetikus (tehát nem a szereplőktől jövő) sikolyokat és jajveszékelést kevertek - az eredmény ugyanolyan irritálóan szürreális, mint a KEOMA kántálása. 


Silva és Sabáto, a két poliziescóra programozott robotzsaru csak hozzávetőlegesen képes emberi érzelmeket kifejezni az arcával (nézd csak meg közelebbről az olasz DVD borítóját). A gránit szilárdságú veteránnak a ruganyosságot igénylő verekedésekkel meggyűlik a baja, a fiatalabb sztár talpraesettebb az akciózásokban. Sabáto piszkosharryje büszkén mutogatja meztelen felsőtestét  a főcímben,  egy piros telefonnal él együtt, bejáratos a melegbárba (Az egész napodat itt fogod tölteni?), informátora transzvesztita. Még szerencse, hogy versenyautó-bütykölés a hobbija, különben azt hinnénk...

- Ha Rómában akarsz maradni, tartsd tiszteletben a tizenegyedik parancsolatot: törődj a magad dolgával.

A szakmájukat korábban spagettiwesternekben gyakorló szereposztók megint elő tudtak húzni a sombreróból egy karakteres rosszembert, a nápolyit majszoló (nápolyi, capisci?) bandavezér igen emlékezetes pofázmánnyal rendelkezik. Olyannyira, hogy AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BALKEZE amerikai moziplakátjára nem Bud Spencer és Terence Hill került, hanem a westernkomédia apró mellékszerepében látható Thomas Rudy.  


A POLIZIOTTI VIOLENTI-ben voltaképpen minden megvan, ami egy izmos poliziescóhoz szükséges, ettől függetlenül csak kellemesen közönséges munkadarab, a mesterekhez (Castellari, Lenzi) képest szerényebb tehetségű iparostól. Hiába vitték a bőrüket vásárra a kaszkadőrök és Silvia Dionisio (jó bőr!), legyen az akció- vagy szexjelenet, M.M. Tarantini rendezéséről a legjobb, ami elmondható, hogy fantáziátlanul szakszerű. Amint az a fenti leírásból világosan látszik, a forgatókönyv – melynek megírásába részt vett Franco Ferrini, Dario Argento későbbi állandó munkatársa – a már bevált poliziesco patronokat durrogtatta, különösebb meglepetések nélkül. Naná, hogy a transzvesztitának jut a legkegyetlenebb (giallóba illő) halálnem. A film realista, de a hitelességet mintha ottfelejtették volna az Alfa Romeo hátsó ülésén; pl. hogy van az, hogy a nagyváros utcáira kikerült szuperfegyverek után kettő darab közszolga nyomoz? A bűn és erőszak ész nélküli hajszolásának azonban van egy áldásos hatása, mégpedig az, hogy a nézőnek sem gondolkodni, sem unatkozni nem marad ideje. Ügyes trükk.


Tarantini, aki Sergio Martino rendezőasszisztense volt a TORSO-n (szóban forgó zsarufilmjét a torzós Giancarlo Ferrando fényképezte), poliziescókon kívül főképp könnyed hangvételű erotikus bohózatokkal kereste kenyerét. Steno nagy sikerű LA POLIZIOTTA (1974) csendőrnős komédiájához három nem hivatalos folytatást rendezett Edwige Fenech-kel. Az Áltengerészek nálunk is kölcsönözhető volt a videotékákban, csakúgy, mint a Fiatalok, szépek és talán gazdagok (1982). A vígjáték hölgykoszorújában az ügyeletes itáliai szexszimbólumok között ott illegeti magát egy francia pornósztár, a Marilyn Monroe hasonmás Olinka Hardiman (mainstream filmes álnevén Olivia Link).


A kommersz mozival kereskedő olaszok számára sanyarúnak bizonyult nyolcvanas évek közepén Tarantini Latin-Amerikába tette át székhelyét. Rio De Janeró-i tartózkodása alatt került dobozba többek között a nőibörtönös Börtönterror,
az "amerikai erotikus" Vad vágyakozás
illetve a Kannibál Infernó, avagy mészárlás a Dinoszaurusz-völgyben című kalandfilm. Ez utóbbinak akkora rajongója volt egy ma már világhírnévre szert tett amerikai forgatókönyvíró-rendező, hogy felvette az olasz B-filmes vezetéknevét (egyes számban). A POLIZIOTTI VIOLENTI moziplakátjával itt büszkélkedtem.

Mokép hirdetés Vittorio jóvoltából / VHS bori: Cobretti