MARK OF THE DEVIL (1969)

Michael Armstrong / Adrian Hoven, NSZK

Ferde hajlamú szadistának kell lennie a nézőnek ahhoz, hogy ezen a filmen jól szórakozzék. Egy brutalitás-szemle bármiféle humánum nélkül. A leghevesebben tiltakozunk ellene! - Evangelische Filmbeobachter, 1970

Németországnak a történelmükben két dologgal kell elszámolniuk: a nácizmus és a HEXEN BIS AUFS BLUT GEQUÄLT ("Véresre kínzott boszorkányok"). A moziba járó emberiség ellen elkövetett atrocitás a háború utáni NSZK közönségfilm nagy diadala volt, mi több, Nyugat-Európán kívül a tengerentúlon is rengeteg pénzt gereblyézett össze, hozzájárulva a trancsírozós filmek Herschell Gordon Lewis utáni új hullámának népszerűsítéséhez. Az USA-ban a BAY OF BLOOD-ot is sikerre vivő Hallmark Releasing Corporation 'V' kampánya az exploitation-marketing egyik briliáns példája. 

Plakát alján megjegyzés: Korhatár nélkül megtekinthető / Szülői kíséret javasolt - és ami mögötte van: skrupulusok nélküli kapitalista profitmaximalizálás!

Az autósmozikban országszerte ugyanazok a kópiák vándoroltak kézről-kézre, és közben egyre rövidebb lett a játékidő. Akinek ugyanis a közutakra nézett a vászna, az balesetmegelőzési szempontok végett kivágott ezt-azt, így lett Amerikában a dupla- és tripla műsorokon gyakorta vetített MARK OF THE DEVIL az évek során kevesebb, mint kilencven perc.

"Több vér folyt a színfalak mögött, mint a vásznon."
- Michael Armstrong, rendező

A WITCHFINDER GENERAL sikerétől megbabonázott német producerek eredetileg Michael Reeves-t szerették volna megkaparintani saját boszorkányüldözős opuszuk levezénylésére. Végül egy másik Tigon Pictures-nek dolgozó 25 éves brit Michael utazott Németországba aláírni a szerződést. Ami ezután történt, arra az érintett felek kétféleképpen emlékeznek vissza. Német források szerint a készre vágott film felét Adrian Hoven német színész-producer rendezte, miután a kábítószer hatása alatt álló Michael Armstrongot  bekenték szurokkal, tollban meghentergették és hazaküldték Angliába.   

Az angol tanúvallomása szakmai ellentétekre hivatkozik. Armstrong helyrehozhatatlanul pocséknak találta Hoven Drakula, a boszorkányvadász címre hallgató forgatókönyvét, és Sergio Casstner álnéven hozzálátott a teljes átíráshoz. Forrásként középkori inkvizícióról szóló autentikus leírásokat használva egy realista, brutális történetet vetett papírra, kompromisszumok nélkül mutatva be az államilag irányított boszorkányüldözés embertelenségét. "Riasztónak találtam, hogy az intézményesített vallás milyen gyakran adott okot az embereknek arra, hogy a könyörületes Isten nevében a legocsmányabb bűnöket kövessék el." Armstrong a Fangoria magazinnak nyilatkozva nem titkolta, hogy inspirációként az ő szeme előtt is a WITCHFINDER GENERAL lebegett. "A fiatalon elhunyt Michael Reeves jó barátom volt. A MARK OF THE DEVIL-t eredetileg homázsnak szántam, egy olyan filmnek, ami a WITCHFINDER GENERAL hangulatát ragadja meg."

Az ördög jelére átkeresztelt forgatókönyvre a német forgalmazó és a produkció világsztárja, Herbert Lom is áldását adta, egyedül a drakulás sztori kiagyalója, a vérig sértett, magát a rendezői székbe kívánó Adrian Hoven jelezte fenntartását. Az ausztriai forgatás során Hoven és régi bajtársa, a veterán operatőr Ernst W. Kalinke mindent megtettek, hogy megnehezítsék a németül egy mukkot sem beszélő Armstrong dolgát, aki a fiatalabb asszisztensekkel szövetkezve (és a színészek elmondása szerint tetemes mennyiségű LSD elfogyasztásával) tudta csak végezni feladatát. Az ötödik hét után a profitérdektől vezérelt Hoven anélkül, hogy konzultált volna Armstronggal, nekiállt szex- és erőszakjeleneteket forgatni. "Már nem érdekelt a dolog. A film nagy részét leforgattam, minden, ami számított dobozban volt." Az utómunkálatokban Armstrong - akinek ez volt az utolsó egész estés nagyjátékfilmje - nem vett részt.

A MARK OF THE DEVIL valóban olybá tűnik, mintha egy szentimentális Heimatfilm (az ötvenes-hatvanas években német-osztrák területen rendkívül népszerű filmtípus, mely az alpesi legelőkön kérődző szerelmes parasztok között találta meg a háború utáni nemzeti identitást) kulisszájába tévedt Michael Reeves nem egészen józan állapotban nekilátott volna megcsinálni a WITCHFINDER GENERAL 2-t. Idilli alpesi táj, fülbemászó melódia, megerőszakolt apácák - Witchfinder Holocaust. Michael Holm dalszerző/slágerénekes andalító zenéje a stáblista alatt kísértetiesen emlékeztet Riz Ortolani ugyancsak paradoxonként felcsendülő CANNIBAL HOLOCAUST-főtémájára.

Albínó (Reggie Nalder), a XVIII. századi falucska önjelölt boszorkányvadászának túlkapásai odáig vezettek, hogy a főtéren mindennapos esemény a  nyilvános kivégzés, a rettegésben élő lakosság legnagyobb örömére. Koholt vádak alapján Albínó éppen Vanessát, a fogadó szemrevaló pincérnőjét molesztálja, amikor betoppan az egyház hivatalos boszorkányvadászának tanítványa, Christian von Meruh gróf (Udo Kier első kommersz szerepében). A saját hóhérral (germán kultarc Herbert Fux) a faluba érkező nemesifjú rögtön beleszeret a lányba, imigyen szolgálva a cselekmény fő konfliktusforrását. Christian impotens főnöke, Lord Cumberland (Herbert Lom) ártatlanokat sem kímélő kegyetlensége végül arra sarkallja az addig munkaadójához feltétlen lojalitással viszonyuló főhősünket, hogy élete kockáztatása árán szabadon engedje a börtönben sínylődő Vanessát.

Armstrong forgatókönyvének egyház-ellenességéről a képmezőbe lógó feszületek, kegytárgyak, a kínzásokkor jelen lévő, Bibliát szorongató pap árulkodik, állandóan emlékeztetve a nagyérdeműt, kinek a szent nevében folyik a vér. A történet során érdekes párhuzam rajzolódik ki az írástudatlan, jegyzőkönyv nélkül dolgozó ateista boszorkányvadász Albínó, és a katolikus államhatalmat képviselő, formaságokhoz ragaszkodó Cumberland között. Kezdetben a szofisztikált Cumberland tűnik a káoszban rendet teremtő igazságosztónak, ám lassan világossá válik, hogy amatőr és hivatásos boszorkányvadászt egyformán a vagyonszerzés és a szexuális frusztrációjukból fakadó gyűlöletük motiválja. Amikor Cumberland meglehetős cinizmussal keresztény mártíroknak nevezi ártatlanul kivégzett áldozatait, a vakhitében megrendült tanítvány felelősségre vonja mesterét: - Ha ők keresztény mártírok, akkor Ön kicsoda? A költői kérdés mellett az az exploitation kapcsán gyakorta felmerülő morális ellentmondás sem oldódik fel, hogy miközben a vásznon elrettentő példázat zajlik a vérszomjúságról, a filmkészítők fő célja éppen a nézők vérszomjának a kielégítése.

A szülőföldfilmek hegyi levegőjét (Adrian Hoven korábban több Heimatfilm főszerepében megfordult) boszorkányhorrorral mérgező film koránt sincs olyan igénnyel kivitelezve, mint a modellként szolgáló WITCHFINDER GENERAL. A vágás ügyetlen, a zoomlencsével operáló kameramunka helyenként Jess Franco modorát idézi. Mindazonáltal jól sikerült képsoroknak sincs híján: Cumberland megérkezése a kastélyba; egy falról a padlóra eső pajzs hangjára szinkronizált gyilkosság; szemkiszúrás pszichedelikus montázstechnikával. A sötét középkori hangulatba egy kis humort csempész A producereket a szomszéd faluban forgató Mel Brooks fogadóbéli vendégszerepeltetése  ---

A higgadt profizmusával imponáló Herbert Lom (a Hammer féle THE PHANTOM OF THE OPERA címszereplője) és a ragyás képű Reggie Nalder a fizetési csekkükért cserébe kifogástalan alakítást nyújtanak, mindketten saját magukat szinkronizálták az angol hangsávon (a többiek szinkronja sájsze).

Balesetben elcsúfult arcából előnyt kovácsoló Nalder érdekes pályát futott be. A Bécsben született színészt Hitchcock vitte Hollywoodba; AZ EMBER, AKI TÚL SOKAT TUDOTT bérgyilkosára emlékezve a Hitch-rajongó Dario Argento kifejezetten Nalder számára írta a sárga dzsekis bérgyilkos karakterét első giallójában (THE BIRD WITH THE CRYSTAL PLUMAGE). Játszott mellékfigurát Frederico Fellininél (CASANOVA), B-kategóriás trashben vámpírkutya-tulajdonost (ZOLTAN - HOUND OF DRACULA), felbukkant pornóban (DRACULA SUCKS), majd következett a SALEM'S LOT vámpírja, mely egy csapásra széles körben ismerté tette - igaz, csak a Nosferatu-szerűre maszkírozott arcát, merthogy a nevét nem írták ki a stáblistára, így a MARK OF THE DEVIL kéjenc boszorkányvadásza maradt Reggie Nalder leghíresebb főszerepe.

Moosham várkastélyának egykori kínzókamrájában színre vitt, korabeli kínzóeszközöket felvonultató sokk-jelenetek realisták. Ezzel szemben a törékeny Udo Kier és a debella Olivera Vuco közti romantikázás teljességgel hiteltelenül van előadva. Szegény Udót a szerb színésznő mindenáron ágyba akarta vinni a kamerán kívül is, nem törődve bele, hogy partnere javíthatatlan homoszexuális. Az írók később egy ártatlanul bűnhődő családot is elővesznek, de sem a bábjátékos (Adrian Hoven selbst) és annak felesége két kisgyerekkel, sem a torture porno javát elszenvedő, a sztori szempontjából teljesen mellékes szerepet betöltő szőke fiatal lány (Gaby Fusch, VÁMPÍROK ÉJJELE) nem kelt különösebb együttérzést a nézőben. A dráma naiv balgasága akarva akaratlanul az erőszak szenvtelenségéhez vezet, ami pedig egy gellerrel a MARK OF THE DEVIL-t ugyanarra a feketelistára száműzte, amin a nyolcvanas évektől a THE NEW YORK RIPPER és a CANNIBAL HOLOCAUST is tanyázott. A filmet Nagy-Britanniában nem engedélyezték bemutatni.

Jóllehet régi exploitation-fénye az idők során megkopott (ma már nem hat oly átütő erővel, mint annak idején), a hatalom perverz korrupcióját reflektorfénybe állító történelmi szexhorrordrámát tekinthetjük AZ ÖRDÖGÖK lényegre törő, művészi ambícióktól mentes előfutáraként. Adrian Hoven 1972-ben készíti el a folytatást: a HEXEN - GESCHÄNDET UND ZU TODE GEQUÄLT ("Boszorkányok megbecstelenítve és halálra kínozva") már Ken Russell időközben hírhedté vált alkotásának a babérjait is megpróbálta learatni, ám hamar feledésbe merült, mikor egy akkortájt mozikba került hollywoodi horror teljesen átformálta az ördögi zsáner arculatát. Átkozott légy, ÖRDÖGŰZŐ!