2015. július 26., vasárnap

POLIZIOTTI VIOLENTI (1976)

Michele Massimo Tarantini, olasz


Még egy populista poliziesco a jónépnek, mamma mia, hogy bírták ezek szusszal? Az olasz mozikban kasszát robbantó ROMA VIOLENTA (1975) utánlövésében Henry Silva (MILANO ODIA) és Antonio Sabáto (a 7 VÉRFOLTOS ORCHIDEA giallo fő gyanúsítottja) hajkurásszák az alsó-felső szinten tevékenykedő közellenséget. Silva egy ejtőernyős elit alakulat vidékről jött ex-parancsnoka, Sabato kemény kötésű római zsaru. Útjaik a fővárosban keresztezik egymást, ahová Silvát felettesei helyezték fel kapitánynak, még mielőtt az kiverte volna a balhét a gyári hibás ejtőernyők miatt. A katonatiszt ledöbben a városban tomboló erőszak láttán, majd észrevételezi, hogy bizonyos bűncselekményeket MK 118 típusú géppisztolyokkal követnek el. Honnan került római banditák kezébe ez a kizárólag a hadsereg elit alakulatánál használt kísérleti lőfegyver? Új munkahelyén, a Hadügyminisztériumban főnöke megtagadja tőle az információkat, telefonját egyik beosztottja lehallgatja. A fegyvercsempész kiléte után egyre elszántabban nyomozó Silva és a mellé csapódó Sabáto végül egy multinacionális nagyvállalattal találják szembe magukat.


Az Erőszakos rendőrök nem viccel(nek), tényleg erőszakos, hullanak benne a digók, mint a legyek. A hetvenes évek olasz terror-világában nemhogy rendőrnek, de ártatlan járókelőnek lenni sem volt életbiztosítás. A forgatókönyv úgy pakolja egymásra a „véletlen” eseményeket, hogy hőseink maguk is zöld lámpát kapjanak az erőszak útján. Silva gyerekrablás közepébe sétál, este hazafelé alaposan elagyabugyálják, a vonaton megismert gyönyörű barátnőjéről (Silvia Dionisio - TERROR EXPRESS) rosszakarói lerángatják a textilt. Ilyen mennyiségű atrocitás után minden tisztességes adófizető állampolgár beleeresztene egy sorozatot bármelyik elébe kerülő hosszú hajú suhancba. Az össznépi önvédelmi reflex meg is jelenik a filmben, amikor Silva motoros rablásba botlik a parkban. A babakocsis kismamát zaklató elkövetőket tömegbe verődött, retikülökkel támadó nyugdíjasok tanítják móresre. A kamera lassan rázoomol a háttérből szomorú ábrázattal figyelő kapitányra... 


A pánikhangulattal vegyes általános kiábrándultság reakciós és antifasiszta nézeteket egyaránt magáévá tévő rendszerkritikát fakasztott ki a filmesekből. Ezek szerint 1. ha szabad kezet kapnának a zsaruk, seperc alatt megtisztulna az egész ország, 2. a legnagyobb gazemberek nem a símaszkos utcai rablók (a Vörös Brigád terroristáinak akciófilmes megfelelői), hanem az őket háttérből mozgató, az ország destabilizálására törekvő jobboldali elit. –Azt akarja, hogy  Gyurcsányéké  a baloldalé legyen a hatalom, hogy teljesen megsemmisüljön a civilizációnk? hányja a kapitány szemére a fő korruptor. Ha mindebből azt a következtetést vonnánk le, hogy politikailag elkötelezett, társadalmilag érzékeny alkotással van dolgunk, tévedünk. A producer előtt egyetlen cél lebegett: egy olaszországi közállapotokat kiszipolyozó, kemény-de-igazságos akciófilm. Tulajdonképpen nevezhetjük ezt is egyfajta társadalmi érzékenységnek, hiszen a maga autós-motoros üldözésekre összpontosító módján arra reflektál, ami az utcákon történik. A költségvetést kímélendő leharcolt, szemlátomást a roncstelepről guberált járgányokat csapattak tropára --- Azione!


Amikor Guido és Maurizio De Angelis éppen nem szaxofonon fújták a fánkit, valami nagyon furcsa anyagot szívhattak. A zeneszerző fivérek a taktusok fölé nem-diegetikus (tehát nem a szereplőktől jövő) sikolyokat és jajveszékelést kevertek - az eredmény ugyanolyan irritálóan szürreális, mint a KEOMA/MANNAJA kántálása. 


Silva és Sabáto, a két poliziescóra programozott robotzsaru csak hozzávetőlegesen képesek emberi érzelmeket kifejezni az arcukkal (nézd csak meg közelebbről az olasz DVD borítóját). A gránit szilárdságú veteránnak a ruganyosságot igénylő verekedésekkel meggyűlik a baja, a fiatalabb sztár talpraesettebb az akciózásokban. Sabáto piszkosharryje büszkén mutogatja meztelen felsőtestét  a főcímben,  egy piros telefonnal él együtt, bejáratos egy melegbárba (-Az egész napodat itt fogod tölteni?), informátora transzvesztita. Még szerencse, hogy versenyautó bütykölés a hobbija, különben azt hinnénk...

- Ha Rómában akarsz maradni, tartsd tiszteletben a tizenegyedik parancsolatot: törődj a magad dolgával.

A szakmájukat korábban spagettiwesternekben gyakorló szereposztók megint elő tudtak húzni a sombreróból egy karakteres rosszembert, a nápolyit majszoló (nápolyi, capisci?) bandavezér igen emlékezetes pofázmánnyal rendelkezik. Olyannyira, hogy az ÖRDÖG JOBB ÉS BALKEZE amerikai moziplakátjára nem Bud Spencer és Terence Hill került, hanem a westernkomédia apró mellékszerepében látható Thomas Rudy.  


A POLIZIOTTI VIOLENTI-ben voltaképpen minden megvan, ami egy izmos poliziescóhoz szükséges, ettől függetlenül csak kellemesen közönséges munkadarab, a mesterekhez (Castellari, Lenzi) képest szerényebb tehetségű iparostól. Hiába vitték a bőrüket vásárra a kaszkadőrök és Silvia Dionisio (jó bőr!), legyen az akció- vagy szexjelenet, M.M. Tarantini rendezéséről a legjobb, ami elmondható, hogy fantáziátlanul szakszerű. Amint az a fenti leírásból világosan látszik, a forgatókönyv – melynek megírásába részt vett Franco Ferrini, Dario Argento későbbi állandó munkatársa – a már bevált poliziesco patronokat durrogtatta, különösebb meglepetések nélkül. Naná, hogy a transzvesztitának jutott a legkegyetlenebb (giallóba illő) halálnem. A film realista, de a hitelességet mintha ottfelejtették volna az Alfa Romeo hátsó ülésén; pl. hogy van az, hogy a nagyváros utcáira kikerült szuperfegyverek után kettő darab közszolga nyomoz? A bűn és erőszak ész nélküli hajszolásának azonban van egy áldásos hatása, mégpedig az, hogy a nézőnek sem gondolkodni, sem unatkozni nem marad ideje. Ügyes trükk.


Tarantini, aki Sergio Martino rendezőasszisztense volt a TORSO-n (szóban forgó zsarufilmjét a torzós Giancarlo Ferrando fényképezte) poliziescókon kívül főképp könnyed hangvételű erotikus bohózatokkal kereste kenyerét. Steno nagy sikerű LA POLIZIOTTA (1974) csendőrnős komédiájához három nem hivatalos folytatást rendezett Edwige Fenech-kel. Az Áltengerészek nálunk is kölcsönözhető volt a videotékákban, csakúgy, mint a Fiatalok, szépek és talán gazdagok (1982). A vígjáték hölgykoszorújában az ügyeletes itáliai szexszimbólumok között ott illegeti magát egy francia pornósztár, a Marilyn Monroe hasonmás Olinka Hardiman (mainstream filmes álnevén Olivia Link).


A kommersz mozival kereskedő olaszok számára sanyarúnak bizonyult nyolcvanas évek közepén Tarantini Latin-Amerikába tette át székhelyét. Rio De Janeró-i tartózkodása alatt került dobozba többek között a nőibörtönös Börtönterror,
az "amerikai erotikus" Vad vágyakozás
illetve a Kannibál Infernó, avagy mészárlás a Dinoszaurusz-völgyben című kalandfilm. Ez utóbbinak akkora rajongója volt egy ma már világhírnévre szert tett amerikai forgatókönyvíró-rendező, hogy felvette az olasz B-filmes vezetéknevét (egyes számban). A POLIZIOTTI VIOLENTI azóta is a szekrény mélyén lapuló  moziplakátjával itt büszkélkedtem.

Mokép hirdetés Vittorio jóvoltából / VHS bori: Cobretti