NEVER TAKE CANDY FROM A STRANGER (1960)
Frankenstein, Drakula, Múmia... 1960-ban a Hammer-szörnyek tárháza új szereplővel gazdagodik: a Cukrosbácsi.
Kanadai kisvárosba költöző angol házaspár kilenc éves kislánya a helyi pedofil karmai közé kerül. Mikor a gyerek odahaza elmeséli, hogy játszótársával együtt pár darab rossz minőségű cukorkáért meztelenül kellett táncolnia egy idős bácsi előtt, az általános iskola igazgatójának frissen kinevezett apa feljelentést tesz a rendőrségen. Igen ám, de az inkriminált személy annak az Olderberry klánnak a legidősebb tagja, akinek a település a felvirágzását köszönheti. A szenilis öregről (kinek mellszobra az iskola folyosóját díszíti!) jószerivel mindenki tudja, miben sántikál, de senki nem meri kockáztatni a megélhetését. A polgárok álszentséggel vegyes beszarisága láttán elszörnyedt szülők a figyelmeztetések ellenére perre viszik az ügyet. A bírósági tárgyalást követően a film feszült suspense-horrorba fut ki.
A közérdekű dráma (óvakodjunk a játszóterek környékén felbukkanó nyuggerektől?) leginkább a DON'T TALK TO STRANGE MEN-re emlékeztet, nagyobb költségvetésből megvalósítva. A kényes témára való tekintettel a cselekményt jó messze helyezték Angliától (miközben az egészet az angliai Bray Stúdióban és környékén forgatták). A helyszínválasztással a film kapott egy extra réteget, amiből legfőképpen az jön át, hogy a britek nem tartották túl sokra a "szegény gyarmati" rokonokat. A kanadaiak rögtön az elején xenofób, birka népségként jelennek meg, és eme kép a végére se nagyon változik meg. A helybéli kislány mintha ki is használná a molesztálót, hogy ingyen édességhez jusson, míg az angol gyerek ártatlansága kétségbevonhatatlan (- I'm a brownie {cserkész}, mondja a bírónak a tárgyaláson).
A pedofil mumus egyetlen szót sem mukkan, amitől (utólag) akaratlanul azt a benyomást kelti, mintha a '68-as AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJÁból totyogott volna át. A THE MUMMY-ban Peter Cushing apját játszó Felix Aylmer, az angol színpadok nagy tiszteletnek örvendő karakterszínésze általában
méltóságteljes figurákat személyesített meg, püspököket, minisztereket,
királyi bírákat. Vehetnénk akár az angol abszurd humor
megnyilvánulásának, hogy éppen őt szerződtették le szexuális deviánsnak, a befejezés mindenesetre garantáltan az arcokra fagyasztja a mosolyt.
A többi színész csupa Hammer-filmekből ismerős arc, a ragyogó gyerekszereplő előzőleg a DRACULA-ban játszott,
A többi színész csupa Hammer-filmekből ismerős arc, a ragyogó gyerekszereplő előzőleg a DRACULA-ban játszott,
a védőügyvéd a Szörnyet alakította a THE REVENGE OF FRANKENSTEIN-ban.
Végre egy magyar vonatkozás: ifjabb Olderberryt Bill Nagy, idegenbe szakadt hazánkfia alakítja.
-And You owe me one million bucks! A mutatóujjal fenyegetés Nagy-mesterét gengszterfőnökként a GOLDFINGER-ben láthattuk.
Az akkor már Oscar-díjjal rendelkező Freddie Francis először operatőrködött a Hammernek. Különösen a természetben játszódó képsorok vannak nagyszerűen fényképezve, rémmesebeli hangulattal ruházva fel a dokudrámát. Az itt és a THE INNOCENTS-ben (egy másik "gyermekbántalmazásos" sztori) elvégzett munkája alapján Francist a stúdió hamarosan rendezőként alkalmazza (PARANOIAC, NIGHTMARE, HYSTERIA - a világ egyik legjobb operatőre elég középszerű direktornak bizonyult). A film rendezője, Cyril Frankel csak hat évvel később, a THE WITCHES-szel tért vissza a Hammerhez. Amerikában a NEVER TAKE SWEETS FROM A STRANGER (ez az eredeti cím, a CANDY-t az amerikaiak használták) nem ment át a Hays-kódex szabályzatán. A forgalmazó Columbia Pictures megfellebbezte a cenzori határozatot, sikertelenül.
Odahaza a sajtó - ugyanaz, amelyik akkoriban küldte pokolra a szenzációs KAMERALESt - érzéketlen szenzációhajhászással vádolta meg a Hammert. Igaz, ami igaz, valóban exploitation mozival van dolgunk, annak viszont merész és intelligens, a 80 percre kicentizett játékidő egyetlen pillanata sincs elkótyavetyélve. A film után az a nyugtalanító érzés keríti hatalmába a nézőt, hogy valójában a közösségen elhatalmasodott korrupció az igazi monstrum, aminek árnyékában a patetikus pedofil szabadon garázdálkodhatott. Hollywoodban hasonló ambivalenciával még kesztyűben sem nyúltak volna hozzá egy ilyen karakterhez. Ami a Hammert illeti, ehhez fogható realista "horrorfilmmel" soha többé nem merészeltek előrukkolni.
MANIAC (1962)
Az egyedüállótól a tipikusig. Az Icons of Suspense legjellegzetesebb Hammer-thrillerét a SCREAM OF FEAR-ben sikerrel kipróbált konspiratív, sokkolós recept alapján főzték ki. Rögtön a főcím láttán elfogott a jeges rémület, ott ugyanis az áll: directed by Michael Carreras. A stúdió fejesének, Sir James Carrerasnak producer fia rendezőként az Icons of Horror válogatás legrosszabb filmjét hozta össze. A MANIAC a maga nemében azért valamivel tisztességesebbre sikeredett, mint a THE CURSE OF THE MUMMY’S TOMB.
Dél-franciaországi faluban az egyik paysan megerőszakol egy tizenöt éves tinilányt. A tetthelyre siető édesapa fogja a pajzán parasztot, bevonszolja a garázsába és lánghegesztő készülékével brutális kegyetlenséggel lemészárolja. Négy év múltán a faluba téved egy amerikai fickó. A jóképű szívtipró az erőszak óta naiv pultoslánnyá cseperedett nagylányt próbálja elcsábítani, végül a bártulajdonos mostohaanya ágyában köt ki.
A vonzó asszonyság előáll a thriller-történelem talán legidiótább tervével: válás reményében ráveszi újdonsült szeretőjét, hogy segítsen neki kiszöktetni a zártosztályról a négy évvel korábban elmebetegnek nyilvánított férjét (tudod, a hegesztőst), aki aztán új életet kezd majd a lányával valahol jó messze. A szöktetés másnapján a 2CV csomagtartójából egy fehér köpenyes ápoló hullája esik ki, éjjel pedig ismét felvillan a lángvágó a garázsban. Csak nem a beszámíthatatlan, „teljesen őrült” férj szegte meg az ígéretét?
Hát ez egy igencsak butuska ponyvakrimi - gondoltam magamban -, ám ekkor Jimmy Sangster, a Hammer krimik ügyeletes szöveggyárosa csinál egy hátraszaltót, és a néző képébe röhög: átvertelek, hapsikáim! Ettől a film összességében még nem válik feledhetetlenné, de a kutyafáját, csak megérte végignézni.
Az "Acetylene Killer" láttán a DON'T GO IN THE HOUSE ugrott be ---
A MANIAC-et persze senki sem fogja összetéveszteni Bill Lustig brutális Mániákusával, de azt azért hagyjuk meg: hatvanas évek legelején készült filmben lángvágóval gyilkolni meglehetősen progresszív dolognak minősült. A kulcsfigurát Georges-nak hívják, akiről később kiderül, hogy valójában Henri. Na, mi is a keresztneve az ÖRDÖNGŐSÖK rendezőjének?
Párszor egyenesen az volt az érzésem, az angolok kiparodizálják a francia suspense-mestert, mint amikor Henri-Georges az éjszaka közepén napszemüvegben bukkan fel. Ha emlékszünk Clouzot klasszikusára, érteni fogjuk a "poént".
A napsütéses dél-francia síkságok barátságtalan árnyoldalát később az ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG jobban ki tudta aknázni, Carreras gépies rendezése maximum a kötelező minimumot hozza. A fényképezés abszolút profi munka, Wilkie Cooper előzőleg a brit filmgyártás prominenseivel működött együtt (Hitchcock, Launder & Gilliat, Guy Green...). Az öt filmből három az anamorfikus MegaScope képformátumot használta, a Cinemascope olcsóbb felszerelést igénylő klónját. További szakirodalom:
And now for something completely different. Az Icons of Suspense hatodik filmje külön bejegyzésért kiált - kattints a képre:
