Jess Franco, svájci
Vannak, akik álomszerű szexperimentjeire esküsznek (SUCCUBUS, BARE BREASTED COUNTESS, MACUMBA SEXUAL), mások arra, hogy ennek a dilettáns perverznek a kezébe sose szabadott volna kamerát adni. Az igazság - a Deliria szerint - az, hogy ha Jess Franconak jó napja volt, akkor olyan kisebbfajta csodákkal rukkolt elő, mint a DIABOLICAL DR. Z (egy expresszionista, képregényes sci-fi/horror), FACELESS (nosztalgikus-elegáns splatter), vagy ez az európai Ilza, ami egyszerre erotikus, visszataszító és vicces, mindvégig teljes tudatában önmaga, vagyis a wip-zsáner formulákra épülő abszurditásának.
Egy dél-amerikai banánköztársaság "rehabilitációs" női börtönében vagyunk. A szigorúan bugyimentes övezet szex-koncentrációs táborként működik, őrültnek nyilvánított leszbikus politikai foglyokkal (Ö.L.P.F.). A renitenseket az ex-náci Gréta (Dyanne 'ILSA' Thorne) próbálja kigyógyítani a maga válogatott eszközeivel. A szomszédban lakó professzor (Franco!) gyanút fog, és kezdeményezi az Amnesty International-nél az intézmény felülvizsgálatát. Ekkor bukkan fel egy hivatalosan halottnak nyilvánított rab fiatal és szexi testvére, aki önként vállalja, hogy bevonul a falak közé oknyomozni.
Az ILSA sorozat R-rated kalandfilmmé puhulására reflektálva a pinapecér Franconál jóval több és explicitebb a szex, főszerepben a leszboszi szadistaerotikával. Monstre filmográfiájában az Erwin C. Dietrich megbízásából készült munkáinak egy része relatíve minőségi daraboknak számítanak, és ez némi jóindulattal a GRETA-ra is igaz, ám az igazi produceri hőstett itt Dyanne Thorne hakniztatása. Elsősorban az ő jelenlétének köszönhető, hogy svájci játékosként - WANDA fedőnéven - egész szép karriert futott be az amerikai grindhouse mozikban (az előzetes narrátora: "WANDA, the wicked warden, starring Dyanne Thorne as GRETA, You knew her as ILSA!"). A kétes hírű produkció végül a színésznő karrierjébe került, mikor az Ilzát futtató kanadai Cinepix, látva mit művelt sztárjukkal Franco, szerződés bontott Thorne-nal. Ha éppen nem ő uralja a vásznat 3D-ért kiáltó visszeres műmelleivel, akkor Franco múzsája, Lina Romay lopja el a showt a cella seggfixációs besúgójaként. "Lick my culo clean!"
Mivel a börtön házi készítésű pornófilmekkel üzérkedik, Franconak alkalma nyílt saját mesterségét is kipellengérezni egy többször visszatérő jelenetfüzérrel. A forgalmazó kliens egyre keményebb műsort követel, mígnem az exploitation ördögi logikája mentén eljutnak a snuffig. A végkifejletben Grétát elevenen felfalják a rabok, miközben a börtön filmfelelőse, kaján vigyorral az arcán, rögzíti az eseményt. Ismét a gátlástalan szórakoztatóipar nevet a végén.
Mikor nem mondo a mondo? Megmondom: a fiatalkorúak szexuális életét vizsgáló, szociológiai tanulmánynak álcázott SCHULMÄDCHENREPORT - WAS ELTERN NICHT FÜR MÖGLICH HALTEN (1970) új fúziós műfajt teremtett: a szex-riportfilmeket. Mire a közerkölcscsőszök magukhoz tértek, ezek a szoftszexfilmek elözönlötték a germán Banhofskinokat, a legsikeresebb és leghosszabb ideig futó Iskoláslányriport-sorozat mellett egymás után készültek a különféle Hausfrauen-/Ehemänner-/Jungfrauen-/Krankenschwestern-(undsoweiter) Reportok.
A licensz mégsem teljesen német, ugyanis az egyik első Riportot egy svájci producerzseni, Erwin C.Dietrich készítette. Az 1969-es WEISSE HAUT AUF SCHWARZEN MARKT ("Fehér bőr a feketepiacon") az arab sejkeknek eladott európai lányokról rántja le a leplet (sic), az Unesco rabszolgatartásellenes dokumentumai alapján (mégegyszer sic!). A DIE STEWARDESSEN elején ugyan ott áll a figyelmeztetés, hogy ez most nem Riportfilm lesz, de erre csak azért volt szükség, mert a bemutató napján állítólag utcára vonult a légiutaskísérők szakszervezete tiltakozni. A lényeget tekintve ugyanazt a receptet használja, mint a többi Report-film, vagyis minimális koherenciával összetapasztott szkeccsekből álló tipische német szexvígjáték.
A filmművészetileg szintén svájcibicskanyitogató, de popkultúrális leletként érdekes "Hippie-Report", az 
A kép-a-képben beállítás jó hosszan ki van tartva, hadd sasolja Hans (és Dietrich), amit neki elvileg nem is szabadna, a pornómozikat csak '75-ben legalizálták az NSZK-ban.
a férfi másodjára is magához tér, ott áll a mozi előtt, csak bámul maga elé és próbálja értelmezni, mit is látott az elmúlt nyolcvan percben. Aki végignézett már egy Dietrich-produkciót, annak ismerős lesz az érzés. 
