2009. szeptember 24., csütörtök

GRETA - HAUS OHNE MÄNNER (1977)

Jess Franco, svájci

Vannak, akik álomszerű szexperimentjeire esküsznek (SUCCUBUS, BARE BREASTED COUNTESS, MACUMBA SEXUAL), mások arra, hogy ennek a dilettáns perverznek a kezébe sose szabadott volna kamerát adni. Az igazság - a Deliria szerint - az, hogy ha Jess Franconak jó napja volt, akkor olyan kisebbfajta csodákkal rukkolt elő, mint a DIABOLICAL DR. Z (egy expresszionista, képregényes sci-fi/horror), FACELESS (nosztalgikus-elegáns splatter), vagy ez az európai Ilza, ami egyszerre erotikus, visszataszító és vicces, mindvégig teljes tudatában önmaga, vagyis a wip-zsáner formulákra épülő abszurditásának.


Egy dél-amerikai banánköztársaság "rehabilitációs" női börtönében vagyunk. A szigorúan bugyimentes övezet szex-koncentrációs táborként működik, őrültnek nyilvánított leszbikus politikai foglyokkal (Ö.L.P.F.). A renitenseket az ex-náci Gréta (Dyanne 'ILSA' Thorne) próbálja kigyógyítani a maga válogatott eszközeivel. A szomszédban lakó professzor (Franco!) gyanút fog, és kezdeményezi az Amnesty International-nél az intézmény felülvizsgálatát. Ekkor bukkan fel egy hivatalosan halottnak nyilvánított rab fiatal és szexi testvére, aki önként vállalja, hogy bevonul a falak közé oknyomozni.

Az ILSA sorozat R-rated kalandfilmmé puhulására reflektálva a pinapecér Franconál jóval több és explicitebb a szex, főszerepben a leszboszi szadisaterotikával. Monstre filmográfiájában az Erwin C. Dietrich megbízásából készült munkáinak egy része relatíve minőségi daraboknak számítanak, és ez némi jóindulattal a GRETA-ra is igaz, ám az igazi produceri hőstett itt Dyanne Thorne hakniztatása. Elsősorban az ő jelenlétének köszönhető, hogy svájci játékosként - WANDA fedőnéven - egész szép karriert futott be az amerikai grindhouse mozikban (az előzetes narrátora: "WANDA, the wicked warden, starring Dyanne Thorne as GRETA, You knew her as ILSA !"). A kétes hírű produkció végül a színésznő karrierjébe került, mikor az Ilzát futtató kanadai Cinepix, látva mit művelt sztárjukkal Franco, szerződés bontott Thorne-nal. Ha éppen nem ő uralja a vásznat 3D-ért kiáltó visszeres műmelleivel, akkor Franco múzsája, Lina Romay lopja el a showt a cella seggfixációs besúgójaként. "Lick my culo clean!"

Mivel a börtön házi készítésű pornófilmekkel üzérkedik, Franconak alkalma nyílt saját mesterségét is kipellengérezni egy többször visszatérő jelenetfüzérrel. A forgalmazó kliens egyre keményebb műsort követel, mígnem az exploitation ördögi logikája mentén eljutnak a snuff-ig. A végkifejletben Grétát elevenen felfalják a rabok, miközben a börtön filmfelelőse, kaján vigyorral az arcán, rögzíti az eseményt. Ismét a gátlástalan szórakoztatóipar nevet a végén.

2009. szeptember 23., szerda

Forever and ever


2009. szeptember 22., kedd

Látom az olasz horror jövőjét, úgy hívják...

Alessandro Perrella egy "also starring" színész volt az olasz zsánerfilmek hőskorában. A többmaréknyi spagettiwesztern mellett olyan stáblisták végén bukkan fel a neve, mint a FRENCH SEX MURDERS (1972),vagy a FRANKENSTEIN'S CASTLE OF FREAKS (1974). A kilencvenes évek pangása őt is rossz útra térítette, emberünk pornórendezőnek szegődve támogatta a magyar leánykereskedelmet ("Orgazmus a Dunán"). Most viszont elérkezettnek látta az időt, hogy újjáélessze az olasz/spanyol koprodukciós horrorfilmek hagyományait!
Az idén Cannesban bemutatott és azóta nyomtalanul eltűnt NIGHT OF THE SINNER-ben egy fiatal könyvtárosnő érkezik az olasz kastélyba, hogy katalogizálja az ott található könyvtárat. A sötét múltú tulajdonost az a Robert Englund játssza, akinek sürgősen találnia kellene egy új ügynököt, különben megeshet, hogy legközelebb egy bulgár tévéfilmben láthatjuk viszont gróf Drakulaként.

"My last film in English that I did in Italy, which is sort of my homage to Vincent Price and Klaus Kinski. It’s old school, saturated color – Argento, Corman retro. It’s fun." Robert Englund
 

A film elkészítésében egy másik nyugdíjaskorú olasz veterán is besegített. Roberto Natale forgatókönyvírói pennájához nem kisebb dolgok fűződnek, mint két Mario Bava-mestermű (KILL BABY KILL, LISA AND THE DEVIL) és a Deliria-favorit BLOODY PIT OF HORROR! Itt következne egy YouTube trailer, de olyat nem találtam, azonban rábukkantam Perrella 2006-os, a római Fantafesztiválon Ezüst Méliès díjjal jutalmazott HELL'S FEVER (!?) című filmjének nyomaira, amit még az Imdb sem tart számon.Az előzetes alapján elmondható, hogy az olasz horror-comeback még várat magára:

És ha már trailer és olasz, itt az új Michele Soavi mozi bemutatója, ami nem a fél évvel ezelőtt beharangozott horrorfilm, hanem egy második világháborús partizándráma, az ARRIVEDERCI AMORE-ből ismerős színészekkel:

2009. szeptember 19., szombat

ZINDA LAASH (1967)

Kh. Sarfaraz, pakisztán, 104 perc

Mindenkinek megvan a maga Drakulája, még Pakisztánnak is. A ZINDA LAASH (THE LIVING CORPSE) nem helybéli vámpírfolklórból farag mozimítoszt, mint ahogy sok délkelet-ázsiai film tette azt, hanem Bram Stokert, egészen pontosan a Hammer stúdió HORROR OF DRACULA-ját (Terence Fisher, 1958) honosítja. Muszlim országról lévén szó, bárminemű utalás a kereszténységre nagy ívben el van kerülve, a pakidrakulának csak a napfénytől, és a szívét átdöfő karótól van félnivalója, valamint a cenzoroktól, akik hazája legelső "Adults Only" besorolásával tüntették ki a filmet.


Valahol Pakisztániában, Tabani professzor saját magán teszteli halhatatlansággal kecsegetető életelixírjét. Búcsúlevelében megkéri feleségét, hogy sikertelen kísérlet esetén temesse holttestét az alagsorban előkészített koporsóba. A végkimenetelre egyikőjük sem számított: a professzor Bram Stoker-jogdíjas vérszívóvá válik!

A Dr.Jekyll-ként induló eredettörténettől és a "modern" környezettől eltekintve nagyjából hűen leköveti Fisher filmjének karaktereit és geográfiáját, nincs tehát Reinfield és a Drakulakastély Lucy házától mindössze egy autósüldözésnyire esik. Az első igazi kultúrsokk akkor jön, amikor a Harkert becserkésző bride egy szexi tánccal csábítja el a férfit. Az ismerős dramatikát a későbbiekben is Bollywood stílusú zenés/táncos betétek tarkítják, olyan mozgáskultúrával előadva, ami bizonyára mosolyra fakasztja a nyugati nézőket.

A pandzsabi rock&roll mellett becsúszott egy olyan jelenet is, ami ugyan benne van a regényben, de nem emlékszem, hogy szerepelt volna az addigi filmváltozatokban: Harkert éppen megharapni készül a vámpírnő, amikor Drakula közbelép és köpenyege alól előhúz egy csecsemőt - "Ezt zabáld meg!" kiáltja, s odaveti a vampnak a bébit, majd helycserés támadással ő esik neki Harker nyakának. Mindehhez a háború előtti Lugosi mozik ósdi, hangulatos fekete-fehér külcsíne párosul, követendő példaként azonban aligha Tod Browning 1931-es változata lebeghetett a horrorfilmkészítés terén teljesen járatlan, de a feladatot tisztességgel(??) elvégző alkotók szeme előtt. ZINDA LAASH vs. Hammer DRACULA prezentáció:

Harker megérkezik Drakula kastélyába -
chez Lucy -




finálé -


2009. szeptember 12., szombat

PLACER SANGRIENTO (1965)

Emilio Vieyra, argentín

szöveg ©Mondo Macabro + Deliria

A hatvanas évek elején egy sikerei csúcsán lévő argentin rendezőt könyörtelenül támadtak a helyi kritikusok. A rendezőt úgy hívták Emilio Vieyra, aki az állandó megvetés ellenére mára egy egész generáció tiszteletét vívta ki azzal, hogy Argentínában egyedülálló módon karrierje nagy részét a hátborzongatásnak szentelte.


Egy olyan filmkultúrában, ami mereven elutasította a fantasztikumot, egyedül Vieyrának volt mersze egymás után öt olyan mozival előállnia, amiben központi szerepet játszott a természetfeletti és a horror. Az EXTRAÑA INVASIÓN-t az első argentin sci-fiként tartják számon. Egy furcsa televíziós csatorna olyan pszichedelikus frekvenciát sugároz, ami tévéfüggővé teszi nézőit. Ha az adás megszakad, a nézők kiszámíthatatlanná és erőszakossá válnak. Az akkoriban újdonságnak számító koncepció később olyan filmekben fog felbukkanni, mint a VIDEODROME.

A LA VENGANZA DEL SEXO az egyik legfantáziadúsabb argentin film. Az őrült tudós, Dr.Zoide különös pszichoszexuális kísérletet folytat: egy gépezet segítségével párokat arra kényszerít, hogy telepatikus úton szexuális kapcsolatot létesítsenek, majd az orgazmus után a testükből kinyert folyadékkal próbálja megállítani a saját magán elhatalmasodó mutációt. Mikor kifogy a "szexdrogból", és az őt kontrolláló, egy befőttesüvegben tartott agy sem tud jótanáccsal szolgálni, a doktor halloween maszkos háziszörnyére hárul a feladat, hogy újabb kísérleti nyulakat szerezzen be. "Sex dominatates the world - and now I dominate sex!" A film angol nyelvű változatához (THE CURIOUS DR.HUMPP) az amerikai forgalmazó húsz percnyi nívótlan szexjelenetet forgatott hozzá, amit a röhejes szinkron próbál bedolgozni az alapanyagba ("Put the lesbians in one room, I want to observe them!")

A SANGRE DES VIRGENES-szel Vieyra új zsánert teremtett hazájában, az argentin vámpírfilmet. A splatterbe hajló véres effektek mellett olyan mennyiségű erotikával van megtöltve, amilyet addig Argentína még nem produkált. A film hosszú ideig be volt tiltva, de a nyolcvanas évek végére Argentína egyik legnagyobb kultuszfilmévé vált.

"Azok az észak-amerikai forgalmazók, akik latin területen működtek, megkövetelték, hogy a filmekben legyen szex. Minthogy jómagam mindig is érdeklődtem a film noir és hátborzongató szüzsék iránt, úgy éreztem érdekes lenne az erotikus elemeket egy horrorsztoriba ágyazni" (E.V.)


Ez a kombináció szülte a PLACER SANGRIENTO-t, amit a szomszédos Uruguay tengerpartján, mindössze tíz nap alatt készítettek el. A detektívkrimit, erotikát és gótikus horrort vegyítő pszicho-thriller egy titokzatos sorozatgyilkosról szól, aki éjszakai zenés bárokat látogatva szemeli ki áldozatait, majd halálos adag heroininjekcióval végez velük. A drogok és pszichedelia állandó témái Vieyra filmjeinek. Egy különösen merész jelenetben a rendőrség LSD-t használva próbálja szóra bírni az egyik támadás túlélőjét.

A rendező rögeszméje volt, hogy senki se találhassa ki előre a gyilkos kilétét. "A forgatókönyv, amit a színészeknek adtam nem fedte fel a gyilkost, így úgy játszották a szerepüket, hogy ők maguk sem sejtették melyikük alakítja a bűnözőt. Egy ideig még én sem tudtam ki lesz az, volt néhány lehetséges jelöltem, de csak a forgatás vége előtt pár nappal döntöttem el véglegesen, hogy ki legyen a tettes." (E.V.)


Az amerikai változatot 1967-ben mutatták be THE DEADLY ORGAN, majd FEAST OF FLESH címen. Az angol szinkron ismét nevetségesre sikeredett, a kivágott jelenetek miatt a történet már csak nyomokban tartalmaz logikát. A néhol fakezű rendezésen legfőképpen a noiros fényképezés segít, Jess Franco legjobb fekete-fehér munkáit idézve fel. Azok a horrorszekvenciák, amikben a bizarr maszkot viselő drog-gyilkos dominál, meglepően hatásosak.  Az argentin nők pedig... érdekesek.

2009. szeptember 11., péntek

sceneggiatura di Ernesto Gastaldi

Gastaldi a hatvanas/hetvenes évek Dardano Sacchettije, azaz megállás nélkül ontotta a műfaji forgatókönyveket, miközben észre sem vette, hogy eurokult-filmtörténelmet csinál. A pionír olasz gótikák, Sergio Martino gialloi, vagy a nevéhez fűződő wesztern- és zsarufilmek épp elég indok arra, hogy nekilássak lefordítani egy vele készült, a Video Watchdog magazinban megjelent interjút...

"Bava volt a legjobb, utána Freda, harmadik Margheriti. Mindhármójukat jobban érdekelte a képi ábrázolás, mint a karakterek vagy a történet."

"Az összes thrillert egyedül írtam, a többi név csak társprodukciós okokból került fel."

"Azokban a boldog időkben az is előfordulhatott, hogy egy producer felhív és azt mondja: -Figyelj, a feleségem vett egy gyönyörű krokodilbőr retikült, miért nem írsz nekem egy jó kis szkriptet krokodilokról?"

"Annyira szegényes volt a produkció, hogy amikor a rendező kért néhány csontvázat, nem tudtunk szerezni egyet sem. A produkciós menedzser előállt azzal, hogy menjünk ki a temetőbe, és ássunk ki néhányat. Mikor a producer dühösen megkérdezte -Mennyibe fog az kerülni? csak annyit válaszolt: -Majd szegény emberek csontvázait használjuk!"

"Freda teljesen el volt mélyedve a munkában, egyszerre három kamerával dolgozott. Nem ugyanazt vette fel velük más-más látószögből, hanem három teljesen különböző jelenetet forgatott egyszerre!"

... de sikerült ráakadnom a teljes cikkre a neten. Érdemes végigolvasni (angolul van,persze), mert jók a kérdések, a válaszokról nem is beszélve:

http://ernesto.gastaldi.tripod.com/videowachtdog.htm

-------------
http://www.imdb.com/name/nm0002759/

2009. szeptember 9., szerda

HATCHET FOR THE HONEYMOON (1969)

Mario Bava, olasz/spanyol

Bava harmadik giallója (3,5., ha beszámítjuk a BLACK SABBATH telefonos epizódját) a THE GIRL WHO KNEW TOO MUCH bohókás szatíráját hozza össze a BLOOD AND BLACK LACE pokoli Eastmancolorjával egy esküvői ruhaszalonnak otthont adó kastély falai között.


"A nevem John Harrington, harminc éves és paranoiás. A tény az, hogy teljesen őrült vagyok!"

A divatház zavarba ejtően jóképű tulajdonosának legjobb barátja egy hentesbárd, amivel rendszeresen veregeti hátba az újdonsült menyecske modelleket. Miközben a rendőrség megpróbál szagot fogni körülötte, Harrington minden egyes gyilkosság elkövetésével közelebb kerül privát rejtélyének megoldásához: vajon ki mészárolta le szeme láttára anyját egy hentesbárddal húsz évvel ezelőtt? Már csak egy áldozat hiányzik, hogy összeálljon a kirakós, de az enyhén szólva labilis idegrendszerű férfinak ott van még hárpia felesége is, aki nem győzi hangsúlyozni keserű frigyük sírig tartó mivoltát. Míg a hentesbárd el nem választ...



Az okkult iránt érdeklődő asszonyság megregulázását követően a cselekmény szellemtörténetként folytatódik, teret adva Bavanak, hogy szabadon zsonglőrködjön a fantázia és realitás között. A félpercenként felbukkanó vizuális bravúrokra szellemes helyzetsziporkák válaszolnak (hamvasztás az üvegházban -> odaégett pirítós), jó adag egészséges önreflexióval megspékelve. -Ön szereti a horrorfilmeket? kérdezi a detektív gyilkos főhősünktől, ki alibi gyanánt éppen egy Bava-filmet néz a tévében. -Nem találom annyira szórakoztatónak őket, szerintem a valóság sokkal rémisztőbb. Ő már csak tudja, egy vérbe fagyott hulla várja az emeleten.


A HATCHET-ben a zoomlencsével kiegészült barokkozás addig még Bavanál sem tapasztalt radikális méreteket öltött, nem véletlenül merített innen a legtöbbet Dario Argento a saját filmjéhez. Az emléktárgyakon pásztázó szuperközeli, a megoldás kulcsát rejtő gyermekkori testimone oculare, a szeánszjelenet és maga a lesújtó bárd imidzse mind proto-PROFONDO ROSSO. Minő véletlen, utóbbi The Hatchet Murders címen futott Amerikában, Bava filmjét olaszul Il rosso segno della folia-nak hívják. Argento érdeme legfőképp az, hogy újrakevert kártyáival kommerszebbé, és persze brutálisabbá fejlesztette a diszorientációra támaszkodó giallo műfaját. Művérből itt sincs hiány, de a leghatásosabb splatter f/x egy egyszerű vörös, az áldozat arcát mintázó kartonlap, ami a bárd lecsapásakor kettéválik. Ez a filléres Bava-trükk akár a rendező zsenijének jelképe is lehetne.


A PSYCHO hatása alatt született film skizofrén jellege miatt nem kiálthatunk mesterművet, de ha sikerül ráhangolódnunk erre az egyáltalán nem mindennapi giallo mindfuck-ra, akkor egész egyszerűen ellenállhatatlanná válik édes kísértése. Megjelent nálunk szinkronos vhs-en ("A hentesbárd"/Vico), de tegyünk magunknak egy szívességet, és szerezzük be valamelyik felújított DVD-t, mert képközpontú mű lévén az alapos remaszterelés fedi fel csak igazán a bájait.

2009. szeptember 7., hétfő

Musica Deliria: Abszurd!


Az 1981-ben bemutatott ROSSO SANGUE (avagy ABSURD, vagyis ANTHROPOPHAGUS 2, azaz HORRIBLE, mármint POKOL SZÜLÖTTE) zenéjéről sokáig az a hír járta, hogy a Simonetti nélküli Goblin és egy elmegyógyintézetbe utalt bongóművész közös munkája. A számok sorrendjét saját ízlésünk szerint variálhatjuk meg, hallgatni azonban csak kibaszott hangosan szabad! A 42 percnyi audio-rémület a képre kattintva tölthető:Köszönet Steppenwolfnak, és annak az ismeretlen katonának, aki a bekelitet(?) bedigizte.

2009. szeptember 6., vasárnap

A bűnöd egy lezárt szoba, amihez csak nekem van kulcsom...

...és valaki másnak:

THE STRANGE VICE OF MRS.WARDH
(Sergio Martino)
vs.
THE RED QUEEN KILLS 7 TIMES
(Emilio P.Miraglia)

-------------
--------------