2014. december 16., kedd

Giallo-szerűség #1: LA MORTE BUSSA DUE VOLTE (1969)

Legendák, ha találkoznak:
A Vörös Elvis és Tom Felleghy az olasz-monacói-német bűnügyi játékfilmben.


Dean Reed, a hetvenes években az NDK-ba áttelepült amerikai énekes - filmszínész - kommunista békeharcos római tartózkodása alatt főképp weszternekben szerepelt. A LA MORTE BUSSA DUE VOLTE / BLONDE KÖDER FÜR DEN MÖRDER azonban egy giallo-szerű krimiképződmény valóságos sztárparádéval, olasz és német ajkú nevezetességek vegyesen (Adolfo Celi, Anita Ekberg, Nadja Tiller). Aki megbuherálta a hivatalos olasz DVD-t, megérdemelné a munka hőse kitüntetést. Nemcsak az angol szinkront illesztette rá utólag, de közel tökéletes átmenettel az összes kimaradt jelenet visszakerült a vágatlan, német változatból. Szívet melengető gondolat, hogy valahol, valaki ilyen mértékű önzetlen törődéssel képes elhalmozni egy alapvetően csapnivaló filmet.


A saját kaszkadőrmutatványaival és kidolgozott sérójával kábító Reed egy magánnyomozót alakít, akit a toszkán tengerparton történt szexgyilkosság felgöngyölítésével bíznak meg. Ki ölte meg az idős milliomos fiatal feleségét, és hová tűnt az áldozat nyakéke? A nyomozó a festői üdülőparadicsomba magával viszi csinos menyasszonyát is, csalinak. Afféle antikapitalista James Bond ő, a végén széttépi a megbízójától kapott csekket. Hogy nem szakadt le az a képmutató pofája.


Az imperializmusnak hátat fordító Vörös Elvist az egész szocialista táborban sztárolták, Szovjetunió-szerte milliós példányszámban adott el lemezeket, az NDK-ban készült filmjei, mint az indiános VÉRTESTVÉREK Magyarországon is nagy sikert arattak. Duett Kovács Katival, Film Színház Muzsika címlap, kérdezd csak meg a muttert.


Reed elvtársat leszámítva megvolt a szükséges humán erőforrás egy korrekt, Argento-korszak előtti giallo elkészítéséhez. Femi Benussi már a főcím előtt ledobja ruháit, hogy szerető kezek rögvest legyilkolják. Később Anita Ekberg tapasztalja meg az Édes élet keserűségét - La Dolce Morte.


Két tettesen áll a vásár, az egyik elkezdi a bűncselekményt, a másik - teljesen más motivációtól vezérelve - befejezi azt. Innen az olasz cím: "A halál kétszer kopogtat". Nazi- és djangoploitation vonalon rendezőként is tevékenykedő Sergio Garrone társírta a forgatókönyvet, melyben kevés az izgalom és sok a karakter. Egyiküket, magát a tettest Sergio ikertestvére, Riccardo Garrone játssza (ez akkor lenne szpojler ugyebár, ha ismernénk Garrone fizimiskáját).


A produkciót mintha csak a nyálas képű Dean Reed popsztár imázsához szabták volna. Napsütés, tengerpart, szép nők, sportos eleganciájú férfiak selyemsállal; a legtöbbször meztelen felsőtesttel mutatkozó Fabio Testi Sértés személyében Reed komoly riválisára akadt. Az elmebeteg festőművészt alakító Testinek (SOLANGE, REVOLVER, THE HEROIN BUSTERS) ez volt az egyik első komolyabb szerepe. Van abban valami bájos, hogy egy nőket szex közben fojtogató pszichopatáról szóló filmben Piero Umiliani feel-good muzsikája szól.


Harald Philipp az NSZK-ból ugrott át a kettős állampolgárságú bérmunkára, később a Rialto filmstúdió népszerű Edgar Wallace sorozatának utolsó német nyelvű epizódját rendezi meg (a mozikban nálunk is vetített DIE TOTE AUS DER THEMSE, 1971). Philipp amolyan németes praktikummal valósította meg a forgatókönyvet, van eleje meg vége, azt auf wiedersehen a bérszámfejtésen. A germán Krimik és a borultabb olasz pszicho-giallók metszéspontján helyezkedő "se hús, se hal" filmből a legjobban a mi Fellegi Tamásunk jött ki: a negyven másodpercre felbukkanó színész nevét ezúttal szép nagy betűkkel kiírták a főcímen.

Dean Reed rajongók kedvéért, premier plán válogatás a filmből. Hívd a muttert!