2010. november 13., szombat

WHAT HAVE YOU DONE TO SOLANGE? (1972)

Massimo Dallamano, olasz - német

1969-ben az Edgar Wallace sorozatot gyártó német Rialto megrendel Herbert Reineckertől egy forgatókönyvet, mely Wallace „A görbe tű” című detektívregénye alapján íródik. A zöld gombostű titka nevezetű projekt végül nem valósul meg, ám három évvel később ismét előkerül a cím a fiókból. Ezúttal az akkor már bűnügyi fronton az élvonalba került olasz szakemberekre hárul a feladat, hogy újraírják és levezényeljék a 37. Wallace Krimit (a 38., egyben utolsó a szintén német-olasz HÉT VÉRFOLTOS ORCHIDEA).


A Wallace-stílust alaposan áthangszerelő giallóban egy londoni katolikus lányiskola tanulóiból szemezget magának a gyilkos. Emberünk nem csak istenkáromló (papruhában dolgozik), de nőgyógyászatilag is inkorrekt: egy tekintélyes méretű kést döf áldozatainak vaginájába. A hölgyek közül néhányan összeszorított combokkal próbálták elhagyni a mozitermet...


Az internátus egyik tanulója (Christina Galbo) éppen olasztanárával (Fabio Testi) cserél nyálat a Temzén csónakázva, mikor szemtanúja lesz iskolatársa meggyilkolásának. Mivel a férfit házassági kötelék fűzi az intézmény szigorú tanítónőjéhez (Karin Baal, DER HUND VON BLACKWOOD CASTLE – Wallace #25), és a kiskorú diáklánnyal fennálló kapcsolata sem vetne jó fényt rá a tantestületnél, a szerelmespár megpróbál kibújni a Scotland Yard nyomozó (Joachim Fuchsberger, tizenhárom Edgar Wallace adaptáció inspektora, köztük a szintén katolikus/lányiskolás DER MÖNCH MIT DER PEITSCHE-ben) kényes kérdései elől. A bestiális gyilkosságok folytatódnak, a gyanú árnyékába került Testi magánnyomoz, és lassan fény derül a tettes dilemmájára is: „Mit műveltetek Solange-zsal?”. 


A letagadhatatlanul a THE BIRD WITH THE CRYSTAL PLUMAGE nyomdokain haladó SOLANGE hangneme Morricone „kristálytollas” zenéje ellenére is pár oktávval eltér Dario Argento Állat-trilógiájától. A mystery nagyrészt mentes a banális trükközésektől, a színészvezetés (Galbo és Baal csodásak) és a forgatókönyv a szokásosnál nagyobb odafigyeléssel, néhol kifejezett érzékenységgel kezeli a konfliktust. Talán emiatt sem válik a sleaze, a meztelenkedés olyannyira öncélúvá, mint például a Dallamanót is lenyúló STRIP NUDE FOR YOUR KILLER féle italo-szennyekben. És ez a szorongástól terhes film olyan szép tud lenni, mint egy Ady vers -

Londonba tegnap beszökött az ősz
A Hyde Parkban suhant nesztelen...

A korszak egyik legjobban fényképezett Techniscope giallójához van szerencsénk; akik Joe D’Amato-t (BUIO OMEGA) pornográfusként tartják számon, azok rácsodálkozhatnak, milyen jó szeme volt a kompozíciókhoz, amikor még Aristide Massaccesiként operatőrködött. 

Furamód éppen gerincessége okán akadhat fent a műfaj eredettörténetét ignoráló, a giallóban csupán a slasher olasz megfelelőjét felfedezni vélők rostáján. A hetvenes évek sárgaláza előtt már gialló-szerűséget forgató (LA MORTE NON HA SESSO, 1968) Dallamano ugyan nem retten meg a szex és erőszak ábrázolásától (az Angliában készült filmet ki is tiltották Angliából), de oknyomozó/álszakállas bűnügye még nincs teljesen tisztában azzal, hogy hogyan és milyen mértékben fog „slasherizálódni” az irányzat, ellentétben Mario Bavával, aki már a ’71-es BAY OF BLOOD-bAn maga mögött hagyta a nyomozósdit. 


A gondosan lebonyolított történet és a rejtély kulcsát képező „hot topic” (mely Olaszországban csak az évtized végére kerül legalizálásra) önmagában kevés is lett volna ahhoz, hogy a műfaj legjobbjai között említsük - ehhez kellett Dallamano profizmusa, ami még a kötelező tusolós jeleneteknél sem veszíti el a fejét. Az operatőrként induló rendező (ő fényképezte Sergio Leone első két westernjét) szakmai értelemben csupán egy iparos volt a sok közül, vagyis nem volt rest elvállalni azt, amivel producerei éppen megbízták, legyen az western, erotika, giallo, poliziesco vagy ördögűzős horror. Dallamano munkáinak ismertetőjegyeit ne is a visszatérő motívumokban keressük (bár a SOLANGE később trilógiává bővül, lásd WHAT HAVE THEY DONE TO YOUR DAUGHTERS), sokkal inkább az állandóságban: a lehetőségekhez képest mindent igyekezett  magas színvonalon, kompromisszumoktól mentesen megművelni. Ha nem ilyen kétes hírű szórakoztatásra szakosodott volna, talán még a filmlexikonok is szentelnének neki egy nyúlfarknyi bekezdést...