Harry Alan Towers - az ember, aki ott (sem) volt

Július végén, 88 éves korában elhunyt a szakmájában legendásnak számító angol euro-producer, Harry Alan Towers. Egyike az utolsó old school exploitation gyártásvezetőknek (akinek a film nem movie, hanem picture), Towers nevéhez minimum 100 produkció fűződik. A gyakran egzotikus (és olcsó) helyszíneken forgatott filmjeihez mindig sikerült megnyernie egy-két, vagy még annál is több világsztárt, így a világ összes országába el tudta adni a disztribúciós jogokat. Bizonyára nem örülne neki, de hagyatéka elsősorban az 1968-70 közötti Jess Franco-perióduson keresztül fog tovább élni, hacsak a kilencvenes években készült Poe adaptációi nem válnak kultuszfilmekké (ezt kötve hiszem). Ha ajánlanom kéne egy Towers-produktumot, az a 99 WOMEN lenne. Jess Franco "mainstream" munkái közül az egyik legjobban sikerült darab a WIP, vagyis a nőibörtönös zsáner egyik kulcsfilmje, két évvel beelőzve Jack Hill BIG DOLL HOUSE-át. Az alábbi net-exkluzív interjút a Shock Xpress könyvből fordítottam félre.

"Harry egy nagyon okos ember, akinek briliáns ötletei vannak, mint forgatókönyvíró. De amint elkezdődik a forgatás, eltűnik, és soha nem látod viszont. Ez még rendben is volna, de vele együtt a pénz is felszívódik!" - Jess Franco

"I do indeed remember working for Mr. Towers. We did stop shooting until my check was cleared." - John Llewellyn Moxey

Kezdjük a FU MANCHU filmekkel, amikkel elkötelezte magát a horrorfilmek mellett.

Nem igazán voltak ezek horrorfilmek, annak ellenére, hogy Christopher Lee volt a főszereplő. Az első három (FACE; BRIDES; VENGEANCE OF FU MANCHU - 1965-67) nagy siker volt, a negyedik és ötödik nem, mégpedig azért, mert egy kicsi spanyol emberke rendezte őket, akit úgy hívnak Jess Franco. A bukást látva meg is jegyeztem neki: "Jess, neked sikerült az, ami még senkinek: megölted Fu Manchut!". Franco persze mind a mai napig rendez. Hajlamos vagyok kifogni az ilyen fura alakokat, és felnagyítani a bennük lappangó tálentumot. Franco egy rendkívül kedves ember, de még a forgalomirányítást sem szabadna rábízni. Jazz zenész volt, egészen addig, amíg fel nem fedezte magának a zoom-lencsét...

Ennek ellenére Francóból kultuszrendező lett.

Isten tudja miért. Nemrég megnéztem valamelyik filmjét, és még most is megtartotta azt a idegesítő szokását, hogy ok nélkül ki-be zoomol a kamerával. Franconak sok (ál)neve van, de mindig ugyanazt a filmet csinálja meg. Egyik nagy kasszasikerem az ő nevéhez fűzödik, a 99 WOMEN (1969). Azt el kell mesélnem, hogyan készült: a THE MILLION EYES OF SUMURU ('67-Jess Franco), amolyan női Fu Manchu történet, meglehetősen sikeres lett, ezért nyélbe ütöttem egy üzletet a folytatásra (THE GIRL FROM RIO). Franco éppen akkor Brazíliában tartózkodott, ezért ott zajlott a forgatás. Úgy terveztük, hogy a riói karneválon forgatott anyaggal fejezzük majd be a munkát. Jess a zoomjaival mindig nagyon gyorsan dolgozott, általában ebédidőre már kész is volt az aznapi penzummal. Ez esetben egy héttel a karnevál előtt befejezte a teljes filmet, így a stáb és a színészek munka nélkül lopták a napot. Ezt nem bírtam nézni, úgyhogy egyetlen hétvége alatt megírtam egy szexi nőibörtönös forgatókönyvet "99 nő" címmel. (Towers "Peter Welbeck" álnéven jegyzi a könyvet a stáblistán -szerk.)

Valójában csak három nő volt benne, de reméltük, hogy a nézőknek ez nem fog feltűnni. A három nő kiszabadul a börtönből és a dzsungelen át menekülnek. A főszereplő feleségemmel (Maria Rohm) és még két másik színésznővel elmentünk egy harminc kilométerre lévő botanikus parkba, ahol hat napig forgattunk. A film egyharmadát ott csináltuk meg, amit aztán megmutattam producer barátaimnak. Ők összehozták a maradék pénzt, amivel be tudtuk fejezni Spanyolországban, olyan régi színészismerőseim közreműködésével, mint Herbert Lom, Maria Schell és Mercedes McCambridge. Három hétig dolgoztunk Alicantéban és elkészült a film. Emlékszem, amikor először láttuk a vetítésen, egy forgalmazó barátom megjegyezte: "pénzszagot érzek". Igaza volt, ez a kevesebb, mint 250 ezer dollárból készült film három hétig volt listavezető az amerikai mozikban. Ez volt Jess Franco nagy pillanata. Még mindig nagyon kedvelem őt ("nice little man").



Ha már Francoról beszélünk, készített nekem egy nagyon jó erotikus filmet De Sade márki írása alapján (JUSTINE,1969). Akkoriban nagyon kapós volt Klaus Kinski, ezért csak egyetlen napra tudtam volna igénybe venni a szolgáltatásait, de azért is sztárgázsit akart. Végül megegyeztünk az ügynökével, hogy csak fél napra jöjjön, és aszerint fizetünk. Reggel értementünk a barcelonai hoteljéhez és kivittük a kastélyhoz, ahol felépítették a díszletet azokkal a láncravert meztelen nőkkel. Csak annyit kértünk Kinskitől, hogy üljön a díszlet közepébe és lúdtoll pennával firkáljon egy papírra - meg se kellett szólalnia! Jött Franco a zoomjával és lefilmezte Kinskit, ahogy ott ül. Ez az anyag aztán bekerült a film legkülönböző pontjaiba, a feje fölé meg De Sade idézetek kerültek, amiket egy Kinski hangját imitáló színész olvasott fel. A filmet Németországban úgy mutatták be, hogy "főszerepben Klaus Kinski", és mi csak fél napot fizettünk neki! Kinski sohasem bocsájtott meg nekem ezért.


Kinski tényleg annyira temperamentumos, mint amilyennek mondják?

Kinskinek jelen pillanatban nem lehet hasznát venni. Na nem azért, mert nem akarnám foglalkoztatni mint színész, hanem mert rendezni akar, és azt, még ha elveszteném a józan eszem sem engedném meg. Valami olaszokkal megegyezett, hogy megcsinálja a Paganiniről szóló filmjét, de ahogy hallom, teljes katasztrófa lett a dologból. Készítettem vele egy Drakula feldolgozást (COUNT DRACULA, 1970-Jess Franco), őt akartam Renfield szerepére. Nem volt hajlandó elvállalni, ezért rábeszéltem az ügynökeit, hogy ne mondják el neki a készülő film címét. Az első forgatási napján Kinskinek egy nőt kellett megfojtania, a feleségemet. A felvétel végén odafordult hozzám és azt mondta: "Miért érzem úgy, mintha egy Drakula filmben lennék?"


Ön előszeretettel készít horrorfilmeket.

Az a jó a horrorfilmekben, hogy ha rendesen megcsináljuk, akkor senkit nem érdekel, hogy mennyibe kerültek. Ugyanez igaz az erotikus filmekre, habár ott könnyen belefut az ember a cenzúrába.

Vannak kedvencei a saját produkciói közül?

Amik a legtöbb pénzt hozták! A korai Fu Manchu filmek, különösen az első, mostanában pedig a THE PHANTOM OF THE OPERA (1989), egy nagyszabású produkció, amit Budapesten forgattunk Robert Englunddal. Amerikában egész jó kritikákat kapott, igaz nem volt akkora siker, mint reméltük. A "Tíz kicsi indián" feldolgozásaimmal szemben is elfogult vagyok, már háromszor csináltam meg, legutóbb Afrikában Donald Pleasence és Herbert Lom közreműködésével. Ugyanaz a forgatókönyv, más helyszín. Mindig a legdrágább gázsival dolgozó sztárt kell először eltenni láb alól!

Összesen hány film fűződik a nevéhez?

Meg sem tudnám tippelni, volt egy listám, de elkallódott. Annyi biztosan nincs, mint Jess Francónak! Erről jut eszembe még egy vicces Franco-sztori: van neki egy unokaöccse, Ricardo Franco, aki ma már igen híres a francia avantgárdisták között. Jess nekem dolgozott egy filmen, Ricardo volt az asszisztense. Az egyik nap hallom, hogy Ricardo elkészítette első filmjét, és amikor gratuláltam neki, megkérdeztem tőle, hogy honnan szedte össze rá a pénzt. "Nagyon nehéz volt, Jess naponta csak két órára adta oda a kamerát és a stábot." Egyből leesett, hogy ezek az én kontómra használták a negatívot és az összes többit!

Producere volt egy Jekyll/Hyde feldolgozásnak Anthony Perkins-szel a főszerepben (EDGE OF SANITY, 1989).

Egy hétvégét Angliában forgattunk, a többit Budapesten, francia rendezővel (Gerard Kikoine egy pornórendező, aki Franco vágójaként kezdte -szerk.). Nagy reményeket fűztem hozzá, de a végeredmény nem olyan lett, mint ahogy elképzeltem. Az egészet Angliában kellett volna megcsinálni, de az plusz egymillió dollárt jelentett volna. A francia díszlettervezőnk nagyon kreatívnak bizonyult, de a viktoriánus korszakhoz nem volt sok érzéke. Sokan megjegyezték, hogy néhány karakternek modern a ruhája, és hogy fonttal fizetnek a filmben. Azokon a helyeken, ahová én eladom a videojogokat, az se számít, ha vécépapírból vannak az ötfontosok!

Egyszer azt nyilatkozta, hogy bármelyik országba elutazva Ön képes elindítani egy filmprodukciót 24 órán belül.

Volt olyan szakasz az életemben, amikor élveztem ezt a kihívást. A kedves feleségem szokta mondani, hogy akkor vagyok igazán boldog, amikor megpróbálom a lehetetlent.

http://www.imdb.com/name/nm0869935/

EDGE OF SANITY - THE PHANTOM OF THE OPERA