2010. december 17., péntek

Vers, nem mindenkinek


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,


akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,


nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,


gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?


Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,


lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?


Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,


hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?


Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?


Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?


Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?


Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?