2010. január 28., csütörtök

ANITA – UR EN TONÅRSFLICKAS DAGBOK (1973)

Torgny Wickman, svéd modell


Svédország felőlem elmehet a búsba az Ikeájával és a nyugdíjrendszerével együtt, viszont ez a szexdráma meglepően nézhető dolgozatnak bizonyult egy olyan témában, amit, valljuk be, elég nehéz komolyan venni. Ez lenne a nimfománia, a film tizenhat éves címszereplőjének (Christina Lindberg) gondja-baja. A képmutató középosztálybeli családdal megvert tinédzser pályaudvarok és aluljárók környékén tarhál szexért, miközben pszichológia szakos barátja (a majdani hollywoodi karakterszínész, Stellan Skarsgård) megpróbálja megérteni, miből ered a lány csillapíthatatlan és érzelmektől mentes szexéhsége.
Az ANITA az oktatófilmek mögé bújtatott bujaság skandináv és német hagyományait próbálja szocreál köntösben újradefiniálni, és óriási mázlija, hogy ehhez kéznél volt Christina Lindberg. Miatta érdemes leülni erre az intelligensnek látszó, valójában szexploitation módra ál-pszichoanalizálgató filmre, amiben az egészséges hetero-szerelemhez leszboszon át vezet az út. Ezt mondjuk eddig is tudtuk, de az olasz Emanuelle sorozatnál jóval realisztikusabb a megközelítés, a dialógusok értelmesek, a szituációk életszagúak.Lindberg a THRILLER – A CRUEL PICTURE újrakiadása óta lett poszthumusz kultuszfigura (még él és virul, de kíváncsi lennék, hányan hallottak róla öt évvel ezelőtt), kislányos arca érdekes paradoxonként viszonyul érett istennőkhöz méltó testéhez. Fizikai adottságai miatt még pinkukhoz is elhívták haknizni a pontosan az ilyen alkatú underage mangalányokra bukó japánok (SEX & FURY), de igazán itt győzött meg engem arról, hogy nyaktól felfelé is színpadképes. A természetes kisugárzása és gesztusai veleszületett tehetségről árulkodnak.
Lindberg minden adandó alkalommal megválik ruháitól, még sincsenek hosszú szexjelenetek, ami pedig van, az akár diszkrétnek is mondható egy a pornográfia fénykorában készült filmtől; az amerikai változatot fel is kellett „javítani” utólag hozzácsapott hardcore inzertekkel. A promiszkuitás és a szégyenérzet közti őrlődés olykor nyomasztó, másutt humoros (Anita sztriptíze a családi összejövetelen mindkettő egyszerre), valahol a korai Sarnok (SIN IN THE SUBURBS) és a CHRISTIANE F. között járunk félúton. Meglepő egyébként, hogy a ’73-as Stockholm mennyire hasonlít a mai Budapestre:az épülő négyes metró,
kilátás a Márvány utcai hídról,
Príma Pék,
…és a dobozos tej az akkori svéd dizájn csúcsát jelentő dobozostej-tartóban legalább negyven évnyi időeltolódást mutat, amit bizony kurvå nehéz lesz behøzni, kedves elvtársak.