2010. január 8., péntek

HOME SWEET HOME (2005)

Soi Cheang, 香港


Még a kutya sem tudta Hollywoodban, ki az a Hideo Nakata, a kínai videótékákat már ellepték a RING-klónok kalózvécédéi. Ez a trend dobta felszínre Soi Cheang-ot, aki a nyomasztó DIAMOND HILL-lel (2000) hazájában akkortájt ritkaságszámba menő affinitást mutatott a műfaj iránt. A Willson Yip-et is felfuttató producer, Joe Ma vette szárnyai alá az akkor 28 éves rendezőt, és elkészült a kétezres évek két leghatásosabb HK horrorfilmje, a vízfejű csecsemő-szörny városi legendájával paráztató HORROR HOTLINE...THE BIG HEAD MONSTER és a NEW BLOOD, melyben fiatal véradókat kísért egy tragikus sorsú szellemlány. Köztünk szólva, ezek labdába sem rúghattak volna a hetvenes években, de a J-Horror lókupacában mindenképp figyelemreméltó alkotások. Aztán jött egy szintén az átlag felett teljesítő akcióthriller (LOVE BATTLEFIELD), és már ott is vagyunk a HOME SWEET HOME-nál.
A lerombolt bádogváros helyén felépített luxuslakópark egyik ingatlanjába költözik be Shu Qi kisfiával, akit azon nyomban elrabol a ház liftaknájában élő "lakópark fantomja", a szegénytelepről ottragadt, időközben elállatiasodott nőszemély (a tonnányi makeup alatt a szép Karena Lam). Megkezdődik a kétségbeesett anya harca gyereke visszaszerzéséért szellőzőalagutak és szemétledobók szűk folyosóin át, kezdetben jó sok horrorklisével megtámogatva, majd még mielőtt elmenne az egész a Pang-testvérek ajtócsapkodós Dolby Digital gagyijába , az ügyhöz kirendelt rendőrfelügyelő (a Milky Way ász Lam Suet) aktáin keresztül kibontakozik a szörny motivációja is.
Visszakanyarodván a DIAMOND HILL szocio-drámájához, a forgatókönyvíró Szeto Kam (szintén a Milky Way-hez köthető kreatív) nagy adag pátosszal tölti meg az amúgy izgalmas, de túl sok logikátlansággal küszködő stalk 'n' snatch-et. A befejezés éppen úgy lehet szívbemarkoló, mint nevetséges - hozzáállás kérdése, és talán nemi identitásé, ugyanis tesztoszteron híján (Shu Qi férjét rögtön az elején nullára amortizálják) a HOME SWEET HOME-t akár női horrorfilmként is lehetne aposztrofálni, nem feltétlenül pejoratívaként értve a jelzőt (lásd DARK WATER). Soi Cheang következő "horrorjában", a háromkategóriás DOG BITE DOG-ban a világ búját vállukon cipelő huszonéves hősök már túlzottan modorossá válnak, csakúgy, mint a rendező stílusa - a hongkongi horror Cheang nélkül megint kikerült a parlagra.