2008. augusztus 31., vasárnap

EXORCISMO (1975)

Juan Bosch, spanyol

A Blatty/Friedkin féle néphüly{edit}műremeknek nemcsak a Warner Brothers, de az európai szex/horror is a nyertese volt: Amando De Ossoriotól kezdve Jess Francoig mindenki konzekvensen elkészítette a maga háromszáz pezetás exorcistjét (a lírás változatokról nem is beszélve). Ebbe a sorba illeszkedik a kreatívan EXORCISMO-ra keresztelt ripoff, amely Naschy egyik legsikeresebb filmje volt a spanyol mozikban, 2:1 arányban verve az ugyanabban az évben bemutatott THE LIVING DEAD AT THE MANCHESTER MORGUE-t. Míg ez utóbbi egy legitim zombi-klasszik, az EXORCISMO kvalitásait már nagyítóval kell keresni. Megjegyzem, AZ ÖRDÖGŰZŐt máig működőképes mozinak tartom, azonban káros hatása a horroriparra nem lebecsülendő.

Egy tinédzser lány feketemiséről hazafele autóbalesetet szenved. Túléli, de már nem ugyanaz, mint aki volt: csúnyán beszél a szüleivel, skizofrén rohamai vannak és megtanul németül! Gazdag családja a helybéli paphoz fordul segítségért (Naschy), majd miután több gyilkosság is történik 180 fokban elcsavart fejű áldozatokkal, eljön az idő egy kis ördögűzésre.

A probléma nem Naschy szkriptjével van (amit esküszik, hogy még Blatty könyve előtt írt), hanem az általa választott rendezővel. Juan Boschnak feleannyi érzéke sincs a fantastiquehoz, mint a Naschy Kft.-be rendszeresen bedolgozó Klimovskynak vagy Carlos Aurednek. Amíg ők atmoszférát teremtettek tulajdonképpen a semmiből, Bosch megelégszik azzal, hogy színészei felmondják a dialógusokat szegényesen dekorált falak előtt állva (nem volt egyszerű hangulatos képeket találnom a szöveghez). Ez a stílustalan rendezés aztán haza is vágja az egészet, annak ellenére, hogy a szolgai másolás mellett azért becsúszott legalább egy eredeti ötlet is.

A lányt, mint kiderül, nem a Sátán szállta meg, hanem halott apja, aki rajta keresztül akar bosszút állni gyűlölt családján. Ez a reveláció valamivel emészthetőbb, mint a katolikus angstra építő antikrisztus blabla, de még mielőtt kibontakozna ez a szál, már vége is a műsornak. Naschynak úgy látszik jobban állnak a klasszikusabb vámpíros/farkasemberes/zombis mesék, mert ez a ’modern horror’-nak nevezhető próbálkozás a leggyengébb darab a dvdén eddig megjelent filmjei közül.


Októberben az eddig külön-külön kapható Naschy-sorozat egy dobozba csomagolva fog megjelenni. A kiadvány az EXORCISM-on kívül még négy, többé-kevésbé jó filmet fog tartalmazni, úgysmint HORROR RISES FROM THE TOMB, BLUE EYES OF THE BROKEN DOLL (spanyol giallo), HUMAN BEASTS(?) és a személyes kedvenc,a VENGEANCE OF THE ZOMBIES. Ajánlott fogyasztói ár 35USD, vagyis egy ezres darabja!

Ezzel valószínűleg véget is ér a Deimos kiadó története, akiknek remaszterelt, spanyol hangsávval és felirattal ellátott dvdéit maguk az ú.n. rajongók sem értékelték sokra. A következő Naschy ("Cemetery Girls" aka.COUNT DRACULA'S GREAT LOVE) már feliratok nélkül, grindhouse wannabe külalakban kerül a piacra.

2008. augusztus 29., péntek

LA REBELION DE LAS MUERTAS (1972)

Leon Klimovsky, spanyol
Történetünk '68-tól datálódik, a The Beatles ellátogat Indiába, a spiritualitás őshazájába. Londonon India-őrület uralkodik, a hasisárusokon kívül a személyi jógi-trénerként elhelyezkedő indiai szakácsok is megtalálták számításukat, és adtak ihletet a mágikus dolgokra mindig is nyitott Naschynak, hogy új produkciójában egy Londonban praktizáló szupergurut alakítson.


Naschyról minden eszembe jut, csak nem egy fakír, dehát volt ő már hősszerelmes Drakula is, annak ellenére, hogy a fizimiskájához jobban illene egy házhoz járó mosógépszerelő. Nos, a bölcs gurunak van egy velejéig gonosz ikertestvére - az eltorzult arcú Kantaka a ködös angol vidéken áldoz a Sátán oltárán. Naschyból kettő nem elég, gondolta a forgatókönyvíró (=Naschy), és osztott neki egy harmadik szerepet is, a jó öreg Patásét!

Sympathy For The Devil

Ha három Naschy sem bizonyul elgendőek, hogy a terrortól sikítva ájuljunk a szék alá, akkor majd a negyedik fog gondoskodni rémálmainkról. A maszkos voodoo-gyilkos a temetőket járva kelti életre a nőnemű, lenge öltözékben eltemetett halottakat, hogy azok aztán mindenféle gonosz dolgokat cselekedjenek. Ez eddig négy Naschy egy áráért, nem rossz...

Hell Awaits

Az indiai miszticizmus, haiti vudu és az öreg kontinens sátánizmusa közti szoros összefüggést lehet, hogy nem hagyná jóvá az MTA Vallástudományi Intézete, de milyen szép példa arra, hogy ennyi féle világnézet igenis meg tud férni egymás mellett. Aki pedig nem talál sok értelmet abban, amit eddig leírtam, az ne aggódjon, a sztori teljesen mellékes ahhoz az atmoszférához képest, amit Klimovsky teremt.

Suicide Solution

A veterán rendező legérdekesebb munkáinak gótikus ruszticizmusa - THE VAMPIRE'S NIGHT ORGYLA SAGA DE LOS DRACULA {mindkettő Naschy nélkül} - itt ugyan nem tud igazán érvényesülni, de a kicsit groteszk, kicsit szürreál Klimovsky-touch nagyon is tetten érhető, megfejelve olyan zenével, amihez hasonlót horrorfilmben még nem hallottunk. Juan Carlos Calderón az egyik legjobb kortárs spanyol jazz-zeneszerzőként van számon tarva, a '73-as Eurovíziós Dalfesztiválra komponált "Eres tú" című örökzöld boldog jogtulajdonosa. Felkérni Calderónt egy horrorhoz nagyjából olyan ötlet, mintha Seress Rezsőnek kellene vezényelnie a HELLRAISER-t - a végeredmény nem is akármilyen! Calderón még egy Naschy-projekthez szolgáltatta jazzmuzsikáját (THE BLUE EYES OF THE BROKEN DOLL), majd vége szakadt a különös kooperáció. Pedig milyen jól hangzott volna a THE HUNCHBACK OF THE MORGUE legelborultabb pillanataiban egy szaxofonszóló!

Helter

Skelter

A REBELLION (VENGEANCE OF THE ZOMBIES) semmiképp sem a legjobb katalán horror, de különleges kisugárzása arra ösztökélt, hogy egy röpke év alatt négyszer is megnézzem, ötödszörre pedig visszafele, mert egy neves spanyol parapszichológus szerint rejtett üzeneteket tartalmaz (SATREUM SAL ED NOILEBER!). Beavatott eurofakíroknak különösen javallott a megtekintése.





Gondolkodjunk előre, avagy hogyan előzzük meg a bajt a cenzúrával:

Take#1 "diszkrét" ☞spanyol

Take#2 "szexi" ☞export

2008. augusztus 22., péntek

DOCTOR JEKYLL Y EL HOMBRE LOBO (1971)

Leon Klimovsky, spanyol

Két héttel korábban:
Imre, Londonba szakadt hazánkfia hosszú idő után ismét Magyarországra látogat fiatal feleségével. Transzilvánia mit sem változott a háború óta: a leprások még mindig a a temető környékén ólálkodnak, a székely banditák turistákat fosztogatnak és a kocsmában népviseletbe öltözött helybeliek mesélik a rémtörténeteket. Jobboldalra szavazók örömmel fogják konstatálni, hogy Erdélyt mégsem csatolták el Magyarországtól.



Színre lép Waldemar Daninsky (Paul Naschy), kinek tragikus farkasember-sorsa most sem hagy női szemet szárazon. A holdtöltekor kiszőrösödő Waldemar hamarosan Imre időközben megözvegyült feleségével távozik a civilizált London felé, ahol nem más, mint Dr.Jekyll veszi majd kezelésbe.




A dvdborító elején "nevetséges", hátul meg "top grade"-ként van aposztrofálva ez a film, és valóban: mindenkinek magának kell a helyére tennie. Számomra a JEKYLL LOBO szépsége abban rejlik, hogy teljesen tökkelütött volta ellenére halál komolyan van előadva, ellentétben az olyan későbbi werewolf mozikkal, mint AZ ÜVÖLTÉS vagy az AMERIKAI FARKASEMBER LONDONBAN, melyek fárasztóan hip humorral próbáltak többek lenni, mint amik. Naschynál ugyebár megállt az idő 1943 tájékán (FRANKENSTEIN MEETS THE WOLF MAN), de lehet rá haragudni? No, señor.


A kronológia szerint a sikeres LA NOCHE DE WALPURGIS és a kevésbé ismert JACK EL DESTRIPADOR DE LONDRES közé tehető az elkészülte, ezeknek szkriptjei adhatták az inspirációt ehhez a furcsa kombóhoz. A film első fele tipikus kelet-európai farkasember történet, majd egy huszárvágással Hasfelmetsző Jack Londonjában (Soho, anno '71) folytatódik a kaland. Naschy ennek megfelelően vérfarkasból keménykalapos Hyde lesz, majd vissza. Ez az ötlet - valljuk be - elég nagy hülyeség, de pont ettől lesz olyan bájosan bizarr az egész. Shirley Corrigan bájairól pedig nem kell beszélni - ezek a szemek, ez a száj...

2008. augusztus 16., szombat

BLOODY PIT OF HORROR (1965)

Massimo Pupillo, olasz pszicho-peplum, 85 perc
"Mankind is made up of inferior creatures who would've corrupted the harmony of my perfect body."

Az 1958-as HERKULES film sikere egy időre peplum-gyárrá változtatta a Cinecittát, egy menőbb testépítő akár négy Góliát-epizódban is főszerephez jutott egyetlen szűk esztendő alatt. A jó fizettségnek azonban ők is megfizették az árát - óriási fizikai és mentális nyomás nehezedett rájuk, az ép test nem mindig ép lelket takart. Ezt a kóros elváltozást a pszichológia "Herkules-szindrómának" nevezi, melyet eme pszichothriller kendőzetlenül mutat be a különleges PSYCHOVISION technika segítségével.

"He used to be a muscleman in costume films."

Travis Anderson filmszínész XVIII.századi kastélyába vonult vissza, tökéletes testét immáron csak saját maga kedvtelésére fejleszti. Másik rögeszméje a kastély eredeti tulajdonosa, kinek legendás kegyetlensége imponálólag hat az amúgy is labilis lelki világára. Anderson benne találja meg élete nagy szerepét, ő lesz a "Skarlátvörös Hóhér"!

Hargitay Miklós, a kőbányai csodagyerek legendás alakításában a showbizniszben kihasznált, aztán eldobott izomemberek szakszervezetbe tömörült csatakiáltása hangzik el, amint egy fumetti-antihős szűk jelmezébe bújva elégtételt vesz az őket ért sérelmekért. Ez nagyjából azt jelenti, hogy Hargitay lenge öltözetű nőciket kínoz, miközben hangosan filozofál az emberiség morális hanyatlásáról, és emlékeztet: "Én vagyok a Skarlát Hóhér és megkínzok mindenkit!".

Talán maguk az alkotók sem fogták fel, hogy ócska kis horrorjukban egy komplett Phd-re való pszichoanalízis tárul fel a sztárkultusz, és a vele járó önimádat léleküresítő, destruktív hatásáról. Hargitay szociopatikus karaktere hét év múlva rendületlenül tovább rombolja a közízlést, a DELIRIO CALDO című trash-krimiben hirdetve a muszklik morális felsőbbrendűségét. Érdekes lesz majd megismerni a téma A-listás megközelítését egy tervezett Hargitay-életrajzi film keretében. Csak aztán nehogy arra a nyápic Tim Burtonre bízzák a dolgot.




2008. augusztus 9., szombat

DEVIL TIMES FIVE (1974)

avagy

Sean MacGregor, David Shelton, USA

Azért (is) érdemes régi, no-budget amerikai exploitation filmeket nézni, mert könnyen olyan csiszolatlan gyémántokra bukkanhatunk, mint a THE CANDY SNATCHERS. Ennek a megismételhetetlen korszaknak a szülötte a DEVIL TIMES FIVE is.


¿Quién puede matar a un niño?

Öt gyerek szerencsésen túlél egy buszbalesetet, mint kiderül, mindannyiuk egy pszichiátriai intézet kezeltjei. A kölköket egy elszigetelt telken álló családi házban fogadják be, az ott lakók vesztére. Ennyi, ami elmondható a történetről, pontosabban ez maga a történet. Miért váltak gyilkossá ezek az intelligens gyerekek? Hogyan tanultak meg bánni a fegyverekkel? Honnan szerezték a kosztümöket? Választ ne várjunk - a gyerekek jöttek, láttak és öltek.



Kiskorúak és az erőszak egy lapon említése kényes dolog, különösen akkor, ha ők maguk az elkövetők. A film szinte perverz kéjjel dönti le a tabut, és mintha még mondani is akarna nekünk valamit: ha ilyenek vagytok ti, felnőttek, akkor ne is várjátok, hogy a gyerekeitek jobbak lesznek. A majdani áldozatok a felső középosztály korrumpálódott egyedei, a szex & hatalom megszállottjai, ha pedig egyikből sincs elég, akkor marad a frusztrált indulat. A gyerekek ennek az amerikai társadalomnak a mini me-i, akik zsenge koruk ellenére kész, megcsinált egyéniségekként vannak jelen.


"Don't refer to me as a 'little guy',I 'm a twelve year old male."

Közülük a legérdekesebb karakter a szexuálisan eltévelyedett szőke kissrác, kinek önelégült, nárcisztikus viselkedése erősebben rezonál, ha megismerjük az őt játszó színész későbbi életútját*. Az apácának öltözött lány vastag szemüvegével, fehérre sminkelt arcával szintén telitalálat.

Ha szakavatottabb kezekből kerül ki, akkor kultstátusza valahol a TEXASI LÁNCFŰRÉSZES és a LAST HOUSE közé lenne pozicionálva, folytatásokkal és minimum egy rimékkel. Azonban a produkció viszontagságos körülményei meglátszanak rajta - egy kirúgott rendező 40 perce és a hónapokkal későbbi pótforgatás eredménye van összeeszkábálva, ennek tanúja az az amatőrség, ami különösen a film első felében érhető tetten. A DEVIL TIMES FIVE hagyományos értelemben egy bad movie, exploitation mércével mérve viszont egy igen eszelős kis slasher, melyre a koronát a legszebb hetvenes évekbeli hagyományokat ápoló befejezés teszi fel. Happy end? Hogyisne.



2008. augusztus 3., vasárnap

THE NEW LEGEND OF SHAOLIN (1994)

Wong Jing, 香港

Best Hong Kong bemutatja:
Az Akció Mesterei #2 -

Yuen Kwai

Wong Jing, a marketingzseni, egy interjúban* arra a kérdésre, hogy mit szól Zhang Yimou akciófilmjeihez, a következőt válaszolta: "Mindent Ching Siu Tung csinált, Zhang csak ült a helyén és nem csinált semmit." Okés, akkor innentől Corey Yuen Kwairól lesz szó. Jet Li és Yuen három éven belül három kosztümös és három 'modern' akciófilmben kollaborált. Bizonyára mindenkinek megvan a maga kedvence, nálam a THE NEW LEGEND OF SHAOLIN a favorit, a kilencvenes évek kvintesszenciális kungfu-vígjátéka.



Yuen már első rendezésében (NINJA IN THE DRAGON'S DEN,1982) kiművelte sajátos stílusát, amit a nyolcvanas évek zsarufilmjei után (a szuper RIGHTING WRONGS) az újhullámos wuxialáz beköszöntével tudott ismét kamatoztatni. Persze ő is túlzásba vitte a drótozást, de erről nem igazán ő tehetett - ez volt a módi, meg aztán olyan színészek kezdtek kungfu filmekben szerepelni, akiknek gőzük sem volt a harcművészetről, jelen esetben Chingmy Yaut kellett eladni, mint fightin' babe. A NEW LEGENDS elég rossz kritikákat kapott a rajongóktól, és az amerikai forgalmazó sem érthette a tréfát, ugyanis simán kiollózott belőle 15 percet (mondanom sem kell, hogy ez került nálunk forgalomba A VÖRÖS SÁRKÁNY LEGENDÁJA fedőnéven).

Az ügyeletes népi hős most éppen Hung Hei Kwun, egy Fong Sai Yuk spinoff, neki és hétéves, de már abszolút kf-pro kisfiának kell megvédeni a büdös mancsúktól azt az öt shaolingyereket, akiknek a hátára van tetoválva az a shaolintérkép, ami elvezet a shaolinkincsig, amit mindenki meg akar kaparintani (uff). Wong Jing szkriptje tele van utalással régi, főként Shaw Brothers filmekre (Hung Hei Kwun felnőtté vált kisfiának kalandjait A FEHÉR LÓTUSZ KLÁNJA című 1980-as SB produkció meséli el), a klasszikusokból ismert jeleneteket Yuen popposítja újra a maga posztmodernnek is nevezhető koreográfiájával. A finálé pedig fantasztikus. Igen, megy a wire-fu ezerrel, de ezt akkor már ugyanolyan jól (oldschool szemmel→rosszul) csinálta, mint Yuen Woo Ping.
Ahogy Tung Wai, ő is beállításról beállításra dolgozik, olyat, hogy 'coverage' nem ismer. Állítólag nem használtak storyboardot, nehéz elhinni, hogy ezeket a komplex jeleneteket valaki fejből lerendezze. A nyitó akcióból egy rövid snitt (sorrendben):
Ez a részlet tipikus Yuen. A geometria egy rémálom (az utolsó képen a dőléssel majdnem azonos fokban kellett volna tartania a dárdát), de az egész olyan gyors és jól néz ki, hogy nemigazán számít ki merre hajlik. A vágónak esélye sincs máshogy összetennie, ha valami nem stimmel, akkor gyors vágással leplezi a kontinuitás hibáját (Yuen gyenge pontja). Az elrúgott hosszú dárda egyenesen a szemközti fickó felé tart (talán be van drótozva a célszerszám?), éppen odaér a 
fogadóhoz, amikor editál - látjuk, ahogy a penge bevágódik. A kompozíciók egy absztrakt módon felszeletelt japán képregényoldalra emlékeztetnek, amiben a panelek sokszor egybefolynak (jelen esetben a középső,vágás nélküli kép).



A következő nagy Jet/Yuen dobás a MY FATHER IS A HERO, egy modern akció/dráma, 1995 legfaszább hongkongi blockbustere.

* friss Wong Jing-interjú par excellence (kilenc oldal,angolul), amiből megtudhatjuk,hogy a LEGEND-ben is tetten érhető 'moleitau' eredetileg «mo lei tau gau» volt, azaz "mi ez a faszság?", de az utolsó karaktert érthető módon elhagyták.