avagy
Sean MacGregor, David Shelton, USA
Azért (is) érdemes régi, no-budget amerikai exploitation filmeket nézni, mert könnyen olyan csiszolatlan gyémántokra bukkanhatunk, mint a THE CANDY SNATCHERS. Ennek a megismételhetetlen korszaknak a szülötte a DEVIL TIMES FIVE is.
Azért (is) érdemes régi, no-budget amerikai exploitation filmeket nézni, mert könnyen olyan csiszolatlan gyémántokra bukkanhatunk, mint a THE CANDY SNATCHERS. Ennek a megismételhetetlen korszaknak a szülötte a DEVIL TIMES FIVE is.
¿Quién puede matar a un niño?
Öt gyerek szerencsésen túlél egy buszbalesetet, mint kiderül, mindannyiuk egy pszichiátriai intézet kezeltjei. A kölköket egy elszigetelt telken álló családi házban fogadják be, az ott lakók vesztére. Ennyi, ami elmondható a történetről, pontosabban ez maga a történet. Miért váltak gyilkossá ezek az intelligens gyerekek? Hogyan tanultak meg bánni a fegyverekkel? Honnan szerezték a kosztümöket? Választ ne várjunk - a gyerekek jöttek, láttak és öltek.
Kiskorúak és az erőszak egy lapon említése kényes dolog, különösen akkor, ha ők maguk az elkövetők. A film szinte perverz kéjjel dönti le a tabut, és mintha még mondani is akarna nekünk valamit: ha ilyenek vagytok ti, felnőttek, akkor ne is várjátok, hogy a gyerekeitek jobbak lesznek. A majdani áldozatok a felső középosztály korrumpálódott egyedei, a szex & hatalom megszállottjai, ha pedig egyikből sincs elég, akkor marad a frusztrált indulat. A gyerekek ennek az amerikai társadalomnak a mini me-i, akik zsenge koruk ellenére kész, megcsinált egyéniségekként vannak jelen.
"Don't refer to me as a 'little guy',I 'm a twelve year old male."
Közülük a legérdekesebb karakter a szexuálisan eltévelyedett szőke kissrác, kinek önelégült, nárcisztikus viselkedése erősebben rezonál, ha megismerjük az őt játszó színész későbbi életútját*. Az apácának öltözött lány vastag szemüvegével, fehérre sminkelt arcával szintén telitalálat.
Ha szakavatottabb kezekből kerül ki, akkor kultstátusza valahol a TEXASI LÁNCFŰRÉSZES és a LAST HOUSE ON THE LEFT közé lenne pozicionálva, folytatásokkal és minimum egy rimékkel. Azonban a produkció viszontagságos körülményei meglátszanak rajta: egy kirúgott rendező 40 perce és a hónapokkal későbbi pótforgatás eredménye van összeeszkábálva, ennek tanúja az az amatőrség, ami különösen a film első felében érhető tetten. A DEVIL TIMES FIVE hagyományos értelemben egy bad movie, exploitation mércével mérve viszont egy igen eszelős kis proto-slasher, melyre a koronát a legszebb hetvenes évekbeli hagyományokat ápoló befejezés teszi fel. Happy end? Hogyisne.
