2017. augusztus 31., csütörtök

HORROR EXPRESS (1972)

Eugenio Martín, spanyol-angol

És ha az urak egyike szörny? 
 Szörny? De kérem, mi angolok vagyunk!

A múltszázad elején a Brit Királyi Geológiai Társaság professzora a mandzsúriai hegyekben felfedezi az emberi egyedfejlődés elveszett láncszemét, egy szőrös majomembert. A királyi Christopher Lee leletével együtt a Pekingből Szibérián át Moszkvába tartó vonatra száll fel, ahol összefut rivális kollégájával, Peter Cushinggal. Cushing érdeklődése a faládába zárt fosszília iránt csakhamar jeges rémületbe csap át, mikor is világossá válik, hogy a már indulás előtt emberéletet követelő lény szabadon garázdálkodik a robogó vonaton. A majomembert ugyan kivonják a forgalomból, a gyilkosságok folytatódnak: a megfoghatatlan dolog testről-testre jár, s közben áldozatainak agytekervényeit simára szívva egyre csak okosodik. Figyelem, figyelem! A kettes vágányra Snowpiercer érkezik: a forradalom a leghátsó szerelvényből indul útjára, átgázol az arisztokrácián, maga mellé állítja a fegyveres erőket, végül eljut a mozdonyig, vörösben izzó tekintettel ragadva meg az irányítást. És ha a forgatókönyvírók egyike kommunista? 


A spanyol rendező és a kommunista írók (na ugye, megmondtam) közös agyalásai során megszületett történet – anélkül, hogy ráeszméltek volna - lényegében John W. Campbell déli sarkkörön játszódó Who goes there? című sci-fi novelláját adaptálta a hófedte tájakon átívelő Transzszibériai vasútvonalra. Mivel John Carpenter is nevezett novellához nyúlt vissza, a HORROR EXPRESS-t tekinthetjük A DOLOG európai felmenőjének, olyan ismerősnek tűnő epizódokkal, mint a jégbe fagyott Dolog felfedezése, a boncolás, az imposztorok kilétének megállapítása, vérteszt helyett szemvizsgálattal. "Ponyva stílusban íródott, olyan, mint egy Lights Out rádiójáték. A fények hirtelen kialszanak, aztán újra felgyulladnak, és ott fekszik egy holttest késsel a hátában." Carpenter novellára vonatkozó megállapítása pontosan leírja a HORROR EXPRESS suspense-stratégiáját, mely a szörnyet akkor lépteti működésbe, mikor kialszanak a fények.


Carpenterrel ellentétben a spanyoloknak persze nem állt rendelkezésre komoly trükk-arzenál, viszont intuitívabb módon, legalább négy író kezén átmenve nyerte el végleges formáját, emiatt aztán  ésszerűtlenebb  meglepőbb fordulatokkal képes előrukkolni. Az egész egy Telly Savalas címszereplésével készülő paella westernnel kezdődött (Pancho Villa bosszúja), pontosabban az ahhoz használt játékszerrel.


A vonatot Londonból hozatták. Egy csodálatos modellvasút, hatalmas méretű és távirányítással működött. Mivel nagyon sokba került és jól mutatott filmen, a producer Philip Yordan azt találta ki, hogy érdemes lenne újból felhasználni a vasutat. Ismert néhány amerikai forgatókönyvírót, kommunistákat, akik McCarthy szenátor hadjárata elől menekültek át Európába. Kihasználta bizonytalan anyagi helyzetüket, és fillérekért vett tőlük különféle ötleteket. Az egyik ilyen ötlet a Pánik a Transzszibériai expresszen címre hallgatott. Yordan elhatározta, összerakja a kettőt: "itt ez a vasút meg ez az ötlet - csinálni fogunk velük egy rémfilmet". Még forgattam a Pancho Villa bosszúját, amikor hétvégenként csatlakoztam az írók csapatához. Ahogy kezdett formálódni a könyv, úgy vált egyre szebbé a történet.” (E. Martín)

További produceri bravúrnak minősül, hogy a terepasztal köré szervezett vasutas rémületet Oscar-díjas díszletekbe tudták költöztetni. A századfordulós vagonbelsőket eredetileg Franklin J. Schaffner nagyszabású történelmi drámájához, a Cárok végnapjaihoz építették meg az előző évben. Már csak Madridba kellett csábítani az elmúlt évtized két legnépszerűbb horrorsztárját, és angol társfinanszírozásban (a PSYCHOMANIA mögött állók toltak bele némi pénzt) meg is lehetett kezdeni a nemzetközi piacra szánt B-film munkálatait.


A guruló gótikus kulissza féltucat korhű mellékszereplőnek biztosít szűkös mozgásteret a pánikra (Helga Liné vonzó kémnője, Raszputyinról mintázott pap/spirituális tanácsadó, bajuszos inszpektor stb.), míg az angol hidegvérről a két Hammer-híresség gondoskodik. – Maga orvos? - Kérdezze majd meg, ha befejeztem a vacsorám. A horrorfilmek világában betöltött felsőbbrendűségükkel teljesen tisztában lévő Lee & Cushing Ltd. nem csupán száraz humorral szolgál (Nicsak, ki van itt?! - a két brit tudós rivalizálása önirónia tárgyát képezi), de vérprofi előadóművészekként segítik a nézőt a forgatókönyv enyhén szólva meredek ötleteinek a befogadásában.


Amikor Peter 'Dr. Frankenstein' Cushing egy simára vasalt agyat vizsgálgat, a górcsőben brontoszaurusz mosolyog ránk, majd elmagyarázzák, miféle lénnyel van dolgunk - nos akkor azt, ladies and gentlemen, vehetik készpénznek. A sci-fibe oltott darwinizmussal szembe egy feszülettel hadonászó ortodox szerzetest állítottak, a tényeken alapuló (ehm) tudomány és a vakhitre hagyatkozó vallásosság közti ellentét tematikájával gazdagítva a pofon egyszerű "a nyolcadik utas a halál" eseménysort. - Könyörüljön rajtam! esedezik a pap a hasznos információkat gyűjtő idegen színe előtt. - Idióta, neked nincs a fejedben semmi, aminek hasznát lehetne venni." Alien vs. Prédikátor 1:0


Az út háromnegyedénél újabb legendás névvel bővül az utaslista, felszáll Telly Savalas. Bár élete legjobb horrorfilmes szerepét a pár hónappal később forgatott LISA AND THE DEVIL-ben kapta, Savalas eastern-western kozák banditaként ugyanolyan lehengerlő, mint Mario Bava műalkotásának Ördöge. A vendégjátékot hajmeresztő csavar koronázza meg, a testrablós sci-fi egy huszárvágással átvált vakhalottas zombifilmbe. Az ehhez hasonló, menetrendszerűen érkező abszurditások biztosítják, hogy nem válik egyhangúvá az egyhelyszínes utazás. Említést érdemel a zenei vezérmotívum, egy morriconés füttyszó, mely hajlamos pestiesen szólva diegetikussá válni. Ó, az előbb ezt játszottam a zongorán, vajon ki dúdolja? - kérdi az egyik utas. A film valóságába beszűrődő dallam lúdbőrös líraisággal ruházza fel a fantasztikumot.


A szereplőről szereplőre vándorló set-piece dinamika, az intelligensen megírt angol szövegkönyv, a színfalak mögötti és előtti multikulturális közeg egészen különlegessé teszi a HORROR EXPRESS-t a korabeli spanyol színtéren. Míg Paul Naschy vagy Jess Franco műveinek befogadásához szükségeltetik némi elhivatottság, "Gene Martin" filmje szinte bármelyik angolszász B-horror mellett megállja a helyét, nem utolsó sorban azért, mert kifejezett célja volt azok stílusát leképezni. A műfaji értelemben szabadúszó rendező nem utoljára mutatott fogékonyságot a borzongatás iránt, rákövetkezendő évben bemutatott pszichothrillere, a mélyvidékbe ágyazott A CANDLE FOR THE DEVIL (melyben immáron központi témaként jelenik meg a bigott vallásosság) szintén kiemelkedik az átlagból.


------------- Philip Yordan Expressz -------------

Az Oscar-díjas hollywoodi forgatókönyvíróból Európában ténykedő (executive) producerré vált Philip Yordan nevét nem tünteti fel a stáblista, ami már csak azért is furcsa, mert a "credit-hogging" legendás alakjáról van szó. Mindkét kontinensen viszonylag tehetséges, de kapzsi embernek ismerték, egy manipulatív dealmaker, aki mások szellemi munkájából építette fel karrierjét. Az amúgy apolitikus Yordan már Hollywoodban meglátta a McCarthy féle boszorkányüldözésben rejlő lehetőséget, fedőemberként a nevét adta az ellehetetlenített helyzetbe került balos írók munkáihoz. A fáma szerint párizsi lakásának pincéjében egyszerre négy-öt emigrációba kényszerült forgatókönyvíró verte az írógépet. 1949-60 közötti időszakban körülbelül harminc filmforgatókönyv fűződik a nevéhez, alaposan megnehezítve a filmtörténészek dolgát - máig nem tudni, hogy A kettétört lándzsa western Oscart érő eredeti történetét valóban ő írta-e. 


Yordan számára ideális főnöknek bizonyult az ész nélkül költekező tőkekapitalista filmcézárok állatorvosi lova, a Spanyolországban berendezkedett Samuel Bronston. A Franco-rezsim alatt napvilágot látott amerikai szuperprodukciókért felelős Bronston jobbkezeként fekete listára tett kommunista amerikai írókat költöztetett a fasiszta fennhatóság alatt álló Madridba, hogy forgatókönyveket toldozzanak-foldozzanak a számukra. A több szellemírói kezet megjárt, emiatt feleslegesen hosszú és összefüggéstelenné vált könyvekért Yordan mesés honoráriumot kapott Bronstontól, valamint nagybetűs screenplay by kreditet. 


"Amikor Charlton Heston megtudta, hogy David Niven kapott egy plusz jelenetet, leállt a munkával és addig nem volt hajlandó tovább folytatni, amíg nem adnak neki is egyet. Yordan berontott a szobámba azzal, hogy azonnal szükségük van egy új jelenetre, a produkció leállása egy vagyonba került, óránként. "- Miféle jelenet kell? - Írjál neki egy olyat, amiben gyerekkel van, az mindig működik." Adott egy órát, aztán visszajött, és anélkül, hogy át tudtam volna olvasni, mit is írtam, tiltakozásom közepette kitépte a papírt az írógépből és elvitte Hestonnak. A munka folytatódott." (Bernard Gordon)


Önálló producerként A triffidek napja 1962-es filmadaptációjához egy londoni székhelyű céget jegyeztetett be, ezáltal jutva a brit produkciókat megillető állami támogatáshoz. A Spanyolországban megkezdett, majd Angliában folytatott forgatás közben többször módosított, kibővített forgatókönyvhöz szokás szerint a nevét adta. 


A hetvenes évek elején Yordan üzlettársával közösen megalapította a Madridtól harminc kilométerre fekvő daganzói filmfalut, ahol westerneket és a HORROR EXPRESS-t forgatták. Az Estudios Madrid 70 területét a vadnyugatra optimalizálták, felépítettek egy mexikói porfészket, vasúti síneket fektettek le, a statisztákat a helyi lakosokból toborozták. A részlegekben a legkiválóbb technikusok fordultak meg, köztük Alejandro Ulloa operatőr, vagy a spanyolok maszkmester-zsenije, Julián Ruiz.


Yordan a stúdió vezetését, és azzal együtt a produceri feladatokat, megbízható "négerére", a korábban Bronston-produkciókat szövegkönyvekkel ellátó Bernard Gordonra bízta. Önéletrajzi kötetében (The Gordon File: A Screenwriter Recalls Twenty Years of FBI Surveillance) Gordon állítja, hogy még 1971 végén, a HORROR EXPRESS előkészületeikor is megfigyelés alatt tartotta őt a CIA. A horrorfilm külföldön sikert aratott, de a brit filmipar összeomlásával megszűnt a londoni társfinanszírozás lehetősége, westernekkel pedig a hetvenes évek elején már nem lehetett kaszálni. '73-ban Gordon visszaköltözött Hollywoodba, az évtized végére a tulajdonosok túladtak a bérmunkákhoz hasznosított stúdiótelepen.

Philip Yordan számára a vonatozás nem ért véget, egy évtizeddel később a szebb napokat látott író/producer egy felettébb bizarr férc-antológiával lepte meg a videotékák közönségét: NIGHT TRAIN TO TERROR. De erről majd egy külön bejegyzésben.

2017. augusztus 20., vasárnap

NINJA IN THE DRAGON'S DEN (1982)

Corey Yuen Kwai, 香港


Listen to me children 
and I'll tell you of the legend of the ninja:

A renegát nindzsaharcos feleségével az oldalán Kínába utazik leszámolni az apja haláláért felelősnek tartott idős mesterrel. A közeli pagodában lógó kungfus nem nézi jó szemmel, hogy valaki el akarja tenni láb alól bácsikáját, így hát a maga szemtelen, kivagyi stílusában szembeszáll a nindzsucu bajnokkal. Halálos ellenségekből in extremis puszipajtásokká váló japán-kínai kettősnek meg kell küzdenie a spirituális boxerekkel is, azokkal az emberfeletti erejüket a szellemvilágnak tulajdonító mutatványosokkal (lásd még KÍNAI TÖRTÉNET II.), akiket korábban haragítottak magukra a teaházban.


Miután a Seasonal Film Corporation  főnöke, Ng See Yuen szupersztárt faragott Ázsiában Jackie Chanból (A KOBRA alias Kígyó a sas árnyékában; RÉSZEGES KARATEMESTER), a hongkongi független producer új arc után kutatva akadt rá Lloyd Hutchinsonra. Az Egyesült Államokból hozatott fiatalember alkatilag hasonlított Jackie-re, valamivel nagyobb muszklikkal - innen a ráaggatott művésznév: Conan Lee. A filmezés terén szűz sztárpalánta és a japán felvevőpiacon népszerű Hiroyuki Sanada számára kitalált közös „showcase” megrendezését Ng egy pályája elején álló akciókoreográfusra bízta. Yuen Kwai, a Pekingi operasuli legendás osztályának (Jackie, Sammo és a többiek) egykori diákja  ezzel a filmmel debütált rendezőként. 


A komoly nindzsa-bosszútörténet és komolytalan kungfu-bohózat keverékét a töményen adagolt harci jelenetek teszik fogyaszthatóvá. Ilyen mennyiségben az akció akár meg is feküdheti a gyomrot, de hát ez van, ha koreográfus először kerül a rendezői székbe. A harcművészeti film l'art pour l'art szellemiségére jellemző, hogy amikor a nindzsa bevégezte dolgát a sárkány barlangjában, de még szükség lenne egy utolsó tour de force összecsapásra, ünnepélyes keretek között behozzák Hwang Jang Lee-t, a Seasonal kungfufilmek visszatérő gazfickóját, hogy demonstrálja lábmunkáját.
A koreai származású taekwando specialistát (aki kirúgta Jackie Chan elülső fogát A KOBRA forgatásán) úgy reklámozták, mint aki technikájával képes embert ölni. Ng See Yuen egy filmforgatásnak álcázott "deathmatch" megszervezésébe is beszállt, az alkalomra kibérelt műteremben megrendezendő esemény létrejöttét a hongkongi rendőrség az utolsó pillanatban akadályozta meg. Egy idős mestertől hallottam - tán éppen ebben a filmben -, hogy az igazi harcművészek nem a hírnévre hajtanak. Mese habbal.


Yuen Kwai szemlátomást bizonyítani akart, beleadott apait-anyait (a hírnév, ugyebár), az eredmény ennek megfelelően egy irgalmatlanul dinamikus mozi lett, kisebb gyári hibákkal. Ilyen az elejét csúfító ripacskodás, illetve a hongkongi dramaturgiára alapból jellemző éles hangnemváltások, melyek könnyedén rajzfilmes abszurdba torkollhatnak (a fent említett végső haddelhadd). A ferde hajlamú gépállások, az akrobatikára helyezett hangsúly - a gólyalábas cirkusz az elején szenzációs - Yuen korábbi (WE'RE GOING TO EAT YOU) és későbbi (MY FATHER IS A HERO) koreográfiáit is meghatározzák. A rendező még az egyszerű párbeszédes jelenetezéseket is próbálta "akrobatikusan" letudni, mint amikor két szereplő eszmecseréjét tükrökön keresztül kapta lencsevégre. A maga korában innovatívnak számító DRAGON'S DEN nem igazán képviseli azt a minőséget, mint a DUEL TO THE DEATH, a másik leendő akciódivat-diktátor, Ching Siu Tung debütáló rendezése a Golden Harvestnél, melyben visszaköszön ez a japános, nindzsás vonal. Ugyanakkor frissebb, fiatalosabb a Shaw Brothers '82-es AZ 5 NINJA ELEMénél. És egyiknek sem volt ennyire menő főcímdala - Shaka Ninja! 


Részben ezen munkájának köszönhetően Yuen Kwai a filmipar prominens szereplőjévé vált, míg Conan Lee legközelebbi hongkongi fellépésére hat évet kellett várni (a TIGER ON THE BEAT buddy cop vígjátékban Chow Yun Fat partnereként). Talán mégis hallgatnia kellett volna filmbéli mesterére, aki azt tanácsolta neki, vegyen vissza az arcából, ha jót akar. A Seasonal-lel három filmre szóló, fix gázsis szerződésben álló Lee vitába keveredett munkaadójával, a DRAGON’S DEN közönségsikerét látva fizetésemelést követelt magának. Nem sokkal később tajvani vállalkozók kölcsön akarták kérni Lee-t, amit Ng See Yuen szintén visszautasított. Erre fel a producert úgy helyben hagyták, hogy fél évig betegszabadságra kényszerült, a színészt pedig hosszú időn át egyetlen ép eszű hongkongi producer sem akarta alkalmazni.


A NINJA IN THE DRAGON'S DEN páros lábbal rúgja valagba azokat a patetikus nindzsafilmeket, amiket a nyolcvanas évek folyamán a világ különböző pontjain ügyködő kóklerek elkövettek. Nem autentikus nindzsafilm, inkább egy (pop)kulturális hibrid, amiben két harcmodor, a Jackie Chan féle kungfu pian és a japán nindzsucu ad egymásnak randevút egy blaxploitation hangzású sláger ütemére. Listen to me children and I'll tell you of ---


2017. augusztus 13., vasárnap

I DRINK YOUR BLOOD (1970)

David Durston, USA


1968 - bemutatják AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJÁt. 1970 - megkezdődik a Manson Család bírósági tárgyalása. Pár hónappal (héttel? nappal?) később egy New York-i exploitation-producer/forgalmazó, bizonyos Jerry Gross (aki tíz évvel később az amerikai mozikba importálja Lucio Fulci ZOMBIját) Romero modern mesterművének a láttán egy kőkemény, a valósággal köszönőviszonyban álló horrorfilmet akar piacra dobni. A piszkos munkát kivitelező és végrehajtó David Durston igazi "one-hit wonder", nevéhez a továbbiakban egy fertőző nemi betegségekkel riogató, elfeledett suspense-dráma (STIGMA), meg néhány melegpornó (MANHOLE) fog tapadni. Némi fejtörés után eme derék ember a Mansonék körül kialakult hippi-ellenes mizériát kötötte össze egy állítólagos megtörtént esettel, miszerint egy közel-keleti faluban a veszettséggel fertőzött lakosok dühöngő őrültekké váltak. A megbízatás lelkiismeretes teljesítése, karöltve az önkontroll hiányával, a producer nevéhez méltó ocsmányságot (gross-out) eredményezett, az első olyan horrorfilmet, amit az amerikai besorolóbizottság X kategóriával jutalmazott.


Summer of Hate ’70: sátánista, drogos hippibanda – négy férfi, négy nő: éljen az esélyegyenlőség! – vándorútján a mindössze negyven jótét lelket számláló Valley Hills környékére keveredik. Karizmatikus vezetőjük (az indiai Bhaskar meggyőző erővel játssza túl a a történet Charlie Mansonját) parancsára először egy helyi lánnyal bánnak el, majd annak állatorvos nagyapját is alaposan elagyabugyálják, fájdalomdíjként egy adag LSD-t nyomva le a torkán. Amíg az öreg odahaza első rossz tripjét éli át (csak a rendezői változatban), addig a talpraesett unoka fogja a konyhakredencnek támasztott shotgunt, és kezébe veszi a dolgokat. A kis állatorvos palánta lelő egy veszett kutyát, az állat fertőző vérét befecskendezi a pékségben árult húspitékbe, amiket a környék egyik üresen álló házába beköltözött csöveseknek ad el. A drogok és a veszettség (vagy ahogy a filmbéli doktor nevezi: hidrofóbia, víziszony) közös többszörösének hatására a habzó szájú "zombik" gyilkos ámokfutásba kezdenek, melynek során az egyik bögyös maca egy egész építőmunkás brigádot is megfertőz. Mivel lehetne megfékezni az erőszakszervezetbe tömörült segédmunkások és víziszonyos hippik dühöngését? A peace és love jelszavakkal biztosan nem, de ha kéznél van egy locsolócső…


AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA parafrázis nem hagyhatta hidegen George A. Romerót sem, a ragály sújtotta kisváros megkergülését elbeszélő THE CRAZIES-ben viszont láthatjuk a süketnéma lányt játszó Lynn Lowry-t, valamint az önmagát felgyújtó vietnami buddhista szerzetes ikonikus alakja előtti „tisztelgést”. A veszettség tüneteit magyarázó montázs párját a HOLTAK HAJNALÁban találjuk. De akadjunk is le a Romero-párhuzamról (és akkor a Cronenberg-párhuzamról még nem is beszéltünk - lásd PARAZITÁK/VESZETT), mert az I DRINK YOUR BLOOD önmagában véve is élményszámba megy, amennyiben képesek vagyunk magunkévá tenni egy szubkulturálisan idejét múlt, financiálisan lepukkant horrorfilmet. Kezdetben nem ígér többet prózai rape n’ revenge-nél, aztán átveszi az uralmat a fantasztikum (mutációs-inváziós narratíva), a spontaneitás és az abból fakadó káosz. A fokozás a ló másik oldalára löki át a filmet, a munkavédelmi sisakban támadó melósok látványa már-már paródiába hajlik. A hol szándékos (a verekedés közben kieső műfogsor), hol szándéktalan komolytalanság ugyan csorbítja a horror élét, a trashfilmes szórakozásnak nem szab gátat. Frank Henenlotter vagy Peter 'Bad Taste' Jackson valami hasonlóval álltak volna elő, ha korábban érkeznek a színtérre.


A rock és szintetizátor zenére gerjedő lendületet látva nem is hinnénk, hogy a rendező egy tanáremberes, ötven körüli fazon (ő játssza a helység orvosát); a generációs különbség legalább részben magyarázza, miért ábrázolta oly ellenszenvvel az ellenkultúrát.

Vigyázat, szubtextus! Avagy mire (nem) gondolt a költő? 

"Days of Rage"
1969. október 6. és 11. között heves zavargások zajlottak Chicagóban, amikor a háború ellen tüntető fiatalok egy radikális csoportja felrobbantotta az Egyesült Államok egyetlen rendőrnek emléket állító emlékművét. Ezután a tüntetők körülbelül 300 fős csoportja – botokkal, kövekkel, gázálarcokkal, elsősegélycsomagokkal felszerelkezve – törni-zúzni kezdett az utcán, majd összecsapott a kivezényelt rendőrökkel. A zavargások során hat tüntetőt lelőttek és több mint 70-et letartóztattak. (Wiki)

A vietnami háború elleni tömegtüntetések, utcai zavargások tükrében egy poszt-hatvannyolcas osztályharctól való félelem mutatkozik meg abban, ahogy a feltűnően vegyes etnikumú hippik anarchista ideológiájukkal megfertőzik a munkásosztályt, a "háborút hazahozva" együttes erővel támadást indítanak a visszaszorulóban lévő decens Amerika utolsó mentsvárát jelképező település ellen. A reakciós rémálom befejezése ismét csak AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJÁra rímel, a romerói irónia vagy kétértelműség jele nélkül az átkozottakat ("poor bastards") a rendőrség nemes egyszerűséggel halomra lövi.

Szubtextus-veszély vége, elő a vasvillákkal!

Csonkítások, belezés, felnyársalás - sokszor fényes nappal, premier plánban, amit meg nem mutatnak, azt is csak azért, mert a kezdetleges trükkökkel nem tudták kivitelezni. A mozitörténelem ezen pontján H. G. Lewis óta nem rendeztek ennyire eXplicit trancsírpartit. A szex és erőszak párosításával már valamivel óvatosabban bántak, mert miközben különféle atrocitásokkal támadják le a nézőt, nem kímélve se állatot, se terhes nőt (egy különösen ízléstelen célozgatás a Sharon Tate-gyilkosságra), a cselekményt mozgásba hozó nemi erőszak diszkréten a képen kívülre került.


A produkció kategóriáján belül tisztességgel lett összecsapva, a fontosabb mozzanatoknál (amikor éppen nem párbeszédeket örökít meg a rendező) a képkompozíciók jók, a vágás feszes, maroknyi jelenet megkörnyékezi a TEXASI LÁNCFŰRÉSZES MÉSZÁRLÁS elevenségét. Mivel annak idején szerteszéjjel forgalmazták az Egyesült Államokban (különféle öncenzúrázott formában), engedjük meg a feltételezést, hogy az I DRINK YOUR BLOOD zabolátlan vadságának volt némi ráhatása arra, hogy egyre erőteljesebb horrorfilmek születtek Hollywoodon kívül. Száz szónak is három a vége: Esszenciális Grindhouse Élmény. 

2017. augusztus 6., vasárnap

BRAIN DAMAGE (1987)

Frank Henenlotter, USA


A  THE TINGLER óta a legagyafúrtabb drogos szörnyfilm véresen tragikomikus parabolaként vette kezelésbe a kóros függőséget. Ha netán a MEZTELEN EBÉDet túl intellektuálisnak, a REKVIEM EGY ÁLOMÉRT meg arcba mászónak találtuk, akkor a BASKET CASE szerzőjétől elvárható szellemben fogant BRAIN DAMAGE lehet a nevető harmadik. Drogprevenciós példázat? Na menjél má' - vágná rá Henenlotter, akinek bevallott ambíciója második nekifutásra is csupán odáig terjedt, hogy a néhány olcsó gegre felépített cselekményt lehetőleg szórakoztató módon celluloidra vigye, a hasznot zsebre vágó producerek pedig megbízzák egy harmadik nagyjátékfilm elkészítésével. Mezei exploitation gondolkodásmód ez (a Troma Team ebből épített várat), ilyenkor számít csak igazán az egyéni látásmóddal párosuló, istenadta tehetség, melynek híján ma aligha beszélnénk Henenlotterről úgy, mint korának kiemelkedő trashfilmes egyénisége.


Brian átlagos srácként éli mindennapjait, egészen addig, amíg be nem költözik bérleményébe Elmer, az intelligens parazita. A szomszédban lakó nyugdíjas házaspártól átszökött "háziállat" a fiú tarkójába fecskendezi pszichedelikus hallucinációkat okozó mirigy-váladékát, aztán nyájas hangon elmagyarázza neki, hogy ettől fogva a létezés csupa "fény és szórakozás" lesz a számára. Csak vigye őt rendszeresen sétáltatni. A fausti alku megkötését követően a két jómadár közösen járja Manhattan utcáit, agyatlan hullákat hagyva maguk után. A folyton éhes kreatúra befolyása alá került Brian élete hamarosan romokban hever, majd miután ráeszmél, gazdatestként micsoda gaztettek elkövetésére használja őt Elmer, megpróbál felülkerekedni súlyos függőségén. És akkor ott vannak a szintén elvonási tüneteket mutató szomszéd nyugdíjasok, akik visszakövetelik a kis bestiát...


A BASKET CASE egy normális/abnormális testvérpár közti fizikai és mentális függőségről mesélt - cseréljük le az abnormális felet egy metaforikus crack cocain szörnyre, és hopp, máris a BRAIN DAMAGE-nél vagyunk. Az amatőr körülmények között forgatott előd után a nagyobb költségvetés már lehetőséget teremtett a kidolgozottabb látványvilágra, a fényképezés „kékítőt old az ég vízében”, lebegős, LSD-trip hangulatot kölcsönözve a filmnek. Saját kábszeres élményeiből merítve Henenlotter a dizájner drogok alattomosságát Elmer behízelgő modorú figurájában ragadta meg. Rémesen mulatságosnak hat, ahogy Brian "cold turkey" kínszenvedése közben a kék szemű sármőrrel előadatja az Elmer’s tune című, negyvenes évekbeli jazz sztenderdet. És persze nem hagyja ki azt a ziccert sem, hogy az agyevő teremtmény alaktanilag egy faszra hasonlít - az egyik átszexualizált poén azóta is az oral splatter history része, felülmúlva Stuart FROM BEYOND Gordon legmeredekebb agyszippantásait.


A jó ízlés szembeköpésén túl mi avatta szerzővé a trashfilmest? Úgy tűnik, az évek során felhalmozott bizarrabbnál bizarrabb moziélmény elméjében egy sajátos képzeletet alakított ki, az egyedi vízió az író-rendező személyes kis világán keresztül átszűrve születik meg. A realista díszletet a nagyváros fertője biztosítja, a szürrealitást a vérszomjas szörnyek, a főhősök olyan elátkozott lelkek (alteregók?), akiket menthetetlenül beszippant ez a mikrokozmosz. Henenlotternél a trip csak odaútra szól, az abnormalitásból nincs visszatérés a normalitásba - még szép attól a rendezőtől, akit egyáltalán nem érdekel a normális. Nyilvánvalóan nem egy tökéletességre törekvő maximalistával van dolgunk, a bumfordiságot az a freak by nature minőség egyensúlyozza ki, amely természetes módon fogadja be a természetellenest, együttérzéssel viseltetve a kívülállók, a megszállottak iránt. Az exploitation filmek önmagukat kívülállóként meghatározó megszállottjai szemében így válik a BASKET CASE - BRAIN DAMAGE - FRANKENHOOKER mesterhármas oly… meghatóvá.

Elmer's Tune

Why are the stars always winkin' and blinkin' above?
What makes a fellow start thinkin' of fallin' in love?
It's not the season, the reason is plain as the moon
It's just Elmer's tune

What makes a lady of eighty go out on the loose?
Why does a gander meander in search of a goose?
What puts the kick in a chicken, the magic in June?
It's just Elmer's tune

Listen, listen, there's a lot you're li'ble to be missin'
Sing it, swing it, any old way and any old time
The hurdy gurdies, the birdies, the cop on the beat
The candy maker, the baker, the man on the street
The city charmer, the farmer, the man in the moon
All sing Elmer's tune

2017. augusztus 3., csütörtök

Havi DVD/magazin agybaj: Lickerish duó

 

PIT STOP, Jack  Hill (SPIDER BABY) egyi
korai rendezése 

THE LICKERISH QUARTET:
http://deliriahungaria.blogspot.com/2008/10/lickerish-quartet-1970.html

+ eBayről halászva, 1985/86-os évjáratból:

És aztán jöttek azok a sötét kilencvenes évek :(

Ui. ha valaki szeretné megkapni a LICKERISH korábban megjelent DVD kiadását,
az emilben jelezze.