2009. október 11., vasárnap

THE TINGLER (1959)

William Castle, USA


William Castle, a mozi valaha volt legnagyobb showmanje valójában nem volt egy kifejezetten jó rendező, ám remek ötletei még a szerénynek mondható megvalósítás felett is győzedelmeskedni tudtak. A THE HOUSE ON HAUNTED HILL-re, és különösen az azt követő THE TINGLER-re joggal emlékezhetünk úgy, mint a nagyrészt sci-fi lázban égő ötvenes évek legjobb amerikai horrorjai. Castle matinéit akár a mai hollywoodi gépezet mintáinak is tekinthetjük: a marketing és a nézők manipulálása überallesz.

A LÉGY után, de még a Corman/Poe széria előtt álló Vincent Price egy Dr.Chapin nevű (a szemfülesebbek több más utalást is találhatnak Hollywood némafilmes korszakára) igazságügyi orvosszakértőt alakít, aki megszállott módon addig kutatja a félelem kóros hatását az emberi testre, mígnem felfedez egy eleddig ismeretlen élősködőt. A százlábúhoz hasonlatos kreatúra halálfélelem esetén manifesztálódik a gerincoszlopon, és egyetlen dolog tudja csak megállítani: ha sikoltasz!

A doktor megismerkedik egy némafilmeket játszó mozi tulajdonosával és annak feleségével, aki tökéletes alanynak bizonyul, hogy általa (pontosabban belőle) hozzájusson a "Bizsergető" egy teljesen kifejlett példányához - a néma asszony ugyanis képtelen sikoltani. A szörny természetesen elszabadul, és némi kitérő után díszvendége lesz egy mozielőadásnak, ahol Castle, megcélozva a valódi közönséget, beveti Percepto™ fantázianevű trükkjét. A komplex diákcsínyhez kellett egy filmszakadás, székekbe vezetett áram, közönség közé beépített áldozat és Price hangja, amint az elsötétült vászonról buzdítja a megszeppent közönséget: sikítsatok, ahogy csak a torkotokon kifér, különben titeket is elkap a Tingler!

Otthon ennek pontosan az 50%-át lehetséges reprodukálni (sötét képernyő és Price megvan, ájult nőről és áramról saját magunknak kell gondoskodni), de egy kis beleéléssel azért lesz némi elképzelésünk, milyen is lehetett egy előadáson ott ülni a széksorok között. Habár ez a mozis rész a matiné fő attrakciója, Castle-nek egy másik gimmikre is tellett az igen szerény költségvetésből: egy tripes jelenetben a fekete-fehér celluloidra vörösben rikító vérfürdő került.

Apropó, trip: mindenképpen érdemes megemlíteni az LSD leplezetlen használatát, Price ezt a szert adja be magának, mikor a halálfélelem élményéhez szeretne közelebb jutni. Ha mindezt összeadjuk, majd levonjuk az abszurd dialógusokat és a gyermekded logikával járó történetvezetést, akkor végeredményben kapunk egy Cronenberg féle parazitahorrort, a PARAZITÁK és a MEZTELEN EBÉD intellektustól megfosztott korai változatait.