Richard Hilliard/Del Tenney, USA
"Mintha csak tegnap történt volna: '63 tavaszán járunk, apuanyu készülődnek az autósmoziba, és mivel aznap estére nem találtak bébiszittert, engem is magukkal cipelnek. A VIOLENT MIDNIGHT - PSYCHOMANIA volt a double-bill műsorán. Anyám utasítására a Cadillac DeVille-ünk hátsó ülésén, arccal a kijárat fele kellett ülnöm tucatnyi Szuperman képregény és egy zseblámpa társaságában. Szegény szüleim azt hitték, majd úgyis elalszom a reklámok alatt...
A képregények közül valójában csak az egyik volt szuperhősös, a többi mind Mesék a kriptából, én pedig alig vártam, hogy lemenjenek azok az idióta rajzfilmek és elkezdődjön a főműsor. Oh boy, aznap este sok mindent láttam, amit nem szabadott volna, olyan dolgokat, amik megváltoztatták az életem. Másnap hazaküldtek az iskolából, egy hétre rá ki is vettek onnan, majd átköltöztünk egy másik államba. De bárhová is vetett a sors, a drive-in mindenhová követett, megpecsételve sorsomat." - The Nightmare Drives In
Negyvenhét évvel és kétszázhuszonöt pszichothrillerrel később két dolog mellett nem mehetek el szó nélkül ennek a marginális státuszú, autósmozikba kalibrált PSYCHO-klónnak a kapcsán. #1: a történet gerincét adó krimiszál, főszerepben egy labilis idegrendszerű festőművésszel. (Ez a hónap második megzakkant művésze - lásd HEAT OF MADNESS. Csak nem az alkotói válságba került beatnemzedék kiábrándult jajkiáltását hallani át?) Mikor holtan találják aktuális aktmodelljét, a festő és egy helybéli rocker kerül fel a gyanúsítottak listájára, de a közelben lévő leánykollégium biológiatanára is felettébb gyanús. A kalapos, esőkabátban és fekete kesztyűben ólálkodó gyilkos mintha csak a BLOOD AND BLACK LACE-ből osont volna át vendégszerepelni. A zoomokkal és sziluettekkel játszadozó kameramunka szintén arra enged következtetni, hogy a rendező(k) nemcsak Hitchcockot, de az olasz krimiket is alaposan áttanulmányozhatták forgatás előtt.
Igen ám, de Mario Bava vagy Dario Argento hatása a gyártási évszámból kifolyólag nem jöhet szóba, ezért kénytelenek vagyunk elkönyvelni, hogy ami a bőrkesztyűs giallo-assassinókat illetti, az amerikaiak beelőzték az olasz versenytársakat!
Aztán a sokkoló whodunit meggondolja magát, és intim kisvárosi noirrá alakul. Ez a horroristáknak talán rossz hír, de magának a filmnek egyáltalán nem válik a hátrányára, köszönhetően a karakteres, remekül kiválasztott női szereplőknek.
Velük együtt elérkeztünk a "láttam már valahol" #2-höz: a pulpmystery szereplőiről kisebb gondolkodási idő után a TWIN PEAKS ugrott be. Ha nem is fogja bevallani memoárjában, én valószínűnek tartom, hogy David Lynch zsenge ifjúkorában találkozott a filmmel, ami azon nyomban be is épült a tudatalattijába. Szemléltető példának ott van az áldozat ex-pasija, az ártatlanul megvádolt motoros csávó:
a nyomozó, aki hallókészülékkel felszerelve járkál, pontosan úgy, ahogyan Lynch a FIRE WALK WITH ME-ben:
és egy '62-es évjáratú Sherilyn Fenn. A femme fatale frizura és a bad girl attitűd is stimmel!
A Lynch-univerzum kutatói máris kezdhetik az agyalást (itt hallottatok róla először, ok?), én pedig arra lennék kíváncsi, hogy ez az édes mosolyú, természetes kisugárzású színésznő miért tűnt el rögtön a süllyesztőben?
A VIOLENT MIDNIGHT Hollywoodtól jó messze, kezdetleges technikával készült (a hangrögzítés egyszerűen siralmas minőségű), de a low-büdzsével számos pozitív kvalitás is jár. A néhol európai ízű rendezés, a fülledten erotikus töltet, decens dialógusok, az említett Lynch-faktor és a slasher/giallo ciklus beelőzése (a befejezés annyira olasz, hogy molto) - egyáltalán nem rossz felhozatal egy olyan kicsike független filmtől, aminek háttéremberei hamarosan elkövetik a szörnykerekség legtündéribb badmúviját, a THE HORROR OF PARTY BEACH-et.