2018. november 11., vasárnap

MISS LESLIE'S DOLLS (1973)

Joseph G. Prieto, USA

/A történet egyik meglepetésfaktora le fog lepleződni. De mivel rögtön a film elején szemet szúr a turpisság, ennyi szpojlerezést megengedtem magamnak./


Ház a temető szélén. Sikoly az éjszakában. Hullarabló friss női testet kotor ki a koporsóból.

Kezdődjék a Miss Leslie Horror Picture Show!

A vénkisasszony édesanyja egykoron játékkészítő kisiparosként kereste kenyerét a városban, mígnem a babagyár - az anyával együtt - odaveszett a tűzvészben. Leslie a tragédia után költözött az elhagyatott környékre, minden idejét "az ismeretlen dolgok megismerésének" szentelve. Miss Leslie életnagyságú babái megdöbbentően valósághűek. Ahogy az a népmesékben meg van írva, viharos éjszakán nagyvárosból gyütt fiatalok keverednek a hajlékba...


Az olcsó szexről (hetero és leszbo) a fiatalság gondoskodik, a vendéglátó a horrorkliséket lapátolja egymásra, de úgy, mintha nem lenne holnap. A szerepet megformáló színésznek valóban nem volt, az Imdb szerint többet nem állt kamera elé. Micsoda őstehetség veszett el! A színpadias, camp performansz valóságos monodrámát csinál az előadásból, szánalmas próbababákká silányítva az önképzőkörös kollégákat. A horrormotívumok panoptikumában található öreg sötét ház viaszmúzeummal a hátsó szobában, gótikus Poe-tika túlcizellált monológokkal, anyakomplexusos gyilkolászás a PSYCHO után szabadlábon, okkult természetfelettibe kifuttatva. Annak idején az európaiak kevergették így a szexhorrort, néhol jessfrancós vibrálást érezni a levegőben.


A sokáig elveszettnek hitt MISS LESLIE'S DOLLS a semmiből jött és a semmibe megy, de hála a brit Network kiadónak, másfél órára mi is élvezhetjük Miss Leslie vendégszeretetét. A filmet kubai bevándorlók hozták tető alá egy kis floridai stúdióban, a felmutatott produkciós érték nagyjából másfél H.G. Lewis-zal egyenlő (nesze semmi).

Figyelem, hungarikum! 

Az operatőr magyar származású volt, a Kubában letelepedett, majd Castro rezsimje elől az USA-ba átköltözött Gregory Sandor.
Az operatőri végzettségét állítólag Magyarországon megszerző Sandornak nem sikerült bejutni a szakszervezetbe, ezért Hollywood peremén volt kénytelen folytatni karrierjét. Ő fényképezte Monte Hellman kultfilmjeit, másik nagy dobása a NŐVÉREK Brian De Palmának. Floridában a kubai bajtársait segítette ki egy-két szexkomédia és eme "grindhouse classic" (borítószöveg) erejéig.


A kezdetben időhúzásra berendezkedő rendezés nem igazán segít klasszikust avatni, ám a türelem szürrealitást terem. A színes-szagos LSD-trip jelenetben a mi Sándorunk is megcsillogtathatta tudását, a vége meg totál elmebaj. Ebből az egész grindhouse-rémálomból magunkhoz térve az a kósza gondolat merülhet fel, hogy a szintén floridai illetőségű Márta néni után újfent egy gender szakos esettanulmánnyal volt dolgunk.

Careful with that axe, Leslie!

Avagy hová fajulhat, ha valakire ráerőltetik a testileg meghatározott nemét, miközben az identitása már rég máshol lakozik.  "Anyám, ma éjjeltől nem leszek többé az a szerencsétlen teremtmény, akit a világra hoztál." A bábkészítő egyetlen vágya, hogy végre kiszabadulhasson biológiai börtönéből, és az idealizált önképét megtestesítő gyönyörű, fiatal női karosszériában éledjen újjá a lelke. Ez a nem-váltó fantázia ad némi(nemű) identitást a filmnek, s teszi mai felfogásban vállalhatatlanná. És hát nem pont a szalonképtelenségük okán vonzódunk az ilyen Ed Wood-i léptékkel mérhető vacakságokhoz? 


Klasszikus vagy sem, már pusztán azzal, hogy közszemlére került, a MISS LESLIE'S DOLLS az év szenzáció számba menő exploitation újrakiadásainak egyike. Külön üdvözlendő, hogy a lemezre vetítőgépeket megjárt kópia átirata került. Egy dollár kilencven centet teszek rá, hogy a viharvert minőség hűebben adja vissza a 42. utcai vetítések hangulatát, mint egy hibátlan negatívról készült felújítás.

2018. november 4., vasárnap

AMUCK! ALLA RICERCA DEL PIACERE (1972)

Silvio Amadio, olasz


A gyönyör nyomában. Az irodalmi áthallású (Proust: Az eltűnt idő nyomában) címmel ellátott krimi Velence mocsaras lagúnavidékére invitálja nézőjét, ahol a bűnügy rejtélyével együtt feltárulkozik a dekadencia mocsarában fetrengő gazdagok és híresek titkos életvitele is. A jet set giallók komfortzónájában a háziasszonyok: Barbara Bouchet és Rosalba Neri. Közreműködik a Sumák Komornyik, a Féleszű Kertész, meg az a fickó a régi Hitchcock-filmekből.


Élek a gyanúperrel, hogy az erotikus thriller felütését a '69-es hollywoodi (egyáltalán nem erotikus) thrillerből, a WHAT EVER HAPPENED TO AUNT ALICE-ból vették át ezek a drága olaszok. A Londonból érkezett Greta Franklin (Bouchet) titkárnőként jelentkezik be a szigeten álló villába azzal a feladattal, hogy legépelje a sikeres regényíró (Farly Granger) prózáját. Valójában Greta azért vállalta el a munkát, hogy személyesen próbálja meg kideríteni, mi történt puszipajtásával, az előző titkárnővel. Mielőtt nyomtalanul eltűnt volna, szívszerelme utolsó levelében perverz gyönyörökkel kábító gonoszságról mesélt, aminek menthetetlenül a rabjává vált. 


"Ezek csak összefüggéstelen szavak" - vágja rá a bajuszos felügyelő, mintha tudná, hogy a hivatalos nyomozati szervek hatásköre meglehetősen korlátozott egy giallóban. A jól szituált erkölcsi fertő biszexuális úrnője (Neri) azonnal gyengéd kezelésbe veszi az új jövevényt, aki a perverziók spiráljába kerülve kénytelen részt venni egy drogmámoros pornófilmvetítésen - a házilag forgatott Piroska és a farkas átirat egyik szerepét az eltűnt lány alakítja. Greta fel sem ocsúdott a döbbenetből, a játékmester férj már elkezdi lediktálni legújabb whodunit novelláját a pórul járt gépírókisasszonyról, akinek meztelen holttestét a nádasba dobták be. "Egy gyilkosság, amit sohasem fognak kideríteni."


Kitalált vagy valós? - ez itt a kérdés. A hősnő, egyben a néző tényfeltáró munkáját írói képzelgésekkel elbizonytalanító forgatókönyvet lehetett volna feszesebbre összerendezni, de a műfaj barokkos túlzásaiért felelős részek a helyükön vannak. Mivel az író-rendező nem Dario Argento stílusára akart rálicitálni, véres gyilkosságok helyett inkább a túlfűtöttségre feküdt rá (Silvio Amadio nagy szoknyapecér hírében állt). Ilyen izgatásnak minősülő esemény a lassított felvételen megörökített leszbikus típusú találkozás a produkció két bombanője között, vagy a videoklipesen megrendezett sztriptíz, számtalan Cinecittá lounge válogatásra felkerült hipnotikus szerzeménnyel kísérve (sexually... again). A nagyjeleneteket leszámítva maga a murder mystery kevésbé hivalkodó stílusban, magabiztos eleganciával lett levezényelve. Az erotikus mézesmadzag és a bűnügyi szál összefonódásából teremtődik meg a nagyrészt egyetlen helyszínre szorítkozó film morbid mikroklímája.  


Bouchet-Neri robbanásveszélyes szőke/barna párosa mellett Farley Granger jelenléte adja a szereposztás pikantériáját. A homoszexualitását eltitkoló egykori Hitchcock-sztár fizetési csekktől motivált, flegma játékában megvan az a különcség, amivel sznob háziúr karaktere intellektuálisan felül tud emelkedni a körülötte meztelenkedő sziréneken. "Eleanora? Az érdeklődésem iránta kimerül a csodálatban." Ha eggyel hátrébb lépünk és a színész filmtörténetben betöltött szerepét vesszük figyelembe, akkor Granger giallói (többen is tiszteletét tette) ragyogóan illusztrálják, hogyan tudtak a klasszikus amerikai moziért rajongó olaszok hollywoodi álmot vásárolni maguknak egy-egy szebb napokat látott színészlegenda leszerződtetésével. A tökéletes gyilkosságon morfondírozó Granger ott folytatta, ahol annak idején, huszonévvel azelőtt A KÖTÉLben és az IDEGENEK A VONATONban abbahagyta.

Ha Hitchcock-rajongóknak nem is feltétlenül ajánlanám az AMUCK-ot, az eltűnt idők gyönyöreinek nyomába szegődött giallisták nyugodtan hozzáadhatják a gyűjteményhez, szexin fog mutatni a THE LICKERISH QUARTET mellett. Tipp: angol szinkronnal nézzük, lévén az a szövegkönyv eredeti nyelve, nem az olasz fordítás.