A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klimovsky. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: klimovsky. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 31., vasárnap

TRAUMA (1977)

León Klimovsky, spanyol


A Paul Naschy-kollaborátor rendező második kísérlete egy spanyol gyártású giallóra. A DRAGONFLY FOR EACH CORPSE óta eltelt időben lecsengett a sárga krimiláz, esetünkben nem is ez a lényeg, hanem hogy a spanyoloknál 1977-ben eltörölték a cenzúrát, majd nem sokkal később bevezették az erotikus tartalmú filmek vágatlan bemutatását lehetővé tevő „S” besorolást – a TRAUMA az újdonsült spanyol sexploitation-hullám első fecskéinek egyike. A vezető férfi szerepet mintha egyenesen Naschy alakjára szabták volna, mégsem ő került a filmbe, hanem Heinrich Starhemberg. 


Igen, kedves történész olvasó, a nevezetes osztrák nemesi család sarjáról van szó, aki alkalom adtán "Henry Gregor" álnéven színészkedett. Starhemberg herceg finoman szólva nem sztáralkat, de executive produceri minőségében bizonyára megengedhette magának a főszerep luxusát.


A Traumát hívhatták volna Tortúrának is: regénye megíráshoz nyugodt körülményeket kereső író egy isten háta mögötti panzióban talál magának szállást. Zaklatott lelkiállapotban lévő vendéglátója (Ágata Lys, a spanyolok egyik korabeli szexszimbóluma) csodálattal vegyes érdeklődést mutat az írástudó idegen iránt. „Nagyszerű dolog lehet írni, a felesége bizonyára nagyon büszke önre.” A fiatal és vonzó teremtés a padlásszobában istápolja testileg-lelkileg nyomorék férjét, akinek megalázó tekintete előtt kell vetkőzőszámokat bemutatnia.


Úgy tűnik, az íróval sincs minden rendben: az a selyemsál a nyakában, a virágmintás kék hálóköntös... Házasember létére vajon miért törölgeti olyan szeretettel a szomszédos tóban fürdőző tinédzser fiú meztelen testét? Hamarosan újabb vendégek keverednek a házba, előbb fiatal szerelmespár, utánuk prostituált társaságát élvező férfi. Alkonyatkor indul útjára a gyönyör, nyomában a borotvás gyilkossal. Másnap reggelre az elnyisszantott torkú hulláknak hűlt helyük, a padlás rejtélyes lakója meg csak nem akar lejönni a beígért sakkpartira. A kreatív és házassági válsággal terhelt írót váratlanul a kedves felesége lepi meg. Villannak a keblek, nyílik a borotva...


Az évtized katalán horror-thrillereinek természetes közegébe, az elszigetelten álló vidéki kúriába különösebb probléma nélkül be lehetett költöztetni egy PSYCHO-koppintást, amit a követelményeknek megfelelően erotikával és erőszakkal dekoráltak ki. A nehézkesen induló lélektani bűnügy átlátszó karaktereivel, fantáziátlanul megrendezett gyilkossági jeleneteivel (szubjektív nézőpont + közelik a vérben fürdő áldozatokról) se Hitchcock-thrillerként, se giallóként nem túl meggyőző. Ha figyelembe vesszük, hogy Klimovskynak rendkívül szerény eszközökkel kellett moziban vetíthető minőséget előállítania, és a műve legalább nézhető (már akinek), mindjárt valamivel jobb a leányzó fekvése. 


Ha pedig mindenáron saját gondolatmenetet keresünk a történetben, akkor a leányzók (és legények) fekvését boncolgató szexuálpszichológiánál kötünk ki. A szereplők viszonyrendszere és az ironikus konklúzió egybehangzóan azt állítják, hogy egy posszesszív, elnyomó hajlamú partner a párkapcsolatban - legyen az erőszakos férfi vagy gyengéd nő - súlyos traumák okozója. A szexet azonnali halállal büntető gyilkos a majdani slasheres kollégáknak készíti elő a terepet, nem mintha a külföldre talán el sem jutott filmnek bármiféle befolyása lett volna a műfaj alakulására.


A paella-giallók feltétlen híveinek érdeklődésén túl a TRAUMA a Starhemberg-família privát történelemkönyvében kaphat kitüntetett figyelmet. Nézzétek, milyen snájdig ember volt Heinrich bácsi ---

2016. január 24., vasárnap

LA ORGÍA NOCTURNA DE LOS VAMPIROS (1972)

León Klimovsky, spanyol

Közreműködik:
a hispán Bud Spencer
El Golyva
Jack Taylor 
és muchos otres.

"Igaz, hogy Klimovsky, Jess Franco és a többiek sok zsánerfilmet készítettek a hatvanas-hetvenes évek folyamán, de vegyék figyelembe azokat az időket, amikor a szigorú cenzúra korlátozta a témákat. Mi volt a spanyol filmekben? A hadsereg vagy az egyház tetteit dicsőítették, a gyerekek énekeltek, a lányok jótékony célokra gyűjtöttek pénzt, a nélkülöző család imádkozott, abban a reményben, hogy megnyerik a lottófőnyereményt... A zsánerfilm sikerének köze volt a cenzúrához, mert egy kis erotikával fűszerezve olyan dolgokat művelhettek benne, amelyeket komoly filmben nem engedtek meg. Nagyra becsültem Klimovskyt, ahogyan a színészeivel bánt, a leleményességét a forgatások idején, a kulturáltságát." - Jack Taylor


Temet a falu. A sírgödörbe eresztett koporsó véletlenül kinyílik, a feketére szenesedett, még füstölgő tetem láttán a gyászolók futásnak erednek. A romos környezet, a temetői pánik, a férgektől hemzsegő főcím plasztikusan fogalmazza képekbe az eljövendő másfél óra hangulatát.


Átutazóban lévő városiak egy isten háta mögötti faluban kénytelenek eltölteni az éjszakát, miután buszvezetőjük szívroham következtében meghal.  Furcsa, de Tolnia nincs a térképen… Egy szintén szállást kereső gépjármű tulajdonoson kívül sehol egy élő lélek, a fogadó mégis mintha már várta volna az érkezésüket. Az üres utcákon kóborolva az egyik vendég végre-valahára összetalálkozik a falubeliekkel, vesztére. A sápadt ábrázatú, vérszomjas parasztok nekiesnek a férfi torkának, a kizárólag élőhalott vámpírok lakta Tolnia új lakossal gyarapodik.


A spanyol fantaterror termékenynek bizonyuló 1972-es esztendejében az olasz koprodukciós THE NIGHT OF THE DEVILS sikeresen ötvözte az európai kultúrkörben gyökeredző vámpír tematikát AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA friss zombis irányzatával. A Paul Naschy-rendezéseiről ismert León Klimovsky hasonló dolgozatának hatásosságát nem kis részben az egyszerre földhözragadt és földöntúli atmoszférával körülbástyázott helyszínének köszönheti. A Madrid közelében fekvő település akkoriban számos spanyol fantasztikumnak adott otthont (lásd például a vakhalottas NIGHT OF THE SEAGULLS-t). Mintha Bunuel Föld, kenyér nélkül című dokumentumfilmjében megörökített terméketlen, felföldi vidékre látogatott volna el a stáb, felkérve az ott lakó embereket, hogy statisztáljanak vámpírfilmjükhöz. Az őslakos nyakán éktelenkedő golyva bármelyik speciális effektusnál ijesztőbb látványt nyújt.


Tolnia, Tolna... Megint magyaros hangzású helyiségnév Klimovskynál. A rendező felesége a stáblistákon szkriptesként feltüntetett magyar származású Szél Erika volt. "Az egyik filmtervem a feleségem kéziratán alapult. A "Nők a purgatóriumban" egy Magyarországon megtörtént esetet dolgozott fel. Harminc-negyven évvel ezelőtt az éhínséggel küzdő faluban a lakosság elhatározta, hogy egy nő csak egy gyermeket szülhet. A közösség megölte a csecsemőket vagy az anyákat, így minden asszonynak egyetlen leszármazottja maradt életben. A főszereplő egy bába lett volna, de az általam kinézett színésznő nem vállalta el a szerepet. Valószínűleg túl borzalmasnak találta a történetet." (Van Helsing fanzinben megjelent interjú, 1985)


A lófogakkal támadó élőhalott közösség Romero zombicsordáját idézi, a vámpírmítosz arisztokratikus vérvonalát a falu felett uralkodó Grófnő testesíti meg, szemérmetlenebb kópiaváltozatokban meztelenül is. A spanyolok horror-dívája, Helga Liné által alakított karakter az egyetlen tradicionálisan ábrázolt, kriptában alvó, hegyes szemfogú vérszívó a filmben. Drakula gróf női megfelelője vonzó, társaságra vágyó kultúrbestia, aki szépirodalmat szavaltat vendégével, mielőtt az ágyába csábítaná.


Az aktust követően a megcsapolt áldozatot nemes egyszerűséggel ledobja a hálószoba balkonjáról, egyenesen a maradék után ácsingózó pórnép közé. Klimovsky adandó alkalommal groteszkbe forduló látásmódja többé-kevésbé kárpótol azért, hogy a "vámpírok éjjelének orgiája" nem igazán véres, és a címbéli orgia is ígéret marad.


A zombik és a vámpír mellett megjelenik egy harmadik típusú természetfeletti (gótikus) figura: a szellemgyerek. A lidércszerűen fel- és eltűnő kisfiú az egyik átutazó kislánya mellé szegődik titkos játszótársnak, miközben a felnőttek előtt láthatatlan marad (mindez meglehetősen emlékeztet a THE HOUSE BY THE CEMETERY-re). A sírok között elföldelt játékbaba a legsokkolóbb jelenetet készíti elő, valamint egy megrázó képsort, amiben az anya halott gyermekét kivonszolja a temetőből. Ha tabut kellett sérteni, különösen a katolicizmushoz köthetőt, a spanyol exploitation-inkvizítorok nem hátráltak meg. Bezzeg a zeneszerzéshez nem fűlt a foguk, a lemeztárból összeválogatott rock- és jazztémák egyvelege ugyanúgy elüt a látottaktól, mint a LA REBELION DE LAS MUERTAS-ban.


Talán a VÁMPÍROK BÁLJA láttán, a két forgatókönyvíró, Antonio Fos (CANNIBAL MAN, A CANDLE FOR THE DEVIL) és Gabriel M. Burgos (THE PEOPLE WHO OWN THE DARK) meglepően sok humort csempészett a rémtörténetbe. A férfi főhősből (Jack Taylor) szemen szedett kukkolót csináltak, aki nem rest falba fúrt lyukon keresztül kilesni a szomszéd szobában vetkőző szőkeséget. Húsba vágóbb tréfálkozásba torkollik a fogadó konyhai dolgozójának ténykedése. A nagydarab, szakállas fazon (Fernando Bilbao) kezében baltával járja a falut, hogy végtagokat levágva a szakács friss húst tudjon felszolgálni a szállóvendégeknek. A köszörűshöz betoppanó óriás megélezteti szekercéjét, majd közli a halálra rémült kisiparossal: – Te egy karral is tudsz dolgozni.


A helybeliek ellentmondást nem tűrő megcsonkítása a Grófnő parancsára történik, illetve egy ízben a nyájas modorú polgármester rendeli el az ujjlevágást, amikor a szerencsétlen szakács elszúrja a főételt. A felskiccelt tekintély elvű feudális társadalom arra emlékeztet, hogy ez a mindenkire kiterjedő rettegést és rothadást érzékeltető kortárs horror mégiscsak a (végnapjait élő) Franco-rezsim alatt sarjadt. Olyasmi zajlik itt, mint a spanyol történelmi egyház elnyomó ténykedését zombi-allegóriába öntő Vakhalottak sorozatban. A jelen a múlt csapdájában esik, az elmaradottság, a kollektív fanatizmus felzabálja a haladást. A végkifejlet a kísért a múlt gondolatát támasztja alá: mire a túlélők a rendőrökkel együtt visszatérnek a helyszínre, Tolniának csak a hűlt helyét találják, a település maga is egy fantom-jelenség volt.


A THE VAMPIRES NIGHT ORGY-ban olyan esetleges módon keverednek a vámpír- és szellemtörténetek motívumai, hogy még a mozielőzetes sem volt képes dűlőre jutni az ügyben:


Érdekes mód, ez a jellegzetes fantaterror képződmény variációnak tűnik Herschell Gordon Lewis TWO THOUSAND MANIACS!-jére, vagy hogy a vámpírtémánál maradjunk, bizonyos elemeiben - például a temetői prológus - felsejlik a THE KISS OF THE VAMPIRE. Az 1962-es brit Hammer-produkciót (a VÁMPÍROK BÁLJA egyik poénforrása) Klimovsky később "átdolgozta" az EL EXTRAÑO AMOR DE LOS VAMPIROS-ban. A gyorsan és olcsó eszközökkel dolgozó León, a vámpírprofi (szül. 1906 - nagyjából egyidős volt Terence Fisherrel) ugyanebben az évben a LA SAGA DE LOS DRACULA-t is leforgatta.

2013. június 30., vasárnap

THE PEOPLE WHO OWN THE DARK (1975)

León Klimovsky, spanyol



World War N! Paul Naschy egy poszt-apokaliptikus pszeudo-zombifilm mellékszereplőjeként tér vissza a Deliriára. Valójában nem őmiatta voltam kíváncsi erre a spanyol horror-boom késői szakaszában, Franco tábornok halálának évében készült alkotásra, sokkal inkább egyik házi rendezője, señor Klimovsky neve jelentette a vonzerőt. Amikor megkérdezték Naschyt, kivel szeretett legjobban együtt dolgozni, így válaszolt: "Azt kell mondjam, León Klimovskyval. Nem feltétlenül azért, mert ő volt a legjobb, hanem mint ember, nagyon kellemes volt vele dolgozni. Jó iparos és stiliszta, egyetlen problémával: az volt a rögeszméje, hogy munkáját nagyobb összeg elköltése nélkül is el tudja végezni. A producerek hiába ajánlottak fel neki annyi  pénzt, amennyire csak szükség volt, ő akkor is a lehető legalacsonyabb költséggel járó megoldásokat választotta, és ezt végső soron megsínylették a filmek."


Nos, az ULTIMO DESEO is gazdaságos kiszerelésben érkezett, korabeli spanyol zsánerfilm esetében ez talán nem oly meglepő. Klimovsky jelenléte ugyanakkor szinte garantálja a hamisítatlan cinema deliria élményt. AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA, a BLIND DEAD széria és az atomkatasztrófa sújtotta túlélőfilmek ötvözeteként létrejött sci-fi/horror/politikai thriller ebből a szempontból nem is okoz csalódást: mennyire bizarr ötlet már, hogy temetőtöltelékek helyett botokkal hadonászó radikális nyugdíjasok kergetik vesztébe az emberiséget!


Nem sokkal azután, hogy az egymást világháborúval fenyegető országok hazahívják diplomatáikat, valahol vidéken gazdag és befolyásos emberek gyülekeznek egy Sade márki tiszteletére rendezett álarcos szexpartira. Az illusztris vendégek éppen szabadulnának gátlásaiktól a villa pincéjében, amikor földrengés rázza meg a környéket. A féltucat nőből és férfiból álló társaság (Naschy egy kétes hírű, cinikus üzletembert alakít) A triffidek napjához hasonló helyzettel szembesül: az állatoktól kezdve a cselédekig a földfelszínen tartózkodók mindannyian elveszítették szemük világát. Az egyik vendég, a kormánynak dolgozó tudós megállapítja, hogy ledobták az atombombát. 


A döbbenettől a polgármester élettársa átesik a vak komondoron (ez a jelenet csak a magyar változatban látható), a férfiak elindulnak a szomszédos faluba élelmiszert szerezni. Egyikük erőszakos viselkedésével sikerül magukra haragítaniuk a megvakult, tébolyodott parasztokat, és onnantól kezdve a radioaktivitásnál is erősebben sugároz az iróniával vegyes társadalomkritikai töltet. A történet elején a hatalom közelében lévők a hétköznapokon elfojtott nemi vágyaikat kívánják szabadjára engedni, majd konfrontálódnak a kizsákmányoltakkal, azzal a kritikus tömeggel, amiben a kataklizma hatására szintén valamiféle állatias, gyilkos ösztön szabadult fel. Imigyen a forgatókönyv a spanyol horrorok visszatérő motívumát, a sexo és muerto ördögi körét helyezi egy apokaliptikus látomásba. 


A botorkáló "vakhalottak", élükön a falu világtalan koldusával (őt valamiért egy férfinak maszkírozott nő játssza!) körbeveszik a villát és behatolnak az épületbe. Amando De Ossorio a BLIND DEAD sorozatában az utolsó vércseppig kifacsarta a vakok vs. látók szituból adódó audiovizuális hatáskeltést, ezzel szemben Klimovsky nem sokat tököl a suspense-szel, inkább egy teljesen képtelen, ámde annál groteszkebb jelenettel örvendezteti meg a nagyérdeműt. Az emeleti szoba padlóját megbontják a vakok és a lyukon keresztül ledobják áldozataikat a földszintre, az életben maradt szereplők lába elé! George A. Romero klasszikusa után szabadon az egymással is viaskodó túlélők a pincében barikádozzák el magukat, mindhiába. A sokszor illogikus, ám egy hetvenes évekbeli spanyol fantasztikumban valahogy természetesnek ható eszközökkel és fordulatokkal élő cselekményre a Beethoven Kilencedikjével kísért, az emberiség sorsának kilátástalanságát (sic) illusztráló holokauszt-befejezés teszi fel a koronát.


Az ULTIMO DESEO ("Utolsó kívánság" - köztünk szólva az angol cím hangzatosabb) eredetileg egy spanyol - amerikai koprodukció lett volna Vincente Aranda (THE BLOOD SPATTERED BRIDE) rendezésében. Sean S. Cunningham, a majdani PÉNTEK 13. rendezőjének produceri közreműködése máig vitatott, egy régi Mad Moviesban megjelent interjúban azonban elárulta, csupán adóügyi megfontolásból fektetett pénzt a produkcióba. Cunningham évekkel később elővette a filmet, és sikeres slasherjére építő reklámkampánnyal forgalmazni kezdte a tengerentúli mozikban.


A stáblistán társíróként feltüntetett Vincente Aranda „művészfilmes” keze nyomát is őrző, tipikus Naschy produktumnak egyáltalán nem nevezhető film párhuzamba állítható az egy évvel későbbi WHO CAN KILL A CHILD-dal, melyben egy másik kiszolgáltatott réteg, a gyermekek támadják le a felnőtteket. Bár messze nincs olyan jól összerakva, mint Narcisco Ibanez Serrador mesterműve, korrekt alakításaival, épp megfelelő tempójával (összvissz 80 perc, legalábbis a DVD lemezre került angol nyelvű kópia) és Klimovsky kompetens rendezésével az ULTIMO DESEO megtekintésre érdemes euro-kult.


Ön dönt: iszik
vagy tejel

Dewar's White Label
100% Milkfree 
100% Scotch

2011. augusztus 31., szerda

EGY SZITAKÖTŐ MINDEN HULLÁNAK (1973)

Leon Klimovsky, spanyol

(Kísérleti jelleggel a bejegyzésben magyarul fognak szerepelni a filmcímek, hátha ez megkönnyíti az eligazodást az internet mindenféle jöttment nemzetek nyelvén íródott bábeli zűrzavarában.)

Három spanyol giallo minden Deliria-olvasónak: a 7 GYILKOSSÁG A SCOTLAND YARDNAK és az EGY TÖRÖTT BABA KÉK SZEMEI után íme, a harmadik giallo alla Naschy ! Amennyiben kezdeném megint elviccelni a dolgot, nyugodtan szólj rám, elvégre a Deliria nem kabarészínház, hanem értő közönségnek szóló, szakirányú mozgóképkulturális weboldal, vagy mi. 


A BORZALOM FELKEL A SÍRJÁBÓL nemzetközi sikerét követően katalán "horrorgyárrá" váló Profilmes produkciós cég ezúttal a helyszínt sem bízta a véletlenre: bezony, a sárgafedelű műfaj őshazájában, Olaszországban járunk, annak is Milánó nevű városában, ami – nem csalás? nem ámítás? – sokszor igencsak hasonlít Barcelona mediterrán növényzetű külvárosára. Útravalónak hallgassuk meg, mit is mondott eme saját maga forgatókönyvelte produkcióról az önértékelésből mindig jelesre vizsgázó súlyemelő kötőjel színész zárójel európai horrorikon : „Azt hiszem, ez a legszofisztikáltabb, legkikristályosultabb thriller az egész spanyol filmtörténetben.”


A kemény öklű Scaporella felügyelőnek (Naschy) fel van adva a lecke: egy sorozatgyilkos a város erkölcsi nullái között szedi hulláit, kézjegy gyanánt hátrahagyva egy-egy vérben áztatott műanyag szitakötőt. Címbe belerakható giallós állatmotívum kipipálva, a hozzá kitalált káldeus história középkori rituálékról pedig a spanyol (vakhalottas) rémületek mítoszmániájának tesz szívességet.


A fekete kesztyűs, profondo rosso pantallós erkölcscsősz ténykedése amúgy nem különösebben van ellenére a reakciós Scaporellának, aki a kábszeresek és kurvák köreiből kikerült áldozatokat egy ízben nemes egyszerűséggel „szemeteknek” nevezi. Ám amikor egy hippi-szexparti szétbaltázása közben a főkapitány fiát is kivágják, a helyzet forróvá válik. A felügyelőnek rajongói leveleket küldözgető asesino ekkor követi el első baklövését: a tetthelyen felejti kabátjának egyik gombját.


Nem akármilyen gombról van szó! Röltexben nem kapható, rendelésre készült exkluzív divatcikk – lenyomozható, ahogyan a szakmában mondják. A divat világába bejáratos Scaporelláné (az olaszok sikolykirálynője, Erika Blanc eme hispán kóceráj egyetlen hiteles giallo-tényezője) női intuíciója végül több eredménnyel szolgál, mint rendőr férjének fafejű gondolatmenetei. A gombhoz varrt szálak muzulmán emberkereskedőkön és neonáci rockereken át az elit képmutató közegébe vezetnek, azzal a giallista ideologizálással, miszerint a társadalom alja és teteje egymáson élősködve hempereg a dekadenciában.


A Sat1-en annak idején gyakorta műsorra tűzött spanyol kriminek fő szórakoztatási faktora abból az igyekezetéből adódik, amivel megpróbál észrevétlenül beépülni az igazi giallók közé, bármi áron. A zene olyan Mario Bava krimikből van elcsenve, mint a HAT HALOTT MODELL vagy a VÉRÖBÖL, a gyilkos ars poetikáját - Anya, Bűn, Halál - ékes olaszsággal festi fel a falra.


Ez a "szimulákrum" koncepció papíron emlékeztet a nemrég készült, a műfaj jellemzőit fetisizáló belga AMER-re, azzal a lényeges különbséggel, hogy itt művészi hátsó szándéknak a nyomát sem találjuk. A SZITAKÖTŐ tisztességesen sumák üzletkötőként ugyanazt az árut kínálja, amit az olasz konkurencia. Csak hát a színvonal, az hibádzik...


A giallo-leckét nem ennyire szó szerint bemagoló Carlos "TÖRÖTT BABA" Aured próbálkozása után a Naschy SC másik csatára, León Klimovsky is bebizonyítja, hogy a krimirendezés nem kifejezetten az ő területe. Szavakkal nehezen meghatározható stílusa kiválóan működik egy bizarr vámpírfilmnél (A DRACULA-SZÁGA) vagy egy annál is bizarrabb sátánista horrornál (A HOLTAK LÁZADÁSA), a giallóközegbe azonban látványosan beletörik a baltája. A rendezés gyakorta "tévéjátékos", a suspense fokmérője alig-alig mozdulgat, a gyilkossági jelenetek leginkább kacarászásra adnak okot. Ahogy az áldozatok beledőlnek a bukszusba, hát az valami csodás.


Mindebben természetesen Naschy naív, túl sok „beszélő fejet” felvonultató szkriptje is tettestárs, ráadásul pofátlanul nyúlja a HETEDIK high concept sorozatgyilkosát, beleértve a slusszpoént, ami itt a film közepén van elsütve. (Most mondják, a HETEDIK 1995-ben készült - és akkor?) Bedobozolt fejeket találhatunk a BORZALOM FELKEL A SÍRJÁBÓL, 7 GYILKOSSÁG A SCOTLAND YARDNAK és a KARMAZSIN - A LEVÁGOTT FEJŰ EMBER című Delirián szerepelt Naschy-filmekben is, így nyugodtan kijelenthetjük: visszatérő motívumról van szó, melynek jelentőségét egy későbbi bejegyzésben fogom kicsomagolni.


A szeparált fejet az étkezőasztalon és egy ügyetlenül kivitelezett kézlevágást leszámítva nem annyira durva, mint azt ’73-as keltezése alapján várná az ember. Mezítelen nőt még csak mutatóba sem mutatnak, legfeljebb hátulról, stratégikusan elhelyezett ruhadarabokkal takargatva. Inspettore Deliria nyomozása kiderítette az ide vonatkozó turpisságot: a hozzám eljutott „felöltöztetett” verzió anno a Franco tábornok mitugrászai által felügyelt spanyol piacra készült.


A Profilmes, követve az akkori spanyol exploitation-gyakorlatot, két változatban forgatta le filmjeinek sikamlósabb jeleneteit, amelyek közül a meztelenséget tartalmazó tekercseket külföldi forgalmazásra küldték ki. A hátramaradt negatívot a belügyminisztérium utasítása szerint a labornak el kellett égetnie, így ezen filmeknek a vágatlan, spanyol nyelvű változatait legfeljebb csak toldozgatással lehetne restaurálni.


Az eredeti negatív ma már nem minden esetben fellelhető, a DOKTOR JEKYLL A FARKASEMBER ELLEN (fenti képpár) amúgy kiváló Mondo Macabro dvdje például a spanyol szoft változatot tartalmazza.

A kis cenzortörténeti kitérő után lássuk a medvét, azaz Paul Naschyt, aki - kilépve a rémdrámák archaikus világából - egy tőle szokatlan, polizieszkós szerepben látható. A megállás nélkül szivarozó, keményfejű figurinót a hozzá hasonlóan komoly sportolói múlttal rendelkező Lino Venturáról, a francia gengszterfilmek nehézemberéről mintázta meg.


Naschy tekintélyes méretű mellkasán kívül végre megvillanthatja ritkán kihasznált humorérzékét is, összjátéka Erika Blanc-kal a SZITAKÖTŐ szerény örömforrásainak egyike. A házastársi idill közben megleshetjük Naschyt spagettit főzni, szalámit majszolni, és – ez a legjobb - habfürdőzni szivarral a szájában, miközben signora Blanc szivaccsal kényezteti a hátát. La vida loca!


Nem mernék megesküdni rá, de mintha lenne a cuccban valami paródiaszerűség, a műfajokkal való kekeckedés is. Ott a felejthetetlen vidámparki jelenet, melyben az egyik gyanúsított, egy transzvesztita gengszter összefut a rendőrökkel. A travi az őt üldöző zsernyákok elől felpattan a hullámvasútra, azzal akar elmenekülni a helyszínről (nem sikerül).


Valamivel kifinomultabb játékosság jellemzi a befejezést, aminek suspense-zenéjét a felügyelő saját kezűleg állítja le, köszönhetően annak, hogy a soundtrack a gyilkos rejtekhelyén lévő lemezjátszóból szólt! (Ezt a trükköt később Argento is alkalmazni fogja a SÖTÉTSÉG-ben.)


Ha eddig nem derült volna ki, a pizza alakúra sütött paellát csakis azok a megátalkodott eurokulterek fogják tudni egészséggel elfogyasztani, akik - előre felkészülve a megpróbáltatásokra - Naschy egyedülálló filmográfiája felől közelítik meg ezt a bénácska, de kétszeri megtekintés után már szimpaticóvá váló kis giallót. A többieknek se kép, se hang, csak egy tucatnyi fura alak a liftből ---