2009. augusztus 4., kedd

EL ATAQUE DE LOS MUERTOS SIN OJOS (1973)

Amando De Ossorio, spanyol

Szándékosan választottam az eredeti spanyol címet, nehogy felesleges illúziókat keltsek a Sam Raimi-rajongók táborában (RETURN OF THE EVIL DEAD, így hangzik az export titulus). Szóval ez a második "vakhalottas" film. A világsikert arató TOMBS OF THE BLIND DEAD-ben (csak a hazájában 800 ezer fizető néző) Ossorio bemutatta a templárokat, a RETURN-nel elkészítette a hozzájuk méltó filmet, mi több, ez a szembeötlően kisebb költségvetésből elkészült újrázás az egyik legjobb spanyol horrorfilm a hetvenes évek első feléből.


Ossorio ismét feltámasztja élőhalott huszárjait (a temetői feltámadás-jelenet az előző részből lett bevágva!), de nem folytat és nem is rimékel, hanem kiaknázza az első menetben elszalasztott lehetőségeket. Bouzano kisvárosa a templomos lovagok leigázásának ötszázadik évfordulóját ünnepli. A bevezetőben láthatjuk, milyen is volt ez a leigázás: a falubeliek sarokba szorították a szerencsétlen lovagokat és kiégették a szemüket. Bármily szörnyű tetteket hajtottak is végre ezek a renegád templomosok, a prológus némiképp a lovagokra tereli a néző szimpátiáját, és ahogy azt hamarosan látni fogjuk, egyáltalán nem véletlenül.

Az aktuális, ötszáz évvel későbbi Bouzano Franco generális Spanyolországának mikrokozmosza: van egy mindenható polgármester-generalissimo a keretlegényeivel, és a diktatúrában leépült, manipulálható néptömeg. Ossorio a létező fasizmus elfajzottságát (aktuálpolitika filmje elkészültekor) olyan, a spanyol horrorokban gyakran visszatérő képekkel illusztrálja, mint amikor a gyerekek összerugdossák a falu bolondját, majd az ünnepségen a felnőttek hangos éljenzése közepette felgyújtják a főtérre kiállított, templomos lovagokat mintázó rongybabákat. Ez Franco ideológiájának végső perverziója, az a stádium, amiben az elnyomottak imitálják elnyomóikat, a rendpártiság egyenlővé válik a széleskörű erőszakkal.

Ebbe a másságot meg nem tűrő, szexuális nyomorától is megzakkant Bouzanoba lovagolnak be felmentő hadseregként a Vakhalottak zombipartizánjai, és játszi könnyedséggel - valamint jó sok gore-ral - megdöntik a rezsimet. A hatalom nemtörődömséggel párosuló tehetetlensége a bajban mutatkozik meg csak igazán: a polgármester felhívja a kormányzót, hogy mégis mit tegyenek a közelgő zombiinvázió láttán. A kormányzó elküldi őket a templomba imádkozni, majd leteszi a telefont és tovább alszik. Ossoriotól nem várna az ember politikai állásfoglalást, pláne ilyen szatirikus módon, de egész végig ezt teszi, miközben azért nem felejti el, hogy elsősorban egy horrort készít.


A filmben van két olyan suspense jelenet, ami mesteri: a maroknyi túlélő egy templomosokkal körülvett templomban (ez maga egy in-joke) talál menedéket. A polgármester, saját bőrét mentve, kilök egy kislányt a zombik közé - a lassan mozgó kamera körül megfagy a levegő.


Ugyanilyen hatásos a MADARAK inspirálta befejezés is, méltó módon küldve a vakhalottakat átmeneti nyugovóra. A két jelenet két falangista tabuval is kikezd: az anyaság szentsége; valamint azzal, hogy egy kétes erkölcsűnek elkönyvelt (értsd: liberális) pár a túlélő, a hivatalos államszervként ideologizáló egyháznak int be. Amando De Ossorio De Transzgresszív!