2016. április 26., kedd

ALIEN 2 ON EARTH (1980)

"Sam Cromwell",  USA  olasz


Feltéve, de meg nem engedve az utópisztikus gondolatot, hogy olasz vállalkozók még a 21. században is futószalagon szereltetik össze aktuális angolszász horror-világsikerek koppintásait, jó eséllyel elkészülne a THE DESCENT (A BARLANG, 2005) italo változata. Miket beszélek, hiszen már régen elkészült, úgy hívják ALIEN 2 SULLA TERRA! In effetti, A NYOLCADIK UTAS: A HALÁL nem hivatalos folytatásáról van szó, az 1980-as esztendő másik spagetti-Alienjéről. A CONTAMINATION lehozta a Földre a nyolcadik utast, az ALIEN 2 pedig beterelte a föld alá, ahová az alacsony produkciós költségek leginkább megengedték.


Akkori szokás szerint a még forgatókönyv formájában sem létező projektet először a Variety újságban verték nagydobra ALIEN 2 címen. A hirdetésre jelentkező befektetők pénzének jelentős részét a producerek nyaralásra, sportautókra és egyéb luxuscikkekre költötték. A pénzhiánnyal előre kalkulálva a forgatás fő helyszínéül fillérekért bérbe vehető területet kerestek, így született meg a barlang ötlete.


A castellanai barlangkomplexum katalógusából kimásolták és felnagyították a képeket, majd azt hazudták a befektetőknek, hogy azokon a filmhez több száz millió lírából felépített díszletek láthatóak. Mindeközben a ZOMBI 2-n felbuzdulva adott cím kiverte a biztosítékot a 20th Century Foxnál. A hollywoodi stúdió fel akarta vásárolni a készülő filmet, hogy aztán a negatívokat megsemmisítsék. Mikor az ajánlat visszautasításra került, a Fox jogi lépések kilátásba helyezésével próbálta eltántorítani a forgalmazókat, tízmillió dolláros pert akasztva az olasz gyártó nyakába (a pert végül elvesztették, mert az "alien" szó nem volt levédve). Évtizedekkel később A BARLANG rendezője a velencei filmfesztivál közönsége előtt az olasz horrorfilmeket emlegette inspirációként, mire fel az olasz fél perelt plágium vádjával. A facehugger csókoltatja ezeket a szimpatikus, jó szándékú földlakókat...


A rövid, de agyvelős sztori: világűrből visszatérő amerikai űrkapszula a tengerbe zuhan, az űrhajósoknak nyoma vész. A kapszula embereken kívül idegen bolygóról származó kőzetmintákat is szállított, amik meteoritként szóródtak szét a kaliforniai tengerpart természetvilágában. A kékes színű, lélegző ásványok egyikét először egy strandon homokozó kislány találja meg, vesztére. Ezalatt a bowlingpályán barlangász fiatalok gyülekeznek. A felfedezésre váró barlangrendszer bejárata közelében ők is belebotlanak a furcsa kődarabok egyikébe, amelyet a film életszerűtlen logikáját követve magukkal cipelnek a mélybe. A kőtojásban lakó facehugger-parazita alig várja, hogy befészkelhesse magát az emberi testbe.


A befejezésben az olasz horrorfilmek posztapokaliptikus gondolkodásmódja érvényesül: a barlangkalandot ép bőrrel megúszó geológus visszakeveredik az immáron üres bowlingpályára, ahol még egyszer megkergeti őt egy szörny. A kétségbeesett nő a kihalt utcákon tántorogva kiabál segítségért, a nagyétkű idegeneknek látszólag sikerült egy nagyváros teljes lakosságát felzabálniuk.

Fulci-szuperplán:

Egy másik '80 italo-horror jellegzetesség,
az utolsó képkockák vészjósló felirata:

A CONTAMINATION-ben lélegző tojások, az ALIEN 2-ben lélegző kövek robbannak bele az áldozatok arcába. Előbbiben a Goblin, utóbbiban a Goblint imitáló Oliver Onions csap az analóg szintetizátorok közé, dinamikus tempót diktálva az amúgy igen mélán indulgató cselekménynek. Érdemlegesebb különbség, hogy "Lewis Coates" filmjének volt némi költségvetése, míg "Sam Cromwell"-nek a jelek szerint szinte a semmiből kellett építkeznie. Az ALIEN 2 látványosan látványtalan sci-fi horror még a maga B-kategóriáján belül is, a korra jellemző véres trükköknek azonban nincs híján. Az élelmes olaszok nem a költségesen kivitelezhető kreatúrára összpontosítottak, hanem az általa okozott, pasztaszószban tocsogó kárra. A fáma szerint miután a producerek megváltak a forgatást elkezdő rendezőtől (Biagio Proietti, Fulci THE BLACK CAT-jének forgatókönyvírója), Mario Bavát szerették volna felbérelni. A maestro ugyan visszautasította a munkát, de tőle származott az effekt-ötlet, hogy a kamera lencséje köré egy középen lyukas pacalt rögzítsenek, imigyen szemléltetve a szörny nézőpontját. Brillante!


A NASA dokumentumfelvételei mellett a tengeren túli helyszíneket a kaliforniai San Diego és egy bowlingpálya szolgáltatta (mint azt a Spencer-Hill filmekben gyakorta látni, az olasz filmesek hajlamosak voltak egy-egy ilyen sajátosan U.S.A. intézménnyel amerikanizálni a környezetet). Az impozáns cseppkőbarlanghoz ugyanakkor nem kellett messzire utaznia a stábnak, az ugyanis Olaszországban található. A kulissza és a "szűk vájatokban szörny kerget barlangászokat" alapszituáció egyezése talán nem elegendő perdöntő bizonyítéknak, mégsem olyan megveszekedett dolog azt állítani, hogy A BARLANG elődjéről van szó. {Megjegyzem, maga a brit film is tulajdonképpen variáció az ALIEN(S)-re.} Mivel az intergalaktikus kreatúra testrabló, itt-ott A DOLOG is eszünkbe juthat, a törzsről lassan leszakadó fej trükkjét Rob Bottin maszkmester vitte a tökélyre Carpenter filmjében.


Az emberi töltelékben találunk került fotórománc férfimodellt (az ANTHROPOPHAGUS-ban is megforduló Mark Bodin), pornószínészt (Danilo Micheli - BLOW JOB), Mychael Shawt (ejtsd: Michele Soavi) és mellbedobással győző brit tv-színésznőt (Belinda Mayne). Szereplőivel együtt a rendező is a túlélésre játszott, csak nála a játékidő kitöltése volt a tét. A lényegtelen párbeszédekkel, semmibe bámuló kamerabeállításokkal hígított film alig haladja meg a nyolcvan percet.


A totális terror és apátia között felfedezhetünk ún. karakterizációra utaló jeleket, a női főszereplő telepátiája például parapszichológiával fűszerezi a sci-fit. Az egyik barlangász a felszínen bemegy a vegyesboltba és vásárol magának Itáliából rendelt gyertyákat. Midőn a barlang mélyén a társaság megpihen éjszakára, ez a figura előhúz a hátizsákjából egy minimum hat kilós írógépet, meggyújtja olasz gyertyáit, és elkezd dolgozni a romantikus nagyregényén!


A lehetetlen alakot a majdan rendezőként befutó Michele Soavi játssza, kinek nemrég bemutatott tévéfilmje nagyapjáról, az írógép-mágnás Adriano Olivetti életéről szól. Klikk.


A nápolyi származású producer-író-rendező Ciro Ippolitót akár ALIEN-hamisítás miatt is őrizetbe vehette volna a Fox Police, de végül kábítószer birtoklásának és terjesztésének a gyanújával került összetűzésbe a törvénnyel, amikor ex-barátnője, Laura Antonelli villájában kokaint talált a rendőrség. A kilencvenes évek eleji hír sokkhullámként terjedt szét az olasz jet-set elit köreiben: vajon melyik politikusnak, producernek, modellnek a neve szerepel a színésznő noteszében? Antonelli a bíróságon a kábítószer házába csempészésével Ippolitót vádolta meg. Egyetlen fantasztikumának idétlenségét (vagy nevezzük inkább cinizmusnak?) látva nem lepne meg, ha emberünk már akkoriban rajta lógott volna a szeren. Mondanom sem kell, hogy az italotrash mélyén kutakodó video-barlangászoknak a film élményszámba megy, mások vessék tekintetüket inkább az ég felé ...Ora puó colpire anche te. (El fog jönni a te órád is.)


LV426 - ez egy nem hivatalos bejegyzés volt a Twentieth Century Fox Alien-napja alkalmából. Sue me!

2016. április 16., szombat

The Touch of Her (Hungarian) Flesh - Roberta Findlay


Rendező, producer, operatőr, vágó, színész - autodidakta mindenes, az amerikai exploitation színtér veteránja, az első női pornográfusok egyike. A Bronxban Roberta Hershkowitzként anyakönyvezett Roberta Findlay mindkét szülője magyar volt, vidéki zsidó emberek, akik a második világháború idején a deportálások elől  az Egyesült Államokba menekültek. A koncertpianistának nevelt Roberta tizenhat évesen lépett le otthonról, és hamarosan összejött a filmművészet és a filmezés iránt érdeklődő Michael Findlayvel. 


Anna Riva művésznéven 1964 és 68 között szerepelt a férje írta és rendezte New York-i roughie-kban (fekete-fehér pszichoszex drámák). A forgatásokon ha szükség volt rá, Roberta kezelte a kamerát, bár emlékezete szerint még nem ő volt az operatőr. A  Findlay-filmeket az OLGA sorozatról elhíresült American Film Distributing Corp. forgalmazta az arra kijelölt grindhouse intézményekben.



Findlayék közreműködésével készült THE LUSTING HOURS (1967) egy másik legendás szexploitation páros, az Amero fivérek munkája. A fenti plakát közepén női ruhában, korbáccsal a kezében az egyik fivér látható. Ameróék a kezdetektől fogva (BODY OF A FEMALE) dolgoztak Findlayékkel, közösen alakítva ki extrém stílusukat.

John és Lem Amero, Roberta és Michael Findlay


A Hús-trilógiával (THE TOUCH OF HER FLESH, THE CURSE OF HER FLESH, THE KISS OF HER FLESH) a Findlay házaspár alighanem megalkotta a roughie háromszoros csúcspontját. Roberta meg volt győződve róla, hogy ha ír katolikus családból származó férje - akit a trilógia főszereplőjeként is láthatunk - nem filmekkel foglalkozik, akkor a való életben sorozatgyilkosként élte volna ki elfojtott mániáit ("sosem ütött meg... de néhányszor megpróbált megfojtani"). 


A THOUSAND PLEASURES (1968) elején a főhős (M. Findlay) egy böllérkéssel lemészárolja hárpia feleségét (R. Findlay), a holttestet a kocsija csomagtartójába rejti. Útközben két leszbikus autóstoppost vesz fel, akik elcsalják félreeső helyen álló, "ezernyi" perverziónak otthont adó házukba. A leszbi-dominák a férfi spermáját akarják megszerezni a mesterséges megtermékenyítéshez.


Operatőrként Roberta fényképezte a Manson-gyilkosságokat meglovagló  Slaughtert, amiből Allan Shackleton forgalmazó utólagos módosításokat eszközölve megcsinálta a korszak legnagyobb visszhangot kiváltó amerikai exploitation-botrányát, a SNUFF-ot. A tetemes bevételből Findlayék egy centet sem láttak.


Miután faképnél hagyta férjét (Michael Findlay néhány évvel később, a Pan Am felhőkarcoló tetején történt helikopter balesetben szörnyet hal), a 49. utcai Circus szexmozi pénztárosaként dolgozó Roberta összeáll Shackletonnal és fejest ugrik a szexfilmezésbe. Rendező-író-operatőr-vágóként először csak szoft, majd a piaci igényekhez igazodva kemény pornográfiát művel. 


A WOMEN'S TORMENT-et (1976) egyes szakértők az érdekesebb pornói közé sorolják. A "hardcore Psychóban" a korábbi roughie-k szex-erőszak szimbiózisa köszön vissza, ezúttal női nézőpontból.

 

Az alávaló, gyűlöletes figura hírében álló Shackletonnal való szakítása után ("beleöklözött a szemembe") Roberta a pornóiparban új producerre és férjre talált a neves szintetizátor fejlesztő/zeneszerző/hangmérnök, Walter Sear személyében (a Wikipédia és az Imdb szemlesütve feledkeznek meg róla, de Sear szexfilmekkel is foglakozott, természetesen álnéven). Közösen megalapították a Reeltime Distributing Corporation-t, melynek irodája a híres New York-i hangstúdió, a Sear Sound mögött működött. A 10-12 ezer dolláros pornókban Sear egyebek mellett gyártásvezetői és másodoperatőri feladatokat is ellátott. 


Utolsó pornójukat, a SHAUNA: EVERY MAN'S FANTASY-t egy korábbi, Shauna  Grant főszereplésével készült filmjük kimaradt jelenetiből állították össze azzal a szándékkal, hogy a drogos pornósztár halála körül csapott botrányból profitálhassanak - that's exploitation! 


A video térnyerése miatt a nyolcvanas évek közepén már nem érte meg 35mm-es pornókat forgatni. Ekkor kezdődött a még mindig csak a harmincas éveiben járó Roberta filmes karrierjének utolsó fázisa, az R-besorolású horrorok rendezése a Reeltime égisze alatt.



Roberta hozzáállása a horrorfilmezéshez nem sokban különbözött a pornózástól, egy újabb meló a szórakoztatóiparban ("Két hetes forgatások - te jó ég!"). A felhozatalból említést érdemel a GAME OF SURVIVAL (1985 - alias TENEMENT), amiben a 13-AS RENDŐRŐRS OSTROMA találkozik a BOSSZÚVÁGY 3-mal, bár utóbbi bemutatóját hónapokkal beelőzte. Igazi elvhű exploitation: ostoba, vulgáris és kőkemény. Az MPAA X-kategóriába akarta sorolni, ezért inkább hivatalos besorolás nélkül jelentették meg.
Lepukkant bronxi bérház pincéjében meghúzódó drogos bűnbandára az egyik lakó ráhívja a rendőrséget. A vegyes etnikumú és életkorú kis közösség öröme nem tart sokáig, aznap este a banda tagjai visszatérnek, és elkezdődik a túlélési játszma, ahogy a lakókat emeletről emeletre egyre feljebb szorítják a felfegyverzett, vérszomjas csövesek. A seprűnyeles jelenet bizonyára közre játszott abban, hogy Nagy-Britanniában a cenzorbizottság azonnal betiltotta.


A videotékás keresletnek köszönhetően a pár százezer dolláros költségvetésű filmek szolid nyereséget termeltek, egészen az 1989-es BANNED-ig. A zenés vígjáték olyannyira rosszul sült el, hogy még kazettán sem tudták piacra dobni, a Reeltime belebukott. Roberta Findlay munkássága ezzel a dobozban maradt filmmel véget is ért, az azóta eltelt időben a Sear Sound-ban dolgozott titkárnőként, majd ügyvezetőként.


A minimális önbecsüléssel rendelkező hölgy nem az a nyilatkozgatós fajta, a régi filmjei után érdeklődőket őrülteknek vagy terroristáknak nézi. A The Rialto Reportnak valahogy sikerült őt szóra bírnia, az egész életutat felölelő, magánéletet sem kímélő másfél órás interjú letölthető innen: 
http://www.therialtoreport.com/2015/08/16/roberta-findlay/ 
Cinizmusban Roberta gond nélkül felveszi a versenyt az exploitation legkeményebb fából faragott férfiaival, egy ponton Donald Trumphoz hasonlítja magát. Kiemelkedik az az epizód, amikor Michael Findlay halálhírére Roberta és Sears ügyvédhez rohantak, hogy kártérítést pereljenek ki a balesetet szenvedett helikopter üzemeltetőjéből!


--- Déjà vu rovat ---
Képanyag gyűjtése közben lettem figyelmes az alábbi Roberta Findlay rendezte szexfilm (pornó?) plakátjára:

Kutya legyek, ha nem Barbara Bouschet látható rajta.
A ROSEBUD 1972-es, az alatta lévő kép a MILANO CALIBRO 9-ből való, tehát nagyjából stimmel az időpont. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Bouchet kiruccant pornózni Amerikába, de az olaszok szexszimbólumának arcával pofátlanul visszaéltek. Na igen, that's exploitation...

2016. április 10., vasárnap

LA CHICA DE LAS BRAGAS TRANSPARENTES (1981) - vendégkritika -

Jess Franco, spanyol

Video Magazin, 1989:


2016. április 4., hétfő