Közel egy évnyi szünet után újraindult kedvenc szken-blogom, és rögtön olyan lélegzetelállító fotóval rukkolt elő, mint EZ.
-------
(anno 2008.08.13.)
A porno/erotika-biznisz aranykorában publikált ('75-'76) magazinból kimásolt interjúkra bukkantam egy francia oldalon; ha nincs meg a kellő nyelvtudás, akkor még mindig ott vannak az illusztrációk. Az oldalon lévő képekre rákattintva nyomtatható méretűek a szkennek.(Adult matéria!)Michel Gentil (=Jean Rollin)
Számomra már csak azért is kedves ez a hely, mert az első filmes újság, ami kezembe került egy 1986-os francia Mad Movies volt. Még mindig megvan, elég szánalmas állapotban:
Deliria extraordiner Dardano Sacchetti nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé, minthogy a röpke kilencven percbe annyi testi sértést, autós üldözést, és generális badasszséget tuszkoljon, amennyit csak lehetséges. Ezt úgy oldotta meg, hogy a lineáritást feláldozta az epizódikusság oltárán, így az elkészült film tízperces kis szekvenciákból áll, amikben a kóros túlkapásokban szenvedő főfelügyelő móresre tanítja az állandó rendszerességgel ölébe pottyanó anyaszomorítókat. –Egyszerűen nem hiszem el, hogy így írták meg a forgatókönyvet! mondja csodálkozva egyik munkatársa, mikor Inspettore Tanzi (Maurizio Merli) negyvennyolc óra alatt éppen a tizenkettedik fegyveres rablásba fut bele fekete Alfettájával, teljesen véletlenül.
Egy kerettörténetszerüség azért tetten érhető: a Púpos (Tómas Milian) és egy bankrabló brigád keresztül kasul bűnözi Rómát, Tanzi pedig hiába csípi nyakon őket, egy elszabott paragrafus miatt mindig az ügyvédek nevetnek utoljára. Ezen annyira felbassza magát és másokat, hogy áthelyezik az okmányirodába lehiggadni, de bűnügyes ex-kollégája segítségével továbbra is rajta tartja bajuszát az eseményeken. Miután péppé ver néhány rapista köcsögöt, egy sunyi drogdílert, meg éppen azt, akit ér, eljön az idő, hogy a Púpos is megtudja, milyen is a Beretta fémes íze. Ezt speciel már a film elején megtudja, mikor vacsora közben betoppan hozzá Tanzi és megetet vele egy méretes kaliberű pisztolygolyót. Később a töltényt a rossz ízlés diadalaként sikerül kiszarnia, megfogadván, hogy azzal fogja eltenni láb alól a zsarut…
Az 
Csúcsforgalmas autós derbik (ezeket a kompakt kis Alfa Romeókat az Isten is erre teremtette), nyolcnapon innen és túl gyógyuló brutalitás, telibe talált angol dialógusok, és egy kis népnevelés Tanzitól, hogyan is kéne működnie az igazságszolgáltatásnak: bumm a fejbe, oszt’ jónapot. A karrierjét Marino Girolami 1975-ös ROMA VIOLENTA-jában kezdő felügyelő saját feleségét is lehülyézi, amikor a nyámpic liberálisokat reprezentáló közszolga szociális érzékenységről papol neki; a szkript meg tesz róla, hogy a nő saját bőrén tapasztalja meg a Tanzi-féle metódus létjogusáltságát. Az eszelős tempójú film leplezetlen didaktikusságával tulajdonképpen ugyanúgy vadászik az alantas ösztöneinkre, mint teszem azt Lenzi kannibáljai - itt már az olasz populáris mozi radikalizálódásának vagyunk a szemtanúi.
S miközben hergeli a jónépet, egy furfangos transzgresszív hadműveletet is végrehajt: a Púpos (antiburzsoá proletár) és a Felügyelő (csőlátású fasiszta) összeeresztésével Lenzi kétfajta szélsőséges ideológiát borít egymásra, a közönség egy része pedig (ezt előre tudta) az autoritással szembemenő Púpossal fog azonosulni. Sacchetti elmondása szerint a premieren Merli könnyek közt távozott a vetítésről, amikor a nézők kifütyülték a Púpost széjjelpofozó rendőrt … és attól kezdve meg volt nyerve a játszma, a nyárspolgárok Tanzival álmodhattak, a reakciós fiataloknak Il Gobbo volt az új mesehős.
Franco Micalizzi zenéje ma már klasszikusnak számít és remélhetőleg ugyanerre a sorsra jut ez az esszenciális poliziesco is, ha majd kiadják egy széles körben elérhető dvdén (egyelőre csak a németeknél jelent meg egy gyengus minőségű angol hangsávval). A Lenzi/Tanzi ámokfutás a VIOLENT NAPLES-szel és a valamivel lájtosabb THE CYNIC, THE RAT AND THE FIST-tel folytatódott.
