LA CRUZ DEL DIABLO (1974)

John Gilling, spanyol

— Alkonyodik, mindenszentek napja van, s mi itt a Kísértethegyen vagyunk. A templomos lovagok templomából hamarosan angelusra harangoznak, s a holtak lelkei nemsokára megkondítják a hegyi kápolna harangját.

 — Arról a romba dőlt kápolnáról beszélsz? Ugyan, csak ijesztgetni akarsz!

 — Szó sincs róla, szép húgom.

G. A. Bécquer: A kísértethegy

Amando De Ossorio Vakhalottak-sorozatával közös irodalmi forrásának köszönhetően a templomos lovagrend zombijai ebbe a brit szakember rendezte spanyol produkcióba is belovagoltak. Ha ennyi nem lenne elegendő az eurokultisták figyelmének felcsigázására, akkor üssük fel az egykoron a horrorfilm-gyűjtők bibliájaként tisztelt Aurum enciklopédiát, az ott leközölt kritika az előzetes várakozásokat még feljebb fogja tornázni. "Gilling rendezése legalább annyira hatásos és izgalmas, mint a Hammer idejében készült legkiválóbb filmjeiben."

Hogy igazságot szolgáltassunk a spanyol fantasztikum sátánista-szatír-élőhalott templomosainak, kis középkori történelem: a templomos lovagrend felfegyverkezett katolikus szerzetesekből állt, akik szentföldi kiküldetésük alatt hatalmas vagyonokra tettek szert. Visszatérve Európába befolyásos üzletemberekként lefektették a ma ismert nyugati bankrendszer alapjait. Franciaországban, ahol a központjuk volt, az uralkodó akkora banki tartozást halmozott fel, hogy elrendelte a templomosok letartóztatását.

Korabeli fényképfelvétel egy templomosról halloween-maszkban

IV. Fülöp francia király parancsára országszerte másfélszáz templomost gyűjtöttek be, megkínozták őket, a rend vezetőit eretnekség, sátánizmus és egyéb koholt vádak alapján máglyára vetették. Európa más részein is elkezdték központilag üldözni a templomosokat, vagyonukat, ingóságaikat elkobozták. A rend felszámolása közben a lovagok közül többen illegalitásba vonultak, táptalajt adva az alvilági titkos társaságokról szóló legendáknak.

Kezdődhet a LA CRUZ DEL DIABLO...

 

Alfred Dawson, a XIX. századi Londonban élő regényíró hasissal próbálja feloldani írói görcsét. A kábítószer hatása alatt középkori víziók gyötrik, melyekben templomos lovagok fiatal lányt zaklatnak. A rémlátomás kétségbeesett leányzója Alfred nevét szólítgatja.

 

Dawson várandós testvére hívására asszonyával együtt Spanyolországba utazik. Mire megérkeznek a kastélyba, a húg felravatalozott holtteste a kápolnában nyugszik. A sógor és annak titkára (egyben az elhunyt szeretője) szerint testvérével egy csavargó végezett a Kísértethegy lábánál található Ördögkeresztnél. Dawson nem fogadja el a hatóság által is megerősített magyarázatot, elhatározza, saját maga jár utána az igazságnak. Fekete csuklyát viselő gyilkossal szegélyezett nyomozása a babonák és sűrű köd övezte Ördögkereszthez vezetik, oda, ahol a helyi legenda szerint a sírjaikból mindenszentek napján feltámadó templomos lovagok a sátánista rituáléikat gyakorolják.

Gustavo Adolfo Bécquer XIX. századi spanyol költő-szépíró válogatott legendái alapján megszületett forgatókönyvet eredetileg Paul Naschy jegyezte. Bécquer antológiáját - melyet afféle tiszteletadásként  több karakter is lapozgat a filmben - De Ossorio is felhasználta a Vakhalottak kidolgozásakor (a könyv ide vonatkozó rövid novellája magyar fordításban A kísértethegy címen olvasható). Naschyt a forgatás megkezdése előtt kiebrudalták a projektből. „A gazemberekből álló banda eltávolított engem. Borzalmas dolgokat műveltek a forgatókönyvemmel, például a karakterek whiskey on the rocks-t kértek a XIX. századi Soriában. Elmentem Gillinghez, és megszégyenülve távoztam. Ez a történet annyira sötét, annyira komor…” A főszerepre is szemet vetett horrorsztár neve társíróként csak perlekedés útján kerülhetett fel a stáblistára. A főhőst a jóképű Ramiro Oliveros (THE SWAMP OF THE RAVENS) játszhatta el.

 

Naschy azon tervét is keresztül húzták, hogy a mellékszerepekben a Hammer doenjei, Christopher Lee és Peter Chushing tündököljenek. Helyettük csupa katalán karakterszínész: az ördögi mosolyú titkárt, kinek cilinderes, szakállas fazonja Coffin Joe-ra emlékeztet, Adolfo Marsillach alakítja (Marsillach két lánya, Blanca és Cristina szintén színész, előbbi Fulci THE DEVIL'S HONEY-jának, utóbbi Argento OPERÁjának a sztárja). Közreműködik még a fáradhatatlan Eduardo Fajardo (a DJANGO főkolomposa), a bájos Emma Cohen (HORROR RISES FROM THE TOMB),

 

és Carmen Sevilla, "a spanyol nyelvterület egyik kedvelt csillaga. 

Kellemes hangú mediterrán szépség, kitűnően táncol" írja az Új Film Lexikon a főhős odaadó asszonyát alakító Sevilláról. 

A Hammer stúdió THE PLAGUE OF THE ZOMBIES / THE REPTILE párosáról ismert John Gilling íróként és rendezőként hosszú angliai (másodvonalas) karriert tudhatott maga mögött. Még mielőtt csatlakozott volna a Hammerhez, megrendezte az első brit vámpírfilmet (MOTHER RILEY MEETS THE VAMPIRE, 1952 - egy bohózat Lugosi Bélával). A Burke és Hare skót sorozatgyilkos duó esetét feldolgozó THE FLESH AND THE FIENDS (1959) az egyik legjobb Hammeren kívüli munkája, a kosztümös penny dreadful történetben a nyers brutalitás pompás színészi játékkal (Peter Cushing, Donald Pleasence) párosul. Professzionális élete alkonyán Spanyolországban telepedett le, a LA CRUZ DEL DIABLO az utolsó játékfilmje. Érdekesség, hogy ez volt az első olyan spanyol mozi, amit külföldi állampolgár rendezhetett meg. A hazafias szakszervezet tiltotta, hogy idegen elemek dirigálhassanak 100%-ban spanyol költségvetéssel és technikusokkal készülő produkciót. A tiltakozások miatt Gilling csak a minisztérium közbenjárásával tudta elvállalni a munkát. Rossz nyelvek szerint a szakszervezet állt a mögött, hogy a filmet nem forgalmazták külföldön és nem készült hozzá angol szinkron.

A bőbeszédűre eresztett történetben felismerhető a Naschyra jellemző műfaji mixtúra. A különböző korokból származó stíluselemek vegyítésében  helyet kapott középkori legenda, viktoriánus gótika, romantikus melodráma és gialló (a maszkos gyilkos). Elegáns, szórt fényű operatőri munka, nívós kísérőzene, még a színészi játékba sem lehet igazán belekötni. Átgondoltságra vall, ahogy a hasisfüstös cselekménybe beágyazták Bécquer novelláit, a középkori flashback lényegében A kísértethegy megfilmesítése. A lehetőség tehát adott volt egy igazán jó, brithorrorral ötvözött fantaterrorra. Az egész ott hibádzik, hogy a vontatottságban szenvedő film még a vakhalottaknál is lassabban vánszorog végcélja felé. A LA CRUZ DEL DIABLO sokáig egy tévéfilmre alkalmazott misztikus krimi benyomását kelti, és amikor méltóztatik horrorként működni, akkor vérben és erotikában bővebb kortársaihoz képest visszafogottsággal, ízlésesen teszi azt.

 

Ami a drágalátós templomosokat illeti, ezek a normál sebességre kapcsolt csontvázarcok bizonyára nem okoztak álmatlan éjszakákat Amando De Ossoriónak. Szó sincs pocsék filmről, félálomszerű hangulatával képes akár magával ragadnia nézőjét (ásít), de ha emlékezetesebb zombi-misztikát akarunk látni Gillingtől, ott a THE PLAGUE OF THE ZOMBIES.

EL ASESINO ESTÁ ENTRE LOS TRECE (1973)

Tárgy: bűnügyi krimi
Jelentés: fent nevezett spanyol állampolgárságú gyanúsított skizofrénia tüneteit mutatja. Először angolnak képzelte magát, majd olaszként kezdett el viselkedni. Az ügy további kivizsgálást igényel.

Anglia, valahol Spanyolországban. Ügyvéd férje halálának második évfordulóján a fiatal özvegy (Patty Shepard – a MY DEAR KILLER fúrógépes áldozata) meghívja vidéki házába mindazokat, akiknek szerinte köze lehetett a repülőgép-szerencsétlenségnek álcázott gyilkossághoz. A díszes társaságban van nőfaló playboy (a haláli giallók veteránja, Simón Andreu - DEATH WALKS ON HIGH HEELS, DEATH CARRIES A CANE), hamisításból élő festőművész (kultarc Jack Taylor), szőke pincérnő (May Heatherly, a CANNIBAL APOCALYPSE nővérkéje), idős mama pornólapokat bújó felnőtt fiával, újgazdag konzervgyáros fiatal feleséggel. Az özvegy magánnyomozása során kiderítette, hogy a jelen lévő személyek bármelyikének volt indítéka meggyilkolni a nem éppen szentéletű elhunytat.

A különleges közreműködő Paul Naschy a sofőrt alakítja, és csak ritkán kerül a kamera látóterébe, hamarosan elárulom ennek különleges okát is. Persze nem hívnák Paul Naschyt Jacinto Molinának, ha nem sikerülne még így is megdöntenie az egyik szemrevaló kis színésznőcskét.

A Naschy-kultuszt ápoló ápoltak zárt körében Javierre Aguirre rendező előző két filmje, a DRACULA'S GREAT LOVE és a THE HUNCHBACK OF THE MORGUE miatt tett szert elismertségre. Egy újabb horror-kisiparos nímand, aki Naschy széles vállain kapaszkodott fel az uborkafára - gondolhatnánk. No nem egészen, ugyanis az Új Spanyol Film egykori reménysége a spanyol avantgárd mozgalom kísérleti mozgóképes részlegének a vezéregyéniségeként is nevet szerzett magának. A filmnyelv határait kutató művész Anti-Cine címen jelentette meg kiáltványkötetét a hetvenes évek elején. Egy használható nyom, amin el lehet indulni! - kiáltott fel örömében Ms. Marple. A gyilkos a tizenhárom között van tulajdonképpen felfogható kísérleti anti-filmként: az utolsó harmadáig kell várni, míg végre valahára eltesznek valakit láb alól. Hát mi ez, ha nem kísérletezés a néző tűrőképességének a határaival?

A spangol krimi a Tíz kicsi néger sémáját alkalmazva vészeli át az első egy óráját. 5 DOLLS FOR AN AUGUST MOON, 9 GUESTS FOR A CRIME... Agatha Christie nem is sejtette, sikerkönyvével mekkora szívességet tesz majd a szegénysori krimi/giallo producereknek. A bodycount alapmű variációinak megfilmesítéséhez elég volt kibérelni egyetlen helyszínt és egy maroknyi színészt, megfelelő mennyiségű alkohol társaságában ment minden, mint a karikacsapás. Itt éppen Simón Andreu teszteli az ellátmányt:

A szereplők kedélyesen bemutatkoznak egymásnak (Andreu és Jack Taylor a THE NIGHT OF THE SORCERERS szafariján is együtt lógtak), aztán a rendező a vacsoraasztal köré ültet mindenkit, és egy újabb negyed óráig tartó, színházi olvasópróbára emlékeztető jelenetben felmondatja velük a tényállást egészen "a gyilkos köztünk van" bekezdésig. Némi stílussal a botcsinálta giallo-rendezők is próbálták feldobni a látványt (spanyol példának ott A gyilkos arca), Aguirre realista formanyelve azonban makacsul nemet mond az esztétizálásnak. Furcsa, mert a DRACULA'S GREAT LOVE-ot ugyanezen, kétségkívül tehetséges rendező szemrevaló képekkel illusztrálta. Szerencséjére a whodunit irodalom jellemző tulajdonságai egy kisstílű filmben felhasználva is képesek lekötni az olvasók, pontosabban a nézők figyelmét. Egy ideig. Közben nem árt egy jó erős kávét meginni, nehogy úgy járjunk, mint a férj, aki elaludt magánrepülőgépének vezetése közben...

Paul Naschy titkos találkára hívja a cselédlányt, árgus szemek a háttérből figyelik az aktust. Sajnos a spanyol, "felöltözött" DVD-változat erotikus élményt nem kínál se kukkolónak, se nézőnek. Eljött az idő, valakinek biztosan kinyílik a bicska a zsebében...

De nem, a kísérlet a nézői türelemmel másnap reggel zökkenőmentesen folytatódik. Az (anti)narratívából zátonyra futott házasságok, megcsalások, freudi esetek bontakoznak, miközben úrnője megbízásából a komornyik bűnjelek után kutat a vendégek szobáiban. Ha az arcokon kívül volna mit fényképezni, akkor azt is mondhatnánk, hogy az operatőr egészen korrekt munkát végzett, és a különféle spanyol horrorokból ismerős színművészek sem rosszak. Az amerikai születésű Patty Shepard különleges szépség, hosszú, fekete hajával, hosszúkás arcélével Barbara Steele-re emlékeztet.

E tulajdonságát Paul Naschy ki is használta, midőn ráosztotta Nádasdy grófné szerepét a LA NOCHE DE WALPURGIS-ban.  

Az imponáló pofaszakállt és gülüszemeket viselő Eduardo Caldo (THE BLUE EYES OF THE BROKEN DOLL, A DRAGONFLY FOR EACH CORPSE) alakításáért megkapta az év legjobb mellékszereplője díjat a Nemzeti Szórakoztatóipari Szakszervezettől. Egy állami ellenőrzés alatt álló, falangista szervezetről van szó - ebből is látszik, hogy a Franco-rezsim kezdett belülről bomlani Spanyolországban. Egy másik, anekdotikus vonatkozású díj is fűződik a filmhez: Naschynak a forgatás kellős közepén a Párizsi Fantasztikus Filmek Fesztiváljára kellett elutaznia, hogy átvegye a legjobb alakításnak járó díjat (a THE HUNCHBACK OF THE MORGUE címszerepéért kapta az elismerést). Állítólag ezért hiányzik a film nagy részéből.

1:00:42 Giallo Time! A fekete kesztyű a húrok közé csap. Oly hirtelen és oly brutálisan súlyt le a kés - balta - kötőtű, hogy az áldozatokkal együtt a félálomból felriadt közönség is csak kapkodja a fejét.

A képkockákon észrevételezzük a brutálisan ízléstelen lakberendezést, egy másik spanyol jellegzetesség a korszakból. A falra ragasztott kerámiatányérokon és a fürdőszoba csempéinek meztelen angyalkáin túl van valami egészen sajátos bája annak, ahogyan a spanyolok lefilmezték splatter-effektusaikat. Lehet, hogy csak az alapanyag teszi (spanyol viasz!), de más az "íze", mint az olasz trükköké.

A távozni készülő vendégek gépjárműveit elszabotáló Paul Naschy összeverekszik a pofaszakállassal, mire fel agyoncsapják egy méretes csavarkulccsal. Nem csoda, hogy a főszerepekhez szokott horrorsztár rühellte a dolgot. "Csak a pénzért vállaltam el" - jelentette ki egyik interjújában.

A film angolosan távozik a színről: the butler did it  <  szpojler. A tettes foglalkozása arról árulkodik, hogy Aguirre igenis tisztában volt a tizenhárom kicsi négeres forgatókönyvének elcsépeltségével. Na ja, elvégre ő írta. A detektívregények árulkodó bűnjele, a halott markában maradt gomb™ A DRAGONFLY FOR EACH CORPSE-ban is megjelenik. A kettő közül én a szitakötősre szavazok, Leon Klimovsky próbálkozása a giallóra vígjátéknak sem utolsó. A tapasztalat mondatja velem, hogy a hetvenes évekbeli spanyol giallókhoz bizony szükség van bizonyos mértékű mazochizmusra a befogadói oldalon. Különösen igaz ez erre a korrektül induló, közepén lyukas, a végére jól belehúzó bűnügyre, mely során avantgárdra utaló megoldásokra is bukkanhatunk. Elő a nagyítókkal!*

----------------------------

Javier Aguirre ez idő tájt készült experimentális rövidfilmjei:

Underwelles 

Ez a film kizárólag kézi eszközökkel lett megmunkálva. A 13.832 darab képkockát egyenként manipulálta az alkotó a legkülönfélébb eljárásokkal, úgymint olajfesték, tinták, filctollak, lakk, fúró eszközök, lyukasztók, reszelők, dörzspapír, matricák, ragasztók, festékszóró és így tovább, maradéktalanul kihasználva a celluloidon történő manuális munka adta lehetőségeket.
"Humoros és szatirikus, egy elragadó film." - Susan Sontag

Vau Seis

"Film a hang nélküli képről és a kép nélküli hangról, melyeknek fúzióját a néző dolgozza fel a fejében." - J. Aguirre

Tautologo Plus X

A tautológia (egy fogalom meghatározása önmagával) a kamerán keresztül jön létre, mely saját magát filmezi.

"Aguirre elképzelése belehelyezi a szerzőt a filmbe, a kamera képét tükrözteti vissza. A filmművészetben szokatlan ötletet századokkal korábban Velazquez valósította meg, amikor lefestette Az udvarhölgyeket." - S. Sontag

Forrás: http://www.javieraguirre-anticine.com/

* 

Ez a beállítás egy kézzel megmunkált celluloid-kompozit. Az előtétet papírból vágta ki az alkotó, amit egy optikai másológépen keresztül összeházasított a színész szemeiről készült felvétellel. Elragadó.

LA FURIA DEL HOMBRE LOBO (1970)

José María Zabalza, spanyol

A filmplakáton nőszemély ostorozza a láncra vert vérfarkas férfit. "A farkasember dühe". Mitől dühös a hombre lobo? Főszerepben: Paul Naschy.

Waldemar Daninsky professzor egy tibeti expedíció egyetlen túlélőjeként tér vissza a Himalájáról. - Bármi megtörténhet ott. Meséltek nekem olyan emberekről, akiknek teliholdkor megváltozik a személyisége. Hamarosan egy névtelen levélben arról mesélnek neki, hogy neje megcsalja egyik tanítványával, mi több, a fondorlatos asszony el akarja őt tenni láb alól.  A pentagram baljóslatú jelét a mellkasán viselő tanárember teliholdas éjszakán farkasemberré változva átharapja felesége és annak szeretője torkát, az erdőbe veti magát, belebotlik egy kidőlt villanyoszlopba és agyoncsapja a magasfeszültségű áram.

Kollégája és egykori kedvese, a forradalmi elektro-agykontroll kísérleteket folytató Ilona doktornő kiásatja sírjából a tetszhalott Daninskyt, hogy kizárólag nőnemű asszisztensekkel felszerelt titkos laboratóriumában akaratától megfosztott szuper-humán-bestiát kreáljon szerencsétlen Walterből (Walter = Walterman = Waldemar – az angol szinkron névmemóriája nem a legjobb). A kastély pincéjében láncra vert "mutánsok" senyvednek, orgiázó hippik, félmeztelen öregemberek meg egy rusnya törpe. Ha hihetünk a szemünknek, márpedig:

az Operaház fantomjának spanyol rokona is a falak között ólálkodik.

Holdtöltekor Ilona ráerőszakolja magát farkasemberré átvedlett ex-pasijára - a bizarrság láttán a "Scooby Doo és a vonakodó farkasember" cím jut eszembe. 

Hirtelen a közerkölcs nevében szétroncsolt filmszalag elkezd vadul ugrándozni a jelenetek között, a felhergelt hombre lobo kiugrik az ablakon, nekiesik a francóista cenzoroknak és... Valójában a közeli városba ruccan ki, gyilkos ámokfutása befejeztével pedig visszatántorog gazdájához. - Hol jártam? Homályosan borzalmas dolgokra emlékszem... Erőszak, veszély! Egy jóindulatú asszisztensnek megesik a szíve Daninskyn, a fiatal lány – dacolva az erőszakkal és veszéllyel - szabadon engedi a férfit. A fordulat újabb ágyjelenetbe torkollik, a lesben álló cenzori ollók ismét lecsapnak a női mellekre.

/A szélesvásznú DVD változatba a műkedvelő kompozitőr egy pocsék minőségű, svéd feliratos VHS-kazettáról illesztette vissza a ciciket./

Mindeközben a tudósnő Daninsky hűtlen feleségét is alávetette illegális kísérleteinek, melynek köszönhetően a fináléban végigizgulhatunk egy filmtörténetileg ritkaságszámba menő wolf man vs. wolf woman összecsapást. Még két fontos információ, ami tulajdonképpen mindent megmagyaráz: a filmrendező végig ittas állapotban volt, és a 14 esztendős unokaöccse javaslatai alapján eszközölt változtatásokat a forgatókönyvön. 

A farkasember dühe I. rész : A Tehetetlenség Könnyei

„A történet a LA FURIA DEL HOMBRE LOBO mögött annyira abszurd, még én sem tudom felfogni – fakadt ki a Daninskyt játszó, egyúttal a forgatókönyvet is jegyző Paul Naschy a Videooze fanzine-nek adott interjújában.  

Elkezdtük a forgatást és ez az úriember, attól a pillanattól kezdve, hogy megjelent, csont részeg volt. Ráadásul beleírt a forgatókönyvbe, eltávolítva a szerepem javát. Bevallom, apám temetésén kívül ez volt életemben azon kevés alkalmak egyike, amikor elsírtam magam. Sírtam, mert tehetetlen voltam azzal a tragédiával szemben, amit ez az ember okozott nekem.”

A fantasztikumban járatlan baszkföldi rendezőnek (konkrétan ez volt az egyetlen horrorja) nemcsak az alkohollal lehetett komoly problémája, hanem magával Naschyval is, ugyanis a játékidő előrehaladtával a sztárt gyakorta helyettesítette be egy dublőrrel. A hamis farkasembert onnan lehet felismerni, hogy egyenes derékkal, komótosan jár-kel a színen (lásd a fenti képen), ellentétben Naschyval, aki mindig is állatias vadsággal lényegült át kedvenc szörnyévé. Ezen felül Zabalza és a producerek nem átallottak Naschy első horrorjából, a nagyságrendekkel nívósabb LA MARCA DEL HOMBRE LOBO (1967) kópiájából farkasemberes jeleneteket importálni, nem törődve azzal, hogy a karakter a két filmben eltérő maszkot visel. 

„Ez a történet árulásokról és inkompetens szakmabéliekről szól, csoda, hogy egyáltalán be lett fejezve.” Sokat elmond, hogy a film 1970-ben készült, de csak két évvel később tudták lepasszolni forgalmazásra. „Miután a filmet befejezték, privát vetítést szerveztek az egyik lehetséges forgalmazónak. Amikor megérkezett, a gépkocsijának reflektora megvilágított egy utcán vizelő alakot. A kiléte felől érdeklődve megmondták neki, hogy ő a film rendezője, José María Zabalza. A forgalmazó azonnal elment, anélkül, hogy beült volna a vetítésre.”

A Waldemar Daninsky-széria harmadik darabja (a másodikat ne is keresd, a Párizsban forgatott LOS NOCHES DEL HOMBRE LOBO szőrén-szálán eltűnt) ténylegesen a leghitványabb farkasemberes Naschy, mindazonáltal megvan neki a maga torzonborz, botcsinálta euro-kult sármja. Hadd vegyem kölcsön Robert Bresson szavait:

Az eredeti olyasvalaki, aki úgy akarja csinálni, mint mindenki más, és nem sikerül neki. 

A katalán fantaterror talán itt került leginkább egy hullámhosszra Ed Wood fércműveivel, azzal a helyzetelőnnyel, hogy még egy szörnyűségesen banális angol utószinkron is járul hozzá. Mint amikor az egyik asszisztens ráeszmél, miben sántikál főnöknője ---

Az sem lehet egészen tudományos, ahogyan Daninsky éjszaka kitekint az ablakon, és a vágóképen telihold helyett a napot látjuk. A pop cinemában a nemtörődömség szürrealizmust szül.

A farkasember dühe II. rész: Act Like a Real Man

A neves szexuálpszichológus és filmesztéta, Dr. Helmut Wolfstein "Szerzőiség és likantrópia" című tanulmányában felhívja a figyelmet Paul Naschy enciklopédikus horror/sci-fi forgatókönyveinek waldemari védjegyszerűségére. Arról a nőkhöz való ambivalens viszonyulásról van szó, ami tulajdonképpen mozgásban tartja a cselekménynek nevezett deliriát. Se veled, se nélküled, öllek vagy ölellek. A főhősből a csalfa feleség hozza ki az állatot, ugyanakkor a nők számára a jelek szerint rendkívüli vonzerővel bíró Daninsky kínszenvedésére csakis egy áldozatkész, tiszta szívű szerető tehet pontot. Ilona, a féltékeny fúria a szexuális viselkedést befolyásoló agyállományt, a hipotalamuszt próbálja szabályozni, célja az érzelmek feletti teljes dominancia. - Ígérd meg, hogy igazi férfiként viselkedsz!

Megvezetve,

lekötözve,

megkorbácsolva.

Az áldozati bárányként vászonra álmodott farkasember-karakteren keresztül az aggasztóan sok kielégítésre váró nővel körülvett macsó férfi önsajnáló nyüszítését vélhetjük kihallani. This is scientific, baby!  

Az argentin Perla Cristal (THE AWFUL DR. ORLOF) jóval többet belead szerepébe, mint amennyit a produkció megérdemelt volna, ami azt illeti, az ő Ilonája a kulcsfigura. Paul Naschy csak áll (fekszik) és bambán néz maga elé. Mintha könnycseppek csordulnának szomorú ábrázatán, a kópia túl sötét ahhoz, hogy tisztán ki lehessen venni az érzelmek apró rezdüléseit. Ebcsont beforr, e trauma után következett a pályafutás nagy nemzetközi farkasember-sikere, a LA NOCHE DEL WALPURGIS. Az itt még csak egy flashback erejéig felbukkanó Tibet a jetivel évekkel később, a LA MALDICIÓN DE LA BESTIA-ban (THE WEREWOLF AND THE YETI, 1975) kerül reflektorfénybe.

Az 'euro-trashbe süllyedt egykori hollywoodi sztár' kategóriát ezúttal Mark Stevens, az  1948-as, Oscar-díjakra jelölt THE SNAKE PIT vezető színésze képviseli.

http://en.wikipedia.org/wiki/Mark_Stevens_(actor)

A film noirokban főszerepelt (CRY VENGEANCE, 1954, TIMETABLE, 1956 - mindkettőt ő is rendezte) amerikaira az Imdb/Wiki adattárai olyan szerepet osztanak, amit valójában nem ő játszik. Öntsük tiszta Mark Stevens-t a pohárba: rövidke jelenésében az egyetem dékánját alakítja. 

Aki J.M. Zabalza alkoholmámorban fogant rendezői munkásságában kíván tovább elmélyedni, annak ajánlhatjuk az 1983-as keltezésű AL OESTE DE RIO GRANDE paella westernt, 

mely zsánerében állítólag a valaha készült legrosszabb. Utolsó megbízása, a barbáros TUNKA, EL GUERRERO forgatásán illuminált állapota miatt négy nap után távozásra szólították fel. Pár hónappal később, 57 évesen lehelte ki lelkét a direktor. Az utolsó cseppig hű maradt a mozihoz.

A LA FURIA DEL HOMBRE LOBO-t gyártó produkciós cégbe (Maxper Producciones Cinematográficas) még egy jellegzetesen hispán gótikus-medikus horrorfilmre elegendő szufla maradt.

Az EL COLEGIO DE LA MUERTE / SCHOOL OF DEATH (1974) összeégett arcú, fiatal lányok agyával babráló őrült doktorát Krueger-nek hívják ---

A filmritkaságokat Pusztai Steppenwolf Farkas bocsátotta a Deliria rendelkezésére.