2012. április 15., vasárnap

EL ROSTRO DEL ASESINO (1965)

Pedro Lazaga, spanyolok a giallo-spájzban



A téli időszakra kiürült gyógyszállóba viharvert társaság érkezik. A sanzonesttel egybekötött vacsora folyamán az egyik asztalnál mindenki szeme láttára kiborul a bili, pontosabban egy aktatáska, tele amerikai dollárral. Pár perc, és a Szerelmem, ne felejts el című örökzöld sláger végén bekövetkező áramszünet alatt a táska tulajdonosa gazdagabb lesz egy késsel a hátában. Vajon ki a tettes és hová tűnt a szajré? A gyanúsítottak között van a drogkereskedő áldozat heroinista barátnője, egy rosszképű priuszos, az adósságban úszó hoteltulajdonos és a sebhelyes arcú komornyik ("Két háborút is megjárt, hozzászokott a halálhoz" - szól az érv ellene). Mivel az özönvíz szerű zivatar a telefonkapcsolatot is elmosta, a szállóvendégek kénytelenek saját maguk elkezdeni a nyomozást, ami persze újabb áldozatokkal fog járni, konkrét jelentéssel töltve meg a hotelszakmában használatos „holtszezon” fogalmát.


Nemhogy információt, de még normális minőségű képeket sem tudtam összegereblyézni ebből a máig ritkaságnak számító spanyolád krimiből, amit hazánkban a szép emlékű Hungarovideo terjesztett szinkronizált VHS kazettáján. Annyit azért sikerült megtudnom, hogy az Imdb-én szereplő dátum téves, a filmet 1964 telén forgatták, pár hónappal a BLOOD AND BLACK LACE bemutatása után. Ezzel A GYILKOS ARCA alighanem a legelső spanyol giallo-kezdeményezés, vagyis egy olyan bűnügyi krimi, ami le sem tagadhatná, hogy olasz minta alapján szabták. Még a hungarovideósokat is sikerült megtéveszteniük, mert a borító hátulján "spanyol-olasz bűnügyi film" szerepel, holott olasz kezek még véletlenül sem nyúltak hozzá.

Agatha Christie szalonkrimijeinek közhelyeit Mario Bavától ellesett stiláris fortélyokkal próbálta feldobni a rendező és tehetséges operatőre. Eastmancolor piros-sárga-zöld szpotok, elegáns svenkelések és néhány szokatlan kameraállás jellemzi a gótikus környezetében inspirációt kereső képi világot. Anton Garcia Abril, a BLIND DEAD-széria zeneszerzőjének suspense motívumai hasonlóan túlvezérelt modorban fogantak. Pedro Lazaga majd száz címet tartalmazó filmográfiája láttán még Jess Franco is elismerően biccentene, de vele ellentétben Lazaga "legitim" műfajokban jeleskedett, specialitása a komédia volt. Bár lehetett volna belőle egy jó kis Waczak Szálló epizódot kanyarítani, A gyilkos arcában nincs semmi vicces, hacsak nem a szakállas bogarász, Inke "Kojak" László élvezetes tolmácsolásában.


Tényleg, kik ezek az entomológusok a giallókban és miért mindig szakállasok?
BAY OF BLOOD
PHENOMENA
NUDE... SI MUORE

Érdemes művészeink, köztük Bács Ferenc közreműködésével felmondott '89-es magyar szinkron valóban megédesíti a karakteres euro-kult arcokkal (Fernando Sancho, George Rigaud) és érdekes nőkkel (Paloma Valdes) teli színészi gárda játékát, de ettől még nem több ez az egyhelyszínes, sokdumás filmecske, mint egy pillekönnyű BLOOD AND BLACK LACE, ahogy azt a nagymamám elképzelte.


Jó tudni, hogy a gyógyszálló még ma is működik, és ugyanúgy néz ki, mint a filmben. Ha valaki meg akarja csinálni a remake/folytatást (A GYILKOS ARCA 2: AZ EZREDES VISSZATÉR), irány a Monasterio de Piedra!