2015. március 28., szombat

LA BANDA DEL GOBBO (1977)

Umberto Lenzi, olasz


A jogkövető állampolgárok először tekintsék meg a ROMA A MANO ARMATA című bűnügyi játékfilmet. Vagy legalább olvassák el a Deliria vonatkozó bejegyzését. Ha megvannak vele, lehet tovább haladni. A rendőrség megköszöni.


A ROMA A MANO ARMATA (ROME ARMED TO THE TEETH, 1976) bemutatásakor az olasz közönség egy része egyszerűen nem tud betelni a bandavezért játszó Tomas Milian látványával. Több nagyvárosban anarchista zavargások törtek ki, amiket a rendőrség csak könnygázgránátok és Toto Cutugno slágerek bevetésével tudott felszámolni. Na jó, ez így, ebben a formában nem egészen igaz. Ami cáfolhatatlan tény, hogy a kubai születésű színművész, az olasz poliziesco egyik őstípusának tartott BANDITI A MILANO (1968) egykori főfelügyelője pár hónapra rá vadonatúj antihőssel örvendeztette meg a munkásosztályt: Sergio Marazzi, becenevén "Er Monnezza", vagyis A Szemét. 


A mosdatlan szájú, szakállas, afrofrizurás külvárosi autószerelő/piti tolvaj az IL TRUCIDO E LO SBIRRO-ban mutatkozott be (FREE HAND FOR A TOUGH COP, 1976). A szokásos 'amerikaiaktól lopó digók' felálláson fordítva egyesek azt állítják, Umberto Lenzi filmjének rabló/pandúr párosítása  a nyolcvanas évek nagy hollywoodi közönségsikere, a 48 ÓRA számára szolgált mintául. A hamar népszerűvé vált karakter a Stelvio Massi rendezte LA BANDA DEL TRUCIDO-ban folytatta (DESTRUCTION FORCE, 1977), majd ismét Lenzinél kapott állást jelen bejegyzésünk tárgyában. Addig üsd a sztárt, amíg az fénylik: Milian '76-ban egy Nico Giraldi nevű zsaruval is bővítette repertoárját a sorozatindító SQUADRA ANTISCIPPO-ban. A Marazzi felbukkanása előtt napvilágot látott első részben még Serpico-divat szerint öltözött torzonborz nyomozó a folytatásokban lecseréli ruhatárát, és ő is kék overál/fehér Adidas autószerelő fazonban tolja végig Bruno Corbucci 1976-84 között futó akcióvígjáték-sorozatát.

DELITTO SULL'AUTOSTRADA 
Numero 9 a Nico Giraldi szériában

SQUADRA ANTISCIPPO

Marazzi csirkefogóként segít a felügyelőnek elkapni a nagykutyákat, Giraldi csirkefogóból vált rendőrré. A gazdasági válságát élő Olaszországban ezek az utcán nevelkedett, közönségesen viselkedő figurák a poliziesco proli-alternatíváját mutatták fel. Az utólagos újságírói kérdésre, hogy miért részesítette előnyben a Monnezza/Giraldi féléket, mikor Pasolini, Bertolucci, Antonioni, Visconti kaliberű szellemi nagyságokkal forgathatott együtt, Milian a következőt találta mondani: "Ezekben a (művész)filmekben intellektuális szövegeket kellett szavalnom, ami akkoriban a tökömet se érdekelte. Én ölni, lopni, törni-zúzni akartam, miközben olyanok a szemeim, mint a tigrisé. Nem az a bamba tekintet, amivel a ló nézi az elhaladó vonatot." Korrekt válasz.


A szubkulturális jelenség odáig fajult, hogy Milian nemcsak saját magának írhatta szarkasztikus dumáit – ezt a főcím ki is hangsúlyozza -, hanem akár két különböző karaktert is eljátszhatott egyetlen mozielőadásban. Történt ugyanis, hogy az olasz filmiparra jellemző "ha egy jó, akkor kettő még jobb" elvet alkalmazva a ROME ARMED TO THE TEETH felejthetetlen, mellesleg a film végén elhalálozott Púposát kinevezték a Szemét ikertestvérének.


A forgatókönyvírói szakmában a klónozás nem ismeretlen eljárás, az olaszoknál maradva ott a NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL,
az viszont tényleg ritkaságszámba megy, hogy vágás és trükkfelvételek segítségével egy filmszínész korábban eljátszott szerepeit párosítsák össze. Tomas Milian persze megkettőzve sem tudott akkora népszerűségre szert tenni Olaszországban, mint családbarátabb kollégája Bud Spencer, a '77-es esztendő toplistáján a LA BANDA DI GOBBO a maga 45. helyezésével mondjuk úgy, tisztességes jövedelmet termelt Luciano Martino ex-giallo producernek. (Megj.: az Imdb tévesen kerek egy évvel későbbre teszi a bemutató idejét.) 


Franco Micalizzi funkjának ritmusára, francia rendszámú Citroën DS volánja mögött a Púpos begördül Rómába, hogy korzikai kitérője után hazai terepen folytassa bűnözői karrierjét. Ikertestvére, a nála tíz perccel fiatalabb külvárosi autószerelő-segéd csodálattal néz fel minden hájjal megkent bátyjára, és mindent meg is tesz, hogy egész nap a nyakán lógjon. Nem elégedve meg a hamis órák sefteléséből származó bevétellel, a Púpos megszervez egy 6-700 millió lírával kecsegtető balhét. Három alkalmi bűntársa az akció előtt elhatározza, a fegyveres rablás során meg fognak szabadulni a púpja miatt túl könnyen felismerhető torzszülöttől.

 - Aztán elosztjuk a szajrét három felé, nem igaz?
 - Ahhoz képest, hogy nem jártál iskolába, egész jó vagy számtanban.

Az angol szinkron tele van szórva hasonló sziporkákkal, míg a valamelyest eltérő szövegezésű olasz hangsávon ízes romanesco tájszólást hallhatunk.


A város szennycsatorna hálózatán keresztül sebesülten, tetőtől talpig szarosan a Púposnak sikerül elmenekülnie a helyszínről, majd íziben nekilát bosszút állni Maria, az arany szívű utcalány segítségével. Mindeközben nemcsak az őt kereső rendőrséggel gyűlik meg a baja, de együgyű testvérét is távol kell tartania az eseményektől.


Mint egész estés Tomas Milian Show, a LA BANDA DEL GOBBO (BROTHERS TILL WE DIE) egyszeri és megismételhetetlen szórakozást nyújt,  az Actors Studióban végzett színészzseni csodálói szó szerint dupla élvezetben részesülhetnek. Milian két igencsak groteszk egyéniség bőrébe bújva egy füst alatt tud nagypofájú lúzer (a humorfelelős Szemétláda) és számító gengszter (az összetettebb jellemű Púpos) lenni. Az inflálódott sztár egója szépen be is teríti a heist filmekből ismerős rablás-árulás-bosszú vonal mentén haladó történetet. Milian saját magával diskurál, találkozik Jézussal, beutalják diliházba, slágert dúdol - lényegében minden őrá és proto-Tarantino dialógusaira van hangolva. A Tomás Quintín Rodríguez néven anyakönyvezett színészt az olasz és az angol hangsávon is más szinkronizálta, egészen kiválóan.


Mezei poliziescóként nézve a helyzet felemásabb. A főfelügyelő például szinte beleolvad a díszletbe, olyannyira halovány. A kritikusok által akkoriban előszeretettel lefasisztázott Umberto Lenzi elárulta, ez is a mesterterv része volt: "Pino Colizzire bíztam a felügyelő szerepét, aki Maurizio Merlitől vette át a posztot. Olyan rendőrt akartam, aki a baloldal szlogenjeit és frázisait használja. Az eredmény? A Corriere della Sera azonnal átértékelt." Karakterközpontú munkáról lévén szó, a szokásosnál kevesebb az akciójelenet, a pénzszállító autó gázbombás kirablásának eredetijét az 1949-es CRISS CROSS-ban láthatjuk. 


Lenzi - aki ezúttal szólóban, azaz Dardano Sacchetti nélkül írta meg a forgatókönyvet - a mintaszerű amerikai noir rendezőjét, Robert Siodmakot tartotta egyik mesterének. Tipikus olasz (filmes) mentalitásra vall, hogy a honfitársaktól összeszedett ötletek eredetét nem verte nagy dobra, pedig a Púpos alakja elég egyértelműen visszavezethető Carlo Lizzani IL GOBBO ("A púpos") című 1960-as alkotásának lumpenproletár főhőséhez...


...akit a második világháború legendás római ellenállójáról, a felszabadulás után bandavezérként tevékenykedő Quarticciolo-i Púposról mintáztak meg (Quarticciolo Róma egyik külvárosi negyede). A mindössze tizennyolc éves srác először a Rómát megszálló nácik első számú közellenséggé vált. Mivel csak annyit tudtak róla, hogy púpja van, a németek a város összes púposa ellen elfogató parancsot adtak ki. Véletlen vagy gonosz fricska, Lenzi filmjében a rendőrség hasonlóképpen tereli össze a púposokat.


Az igazi Il Gobbo 1945 januárjában halt meg, emberrablás közben a rendőrök lelőtték. A hírt az amerikai újságok is átvették:
Hihetetlen, hogy az internetet böngészve mikre nem bukkan az ember...

Még meglepőbb, hogy az amúgy irtó profi módon rendező rendezőnk visszafogta magát az erőszak-ábrázolás terén. A melegektől az albánokig így is mindenki megkapja a magáét, ugyanakkor nem rabolnak el gyerekeket, nem vernek péppé nőket, a HÉT VÉRFOLTOS giallóban látott fúrógéppel elkövetett kivégzés a vásznon kívülre szorul. A csúnya beszédet figyelmen kívül hagyva a kíméletlenül violenta zsarufilmjei után Lenzi mester egy lépéssel közelebb került a korhatártalan szórakoztatáshoz.


Az "elslágeresedés" a Púpost is utolérte. A  ROME ARMED TO THE TEETH-ben a pszicho-proletár válogatás nélkül gyilkolászott, itt meg csak a saját fajtáját teszi el láb alól, rendőröket vagy ártatlan járókelőket nem. Nem túlzok, ha azt állítom - hisz el is hangzik a filmben -, a púpját a szegénység és kiközösítettség szimbólumaként a hátán cipelő szadista kripli a legegyenesebb derekú jellem, barátnője Maria, az ágya felett Szűz Mária képét tartó kurva egyenesen imádni való. Lenziék körmönfont szociális egyensúlyozása anarchisták és reakciósok között végképp felborul, a külvárosi söpredék a mennybe megy, Piszkos Harry ha látná, dühében rongyosra lőné a vásznat. És éppen ezért még mindig transzgresszív a Lenzi féle poliziesco, bár intézményellenessége okán (lásd pl. a pszichiátriai kitérőt) már inkább anti-poliziescóról beszélhetünk.


Kapva az alkalmon, Milian egy ponton gátlástalanul ránk zúdítja karakterének radikális gondolatait. A kapitalista spagetti-társadalom peremére szorultak, a Prolik, a Rosszak és a Csúfak szószólójaként a Púpos elmegy egy nívós szórakozóhelyre, foglyul ejti az ott tartózkodó nagypolgárságot és tart nekik egy válogatott káromkodásokkal tarkított hegyi beszédet. Ti vagytok azok, akik tömérdek pénzetekkel rossz példát mutatva bűnözésbe hajszoljátok a szerencsétlen csórókat. "Aki túl sokat eszik, annak később ki kell köpnie a szent csontokat" - idézi a balos római énekes, Antonello Venditti egyik dalszövegét (a filmben két Venditti slágert is eldúdolnak a szereplők). Hogy kiszarassa velük a "szent csontokat", beléjük töm két kilónyi hashajtót! A stand-up előadás még a libertárius nézeteket valló Lenzinek is soknak bizonyult: amikor ki akarta vágni, a végső vágás jogával rendelkező Milian nem engedett a 10 percből. A rendező soha többé nem dolgozott a színésszel.
  
Félre az útból, itt jön a kerületi ügyész ---

2015. március 22., vasárnap

A hét Fulci-bizarrsága (termékmegjelenítés)

 
  

Ha kihányná a beleit, valamit biztos tenne ellene.

2015. március 18., szerda

CASTLE FREAK (1995)

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk,
Ide veled, Stuart Gordon!

Két nagyobb költségvetésű futurisztikus akciófilm között (FORTRESS, ŰRKAMIONOSOK) a RE-ANIMATOR rendezőjének agya ledobta láncait,  és egy remekbe szabott novella alapján elkészült az újabb Gordon - Lovecraft horrorvízió. Apró (?) szépséghiba, hogy a gyártó az Empire Pictures utóda, a gagyi, egyenesen videokazettára kerülő (direct-to-video) fantáziafilmjeiről ismert Full Moon Entertainment volt. Na de ki mondta, hogy ötszázezer dollárból nem lehet jó filmet csinálni? Például a cég egyik házirendezője, David PUPPET MASTER Schmoeller: "Az üzlet a kilencvenes években befuccsolt, a büdzsék olyannyira lesoványodtak, hogy ilyen feltételek mellett nem lehetett jó filmeket csinálni." A CASTLE FREAK szerencsére ennek némileg ellentmond. Először is kellett hozzá egy plakátterv...


"Charles Band (Full Moon főnök) irodájában megláttam egy posztert, amire az volt ráírva: Castle Freak. A képen egy Quasimodo kinézetű fickó falhoz láncolt, meztelen nőt korbácsolt. Megkérdeztem Charlie-tól, miről szól a film. '-Nos, van benne kastély (castle) meg szörnyszülött (freak). Figyelj, azt csinálsz vele, amit akarsz, csak ez a két dolog legyen benne.' A beszélgetésünk márciusban történt, júniusban már forgattuk a filmet." S.G. (Voices in the Dark: Interview with horror directors)


Az eseményre sikerült összetoborozni a nyolcvanas évekbeli Gordon-stáb egy részét, nevezetesen Jeffrey Combs és Barbara Crampton vezető színészeket, Dennis Paoli forgatókönyvírót és Richard Band zeneszerzőt. Sem a főcímen, sem a reklámplakátokon nem szerepel H.P. Lovecraft neve. Csak nem a Full Moon előző Lovecraft-produkciójának gyatra mivolta vezetett az anomáliához?


A direct-to-video szektor évtized derekára bekövetkezett válságának és az eredetileg Gordonnak szánt LURKING FEAR fiaskó együttes következményeként a forgalmazó Paramount Home Video felbontotta szerződését Charles Band cégével. Lényegében - állítólag - arról volt szó, hogy Band nagyobb összegű költségvetéseket könyvelt, mint amennyit a Paramount szakemberei ránézésre megállapítottak. Egy lehetséges adócsalási ügytől tartva az óriásvállalat kihátrált az együttműködésből. A CASTLE FREAK-et egy éves csúszással végül a Full Moon saját maga jelentette meg. A Fangoria magazinban a '95-ös év legjobb DTV filmjének megszavazott mű nem valószínű, hogy egyhamar olyan kiskedvencé válik, mint akár a DOLLS, Gordon ugyanis egy tőle szokatlanul zord darabot tett fel a tékák polcaira.

A szerzői megközelítés ellenségei ugorják át a következő bekezdést ---


A rendező akkoriban készült munkáiban két téma bukkan fel ismételten: az elnyomás és a család szétesése. A FORTRESS ugyebár börtönben játszódik, az ŰRKAMIONOSOK hősei űrkalózok fogságába esnek, a CASTLE FREAK pokolból feltörő címszereplője az abszolút elnyomás hús-vér eredménye. "Nem volt részemről tudatos, de észrevettem, hogy a FORTRESS és a BODY SNATCHERS (forgatókönyv) egyaránt a család elpusztítására tett kísérlettel foglalkozik. Még a most befejezett filmemben, a CASTLE FREAK-ben is ugyanez a téma fut végig, a szétesőben lévő család. Kezdem azt hinni, hogy személy szerint ez lehet a központi félelmem. Számomra a család elpusztítása nagyon nyugtalanító gondolat, talán éppen ezért foglalkozom vele ezekben a filmekben."


Amerikai család középkori várkastélyt örököl Olaszországban. A férj (Combs), a feleség (Crampton) és látássérült tinédzser lányuk még nem, de mi nézők a bevezető szemtanújaként tudjuk, hogy a megboldogult olasz nagynéni az épület tömlöcében egy deformált emberi lényt tartott láncra verve. Az impozáns méretű ingatlanhoz tartozik még egy- és kilencfarkú macska, valamint a várkastélyok elmaradhatatlan bútordarabja, a vészmadár házvezetőnő. Őt a kaposvári születésű Elisabeth Kasa (Kasza Erzsébet) alakítja.


Az amerikai producer itáliai kastélyának folyosóin a Universal stúdió patetikus rémdrámái botlanak bele az olasz horrorokba. A hely  szelleme rögtön euro-gótikus kényszerképzeteket ébreszt, a véresebb pillanatok a nyolcvanas évek Italo Gore-ját idézik fel. Térjünk is a tárgyra: öncsonkítás (PHENOMENA), antropofágia (ANTHROPOPHAGUS), mell leharapás (LE NOTTI DEL TERRORE). A "diszfunkcionális család beköltözik a szörnyeteget rejtő épületbe" felállás a THE HOUSE BY THE CEMETERY-re rímel, melynek inspirációi között szintén tetten érhető egy Lovecraft mű. (Nem ugyanaz, teszem hozzá. Orosdy Dániel Fulci könyvében a Hideg levegő című novellát említi, Gordonék A kívülállót vették elő.)


A műfaj kiábrándítóan hervatag időszakában a CASTLE FREAK kivételes kegyben részesítette a keményebb horrorok kedvelőit, Gordon újra a teátrális-groteszk (grand guignol) formáját hozta. A fő effekt-fogás maga a kastély szörnye, egy vékony testalkatú férfiszínész, akit AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA (1990) zombijaiért is felelős maszkmesterek vettek kezelésbe tetőtől talpig. A Dr. Herbert Westként elhíresült Jeffrey Combst a drámaibb, realistább szerepkör sem akadályozta meg abban, hogy szétrágja maga körül a díszletet - chewing the scenery, ahogy az angol illeti az ilyesfajta hisztérikus színjátszást. Másfelől egy RE-ANIMATORhoz képest a gótika lassabb tempót diktál, az olasz operatőr Mario Vulpiani (Marco Ferreri klasszikusai, Antonio Bido giallói) steadicames képi világáról meg ordít, hogy a kilencvenes években került celluloidra. Az olcsó trash-horror nem is lenne több egy átlagos olcsó trash-horrornál, ha a hatásvadászatot nem egy emberi lélek sötét zugában turkáló dark-gothic forgatókönyv alapozná meg. 


Boldogtalan az, akinek gyermekkorából csupán a félelem és a szomorúság emléke maradt meg.
H.P. Lovecraft: A kívülálló

Lovecraft egyes szám első személyben elbeszélt írásban a születésétől fogva egy sötét, bűzös kastélyba elszigetelt narrátor életében először kimerészkedik az örök szürkületből, és emberi kapcsolatra vágyva elindul a fény felfelé. A közeli tornyot megmászva egy vigadalom kellős közepén találja magát. A sikítozva menekülő társaság láttán azt hiszi, hogy a pánikot egy háta mögött lopakodó szörny okozta. A szörnyet hamarosan meg is látja: a tükörben. 


Hasonlóan a FROM BEYOND-hoz, Gordonék a teljes novellát egyetlen jelenetsorba sűrítették bele, a többit Lovecraft (és a plakátterv) által meglódított fantáziájukra bízták. Ha nem is emelkedünk szépirodalmi magasságokba - mégiscsak egy trash-horroról van szó -, a filmesek elismerésre méltó szövegértelmezésről tettek tanúbizonyságot azzal, hogy motívumot keresve Lovecraft szösszenetéből a ki nem mondott gyermekbántalmazást hámozták ki.


A kisfia haláláért felelős apa, a megbocsátásra képtelen feleség, és a szintúgy az apja hibájából vakságra ítélt tinilány családi tragédiája a kastély gyermekbántalmazásra visszavezethető titkával fonódik össze. Az ötéves korában halottnak nyilvánított, s azóta egy sötétzárkában senyvedő Giorgio egy régi fénykép tanúsága szerint a részegen vezető apa okozta autóbalesetben meghalt ötéves kisfiú, JayJay kiköpött mása. (Giorgio/JayJay - get it?)


A cselekmény a későbbiekben egy csavarintással még szorosabbra húzza a családi kötelékeket. A pincében/padláson láncra vert "gonosz ikertestvér" ősrégi gótikus közkincs, ha máshol nem, A Simpson család egyik epizódjában biztosan találkoztál már vele. 


A CASTLE FREAK-ben valójában két freak van, a szeretet- és vérszomjas rémalak, valamint a lelkileg torzult, alkoholista, úgyszintén szeretetre vágyó apa. Két, egymással bizarr szinkronban létező nyomoroncról van szó. A sebekkel teli szörnynek az anyja levágta nemi szervét - a férj közeledését undorral visszautasítja a feleség. A bűntudattól gyötört férfi elkeseredésében pohárhoz és prostituálthoz nyúl - az önmagától is iszonyodó szörny kannibalisztikus szexben éli ki vágyait. A RE-ANIMATOR képregényhumorát ne keressük, ettől függetlenül végig érezni lehet, hogy Gordon egy ösztönösen ironikus filmkészítő, aki előtt tabu nem maradhat szárazon. "A RE-ANIMATOR-ban a zombik nem akarják megenni az agyadat, amit ők akarnak, az a szex! Amerikában ez rendkívül megbotránkoztató dolog." (S.G.) Giorgio a háttérből figyeli, ahogy „apja” a prostival szeretkezik, majd a látottak alapján ő maga is megpróbálkozik az aktussal. A rendező ekkor követi el pályafutásának második legperverzebb jelentét. 


Amikor  a rendőrség a bestiális gyilkosságokért az apát teszi felelőssé, végleg világossá válik, hogy Gordon, Hitchcock örökbecsű PSYCHO-jának nagy rajongója, a családon belüli erőszak pusztító körforgásáról próbált mondani valamit egy olyan történeten keresztül, aminek szörnye - Az Anya - rég halott, és csak a megnyomorított áldozatok maradtak hátra. Mint az a holokauszt-túlélő idős olasz színésznő, akit a gonosz producerek nem fizettek ki.

 (Olvasd: "Fear and Loathing in Italy" - Fangoria #149 / részlet)  

--------------------------

Full Moon Pictures Castle Freak Action Figure from the H.P. Lovecraft inspired 1995 horror feature "Stuart Gordon's Castle Freak". The Castle Freak action figure has shackles and solid castle background diorama. Includes cat-o-nine tails whip and half-eaten house cat. One of the few actually produced "Full Moon Toys" before they went under. $20.00 (Kép: Ebay)


Kattints rá, és INGYEN láthatsz egy VHS-archívumban még nem szerepelt Full Moon borítót!