2011. november 6., vasárnap

DOLLS (1987)

Stuart Gordon, USA


Az óperenciás tengerentúlon, valahol a hollywoodi tápláléklánc legalján élt-éldegélt egy sci-fi és horrororfilmecskéket eszkábálgató kis cégecske, az Empire Pictures. Charles Band, a vállalkozás tulajdonosa meglehetősen egyedi, bár az exploitation iparban nem ismeretlen munkamódszerrel dolgozott: első lépésként kitalált és megrajzoltatott egy figyelemfelkeltő plakátot egy még nem létező filmhez, az összes többi erre a grafikus koncepcióra lett felhúzva.

GHOST TOWN (horror-wesztern)

Néhány szerény siker után (TRANCERS, GHOULIES) a fájóan hiányzó presztízsfilm, valami, amitől meglódulna a szekér, a RE-ANIMATOR pimasz képében kopogtatott a stúdió ajtaján. Stuart Gordon bemutatkozó filmjének tulajdonát az Empire csak a munkálatok megkezdése után vásárolta fel, beleraktak pár ezer extra dollárt, az eredeti stáb egy részét pedig saját, tapasztaltabb technikusaikkal cserélték le (Mac Ahlberg operatőr, Richard Band zeneszerző és John Buechler maszkmester mindannyian az Empire-műhely szorgos hangyái közé tartoztak).


A RE-ANIMATOR nemzetközi hírneve (Cannes, kritikusok díja) hetedhéthatáron túli távlatokat nyitott az Empire számára: a videoforgalmazó Vestrontól kapott tetemes összegből Charles Band megvásárolja Dino De Laurentiis 125 hektáron elterülő római stúdiókomplexumát. A helyiek által Dinocittának hívott, egy ideje már kihasználatlanul álló telepen 18 vágószoba, 2 moziterem, a színészek számára 30 apartman és egy speciális effektusoknak otthont adó műhely található. Band az első évben 20, a következőben már 40 film elkészítését irányozza elő – egy új korszak, ugyanazokkal a vicik-vacakokkal:


Az Empire egyetlen valamire való rendezője sem marad munka nélkül: egy újabb H.P. Lovecraft adaptáció (FROM BEYOND), egy eredeti koncepción alapuló családcentrikus horror (DOLLS) és az Empire történetének legdrágább szuperprodukciója, egy 12 millió dolláros sci-fi (ROBOTJOX) található Stuart Gordon elvégzendő feladatainak listáján. A ROBOTJOX dollármilliókat felemésztő elkészítése végül magával rántja a szakadékba az Empire birodalmat, hogy aztán szerényebb körülmények között Full Moon Entertainment néven éledjen újjá. A Full Moon két további, egyből videokazettára száműzött produkcióval (THE PIT AND THE PENDULUM és a CASTLE FREAK) gyarapította a jobb sorsra érdemes, időközben a Disney Stúdió mézeskalácsháznak álcázott poklát is megjárt (DRÁGÁM, A KÖLYKÖK ÖSSZEMENTEK) Gordon filmográfiáját.


A FROM BEYOND előtt forgatott, az időigényes utómunkálatok miatt csak egy évvel később bemutatott DOLLS klasszicista, gótikus allűrje meglehetősen különbözik a RE-ANIMATOR tabudöntögető zombiszexhorrorjától. A sokak számára minden bizonnyal csalódásként elkönyvelt paradigmaváltásnak oka az lehetett, hogy ezúttal nem Gordon és producere, Brian Yuzna álltak a tervezőasztalánál, hanem a kis játékszerekhez mániásan vonzódó Charles Band, a későbbi PUPPET MASTER-sorozat szellemi atyja. „The guy is a kid in a very real way.” (S.G.).


Band a szokásos Empire-módszerrel indította útjára a projektet: grafikussal megrajzoltatott egy általa megálmodott moziplakátot. A szemgolyóit a kezében tartó játékbaba imázsa alapján (később valóban ez lett a film plakátja) Ed „TROLL” Naha írta meg a forgatókönyvet, egy Öreg Sötét Ház díszletei közé plántált természetfeletti slasher-sztorit, mely némileg emlékeztet a TOURIST TRAP-re (1979, exec. producer: Charles Band). Az Olaszországba szóló repülőjeggyel érkezett megbízást Gordon kifogástalanul teljesítette, anélkül, hogy meg kellett volna hazudtolnia reanimátoros önmagát.


A mindössze hetvenhét perces gordonka nyitó jelenetében középkorú amerikai pár autózik keresztül a punkocskákkal szegélyezett angliai kerekerdőn (-Majdnem elütötted őket! –Forduljak vissza és próbáljuk meg újra?). A kocsi hátsó ülésén a férfi előző házasságából született kislánya, a mindkettőjük számára felesleges koloncot jelentő Judy ül, egy Jancsi és Juliska keményfedelűvel a kezében. Égszakadás földindulás, a lerobbant Jaguár utasai kénytelenek szállásért folyamodni a közelben álldogáló öreg, sötét házban. Mindeközben a két ellenszenves felnőtt megállás nélkül alázza szegény kislányt, kinek erős képzelőereje segítségével megesik az első, felettébb fantáziadús splatter-geg.


A történetnek otthont adó épületben idős házaspár gyermekjátékok készítésével foglalatoskodik, a pincétől a padlásig a legkülönfélébb viktoriánus porcelánbabákkal van tele a kísérteties hely. Rövid időn belül a társasághoz csatlakozik két mosdatlan szájú, Madonna-fanclubból szalajtott lány meg egy gyermekded lelkületű fiatalember, és megkezdődik a „földkerekség leghosszabb éjszakája”.


A slasher filmek cérnavékony narratíváját használó DOLLS klasszikus referenciái között ott figyel a humoros borzongatás úttörője, a THE OLD DARK HOUSE (James Whale, 1932), egy hatéves álmodozó kislány szemszögéből elmesélt THE CURSE OF THE CAT PEOPLE (Robert Wise, 1944), valamint a THE DEVIL-DOLL, Tod Browning 1936-os keltezésű bizarr baba-krimije.
Amellett, hogy ősrégi horrorfilmek terén itt valaki nagyon jó ízléssel volt megáldva, az egyediségét, különleges hangulatát egy másik, még régebbre datálható kútból merítve nyeri el: Andersen és a Grimm testvérek horrorisztikus elemeket felvonultató csodameséiből. Az elnagyolt felnőttkarakterekben egy-egy mesefigura modern archetípusa elevenedik meg (a rendező felesége, Carolyn Purdy-Gordon a „gonosz mostoha” szerepében brillírozik - ő, és az élettársát alakító Ian Patrick Williams mindketten az Organic Theater, Gordon egykori színházának veteránjai), míg Juliska gyermeki természetességével, az irreálisra való nyitottságával válik a fabula final girl-jévé.


A morál megszívlelendő kicsiknek és nagyoknak egyaránt: a film igazi szörnyei valójában nem a címszereplők, hanem a felnőtté válás során ránk telepedő cinizmus és rosszakarat, azok a tulajdonságok, amik beszennyezik gyermekkorunk lehetetlent nem ismerő képzelőerejének tiszta forrását. Nagyotmondó Jánosként én bizony odatenném Stuart Gordon munkáját a szintén mese-modellt használó SUSPIRIA mellé. A két különböző kultúrából jövő horrorfilmművész hasonló hozzáállását a fantasztikumhoz kettejük Fekete Macska adaptációi is megerősítik.  


Hadd dicsérjem még David Allen varázslatos stop-motion trükkjeit, Mac Ahlberg szép képeit (ő fényképezte a slasher-ciklus vizuálisan egyik legvonzóbb darabját, a HELL NIGHT-ot), nem megfeledkezve a szorgos kis olasz szatócsmanókról és ácsmesterekről sem. A számítógépes technológiától mentes kézművesség már önmagában „egyszer volt, hol nem lesz” tündérporral hintik be az itt egy icit sete, ott egy picit suta DOLLS-t. De mindenekfelett a rendező napjainkig megőrzött (lásd STUCK), groteszk humorral átitatott B-movie intelligenciája az, ami a saját hajánál fogva kihúzza a filmet a különböző ’80-as horrortrendek lagymatagából, kellemes perceket okozva azon kedves nézők számára, akik még nem veszítették el naiv hitüket egy egyszerűen nagyszerű esti rémmesében. Ami a többieket illeti, nos, ők úgyis elnyerik majd méltó büntetésüket egy újabb Fűrész-epizóddal, hi-hi-hi!

-----------------------------------------------------------------
"Idesüss mim van" rovat:
Az Elvarázsolt RE-ANIMATOR Bakelit