2020. május 24., vasárnap

THE VISITOR {KOZMIKUS LÁTOGATÓK} (1979)

„Michael J. Paradise”, inferno Italia


Jöttek, láttak, visszamentek. A Kozmikus Látogatókra nem volt felkészülve az emberiség. Ovidio G. Assonitis producer az ÓRIÁSPOLIP után még nagyobb fába vágta fejszéjét – ide nekem az Ördögűzőt, az Óment, az egész világmindenséget! Majd jól eladom nekik a vetítési jogokat. Money in the bank, mondják Amerikában a tuti sikerre. Az Olaszországból jött Assonitis készpénzzel fizetett. Hogy mekkora vízióárusról, bocsánat, vizionáriusról van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a sztároktól és az ÓMEN 2 egyik jelenetén felbuzdulva madarak százaitól hemzsegő extravaganzát egy reklámfilmes gondjaira bízta. Giulio Paradisinek ötletei voltak, Assonitisnak pénze. Az egyezség pokoli gyümölcsét a Mokép forgalmazta videókazettán.
A  moképes összefoglaló a tizedét sem tartalmazza annak, ami ebben az ezo-biblikus new age sci-fi horror giccs ripoff lázálomban folyik.

Az ember tragédiája, I. szín: a mennyekben
Jézusom, Franco Nero! 
Atyaúristen: John Huston
Az angyalok kara

Messzi-meszi galaxisból atlantai első ligás kosárlabda mérkőzés közepébe pottyanunk. A meccset a hazaiak javára elszabotáló Kathy telekinézissel és mocskos szájjal született ördögfióka. 


A kislány kozmikus méretű összeesküvés része, Földönkívüli Sátáni Hatalmak a gonoszság elterjesztésén munkálkodnak. Az ügyet lebonyolító (Soros) Alapítvány impozáns tárgyalóteremben ülésezik: akármennyi rossz fát tesz a tűzre az elkényeztetett kis Linda Blair-pótlék, a lánygyermek mellé szükség lesz egy fiúra is, hogy kettejük frigyéből további pokolfajzatok szülessenek. A lelkét egy NBA-csapat tulajdonáért eladó sportmenedzser (Lance Henriksen) feladata Kathy mit sem sejtő édesanyjának teherbe ejtése. Huston, we have a problem! 


Mennyből az angyal zsebében lengyel útlevéllel az Egyesült Államokba látogat, hogy magát a világegyetem legidősebb bébiszitterének kiadva levezényelje az Armageddont. De csak egy Pong-meccs után. 


Az okkult horror harmadik típusú találkozását a csillagok háborújával olaszéknál STRIDULUM-ra keresztelték. Jelentését a Larousse lexikonban találtam meg: striduláció. Ez lehet az a ciripelés, amit a fejedben hallasz a film befejeztével. A tucatnyi mozisiker egy-egy elemét, ikonikus mozzanatát lemodellező végeredmény párját ritkítja, még ma is. Az összetéveszthetetlenül amerikai helyszíneken (kosárlabda csarnok, bevásárlóközpont, felhőkarcoló, hotdog árus) és római stúdióbelsőkben forgatott produkcióban egymásnak adták a kilincset a hollywoodi legendák. Az óriáspolipos kaland két túlélője, John Huston és Shelley Winters mellett szerepet kapott Mel Ferrer, Glenn Ford, Sam Peckinpah. Peckinpah-t a legrosszabb formájában kapták el, alakítására olyannyira nem találtak szavakat, hogy valaki mással szinkronizálták le, a magyar változatból meg egyszerűen kivágták. A producer bizonyára jó ómenként szerződtette Lance Henriksent, hiszen a pályája elején járó színész korábban két kasszasikerben is feltűnt, ami mintául szolgált (ÓMEN 2, HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK). 


A legjobb sztorikat a társíróként feltüntetett amerikai meséli, az ő feladata lett volna Giuilo Paradisi ötletvezérelte, európai gondolkodásmódját („és itt jöjjenek be az elefántok”) az amerikai piac számára fogyasztható formába önteni. "Az volt nálam az utolsó csepp a pohárban, amikor Giulio ragaszkodott egy jelenethez, amiben a kislány damillal a kezében bemegy a hálószobába. A damil egyik végét ráköti az apja tökeire, a másikat az írógépre, amit aztán kidob az ablakon." Volt ott kirúgott rendező, producer fejéhez szorított pisztoly, visszavett rendező, ablakon tüntetőleg kihajított forgatókönyv. A magát Fellininek képzelő reklámszakember (másodasszisztens volt a 8½-en) egymás után rakta vászonra bombasztikus zenével megtámogatott szpotjait. Külön-külön figyelemre méltóak, így együtt agyzsibbasztó a hatás. Két aprólékosan kivitelezett nagyjelenet között mintha hiányozna valami a filmből, talán éppen maga a hagyományos értelemben vett film. A KOZMIKUS LÁTOGATÓK különb holmi filmnél: igazi cinema deliria, ízelítő a harmadik évezred mozgóképeiből, amiket majd a falanszterek multiplexeiben fognak vetíteni. Isten irgalmazz!

2020. május 16., szombat

POLIZIOTTO SPRINT (1977)

Stelvio Massi, olasz


Spurizsaru legendája a hatvanas évek közepén született, amikor Armando „A Párduc” Spatafora, a mobil egység rendőrtisztje a kérésére szolgálatba állított Ferrari 250 GTE volánja mögött üldözte a Porschékkal, Jaguárokkal menekülő rablókat Róma utcáin. Spataforának az alvilág tiszteletét is sikerült kivívnia, állítólag voltak olyan bűnözők, akik szándékosan keresték vele a bajt. Az Alfa Romeók ripityára töréséből élő filmesek 1977-ben porolták le a fekete Ferrarit, és állították újra szolgálatba egy spagetti-western örökséget büszkén felvállaló poliziescóban. 

  
„Csak akkor fogják elkapni őket, amikor nyeregben ülnek.” Rabló és pandúr – mindketten a sebesség megszállottjai – lovakról diskurálnak. Ha nem lenne ez az átkozott motorizáció, milyen jó is volna egész nap lovakkal foglalkozni. A pályája kezdeti szakaszában westerneket fényképező Stelvio Massi zsarufilmje Spataforában a modern idők vadnyugati hősalakját találta meg.


A poliziesco-sztár Maurizio Merli bajusz nélkül is megmaradt forró fejű rendőrnek, ám ezúttal nem a romló közbiztonság feletti aggodalma vitte bele az erőszakszervezetbe. Az esztergályosnak tanult, ennek köszönhetően a szerelőműhelyben is otthonosan mozgó fiatalembernek lételeme a száguldás, akkora autóbuzi, hogy a barátnőjét is egy autószalonban szedte fel. (Nem mintha tudna valamit kezdeni a csajjal - nincs rajta sebváltó.) Felpiszkált Alfájával a mobil egység járőreként kedvére lépheti túl a sebességhatárokat, egyedül a parancsnoka nézi rossz szemmel ámokfutásait Róma belvárosában.  


A térfigyelő kamerák kereszttüzében Citroën DS-ekkel repesztő bankrablók tűnnek fel, világbajnok pilótával az élen. Merli fékezhetetlen kivagyisága halálos balesethez vezet, társának elvesztése mély depresszióba löki – ki fog neki ezután mortadellás szendvicset készíteni az anyósülésen? Már benyújtotta felmondását, amikor a parancsnok "irgalmatlanul jó sofőrre lesz szükségünk" felkiáltással magához hívatja. Kiképzését követően az új erőre kapott rendőr hamis személyazonossággal beépül az citroënesek bandájába, hogy tudomást szerezzen a soron következő bankrablás helyszínéről. {Várjunk csak, az előzőleg tárgyalt japán gengszterfilmben nagyjából ugyanez történik. Azok az örökzöld műfaji sémák!} A veszélyes küldetéshez Merli különleges paripát kap: az egykoron legendás sofőr hírében állt parancsnok (a film „igazi” Spetaforája) garázsban porosodó szolgálati Ferrari 250 GTE-jét.


A POLIZIOTTO SPRINT (angol címén HIGHWAY RACER) teljes gázzal szembe ment az olasz zsarufilmek ólomévekbeli ideológiájával, amennyiben a brutalitást, a pánikkeltést a rendszer szerves részének tekintjük. Vérgőz helyett benzingőz, reakciózás helyett akciózás. A poliziesco-blockbuster újragondolt hőse egyfolytában azon durcáskodik, miért nem adnak a segge alá nagyobb köbcentis járgányt, majd amikor végre megkapja az álomautót, úgy csillog a szeme, mint matchboxozó kisgyereknek karácsonykor. Nem véletlenül kobozták el ideiglenesen Merli trademark bajuszát: egy magát autóversenyzőnek képzelő karakternek jobban áll a kölyökkép a frankónérós rendcsináló fazonnál. Az ellenlábas sem az a becstelen briganti, akit csak úgy le lehet puffantani a végén. A francia úriemberként viselkedő bandavezért a zsaru a kölcsönös tisztelet jegyében kihívja egy utolsó, nagy autós párbajra. Mint a régi jó western mesékben.


Oké, amigo, sematikusabbra nem is írhatták volna a forgatókönyvet, de a fanatikus férfiakat összekötő érzelmi szál (mester-tanítvány, sofőr-sofőr) egy szép, szentimentális ívet ad a száguldó cirkusznak. A francia kaszkadőr-koreográfus Rémy Julienne (TAXI-sorozat) és stábjának mutatványai gyanúsan a Btk. közúti veszélyeztetés kategóriájába esnek, a roncsderbi nem kímélt se embert, 
se Róma nevezetességeit, 
a Spanyol-lépcső lezúzását máig emlegetik a városvédők. A ROMA A MANO ARMATA-t mondjuk nem adnám oda érte, de a cirkuszi jellegén túl különösebb érvet nem tudok ellene felhozni: jól összeválogatott színészgárda, korrekt rendezés (Stelvio Massinak tucatnyi poliziescója közül ez volt a kedvence) és egy legendás veterán autó, amire büszke lehet a nemzet.

Harminc másodperc erejéig mi is legyünk büszkék a legendánkra ---
"Újsághirdetés útján, igen előnyös feltételek mellett vettem egy Ford Caprit. Kényelmesen elfért benne az egész család. Nagy túrakocsi volt, almazöld színű. El is kereszteltük Verdolonnak, zöldecskének."
https://deliriahungaria.blogspot.com/2009/04/tom-felleghy-haromezer-kilometer.html

2020. május 10., vasárnap

DETECTIVE BUREAU 2-3: GO TO HELL BASTARDS! (1963)

Suzuki Seijun, japán


"Újrafogalmazta a japán bűnügyi drámát" - harangozza be a műsort a Blu-ray borítója nekünk, laikusoknak. A meghívott szakértő visszafogottabban nyilatkozik: csupán egy az akkoriban tucatjával készült B-filmek közül, formula alapján megírt forgatókönyvből. A Nikkatsu stúdió mókuskerekében dolgozó rendezőnek évente négy-öt filmje került a double-bill előadásokat játszó japán mozikba. Igen ám, de mi van, ha még nem láttunk egyetlen hatvanas évek elején bemutatott Nikkatsu bűnügyi drámát sem? Akkor irány a DETECTIVE BUREAU 2-3, bastards!


Az öntörvényű magándetektív - mellesleg válogatott sportlövész - amint hírét veszi egy fegyverrablásos ügynek, felajánlja segítségét a rendőrségnek. Hamis személyazonossággal beépül az egyik alvilági bandába, hogy aztán a lebukás állandó veszélye mellett nyomára akadjon a két másik jakuza-frakciót is lázban tartó fegyverszállítmánynak.


A japán hardboiled irodalom úttörője, Haruhiko Oyabu novella-sorozatán alapuló DETECTIVE BUREAU (a 2-3 nem folytatást jelöl, hanem a nyomozóiroda ajtószámát) nyugatiasra fazonírozott főhősével egy vesztes háború gyermekeinek a kegyeit kereste. Nem volnánk Japánban, ha nem lenne a stílusnak saját elnevezése: mukokuseki. Szó szerint hontalan vagy nemzetietlen - olyan filmek, zenék, képes magazinok popkulturális gyűjteményéből összeállított fantázia, amit szándékosan megfosztottak nemzeti, etnikai jellegzetességeitől. (Ez időtájt hogy, hogy nem, a németek álltak elő hasonlóval: Edgar Wallace-sorozat) A sztár Joe Shishido plasztikai műtétekkel felfújt arcberendezése élő példa erre a jelenségre. A privát kopó úgy öltözködik, mint egy gentleman, brit sportkocsival közlekedik, ha kell, táncra perdül és asszonyt ver. Partnernőjének akkora gyomrost küld be, hogy az menten fülig belészerelmesedik. Ezzel a magatartással nyugaton aligha jutna messzire (Emma Peel azonnal a helyére tenné egy The Avengers epizód elején), de Japánban pont az ilyen totálisan elidegenedett antihősök lesznek egyre népszerűbbek.


Suzuki Seijun rendező a gengszterfilm avantgardistájaként vált ismerté vájt szemű cinefilek körében, két utolsó munkája a Nikkatsunak (TOKYO DRIFTER és BRANDED TO KILL 1966/67-ből) olyannyira avantgárdra sikeredett, hogy a művészkedő iparosnak főnökei kiadták az útját. Egy Suzuki-filmben simán előfordulhatott, hogy miközben szereplők éppen komoly sztoriban vannak egymással, valaki a háttérben hangosan vihorászva Hahotát olvas. 1963-ban a rendező formabontó kedvére az extravagáns képi megoldások utalnak ---


és az a szabadfogású hangvétel, ami  merő tiszteletlenségből szinte paródiát csinál a forgatókönyv formuláiból. Jakuzatámadást egyenesben közvetíti a tévé, a legizgalmasabb részt reklámblokk szakítja meg. A katolikus templomban álruhás rendőrök tartanak misét. A pocokképű detektív két idétlen beosztottjával és a gengszterek mintha a Macskafogóból szöktek volna át.


A nonszensz fordulatokban bővelkedő cselekmény fő helyszíne éjszakai mulató, ennél fogva több zenés-táncos betét tarkítja az alapjáraton is nagyon menőre hangszerelt filmet. Az est fénypontja a detektív és ex-barátnőjének rögtönzött charleston-duettje, dramaturgiai funkciót ellátó dalszöveggel.


Ebbe a "nemzetietlen" fantáziavilágba a japán valóság az utcai felvételekről figyel be. A világháború (vagy Godzilla-támadás?) után a ’64-es olimpiára újjáépülő Tokióban a jakuza fegyverkereskedelemmel próbálkozik,  a nyomozóiroda zsarolással keresi a mellékest, a Nikkatsu ilyen és ehhez hasonló produkciókkal üzletel. A DETECTIVE BUREAU 2-3 kívül-belül annak a profitérdekelt masinériának az öntudatos (és talán önkritikus) terméke, ami a romokból gazdasági csodát fog teremteni.

2020. május 4., hétfő

ROBOTRIX (1991)

Jamie Luk, 香港


1991. A fejlett világ a nyár legnagyobb szabású blockbuster-eseményére, a TERMINATOR 2-re készül. A Golden Harvest stúdió bő egy hónappal a T2 premierje előtt készen állt a maga cyborg-akciófilmjével. A használt alkatrészekből összeszerelt gépezet producerei a hongkongi erotikus film térhódítását látva gondolták úgy, hogy egy ilyen terminátoros/robotzsarus dolgot leginkább szexszel lehetne eladni a közönségnek. A Flamex videokazettájának borítója csak sejtetni engedte, mi vár ránk:


„...elharapódzik az emberrablás, erőszak, gyilkosság az utcákon. Amikor az őrjöngő gépember egy gyönyörű rendőrnőt is halálosan megsebesít, a professzor volt munkatársnője a lányt robottá alakítja. A robot feladata: megakadályozni az esztelen vérengzést.”

Egy életem, egy halálom, kikölcsönzöm!


Először is, mit keres ez az esztelenség a HK-Toplistámon? Újranézve a következő indokkal tudok előállni: a tömény zsáner-koktél (sci-fi-szex-akció-vígjáték) utánozhatatlanul hongkongi karakterrel bír. A Golden Harvest számlájára írandó THE BLUE JEAN MONSTER és STORY OF RICKY mellett a ROBOTRIX is a bennünk ragadt kamaszfiút szólítja meg képregényes allűrjeivel. Robotok, kungfu, funsplatter és didik. A film három nemzet lányainak bájait fedte fel, három fontos felvevőpiacot fedve le. A Cat.III erotika legmegtérülőbb befektetése, Amy Yip a hazai induló, 
a hasonló mellbőséggel megáldott Aoyama Chikako japán, 
a tudósnőt a "tajvani Cicciolina" alakítja ---
Hsu Hsiao Tan Mellekkel az Öklök ellen jelszó alatt indult az 1989-92 között megtartott parlamenti választásokon a Munkáspárt képviselőjelöltjeként. A Kuomintang rezsimet ugyan nem sikerült megdöntenie, de legalább meghívták a ROBOTRIX-be, amiben a színészi tehetség mellékes szerepet játszik.  


Őrjöngő gépemberként a kickbox-bajnok Billy Chow imponál, bevállalva a hongkongi sexploitation-filmekben is ritkaságszámba menő pöcsmutogatást. Mivel a kiborgot japán agy irányítja, természetesen nemi erőszakolásban éli ki ösztöneit (üsd fel a történelemkönyvet 1941-nél). A bőrszerkós szado-mazo nőgyűlölet a háromkategóriás ROBOTRIX-et a pinku filmekkel/mangákkal rokonítja. Van egy döbbenetes jelenet, ami felvillanyozná Paul Verhoevent: a terminátor alkalmi szexpartnerét halálra cseszi, a meztelen holttestet kivágja az ablakon. Asztalaviszta, baby...


Kegyetlen erőszak és pajkos tréfálkozás percenként váltogatja egymást, ilyenkor a siker kulcsa alighanem a kiegyensúlyozásban keresendő. A vér folyik, a poénok ülnek, vagy inkább fekszenek („Robotzsaru örömlánynak áll” kabaréjelenet egyenesen a Szeszélyes Évszakokból), a románc rendőr és kiborg között csak annyi időt vesz igénybe, amennyivel meg lehet ágyazni egy ágyjelenetnek. Akármennyire javíthatatlan szemét az ócskavastelepen végződő ROBOTRIX, a belé programozott feladatot maradéktalanul teljesíti. Egy stílusérzékenyebb rendező, mint Clarence Ford (NAKED KILLER) talán dinamikusabbra, még szexibbre formálta volna, az akciózások sem  tartoznak a csúcskategóriába, de a tökélyt nehogy már egy olyan B-filmen kérjük számon, aminek tudományos-fantasztikus ötlethalmazát úgy vágták a vászonra, hátha odaragad belőle valami. Ezek az elvetemültek a RE-ANIMATORból is lenyúltak egy jelenetet ---


Lehet, hogy le kéne vennem a toplistáról. Csessze meg a Billy Chow, ott marad.

2020. április 27., hétfő

MY BROTHER'S WIFE (1966)

Doris Wishman,  USA


Amikor a férfiak uralta sexploitation-karanténban egy független női hang diktálta a tempót!

Mielőtt a feministák rátennék enyves kezüket, szakítsunk időt Doris Wishman munkásságára, különös tekintettel a roughie-kra. A filmkészítést autodidakta módon félig-meddig elsajátító Wishman ekkor már bőven az ötvenes éveit taposta, és mint több kollégája, ő is Eastmancolor nudie cutie filmekről váltott ezekre a monokróm pszicho-szex drámákra. BAD GIRLS GO TO HELL; ANOTHER DAY ANOTHER MAN; TOO MUCH TOO OFTEN; THE SEX PERILS OF PAULETTE...
Az interjúkból ítélve az özvegyasszonyt nem erotomániája kergette a kamera mögé, a pornográfiáról kifejezetten rossz véleménye volt. Később, amikor álnéven keménypornók rendezésére kényszerült, az aktusok idejére kivonult a szetből, átadva a terepet operatőrének. Számára a celluloidra rögzített szex arra volt jó, hogy önálló vállalkozóként a kölcsönökből finanszírozott filmjeit el tudja adni a forgalmazóknak. Ágyjelenetei (vagy ha a díszletben nem volt ágy, akkor díványon, padlószőnyegen) alig alkalmasak izgatásra, az erotika inkább szorongást gerjeszt, előre vetítve a menetrendszerűen bekövetkező tragédiát. 


A Bátyám felesége nem tartozik a megátalkodottabb roughie-k közé, igazából naiv melodráma, épp csak annyi meztelenkedéssel, hogy a New York-i grindhouse mozik közönsége ne követelje vissza a jegy árát. Ami egyedivé teszi műfajában, az a filmkészítés szabályaira tojó Ms. Wishman összetéveszthetetlen 'art brut' stílusa. Ösztönből fogant, rossz ízléssel kihordott, bámulatosan csúf szörnyszülött.


Klasszikus noir-szerkezetet alkalmazó elbeszélés a végkifejlettel indít - testvérpár verekszik a biliárdteremben -, aztán flashbacken keresztül meglátjuk, hogyan fajult el a családi dráma egészen az (ön)gyilkosságig. A karakterkészlet:

A báty

Az öcs

A feleség

Zena (és kuzinja)

Frankie, a lókötő utazó ügynök hosszú távollét után visszatér a nagyvárosba meglátogatni középkorú bátyját. A postás mindig kétszer csenget, Frankie-nek csak egyszer kell, és már be is költözött a vendégszobába. A fiatal feleséget és a szoba-konyha jólétet látva az utolsó dollárjain élő férfi tervet eszel ki: a kielégítetlen asszonyt (a férjet jobban érdekli a birkózás a tévében, mint a szex az ágyban) elcsábítja, majd a lelkiismerete és libidója között őrlődő hódítását megfűzi, vegye ki a bankból az összes megtakarítást, és irány Mexikó. Frankie akkora son of a bitch, hogy valójában egy másik nővel, a repedtsarkú Zenával akar dobbantani a kétezer dollárból. És bekövetkezik a tragédia...


Kétezer dollár. Talán éppen ennyi hiányzott ahhoz, hogy a jazz mellé hangot is rögzítsenek a helyszínen, vagy legalább profi utószinkront tegyenek a képek alá. Wishman kezdetben kényszer szülte, majd természetessé váló kifejezésmódjának elmaradhatatlan eszköze a belső monológ. A gondolatmeneteket mintha telefonon keresztül olvasnák fel egy filléres ponyvanovellából. "Amikor először megláttam Mary-t, tudtam, hogy baj lesz belőle." Konkrét dialógusoknál a felvevőgép mihamarább leveszi tekintetét a beszélő fejekről, hogy utólag tetszőleges fecsegést lehessen a szereplők szájába adni. A recsegő-ropogó szöveg és a zavarodottság jeleit mutató színészek tétova előadásmódja kapásból leszakítják a filmet a valóságról.


Jóformán az egyetlen feladat, amit Wishman nem tudott saját kézzel megoldani, az a kameramunka. Szerencséjére sikerült olyan operatőrt hozatnia az ideggondozóból, aki képes volt vízióját leképezni. Bérlakások szűkös helyiségeiben imbolygó Arriflex meghökkentő beállításokkal választja szét az alanyt az állítmánytól, a tárgyat állítva fókuszba. Hamutálca, papírszemetes, virágváza, valami bútordarab. Óvatlan pillanatban Darlene Bennett, a NYC roughie-szcéna bútordarabja rácsücsül a kamerára. A pár másodperc legendává nőtte ki magát a Something Weird Video klubokban. És az a tömérdek láb! Egy rendező sem örökített meg annyi lábfejet filmjeiben, mint Doris.


Lábfejek és faszfejek. Az összes férfi az. A női test kizsákmányolására szakosodott iparban dolgozó nő ennyi szubverziót megengedhetett magának. Az önnön szépségük tükörképében tetszelgő Barbie babákat a vonzerejük kárhoztatja el. Még a repedtsarkú Zenát is, akit unokahúga kényszerít leszbikus együttlétre. Darlene Bennett a saját ikertestvérével próbálta előadni a jelenetet. (Pfuj, szégyelljék magukat!) A wishmani tételmondat az előzetesből: "Rátaláltam a testemre, de a lelkemet elveszítettem."


Hogyan lehet ennyi emberi drámát belesűríteni hatvanegy percbe? Meg ennyi lábat ---


Wishmannel még nem végeztünk, alapos szellőztetés után egy igazi roughie-gyöngyszemmel fog visszatérni.