Pupi Avati, olasz
Avatiék Iowa államban is találtak maguknak egy Nevető ablakos házat, úgy nevezték: Kígyós kastély. A kisváros szélén álló épület hajdanán egy gyógyszerész mérges kígyóinak adott otthont, utána egyházi kezelésbe kerülve mérges apácák költöztek be. Napjainkban egy pszichiátriai gyógyintézetből kiengedett özvegyasszony veszi bérbe az alsó szintet, hogy ott olasz éttermet nyisson. Az étlapon hagyományos recept alapján készült angolszász gótika, spagetti körettel tálalva. A Ház Hideg Szívének dobbanásába beleremegnek a falak, sírnak az Ártatlanok... Vajon a további gyógykezelésre szoruló elme képzeleg, vagy éjjelente tényleg szellemek randalíroznak a lezárt emeleten? A fél évszázaddal korábban történt hármas gyilkosságról a helybeliek hallani sem akarnak, a terhelt múltú jövevény viszont borzasztóan kíváncsi lélek, minden áron meg akarja fejteni Snakes Hall szörnyű titkát. A szorongásos tünetektől a fizikai terrorig tartó úton a beteges kíváncsiság hajtja előre Pupi Avati komótos (de nem vontatott) tempót diktáló horrorkrimijeit. Ideális esetben az azonosulásra felkínált főszereplő kíváncsisága átragad a nézőre, a sötét alagút (szellőzőfolyosó) végén a képünkbe nevető Halál groteszk meglepetést tartogat a zsákjában.
Az ingatlanügyekbe bonyolódó kísértethistóriáknál rendszeresen felmerülő logikai buktatóra, miszerint az első rettegésben eltöltött éjszaka után ugyan miért nem menekül fejvesztve a főszereplő, Avati rövid kitérő segítségével ad elfogadható magyarázatot. A film felénél, amikor a helyzet végleg tarthatatlanná válik, az ingatlanügynök elviszi a nőt egy bevásárlóközpont üresen kongó bérleményébe. „Hát nem ideális hely, ahol egy család nyugodtan megebédelhet?”
Az ingerszegény modern környezet egyszerűen nem vetekedhet egy régi bútordarabokkal, rejtett átjárókkal, mindenféle hegyes tárgyakkal telepakolt kastély kínálta irracionális izgalmakkal. Vissza a szellőzőnyíláshoz ---
A kastélyos látszatfantasztikumról nekem az Itáliában forgatott amerikai CASTLE FREAK jutott eszembe, de ez legyen az én agybajom, másoknak AZ ELCSERÉLT GYERMEK fog beugrani. Az olasz horror-giallo forgatókönyvírás nyakatekertségre hajlamos „nonszensz” hagyományai mindenesetre élnek és virulnak ebben a filmben. Meg nem tudnám mondani, hogy a frászba került a férj koporsója a köztemetőből a padlásra, vagy hogy Giovanni Lombardo Radice karakterének mi volt a rendeltetése azon túl, hogy még egy olaszt beleírtak a könyvbe. Ami a dráma súlyát egyedül cipelő Laura Morantét illeti, az olasz (horror)rendezők mindig is előszeretettel szerződtetek főszerepre kifejezéstelen ábrázatú színészeket. „Én nem foglalkoztatok olyanokat, akiknek túl erős a személyiségük. A múltban megtörtént, és az egész filmet kibillentették az egyensúlyából. Változtattak az eredeti elképzeléseimen, és én azt nem szeretem. A filmjeim az enyémek, kizárólag az én nézeteimet képviselik, nem a vezető színészét.”
Javíthatatlan katolikusként Avati valami olyasmi nézetet képvisel, hogy az elnyomó közegben (a fallikusan tornyosuló épület, mint szimbolikus helyszín) a nyomorult férfiak miatt bűnbe esett nőknek (az eredettörténet árvái ↔ az új életet kezdő özvegy) az elmebaj a jussuk. Nincs megváltás, csak örök bűntudat és kitaszítottság. Az amerikai közönség számára alighanem magasröptű szubtext egy ódivatú gótikus horrorthrillerbe van ágyazva. A világméretűvé duzzadt J-horror mánia farvizén érkezett A REJTEKHELY doppelganger-motívumával, PSYCHO-lépcsőjével valójában egy kliséhalom, de ezzel a szerző bizonyára már a kisregény megírásakor tisztában volt. Amennyiben rendezőként a jól bevált munkatársakat alkalmazva (Pasquale Rachini operatőr, Riz Ortolani zeneszerző) odafigyeléssel, alázattal nyúl a műfaji kódokhoz, működhet a jó öreg aki bújt, aki nem idegtépés. A működőképességet mi sem bizonyítja jobban, mint hogy aznap éjjel szakállas bácsival rémálmodtam.
