2013. szeptember 29., vasárnap

MACABRE (1980)

Lamberto Bava, olasz


A NEKROMANTIK előtt volt a Hátborzongató...

Apja mellett tizenöt éven át segédkező Lamberto Bava 1980-ban jelentkezett először önálló nagyjátékfilmmel. A zombiktól és kannibáloktól hemzsegő olasz horror legelvadultabb időszakában vászonra került,  az erőszak terén visszafogott (és állítólag éppen ezért igen csekély sikert aratott) film magában hordozza a papa hagyatékát, szembeötlőbb befolyás mégis egy másik neves olasz rendező felől érkezett. Producer testvérével együtt társírói posztot betöltő Pupi Avatiról van szó, kinek Nevető ablakos háza baljós szellemként tornyosul a hasonlóan morbid hangulatban fogant, ámbátor bulvárosabb irányultságú MACABRE fölé.

Na már most, a slágerlistákon sosem fogja beelőzni a jóval magasabb fordulatszámon pörgő, fiatalabb közönséget megcélzó DÉMONOKat, de e tényt leszámítva az érzelmileg "üres", többé-kevésbé sematikus műfaji inspirációkból élő rendező (A BLADE IN THE DARK giallója, a DÉMONOK zombijai, a SZÖRNYCÁPA tudodmije) meglepően erős jellemű dolgozattal debütált.

 

Avatiék képzeletét egy New Orleans városában megtörtént eset indította be. A bizarr, Bava által kifejezetten viccesnek tartott bűnügyi hírből gyúrt forgatókönyv egy szerencsétlen nőről fest pszicho-portrét, akit a feldolgozatlanul maradt gyásza nekrofil őrületbe kergeti.

Jane Baxter (az ugyanabban az évben Fellininél is szerepet kapó angol színésznő, Bernice Stegers), a kétgyermekes, jómódban élő családanya New Orleans belvárosában található épület felső emeletén bérel szobát, hogy ott randevúzgasson Freddel, fiatal szeretőjével. Amikor kislánya rájön anyja titkos afférjára, a gyerek odahaza a családi házban belefojtja öccsét a fürdőkádba. A balesetnek álcázott halálesetről tudomást szerezvén Jane kocsiba vágja magát, útközben a volánnál ülő Fredet lefejezi a szélvédőbe csapódó szalagkorlát. Egyetlen nap alatt ennyi sokkot a nő már képtelen ép ésszel elviselni, idegösszeomlással a pszichiátriára kerül. Egy évvel később a gyógyultnak nyilvánított Jane otthagyja családját, és Fred emlékének adózva beköltözik szerelmi légyottjainak helyszínére.


Főbérlője, az egyedülálló, vak fiatalember (Stanko Molnar, magyar hangja Csonka Pici) éjjelenként erotikus kisüléseket vél hallani az emeleti hálószobából: mintha Jane újra Fred karjaiban töltené éjszakáit. Az egyre kíváncsibb, szexuálisan is motivált férfi (a kíváncsiság a szexualitás megnyilvánulása ©Freud) magánnyomozása során megtudja, hogy ez lehetetlen, de akkor kivel folytat viszonyt a számára is vonzó asszony? Időközben ismét felbukkan a nő kislánya, hogy a film egyetlen velejéig gonosz figurájaként tovább borzolja édesanyja idegrendszerét. Don't open the fridzsider!


Fulci temető mellett álló villája után (pontosabban előtt) újfent egy Öreg Sötét Ház kulcsra zárt titka mételyezi a dohos levegőt. Minden bizonnyal az eredeti helyszíneket előnyben részesítő Avati vitte a stábot az egykori Salóba (...SODOMA 120 NAPJA - Pasolini híres művének megírásában Avati is közreműködött), hogy a kulissza belsőit Mussolini szeretőjének észak-olasz villájában vegyék fel. New Orleans, ahol csupán három napot forgattak, és a szaxofonra hangolt zene megint csak az amerikai jazzért bolonduló Avati ízlésvilágáról árulkodik. Persze nem véletlen, hogy a rémületkeltés terén magasabb ingerküszöbbel rendelkező Bavát ültették a rendezői székbe. Bár távolról sem annyira véres, mint az akkori olasz horrorok többsége, a módinak megfelelően amerikai köntösbe bújtatott, inkább Polanskival, mintsem a giallókkal rokonítható pszichothriller in extremis nem riad vissza a történet cifrább részleteinek bemutatásától.
 

Idősebb Bava és Avati horror-alkímiáját vegyítő rendezés kontrollált, a borzadályt méregként szétterjesztő lassúsága, vak szereplőjén keresztül neszekre, sötétségre helyezett hangsúlyai a vágyközpontú, megszállottságtól torzult emberi lélekben matató olasz gótikát ünneplik, olyan nekromantikus honfitársakkal, mint a LISA AND THE DEVIL vagy a BUIO OMEGA. Annyi féle-fajta egymást tápláló téboly lett itt összeterelve egyetlen fedél alá (házasságtörés, gyerekgyilkosság, kannibalizmus, nekrofília - mamma mia! ezek a katolikusok), a végére látszólag a mi Lambertónk is elvesztette a fejét. Nehéz elhinni, hogy az utolsó képkockára Avatiék az áldásukat adták - a film belső logikájával totálisan szembemenő, fantasztikumba fejest ugró befejezéskor ad abszurdum az addig csak lappangó fekete humor kerül szabadlábra, cinikus vigyorral küldve pokolra az utolsó életben maradt szereplőt.
Ha jobban belegondolunk, Avati saját munkáiban is addig-addig bomlasztotta a rációt a mindennapok mögött rejtőzködő morbid rémálomban, mígnem a normalitást szembeköpő puszta őrület maradt csak hátra. "A történeteimben az emberek olyasmi után kutakodnak, amit békén kellett volna hagyniuk. Meg vagyok győződve róla, hogy a kíváncsiság életveszélyes tud lenni." Avatinál a titok felfedése végzetes kimenetellel bír, ebből kifolyólag nem is olyan biztos, hogy annyira "testidegen" az amúgy nehezen kimagyarázható pillanat.


A családi legendárium szerint a Hátborzongató Mario Bava tetszését is elnyerte, odafigyeléssel megírt karakterei (a "vak voyeur" eleve mesteri ötlet, ráadásul Molnár remekül játssza el), töményen fullasztó légköre okán pedig Pupi Avati sötét oldalra tett kirándulásai (LAUGHING WINDOWS, ZEDER) iránt érdeklődőknek a figyelmére is számon tarthat.

Igazi hadirokkant kópia a magyar vhs, mintha baltával estek volna neki a cenzorok. Nem a Helikon vágta meg, a kiadó eleve ebben a formában importálta. Extra: magyar szinkron alól beszűrődő angol szinkron. /Borítószken ©Cabcab , special thanx: Ash/

Ezt a gyönyörűséget egy kínai (HK) videotékában találtam: