2016. június 28., kedd

Bud Spencer elmagyarázza

Dario Argento giallo-tetteseinek lélektanát:

Egy valódi paranoid gyilkossal van dolgunk...

A halál a vérében van,
a szenvedés felizgatja...

Ezek az emberek  olyan indítékokból képesek a vérontásra, 
amiket mi sosem fogunk megérteni.

2016. június 26., vasárnap

MADHOUSE (1981)

Ovidio G. Assonitis, olasz

 

Kezdünk kifogyni az olasz ripoffokból? Csak semmi pánik, forduljunk bizalommal Ovidio Gabriel Assonitishez. A görög származású, egyiptomi születésű "független filmproducer és üzletember" (Wikipédia) az európai kannibál-trendet indító THE MAN FROM DEEP RIVER-rel tette le produceri névjegyét az olasz filmgyártásban. A továbbiakban főképp amerikai horror-világsikerek átirataiból húzott hasznot, az ÓRIÁSPOLIP Cápa-kópiája már tiszteletét tette itt a Delirián.



A polipos kaland után egy blockbusternek szánt misztikus sci-fi következett, az Ómen egykettő - Harmadik típusú találkozások - Madarak és még féltucat másik nevezetesség kozmikus összeütköztetéséből létrejött THE VISITOR (Kozmikus látogatók). A producer szerint a félresikerült bizarrságot valójában a videojátékok ihlették. Ott a Pong.
(Ezt a poént csak azok a beavatottak érthetik, akik a saját szemükkel látták a filmet.)


Hallgatva az idők szavára,  Assonitis a slasher területén is kipróbálta szerencséjét. Szó sincs tini-kaszabolásról, az állathorrorok és öreg sötét házakban játszódó viktoriánus gótikák tulajdonságait is magán viselő MADHOUSE (kópiára kiírt cím: THERE WAS A LITTLE GIRL) hatásvadász pszichothriller, amely történetesen a slasher eszköztárából dolgozik. Az Egyesült Államokban, ottani színészekkel forgatott filmet egy zöldfülű amerikai kezdte el rendezni, ám  a producer nem volt elégedett a teljesítményével, tíz nap után saját maga vette kézbe az irányítást (nagyjából ez történt a PIRANHA 2 esetében, ott az ifjonc James Cameront állította félre). Láss csodát, Assonitisnek egész pofás kis filmet sikerült összehoznia, rendezései közül talán a legjobbat.


A pszichológusával boldog párkapcsolatban élő csinos gyógypedagógus ikerpárja elmegyógyintézetben senyved, testét pszichoszomatikus eredetű bőrbetegség csúfítja. A sorsáért szerencsésebb testvérét okoló nőszemély az éj leple alatt kiszökik az intézetből, és egy vicsorgó rottweiler hathatós közreműködésével megkezdődik a régi bérház falai közé begyűrűző gyilkosságsorozat. A testvérpár nagybácsija foglalkozására nézve katolikus pap, aki vasárnap a szószéken a testvéri szeretetről papol. Mivel ezek a figurák félig-meddig mégiscsak egy giallóban léteznek, nem nagy ördöngősség kitalálni, hogy a forgatókönyv milyen szerepet szán a jóságos atyának a bűnügy idejekorán (hatvanadik perc) meghúzott csavarjában. Szintén olasz jellegzetesség, ahogy az írók angolszász irodalmi idézetekkel foglalják keretbe történetüket. A főcím rémálomba illő képekbe önti Henry Wadsworth Longfellow gyerekversét: Volt egy kislány, homlokán tincs / amikor jó volt, igazi kincs / Bezzeg mikor rosszul viselkedett / maga volt a rettenet (saját műfordítás, eredeti itt). A végére G.B. Shawtól származó okosság lett biggyesztve: "Az élet csupán abban különbözik a színjátéktól, hogy nincsen cselekménye. Minden homályos, ötletszerű, összefüggéstelen, míg a függöny le nem gördül, megoldatlanul hagyva a rejtélyt." A kritikusok szájából vették ki a szót.

 

Lucio Fulci pszeudo-amerikai THE NEW YORK RIPPER-éhez képest a MADHOUSE szándékosan kerüli a szexuális jellegű erőszakot, mégis hasonló rosszindulat lengi körbe. A tébolyult kacaj kíséretében ténykedő elkövető egy ápolásra szoruló, beteg ember mögé bújva nem kímél se gyereket, se háziállatot, a gyilkossági jelenetek véresek és hangosak (Dolby Sztereóban vetítették a mozik). A rottweiler találkozása a fúrógéppel a kutyaütő trükk ellenére emlékezetes (képzeljük el a RAGYOGÁS Itt van Johnny!-ját kutyával előadva), és valószínűleg segített abban, hogy a film Angliában rákerüljön a video nasty tiltólistára. A gonoszkodásban szerepet játszik a CANNIBAL HOLOCAUST szintetizátor-effektjeinek az újrahasznosítása.  Riz Ortolani zeneszerző vitatható döntésre szánta el magát, amikor a dzsungel poklából egy ódon házba költöztette agresszív témáit, de végül a zene is hozzájárul ahhoz az olaszos beütéshez, ami kihúzza az igencsak mesterkélt pszicho-slashert a középszerűségből. 


No és akkor ott van az a bizonyos ripoff tényező. Addigi munkásságához híven Assonitis sportot űz a plagizálásból: a "gonosz ikertestvér" thriller-toposz mögött a NŐVÉREK sejlik fel Brian De Palmától, a kutya az ÓMENből szabadult át, a születésnapra időzített finálé a HAPPY BIRTHDAY TO ME újrájának tűnik. A rendezés olykor Dario Argentósra veszi a figurát (a főbérlő barokkos, színes függönyökkel dekorált lakása), máshol a HALLOWEEN Panavision-esztétikáját alkalmazza Technovision-re. Az egyik ilyen carpenteres beállításban párbeszéd kellős közepén a kamera lassan hátrálni kezd, a vászon fenyegetően üres térfelére irányítva a tekintetet.

 

Ha eredetiségre nem is, Assonitis a látvány terén mindig (hollywoodi) minőségre törekedett. A főhősnő (a nem tehetségtelen Trish Everlynek ez volt az egyetlen filmszerepe) például olyannyira túl van sminkelve, fodrászolva, hogy irigységből nemcsak ikertestvére, de bármelyik alulfizetett gyógypedagógus szívesen kitekerné a nyakát. Szélesvásznú formátumban nézve különösen imponálóak az operatőr sötétségbe mártott, Val Lewton klasszikusait idéző képsorai.


A stáb Savannah városában forgatott (lásd a ZOMBIK VÁROSA külsőit), a fő helyszín a város kísértetháza, ahol egy tizenkilencedik században elhalálozott ikerpár kísérti a szobákat... 

2016. június 23., csütörtök

2016. június 18., szombat

NAPOLI SPARA! (1976)

Mario Caiano, olasz


Az Umberto Lenzi rendezte NAPOLI VIOLENTA-hoz készült ráadás talán a legakciódúsabb poliziesco, amihez eddig szerencsém volt. Kezdetnek laza bankrablás hasba rúgott terhes nővel, aztán eltérített vonatot rabolnak ki maszkos fegyveresek. Hajsza a kisgyerek torkára kést szegező, nyugdíjasokat kifosztó scippatorik után (a scippo, azaz motoros rablás az egyik legelterjedtebb közterületi bűnözési forma volt akkoriban). Illegális kaszinó parkolójában maffiózók számolnak le egymással. A sztrádán száguldó kamionsofőr egy kisfiatban utazó családot már átküldött a másvilágra, a felügyelő Jackie Chant megszégyenítő bátorsággal mászik végig a jármű tetején.


Ez a kamionos rész pár évvel korábbi poliziescóhoz írt Guido és Maurizio De Angelis témával lett hangszerelve, amúgy a stáblistán jelzett zeneszerző Francesco De Masi. Megint rablás, az elkövetők tűzoltó furgonban érkezve pakolják ki az üzem kasszáját, a géppisztolytűzben a kiérkező rendőrök hullanak, mint a legyek. A mesterterv részeként zsaruk rabolnak ki maffiózókat. Utcán acéldrótot feszítenek keresztbe, úgy fejezik le az arra haladó motorost. A parkban pedofil alak kislányt környékez meg, a feldühödött állampolgárok meglincselik. Később a börtön udvarán az elítéltek körbeveszik a férfit, és a film legbrutálisabb snittjében kiherélik.


A lélegzetvételnyi szünetek legfeljebb pár soros, egyszerűen megfogalmazott párbeszédeket engedélyeznek, csipetnyi humor, kis szexizmus, és zakatol tovább a kíméletlen poliziesco-gépezet Nápoly veszélyes utcáin. A délolasz városról lopva készült, dokumentumértékű felvételek nagyban hozzájárulnak a pulp-realista hangulathoz. A közeg abszolút valóságos, a minden sarokra bűncselekményt állító dramaturgia kész ponyvaregény. Lényegében nagyvárosba költöztetett spagettiwesternt látunk, mely során az erőszak a mindennapok szerves részévé válik. Mivel mindkét tábor ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, technikailag az elvetemült bűnözők és a szabályzatot áthágó zsaruk közti különbség elmosódik.


A banditák vezérével, Santoróval (Henry Silva) Belli felügyelő (Leonard Mann) veszi fel a harcot. Nem hivatalosan Betti felügyelő, a NAPOLI VIOLENTA főhőse is visszatér, Belli egyik ügynöke ugyanis megszólalásig hasonlít Maurizio Merli poliziesco-sztárra (lásd a plakát grafikáján). Merlit eleve Franco Nero hasonmásaként léptették fel, tehát itt már egy Nero-imitátor imitátoráról beszélünk! Lenzi nevezett sikerfilmjéből átvették a gyerekszereplőt is. Az iskolakerülő kis kripli főképp humorforrás, de neki is jut frenetikus akciójelenet, amikor minden bambinó vágyálmát beteljesítve elköt egy Lancia versenyautót, és azzal száguldozik a csúcsforgalomban.


A gyerekkel kapcsolatban a forgatókönyvíró páros Gianfranco Clerici és Vincenzo Mannino (THE NEW YORK RIPPER) különös hidegvérről tesz tanúbizonyságot - Hollywoodban nem biztos, hogy le merték volna így zárni a történetet. Attenzione, szpojler ---> "Nápolyban a gyerekek igencsak el vannak kényeztetve. Amikor meg akartuk mutatni, milyen mélységű gonoszság lakozik egy bizonyos karakterben, megölettük vele a gyereket." (Mario Caino a EUROCRIME doksiban)


Noha a kötelező pánikkeltésen túl aktuálpolitika nem férkőzött be az Alfa Romeók közé, az talán kihámozható belőle, hogy hogyan tekintettek az északiak (mint mondjuk a Rómából lejött filmesek?) a "mélydélre". A film azért nem festi teljesen feketére a maffiát: Santoro amikor megtehetné, betyárbecsületből nem öli meg a felügyelőt, a cukrosbácsi pedig csak azért kapott szerepet, hogy rajta keresztül szemléltetve legyen a Camorra morális érzékenysége. Lehet, hogy ezek a rossz arcú emberek rendőröket és ártatlan járókelőket lőnek halomra, de a pedofilokat ők is megvetik.


A "sokműfajú" Mario Caiano a spagettiwestern egyik pionírja, nem mellesleg az AMANTI D'OLTRETOMBA horror-gótika rendezője. Producere megbízásából álnéven a náci-erotikába is beleártotta magát (LA SVASTICA NEL VENTRE). Munkáját az abszolút profizmus jellemzi, ez volt zsinórban a harmadik poliziescója. Az elsőn krimiírók dolgoztak, miáltal A TUTTE LE AUTO DELLA POLIZIA giallós motívumokkal tarkított, míg a MILANO VIOLENTA noiros gengsztertörténet. A NAPOLI SPARA! telivér zsarufilm, és ha okosabbak nem is leszünk tőle, tuti tipp a műfaj kedvelőinek.

2016. június 11., szombat

RED SPELL SPELLS RED (1983)

Titus Ho, 香港


Hongkongi dokumentumfilmesek Malajziába utaznak riportot készíteni a Vörös Törpe szelleméről. A legenda szerint a gonosz maláj varázsló halála előtt megfogadta, hogy kísértetként mindenkit meg fog ölni, aki csak az útjába kerül. Turisták elöl lezárt terület! Halálos átok! Belépni tilos! - figyelmeztet a barlang bejáratánál kihelyezett tábla. Az idős temetőőrt kijátszva a hongkongiak az éjszaka leple alatt lemennek a sírboltba, és a kamera optikája előtt felnyitják a varázsló földi maradványait tartalmazó kőkoporsót. A szellem kiszabadulását megörökítő filmtekercsekkel a producer elégedetten tér vissza Hong Kongba, míg a többiek Stellával, a bögyös riporternővel az élen a szomszédos Borneóra utaznak fizetett szabadságra. Az ún. hosszú házakban lakó primitív törzsek vendégszeretetét - beleértve a hajadonok "kipróbálását" - élvező stábtagok csakhamar egyenként halnak szörnyet, a producert pedig odahaza, a vágóasztal előtt ülve keríti hatalmába véres hallucináció. A mérges skorpióktól hemzsegő történések mögött a borneói falu sámánja a Vörös Törpe "skorpió átkát" véli felfedezni, de vajon ki lehet a rontás hordozója? A CENTIPEDE HORROR alkotóitól.

 

A Délkelet-Ázsiában gyakorolt fekete mágiával riogató horrorok (BLACK MAGIC és gong tau társai) egyik visszataszító példányaként a RED SPELL kivételes összhangot mutat aközött, ami a vásznon folyik, és ami úgymond mögötte volt. A fikcióban a producer már nem tartja piacképesnek a misztikus útikalauzokat, valami látványosabbat, szenzációsabbat akar lencsevégre kapni megrendelőinek. A hongkongiak nem riadnak vissza a sírgyalázástól (mielőtt felnyitnák a koporsót, a stáb két tagja is levizeli a barlang falát), nem tisztelik a hagyományokat és bármikor kaphatóak egy kis ingyen szexre. Hasonló elveket vallhatott a RED SPELL hongkongi producere is, amikor a CENTIPEDE HORROR relatív sikerén felbuzdulva, annak forgatókönyvének az újrahasznosításával (százlábúak helyett skorpiók - nagyjából ennyi a lényegi különbség) rászabadította eme szexista - rasszista fantáziát az ázsiai közönségre. A RED SPELL talán egy árnyalatnyival jobban lett megrendezve elődjénél, miközben mondo/snuff fronton sem adták alább.


Az állatok lemészárlását megörökítő olasz kannibálfilmeseknek hongkongi elvtársaik feladták a leckét: szopós malacokat elevenen megnyúznak és kibeleznek, helybeliek kakasviadalt rendeznek, közelképeken skorpiókat csapnak agyon. Csúcspont: borneói nyugdíjas felkap egy baromfit, szétharapja a hátsó felét, és a haláltusáját vívó állatból spagetti módjára kiszívja a bélrendszerét (no f/x). A förtelmes emberi cselekedetek után a skorpió-inváziót tekinthetjük "költői igazságtételnek" az állatvilág részéről, talán így könnyebb megemészteni a látottakat.



Az addig a természet kőkemény ölén játszódó film utolsó negyed óráját teljes egészében stúdió falai között vitték színpadra. Ekképpen a finálé ördögűzése az egy hónappal korábban mozikba került BOXER'S OMEN szürrealitásával vetekszik, bár gyorsan hozzátenném, hogy Kuei mester odaát a Shaw Brothers-nél jobb érzékkel nyúlt a témához. A buddhista szerzetesek is felvonultató szertartás részeként a vizespóló-bajnok riporternőt - akiről kiderül, hogy a borneói sámán unokája! - vízimalom kerekére kötözik ki.


Kisebb fennakadásokkal ugyan (a film első fele kis híján unalomba fullad), de az egzotikum és undor-faktor elviszi a hátán ezt a rutinból ledarált freak showt. Adandó alkalommal felcsendül az Ave Satani az Ómenből, előfordul szabadrablás nyugati horrorfilmekből (a THE ENTITY nagy siker lehetett arrafelé), és az sem teljesen kóser, ahogyan az indonéz szigetvilág bennszülöttei kantoni dialektusban diskurálnak (a törzsfőnök szinkronhangja triád-gazemberként számos másik hongkongi filmben viszont hallható). Az egyik stábtag szerepében az akkor még színészettel is kacérkodó Stanley Tong látható.


A film akciójeleneteinek megkoreografálásában is részt vevő kölyökképű fiatalember évekkel később hasonlóan vadregényes környezetben játszódó akciófilmekkel debütált rendezőként (VASANGYALOK 2 - maláj dzsungel; STONE AGE WARRIORS - Pápua Új-Guinea), majd Jackie Chan kilencvenes évekbeli szuperprodukciói révén vált ismerté. 


Gong tau fanatikusok észrevételezhetik, hogy a filmstúdió raktárhelyiségében a CENTIPEDE HORROR plakátja van kitéve. Hivatalosan utoljára a nyolcvanas évek végén jelentek meg ezek a filmek lézerlemezen. Vajon ma hol nyugszanak a celluloid tekercseket tartalmazó fémdobozok? És akad-e olyan bátor felfedező (forgalmazó), aki újból ki meri nyitni őket?

Oké, az óriásskorpiós képeket nem ebből a filmből szedtem. (DAMNATION ALLEY; THE BLACK SCORPION).