2013. május 26., vasárnap

NIGHT OF THE CREEPS (1986)

Fred Dekker, USA


Kampusz City, USA. Földre pottyant alien-kapszulából lendkerekes meztelen csigákra emlékeztető paraziták szabadulnak ki, befészkelve magukat egy tinédzser agyába. Hála két túlbuzgó nördnek, az 1959-es incidens egyetemi labor mélyhűtőjében tárolt áldozata - fejében a parazitákkal - 1986-ban életre kel, a fősulis buliszezon kellős közepén ismét terjed az agyzsibbasztó zombikór. Lángszóró & 12-gauge shotgun - Isten áldja Amerikát!


A kétséget kizáróan rajongói szívvel és lélekkel elkészített NIGHT OF THE CREEPS a nyolcvanas évek fiatal-orientált amerikai fantasztikus filmjeinek tömény kivonata, egy olyan horror/vígjáték egyveleg, ami úgy próbálja jóllakatni a kecskét, hogy közben a káposzta is megmaradjon. A mosogatón kívül van itt minden, ami a csövön kifér: régi idők inváziós szörnyfilmjeinek felújítása (KILLER KLOWNS, THE BLOB), modern zombikomédia (RETURN OF THE LIVING DEAD, EVIL DEAD 2), némi slasherizmus (Baltás Gyilkos™), tinédzserlamúr és egy rahedli new wave/szoft rock betétdal.


Mindennek tetejébe vidáman posztmodernkedik, önnön B-kategóriás sajtszagát retro-cool stílussal (a fekete-fehér bevezető) és a műértő nézővel való cinkos összekacsintásokkal ("Mi ez, egy rossz B-film?") legitimálva. A Corman Egyetem környékén futkározó karakterek az akkor legmenőbbnek számító horrorrendezőkről kapták vezetéknevüket: Romero, Raimi, Hooper, Cronenberg, Carpenter. Hogy a Fangoriában ígéretes fiatal filmkészítőként beharangozott, majd a ROBOTZSARU 3-mal magát a mozi-iparból idejekorán kiíró Fred Dekkernek lett volna-e sansza bekerülni ebbe az elit társaságba, azt csúfosan  (és tegyük hozzá: érdemtelenül) megbukott debütjéből elég nehéz kikövetkeztetni.


A TriStar stúdió pénzelte, gördülékeny profizmussal megvalósított film műfaján belül biztonsági játékot űz, nem sért tabukat, mint a perverz RE-ANIMATOR, nem renitenskedik, mint a punk ROTLD, nem viszi túlzásba a splattert, ahogy azt új-zélandi kuzinja, a HULLAJÓ tette pár évvel később. A bevallottan Lucas-Spielberg-John Hughes iskolát követő Dekker fan-fikciója túl kocka, túl jópofi ahhoz, hogy különcségükkel tüntető pályatársaival egy lapon említsük.


Az viszont mindenképpen üdvözítő, és mégiscsak az említett zombiklasszikusok holdudvarába terelgeti vissza,  hogy bár magát a filmet 14 éven felül aligha fogja bárki is félelmetesnek találni, a humor és horror nem válnak egymás ellenségeivé, gyakorta okos és szórakoztató módon egészítve ki egymást (pl. a HULLAJÓba átemelt fűnyírós zombiírtás). A jól megcsinált praktikus effektek (a maszkok megint csak a HULLAJÓra emlékeztetnek) és a fiatal, kivételesen valóban tizennyolcnak kinéző főszereplők mellett ott lopja a műsort Cameron őrmester, a Raymond Chandler regényekből kilépett, öngyilkos hajlamú detektív. A szövegkönyv két legjobb, a DVD borítójára is felkerült egysorosát elsütő figura (A KÖD-ből, ill. a HALLOWEEN 3-ból ismerős Tom Atkins jutalomjátéka) jóvoltából a tudományos-fantasztikus felállásba vegyül egy kis hard-boiled noir, persze az is karikatúraszerűen elrajzolva.


Ha a faltól falig tinédzserekkel benépesített közegben az egyetlen, aki képes valamilyen szinten elnyerni az empátiám az egy középkorú, őszes-bajuszos fazon, nos, akkor nincs mese, be kell látni: ehhez a szarhoz én már túl öreg vagyok. Odakint zombik dörömbölnek az ajtón, nekem meg kapuzárási pánikom van. A Borzalmak Éjszakája.

(A borítóért köszönet Székely Ádámnak.)

2013. május 23., csütörtök

Zombieland


2013. május 19., vasárnap

EATEN ALIVE (1976)

Tobe Hooper, USA

A Made in Texas LÁNCFŰRÉSZES MÉSZÁRLÁS után Tobe Hooper telepakolta bőröndjét naiv reményekkel, és Hollywood felé vette az irányt.


Még mielőtt a Universal Pictures és Steven Spielberg lecsapott volna a messzi dél vadjára, Hoopert egy Mardi Rustam nevezetű grindhouse impresszárió (PETS, PSYCHIC KILLER) pécézte ki magának. A CÁPA koppintásnak induló ("Swamp Beast"), majd Kim Henkel TCM-forgatókönyvíró jóvoltából egyre inkább a texasi horrorszenzációra emlékeztető filmmel megjelenik az ismert Hooper-paradoxon: debütáló munkájával a megalkuvások nélküli, független filmkészítés netovábbját felmutató rendező álomgyári tevékenységét kivétel nélkül megbízások alapján végzi. A work-for-hire pályafutás során menetrendszerűen bekövetkező rendező vs. producer összeütközésből ezúttal sem Hooper került ki győztesen.


A film inspirációjaként Joe  Ball, az Elmendorfi Mészáros true crime története szolgált (Joe Ball, Ed Gein... ilyen nevekkel vagy sorozatgyilkos, vagy heavy metal gitáros lesz az emberből). Az első világháború kitüntetett veteránja a Nagy Gazdasági Válság idején kocsmárosként élte tisztes polgári életét Texas megyében, amíg le nem tartóztatta a rendőrség. Joe fejbelőtt nőismerőseit a legenda szerint a Barátságos Fogadó névre keresztelt bárja mögötti kis tavacskában tartott aligátorokkal zabáltatta fel.


Az EATEN ALIVE-ban a tetthely egy Louisiana mocsárvidékén roskadozó motel (magyar változat ITT), amiben a szomszédos kisváros kupleráját maga mögött hagyó prostituált keres éjszakai menedéket. Még mielőtt kimondanád, hogy PSYCHO, a főszereplői reményekkel útnak indult fiatal lány a kaszájával hadonászó, szexuálisan frusztrált moteltulajdonos (magyar változat OTT) krokodiljának bendőjében köt ki. Hamarosan érkeznek az újabb szállóvendégek, hasonló sorsra jutva. A Láncfűrészes híres reklámszlogenjét aktualizálva: Ki fogja túlélni? És mi marad a szkriptből negyven perc múltán?


A széltében-hosszában egy hollywoodi műterem falai között felvett színjáték az EC Comics mocsár-horroros sztorijait kelti életre, az élénk színekkel bevilágított díszletet mintha csak egy Vault of Horror borítóról stencilezték volna át. Hooper a DVD rövidke interjújában mégsem ifjúkori képregényeire, hanem a Technicolorban pompázó ÓZ, A CSODÁK CSODÁJÁra hivatkozik. Nyugtázzuk hát széles vigyorral, ahogy a mi elvetemült texasink rögtön az elején cafatokra tépeti Totót ;)


Hooper kétségbeesett igyekezettel próbálja átmenekíteni ebbe a gumikrokodillal (a szegény ember Cápája?), vérrel és felesleges meztelenkedéssel megtöltött mű-közegbe azt, ami a TCM motorját hajtotta: zajzenével hiszterizált, brutális terror. Döglődő állatsimogatójával a Csillagfény Hotel egy szeletnyi abból a gazdaságilag, kulturálisan és erkölcsileg meghaladott vidéki Amerikából, ami csak erőszakkal képes lereagálni a nemkívánatos látogatók által behordott külvilágot. Egyfajta őrület az őrületben felállás ez, hiszen a motelbe vetődő városi család is súlyos neurózis melegágya. Az egyetlen éjszaka alatt lezajló film szép lassan bele is süpped önnön nihilizmusának mocsarába.


A viharvert hollywoodi öregfiúk (az akkoriban európai B-filmekben is felbukkanó Mel Ferrer és Stuart Whitman) és feltörekvő ifjak (Robert "Freddy" Englund) alkotta színészválogatottban Neville Brand viszi a prímet háborús veterán, táskarádióján hard workin', god fearin' cowboyokról regélő country slágereket hallgató moteltulajdonosként. A második világháborús hős és egykoron cowboy-filmekben szereplő színész az EATEN ALIVE készültekor már egy kiszámíthatatlan viselkedésű alkoholista volt, motyogása alá bizony elkél az angol felirat. A Fantasztikus Filmek Fesztiválján fődíjat kiérdemlő alakítás a maga method acting módján igencsak szórakoztató - hol találunk a mai horrorfilmekben ilyen karizmájú pszicho-fószereket?


A rendező távollétében összevágott, hol stílusos, hol összecsapott EATEN ALIVE a tíz évvel későbbi TEXAS CHAINSAW 2-vel egyetemben eklatáns példája annak, hogyan vetül a vászonra egy kaotikus körülmények között lezajlott munkafolyamat. A kulisszafotókon jól látszik, hogy Mardi Rustam, ez az Al Adamson sufnieposzait is pénzelő, meglehetősen bizarr külsejű egyén végig ott lógott a stáb nyakán, megállás nélkül osztogatva az észt a Cannes-ban a Rendezők Kéthete programjába beválogatott TCM rendezőjének.


Hoopernek végül elege lett a produceréből és kereket oldott (a szexjeleneteket, csakúgy, mint a kocsmai közjátékot már nem ő, hanem az operatőr dirigálta), egy olyan déli észjárású humorral súlyosbított southern gothic torzót hagyva maga után, amit leginkább a hetvenes évekbeli suttyó grindhouse/drive-in mozik kedvelői ölelhetnek a keblükre. Az amerikai Cinefantastique magazin kritikusa nyilván nem tartozott közéjük, amikor rövid, de velős írásának végén azt tanácsolta Hoopernek: legjobb, ha szedi a sátorfáját és autóstoppal visszamegy Texasba. See You Later, Alligator ---

2013. május 12., vasárnap

VHS-archívum: tavaszi videopremierjeink

A  
  Deliria    Nemzeti   Videotéka   
továbbra is szeretettel várja Önöket megújult kínálatával:

Friedkin - Fuller - Williamson
Az amerikai filmművészet nagyágyúi



Egyet fizet, kettőt kap - John Tucker akció!


Horrorfilmek, horror áron


Megérkeztek az ÜVÖLTÉS sorozat várva várt új részei
(A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük telefonon előre jelezze kölcsönzési szándékát.)


Pikáns erotika sógoréktól. Csak 18 éven felülieknek!

A kisebbek figyelmébe ajánljuk rajzfilmes kínálatunkat



A hónap dolgozói: Ash és Orosdy Dániel

2013. május 9., csütörtök

Profondo turkáló


Giallo-csoda a MédiaMárkban:



A cédé - Goblinék egyik legjobbja! - már megvan, úgyhogy visszadobtam a halak közé, lehet turizni érte a Mammut/MM-ben. 
Amúgy egész érdekes zenékre bukkanhatunk ennek a fotexes elfekvő készletet kiárusító ketrecnek a mélyén. Spinal Tap (a '84-es film számai), egy Stan Ridgway ritkaság és Angelo Badalamenti /Tim Booth közös lemeze - ezeket halásztam ki magamnak.

2013. május 8., szerda

Derrick: A gyanú árnyéka

- Harry, nem tetszik ez nekem. Mi folyik itt?
- Hát Stephan, az egész a Delirián kezdődött...


"Horst Tappert második Wallace-filmje, és az első, amelyben felügyelőt alakít. Végig egy marsallbottal a kezében jár-kel, mint valami ex-Standartenführer - egy német filmben ez azért kissé furcsán veszi ki magát." ( Kriminális - Alfred Vohrer filmjei)

2013. május 02. MTI - Nem sugározza többé a Derricket a krimisorozatot gyártó ZDF televízió, miután kiderült, hogy a felügyelőt alakító Horst Tappert a Waffen SS tagja volt.

2013. május 4., szombat

A DAY WITHOUT POLICEMAN (1993)

Johnny Lee, 香港



One Way Ticket to Cat.III Hell
presents:


A hírhedt III kategóriát, vagyis a "csak 18 éven felülieknek" besorolást a hongkongi kormány eredetileg a külföldi és helyi művészfilmek forgalmazását megkönnyítendően hozta létre. Visszaélve a helyzettel, az élelmes producerek néhány éven belül  külön exploitation-iparágat szerveztek köréje, 1992-re a HongKongban forgalmazott filmek közel fele háromkategóriás. A III-as ügyosztály ezen kevésbé ismert esetének felújított, cenzúrázatlan változatára egyelőre még várni kell (a besorolás egyáltalán nem jelentette azt, hogy ezeket a filmeket ne cincálta volna meg a cenzorbizottság), sőt még dvdén sem jelent meg, de aki kitartóan keres, az rá fog találni a (cenzúrázott) lézerdiszk/vcd kópiájára. Ma már nem készülnek futószalagon az ilyesmik, úgyhogy becsüljük meg, amink van: egy fin de siécle hangulatban fogant +18 akció-thriller, egyenesen a hongkongi filmgyártás utolsó fénykorának legsötétebb bugyrából.


RUN AND KILL reloaded: a határhoz közel fekvő kis szigeten a tunya rendőrség mellett/helyett önjelölt polgárőrök végzik a rendfenntartást. A polgármester fiából és annak haverjaiból álló banda lényegében szabadon garázdálkodhat, a law és order a településen megszűnt létezni. A triád-security járőrözés közben beleköt a kikötőben élő bevándorlóba (a Ringo Lam kiskedvenc Tommy Wong) és annak fiatal feleségébe. Cat. III breaking point: a nővel nemi erőszak közben végeznek, a férjét kis híján agyonverik, majd eltemetik őket egy sekély sírhantba. A magához tért, amúgy jóravaló, becsületes halász egykori vietnami veterán elvtársait hívja segítségül a bosszúhoz. A három kommunisták által kiképzett, emberölésben vérprofi katona hamarosan meg is érkezik csőre töltött AK47-es gépfegyvereikkel, és az előirányzott tervet bőven túlteljesítve valóságos etnikai tisztogatásba kezdenek - "Kitapossuk az összes hongkongi belét!"


NAKED KILLER reloaded: Simon Yam valaha szépreményű nagyvárosi nyomozó és boldog házasságban élő férj volt (és egy színész, aki akkoriban előszeretettel mutogatta magát ilyesfajta szemetekben), egészen egy balul elsült rajtaütésig. A hongkongi szuperzsaruk körében népbetegségnek számító poszttraumás stressz egyszerre vágta tönkre az előmenetelét és a nemi életét (az AK47 fóbiás, impotens zsaru variáció Yam NAKED KILLER-ben alakított karakterére). A sziget alkohol és drogmámorban fetrengő rendőrkapitányaként Simon Yam ugyanolyan klinikai eset, mint amikor pszichopatát játszik, csakhogy ezúttal elvileg ő a főhős, neki kellene szembeszállnia a válófélben lévő felesége életét is veszélyeztető betolakodókkal.


Az alaposan megflashbackelt film intimebb szféráját az érzelmileg lerongyolódott rendőr és annak talpraesett felesége közti kapcsolat "háromkategóriásan" perverz ecsetelése adja (a férfi lábfétises, a nő pornófilmeket szinkronizál), de feltűnik egy nagyobb, szocio-apokaliptikus vízió is a láthatáron, hogy aztán a kettő összeolvadjon a zabolátlan erőszak, vad akciójelenetek és szürreálisan rossz angolsággal megírt feliratok („my sexy body is good”) alkotta Made in Hong Kong katyvaszban.
A RUN AND KILL mintájára működő exploitation-gépezet a nézők anyaországiaktól való félelmét zsákmányolja ki, egy olyan autoritás nélkül maradt, szétesett közösséget festve fel a vászonra, amit néhány felfegyverzett komcsi - az akkor éppen gőzerővel folyó boszniai atrocitásokat idézve - képes pár óra leforgása alatt majdnem a nullára amortizálni. Stephen Teo Hong Kong Cinema - The Extra Dimensions című könyvében a kilencvenes évek genszter- és zsaruthrillerei kapcsán írt megállapítása ide is érvényes: "A törvényesség és rend helyzete komoly közvita tárgya, mivel a polgárok elvesztették a bizalmukat abban, hogy a koloniális kormányzat meg tudja védeni Hong Kong érdekeit."


A hongkongiakat szóban és tettekkel egyfolytában gyalázó katonák arcát a fényképezés megpróbálja személyteleníteni, ezzel a vizuális fogással téve szimbolikussá jelenlétüket. ’97 eljövetele iránt érzett tehetetlen frusztráltság visszhangzik, midőn a hongkongi rendőregyenruhába bújt társaság Simon Yam sógornőjét készül kinyírni. Az AK47 látványától bepánikolt Yam (a helyi hatóságok impotenciájának hús-vér megtestesítője) egy bokor mögül figyeli, ahogy a fájdalomtól üvöltő rokonát kínozzák, miközben az elkövetők megjegyzik, csakis a hongkongiak képesek rá, hogy ne siessenek egy bajban lévő honfitársuk segítségére. Aki azt gondolja, hogy ezek után barátunk összeszedi magát és megvédi a haza becsületét, az a jelenet végére a pokolba fogja kívánni a forgatókönyvírókat.


A minden porcikájában túljátszott színészkedéshez a korabeli divatnak megfelelő, erősen stilizált rendezés társul. Johnny Lee akkor környékezi meg Billy Tang hasonszőrű munkáinak színvonalát, amikor bedurvulnak a dolgok. Az egyik ilyen húzós szituban egy férfinak keresztbe felvágják a gyomrát, majd meztelen asszonyát veszik kezelésbe. Egy Rambo-kés, egy vagina és egy gitár riff egymásra találását elvileg nem lehetne fokozni, de basszák meg, csak sikerül - az áldozat felvágott gyomrába véletlenül térdig beletaposnak! A "rendőr nélküli nap" mérlege: három nemi erőszak és legalább két tucat szitává lőtt, kizsigerelt, felkoncolt hulla.


A DAY WITHOUT POLICEMAN távolról sem perfekt film, ám az biztos, hogy a maga (III) kategóriájában nem végzett félmunkát.

Cat.III filmeket vetítő hongkongi mozi a kilencvenes évekből.