2008. március 26., szerda

KILLER'S NOCTURNE (1987)

Nam Nai Choi, 香港


A Hong Kongban a hetvenes évek második felétől egyre populárisabb szerencsejáték-filmek lényegében mahjong vagy kártya alapon eljátszott kungfu sztorik, amikben a két rivális mester nem egy mező közepén, hanem a kártyaasztalnál mérkőzik meg egymással. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az ellenfelek a parti közben kizárólag a blattot vernék: a játszmák legtöbb esetben a tettlegességig fajulnak el.

Lo, a visszavonult "God of Gamblers" nyugdíjas éveit élvezi, egészen addig, amíg régi ellenfele, Yen a városba nem érkezik. Yen elsődleges célja, hogy ütő/vágó eszközökkel teli bőröndökkel közlekedő segédeivel átvegye az irányítást a legmenőbb kaszinók felett, s mindezt csak azért, hogy visszaszerzett respektjével kihívhassa Lo-t egy nagyszabású élet-halál mahjong partira. Ez amolyan kínai népszokás.

Mindeközben Lo fia (az agilis Sammo Hung tanítvány, Chin Siu Ho) beleszeret a kaszinó énekesnőjébe (Pat Ha, ON THE RUN), aki másodállásban Yen nője, tehát ennek sem lesz jó vége. Mikor az apját is eltakarítják az útból, a fiú végképp bekattan, és egy intenzív K2 freestyle trenírozást követően meglátogatja a kaszinót...

A vadnyugaton agyament manga-adaptációjáról (STORY OF RICKY) ismert rendező eme Golden Harvestnek készített kosztümös (harmincas évek) melodrámája azokra az időkre emlékeztet, amikor még a Shaw Brothers stúdió napszámosaként fényképezett filmeket, elsősorban Sun Chung kameramanjaként. A KILLER'S NOCTURNE simán lehetne akár egy SB produkció is cirka 1976-ból, heroikus bosszútörténete, diffúz szűrökkel felvett stúdióbelsői nosztalgikus patinát kölcsönöznek a filmnek.

És amiért említésre méltó a mai napig, az két eszméletlen akciójelenet. Az egyiket a hatvanadik perc környékén keressük, midőn teljesen váratlanul egy nagyra nőtt kenguru karatélyozza le a főhőst!

A másik emlékezetes megmozdulás a finálé lehető legbrutálisabb módon megkoreografált összecsapása, pofára leszúrt dupla ritzbergerrel megkoronázva. Hogy ott valaki kórházba került, az fix.

Ezek az állkapocskiakasztó pillanatok eleve jobb filmet érdemelnének, mint maga a KILLER'S NOCTURNE, ami az itt-ott meglepetésszerűen elkövetett erőszak ellenére is legfeljebb csak a középszert tudja megütni, de azt legalább biztos kézzel.

2008. március 23., vasárnap

TERROR EXPRESS! (1979)

Ferdinando Baldi, olasz útifilm


Az IDEGENEK A VONATON - ESTI KORNÉL CSODÁLATOS UTAZÁSA közötti mellékvágányon fut a "La ragazza del vagone letto", a mozgóképes vasúttörténelem sleaze de resistance-sza, ami éppen akkor gördült be a mozikba, amikor az ízlésrendőrség szabadságon volt Itáliában.

Az utaslista: Silvia Dionisio (MURDER OBSESSION), Werner Pochath (SHARK HUNTER), Zora Kerova (CANNIBAL FEROX, ANTROPOPHAGUS), Gianluigi Chirizzi (BURIAL GROUND), Carlo De Mejo (CITY OF THE LIVING DEAD, THE OTHER HELL), Fausto Lombardi (RATS), Venantino Venantini (BEAST IN SPACE, CITY, FEROX) - a Cinecittá alagsori Z osztályának majdnem teljes évfolyama a fedélzeten!

arhívfotó © Terror Háza Múzeum

Az állomáson három "punk" vegzál egy nőt, aztán sorra bemutatkoznak a hálókocsi leendő utasai: veszekedő házaspár, bizniszmen, nyugdíjas, bűnöző rendőri kísérettel, középkorú család tinilánnyal - a KSH '79-es kimutatása alapján a társadalom színe-java le van fedve, beleértve a perverzeket is (férfi az újságosnak: "Kérem az összes pornómagazint, ami kapható.").
Az erotika az utasfülkékben fülled tovább:
-Apa, olyan meleg van itt...
-Hát akkor vedd le a hálóinged, kislányom!
Az apa esete a levetett hálóinggel egy prostituáltnál folytatódik (a vonatnak saját kurvája van, akit a kalauz futtat!), miközben forr a levegő az utasellátóban is, ott a már megismert punkok baszogatják a jónépet, majd Zora Kerovát a WC-ben, 2in1. Ezt az erotikusra vett jelenetet egy parasztfasz választja el a pornótól. Kerova egy jó nő, de két szőrös segg közé szendvicselve ő sem mutat valami fényesen. Miután a delikvensek fegyverhez jutnak, átveszik az irányítást a vagon felett.


A kannibálnácizombik mellett külön fejezetet érdemel a Last House On The Left inspirálta olasz  "Rape & Revenge" széria, úgymint HITCH-HIKE, LA SETTIMA DONNA, HOUSE ON THE EDGE OF THE PARK, vagy a ciklus messze legjobb darabja, a szintén vasutas NIGHT TRAIN MURDERS. Ferdinando Baldi (TEXAS ADIOS, NINE GUESTS FOR A CRIME) filmjében a "Revenge" az utolsó tíz percre marad, banális egyszerűséggel megoldva, a hangsúly itt a másik R-en van. Valóban, annyira tömve van sleaze-zel, hogy igazán már komolyan venni sem lehet, inkább rácsodálkozik az ember, hogy hogyan képes ennyire pofátlanul nyomulni a szennyben. A notórius moogmágus, Marcello Giombini zenéje csak olaj a tűzre, a nem éppen közös elhatározásból létrejött nemi aktusok alá romantikus tanglit tesz (Morrico-na-ne!), ettől valahogy még offenzívebb lesz az egész. Én azért megkérdőjelezném azt is, hogy valóban élvezik-e a nők, ha megerőszakolják őket. A forgatókönyv elkövetője szerint igen, na de lehet adni ennek az embernek a véleményére?:

2008. március 18., kedd

L'IMMORALITÁ (1978)

Massimo Pirri, olasz dráma

Zsánerhez nem igazán köthető, művészfilmnek nem eléggé szubtilis, így a kettő közt az ismeretlenség homályába veszett, annak ellenére, hogy pár éve megjelent dvdén. Pedig nem semmi egy filmről van szó.
A történet egy szökésben lévő gyerekgyilkos és az őt bújtató 12 éves kislány között bimbódzó kapcsolattal kezdődik. Idilljüket a lány erotomániás anyja zavarja meg, aki eszközt lát a férfiban arra, hogy megszabaduljon öreg (és gazdag) férjétől. Kialakul egy szerelmi háromszög, amiben a negyvenes anya és fiatalkorú lánya lesznek a riválisok, vágyuk titokzatos tárgya pedig a pedofil bűnöző. Ennyi elég is, hogy egy jobbérzésű néző - akiben van némi moralitá - chapter 4-nél megnyomja a stop gombot, de az érdekes fotográfiától kezdve Morricone lírikus zenéjéig olyan színvonalon van tálalva az erkölcsi szenny, hogy lehetetlen levenni róla a szemet, Lisa Gaston és a kislányt alakító Jenny Tamburi játékához hasonlót pedig tényleg csak a legjobb olasz filmekben látni. A szörnyek kollekcióját gyarapítja még a gyilkost kereső nyomozó és a kisváros nagyfiúiból verbuválódott gárda, pozitív figurákat ne is keressünk, Pirri ugyanis nem lehetett túl jó véleménnyel embertársairól.
A kényes téma és egy félelmetesen explicit jelenet miatt nem lesz belőle eurokult, de akinek a "botrányfilm" nem a BATTLE ROYALE-nál végződik, talán meg tud birkózni a L'IMMORALITÁ hátborzongató meséjével.

2008. március 15., szombat

SOMEONE BEHIND THE DOOR (1971) {VALAKI AZ AJTÓ MÖGÖTT}

Nicolas Gessner, francia krimi


Francia film, olasz koproducer, angliai helyszín, amerikai színészek - csak egy szovjet balettművész és egy japán gésa hiányzik a világbékéhez, na és egy jó sztori. Az agysebész Charles Bronson a memóriáját vesztett Anthony Perkinst használja fel problémás házassága renbetételéhez.

Vagyis fordítva, Bronson nem emlékszik semmire, Perkins pedig kőgay.
Mindegy, a lényeg, hogy e filmre rögzített színházi előadásnak a végét kábé 30 perc után ki lehet találni, ekkor szokott véget érni egy MEGHÖKKENTŐ MESÉK epizód. Perkins jó, Bronson viszont igencsak bajban van amikor a "neszóljhozzám" arckifejezésről váltania kell mondjuk egy "mifolyikitt?"-re. Kínos pillantok ezek. Hasonló témába vág Duccio Tessari L'UOMO SENZA MEMORIA (PUZZLE) gialloja, nagy nevek nélkül, de összehasonlíthatatlanul jobban megcsinálva.


DVD: a szökésben lévő üzletkötőnek kétszer sikerült eladnia a forgalmazási jogot. A Caesar kiadást az különbözteti meg egy vhs-kazettától, hogy lapos és kerek. A szörnyű képminőség és a magyar felirat hiányának kárpótlásaként vannak extrák, ilyen a "mozielőzetes" (random jelenetek zenére) és "tv-spot" (ugyanez harminc másodpercben). Rosszabb, mint a semmi.

A házifeladat-másolás művészete (felül Europa Records, alatta Caesar):

2008. március 12., szerda

MAS ALLA DEL TERROR (1980)

Tomás Aznar, spanyol
A "Terroron túl" (ez lenne a cím) egy megkésett spanyol LAST HOUSE ON THE LEFT, szupernaturálisan módosítva: motoros banda fegyveres rablásokból szerzi a pénzt drogra. Éppen egy büfét pakolnak ki, amikor közbelép pár zsaru --- --- a túszul ejtett házaspár kocsijával lelépnek és egy családi háznál kötnek ki valahol vidéken --- a házban egy öreg néni fogadja őket, akit egyből helyben hagynak, majd rágyújtják a berendezést --- mielőtt szénné égne az öregasszony (és az emeleten lévő unokája), megátkozza gyilkosait --- --- jön egy vicces jelenet, amiben egy autórádió önállósítja magát és szól belőle valami horrorfilmzene --- egy romos templomnál találják magukat a semmi közepén ------ a helyet megszentségtelenítik ("Ficken und töten, das ist der grösste!") --- a női túsz beleszeret (!) az egyik bőrdzsekisbe és egy nagyot kefélnek a szenteltvíztartón --- --- a templommal szemben áll egy viskó, ahová beinvitálja őket egy kisgyerek (=az unoka) --- elmeséli, hogy a templom alatt lévő katakombában kincs van --- lemennek és az eddig egy Derrick-epizód művészi igényességével előadott film átmegy egy aránylag atmoszférikus zombiattakba --- --- kezdődik a bodycount, a templom falán lévő festmény eredménytáblaként funkcionál (ha valaki meghal, egy fej átváltozik koponyává!) --- --- nagymama felrobbantja az utolsó áldozat fejét ------ és unokájával együtt beleballagnak a szomorú tájképbe.
A mellékelt képek talán visszaadják a vhs-kazetta utánozhatatlanul sötét hangulatát, gyanítom, hogy pengére remaszterelve sem lesz más, mint ami: egy agyament katalán horror, a célközönség talán a vidéki moziklubbok katolikus egyletei, akik bizonyára jól elszórakoztak azon, ahogy a városi büdös rokkerek elnyerik méltó bűntetésüket, ráadásként pedig kaptak egykét cicit is mutiba. E primitívséghez nagyon is illik a sivár andalúz vidék, ahol megállt az idő és a népek tán még a ma is hisznek a ráolvasásban. Ez a rusztikusság a spanyol fantastico védjegye volt; a MAS ALLA sem kivétel, csak valamivel nyersebb és direktebb, mint mondjuk egy Naschy-film. Érdekes kuriózum a poszt-cenzúra 'S' besorolású filmjei közül. Ugyanezek a producerek készítettek egy hasonló, de sokkal jobb filmet 1977-ben: az "S" kategória egyik legjobb jelenleg elérhető példája az ESCALOFRIO (SATAN'S BLOOD).

2008. március 9., vasárnap

MORIRAI A MEZZANOTTE (1986)

Lamberto Bava, olasz giallo

A SZÖRNYCÁPA után jöjjön a mennybemenetel, az ÉJFÉLKOR MEGHALSZ Bava jr. a toppon!


Tettlegességig fajuló veszekedés után a férj dühödten távozik otthonról, nemsokkal később a kesztyűs gyilkos® brutálisan megöli a feleséget. A gyanú a szökésben lévő férjre terelődik, akinek kriminálpszichológus ismerőse szerint a tíz évvel azelőtt garázdálkodott "éjféli gyilkos" csapott le újra. Elméletét a következőképpen indokolja kollégáinak:

-Alberto, hány nőt öltek meg Olaszországban az elmúlt tíz évben féltékenységből?
-Ha jól tudom, harmincötöt.
-Pontosan! És mivel gyilkolták meg őket?
-Mindig mással. Kés, kötél, pisztoly...
-Így van, de egyiküket sem ölték meg brutális módon!

Ecco! E fantasztikus párbeszéd kiötlője ki más is lehetne, mint Dardano Sacchetti, az olasz exploitation Herbert Reineckere, aki állítólag egyszerre két kézzel tudott szkriptet írni: jobbal egy krimit, ballal egy zombisat, miközben intravénásan folyt bele a J&B.



Innentől kezdve az éjféli gyilkosé a terep, azaz a szemmel láthatólag elemében lévő Lamberto Bavaé, aki a teljes giallo ikonográfiát használva nyomul az apja és Argento által kitaposott ösvényen. Egyedül a tévéprüdéria áll az útjába (Rai társprodukció), amit ügyes trükkökkel kicselez, így ha nem is ultra, de van violenza rendesen. Aki fogékony és kellően ismeri a műfajt, fülig fog érni a szája, egészen a végéig, ott aztán kiesik a székből. Nem árulom el, hogy ki a gyilkos, úgysem hinné el senki - Viva Sacchetti!

Kés vs Moulinex 1:0

Említésre érdemes a hangosra mixelt szintetizátorzene. Ha Richard Claydermant megszállná az ördög, úgy esne neki a zongorának, mint itt az ex-Goblin Claudio Simonetti. Kár tagadni, a színészek csapnivalóak, a dialógus kész kabaré és az egész elég olcsón néz ki, de azok, akik giallóval dicsérik a napot, észre fogják venni, hogy mekkora örömmozi ez. Molto, molto fun!

2008. március 1., szombat

DEADLINE (1980)

Mario Azzopardi, kanadai


A sikeres horror-forgatókönyvíró Steve (King?) súlyos alkotói válságba kerül. A feladata az lenne, hogy írjon egy még brutálisabb könyvet az előzőnél, de ennek nem akar és talán már nem is tud eleget tenni. Nem elég, hogy producere állandóan basztatja, lassan a családja is kezd a fejére nőni. Az agyában felgyülemlett beteges ötletek, drogos felesége és a gyereknevelésre tett kudarcos kísérlete együttesen az idegösszeomlás szélére terelik, amin át is esik azon az éjszakán, mikor két fiúgyermeke az apjuk filmjében látott jelenetet másolva felakasztják a kislányát.

Ez az alig ismert és talán jobb sorsra érdemes film felteszi a kérdést: mi az értelme a koncepció nélkül mediatizált ultra-erőszaknak, van-e felelőssége az ezeket kitaláló és piacra dobó embereknek? (Szavazni a 06902732 emelt díjas telefonszámon lehet a műsor végéig.) A választ úgy kalapálja belénk, hogy maga is tobzódik a brutalitásban - íme egy antihorror horrorfilm! Az író agyszüleményeit prezentáló splatter-szkeccsek nem tartoznak a film való-világához (ami inkább dráma, mintsem horror), de naná, hogy ez a fő 'selling point', ami némi képmutatásra ad feltételezést. Van ködösített utalás arra, hogyan képzeli el Azzopardi az igazi horrort, "ahogyan az európaiak csinálják". Fene tudja, mire gondolt, az igazi horror itt egy öngyilkos újszülött a műtőasztalon.

Szubverzív vagy sem, a DEADLINE képes cronenbergi depresszióba lökni a nézőt. Hangulatra THE BROOD, tematikájában VIDEODROME; ez egy nyomasztó mozi, ami után mindenki egy kicsit szarul érzi magát, aki rendszeresen ilyen típusú filmeket néz. Fait accompli.