2011. október 23., vasárnap

Peter Jackson, bábművész



Amit a Deliria egyszer megígér, azt be is tartja. A BAD TASTE intergalaktikus hódító körútját követően Peter Jackson egy RE-ANIMATOR-ral vetekedő zombi-opusszal kívánt visszatérni, de amit helyette végül leszállított, az mindenkit ledöbbentett. Az Új-zélandi állami filmalapot például annyira, hogy rögtön levetették a nevüket a stáblistáról. Mivel a külföldön megjelent dvdéken semmi említésre méltó extra sincs (pedig létezik egy kitűnő ígykészült "Sex, Drugs and  Soft Toys" címen), lefordítottam egy kulisszák mögé kalauzoló Jackson-interjút a Mad Movies egyik 1991-es számából.

A magazint átlapozgatva újfent meg kellett állapítanom, hogy a kilencvenes évek eleje mennyire gyatra volt fantasztikus film-ügyileg: ROBOCOP 3, FREDDY’S DEAD (ja, persze), TEENAGE MUTANT NINJA TURTLES 2, TRÜKKÖS HALÁL 2, OMEN 4, és két oldal az éppen aktuális Stephen King adaptációról (GRAVEYARD SHIT). Ebbe a kihipózott szarkupacba  fingott bele a MEET THE FEEBLES, a világ első és eleddig egyetlen bábokkal előadott funsplatter tragikomédiája, intim musicalbetétekkel. Aki még nem látta volna, annak elöljáróban jegyezzük meg, hogy nem stop-motion animációról van szó Svankmajer vagy a nemrég bemutatott A fantasztikus Róka úr módjára, hanem a hagyományos, élő bábjátékozás filmre alkalmazásáról. Süsü on acid!


Elég sajátságos körülmények között vágott bele a FEEBLES forgatásába.

Javában készítettem elő a BRAINDEAD-et, amikor megvonták a költségvetés egy részét. A projekt le lett állítva és a teljes stáb hirtelen munkanélkülivé vált. Az Új-Zélandi Filmbizottságtól (NZFC, állami filmalap) megkaptuk a pénzösszeget, a privát finanszírozók közül azonban többen visszaléptek. A FEEBLES ötlete már egy ideje a fejemben motoszkált, korábban csináltunk is belőle egy rövidke, pár perces kisfilmet. Úgy határoztunk, hogy a BRAINDEAD-hez összejött stábbal nekimegyünk a dolognak – összesen hat hónapunk volt rá, hogy megírjuk és leforgassuk a mozifilmet. A japán befektető ragaszkodott hozzá, hogy októberre kész legyen, mert mindenképpen ki akarta vinni a milánói filmvásárra.

Japánok pénzeltek egy Új-Zélandon készülő bábfilmet?!

Fogalmam sincs miért, de a japánok imádják a filmjeimet. Egy japán céggel (Japan Cinema Associates) alá volt írva az elővásárlási szerződés a BRAINDEAD forgalmazási jogaira. Megmutattuk a kisfilmet a FEEBLES-ről, aminek a koncepciója nagyon tetszett nekik, mindazonáltal ragaszkodtak egy egész estés filmhez. Mivel a BRAINDEAD-et belátható időn belül nem tudtuk elkezdeni, ezért felajánlottam: ha megtarthatjuk a pénzüket, cserébe megcsinálom nekik a MEET THE FEEBLES-t. Ezzel és a NZFC-től kapott összeggel már bele tudtunk vágni a forgatásba.


Több mint 100 különböző karakter szerepel a filmben - egy igazi szuperprodukció icipici (750 ezer dollár) költségvetésből!

Amíg nem találkoztam Cameron Chittockkal, fogalmam sem volt a bábozásról. Cameront a BAD TASTE forgatása során ismertem meg, ő dizájnolt az idegen lények közül néhányat. Egy kitűnő bábtervező teljesen egyedi stílussal, ő az, aki miatt egyáltalán belefogtam a FEEBLES-be. Közösen kidolgoztunk egy koncepciót „szex, drogok & erőszak” jelmondattal. Cameron rögtön megérezte, hogy mennyire egyedi alkalmat nyújthat a FEEBLES elkészítése. Néhány bábú az én számlámra írható, de a legtöbbjüknek Cameron az apja. (http://www.cameronchittock.com/)

Milyen technikákat alkalmaztak a FEEBLES-univerzum életre keltéséhez?

Amit csak el lehet képzelni. Ujjbábok, zsinóros marionettek, embernagyságú kosztümök. Gyakran egyszerre több technikát alkalmaztunk egyetlen bábhoz, például Szebasztián, a róka esetében. A figurák szemei kábelvezérlésűek, csakúgy, mint Heidi, a viziló állkapcsa. Egy technikus a szájmozgást illesztette az előre rögzített dialógusokhoz, miközben egy másik a szemeket mozgatta.


Egy rendező hogyan dirigál hisztérikus viselkedésű bábok hordáját?

Óriási nehézségekkel jár, különösen ami a plánozást illeti. Sokkal precízebbnek kell lenniük a beállításoknak, mint az élőszereplős filmeknél. Előttem vannak a bábok, alattuk, felettük, jobbra-balra a technikusok ülnek székeken, a földön fekve, mindenhol. Egy bábot általában hárman mozgattak, tehát ha három báb van színen, az már kilenc embert jelentett, akiknek egyike sem lóghat be a képbe. A filmnek közel háromnegyedét kézikamerával fényképeztem, hogy dinamikusabb legyen a képi világa. Egyetlen centiméternyi eltérés sem megengedett, különben vehetjük fel újra a jelenetet. A hús-vér szereplőkkel ellentétben a bábok legkisebb gesztusa is aránytalanul nagynak hat. Mondjuk lefilmezel valakit, aki végigmegy egy folyosón, benyit egy szobába és leül egy székre - pofonegyszerű, de nem bábokkal! Tehát állandóan két  dologra kellett koncentrálnom: megfelelő-e a bábok mozgása és a stábból nem lógott-e be valakinek a valamije a képmezőbe. Bábokat filmezni egyet jelent a speciális effektusok lefilmezésével, miközben persze nem szabad megfeledkezni a történetről és a karakterekről sem.

Új-Zélandon rendelkezésére álltak az olyan stúdiók és felszerelések, amik egy ennyire komplex film elkészítéséhez szükségesek?

Egyáltalán nem. A tél közepén forgattunk és higgyék el nekem, a tél Új-Zélandon nem semmi! Egy elhagyatott raktárépület állt a rendelkezésünkre, amit egy apró kályha fűtött. Odakint tulajdonképpen ugyanolyan hőmérséklet volt, mint odabent, úgyhogy állandóan nagykabátba kellett dolgoznunk. Ráadásul érkezésünk előtt a hely valóságos galambtanya volt, az egészet ki kellett pucolnunk, aztán elleptek minket a bolhák. Semmi esetre sem volt szabad hozzáérnünk a bábfigurákhoz, nehogy rajtuk keresztül megfertőződjenek az operátorok is. A végén ki kellett hívni a rovarírtókat. A keretünk annyira szerény volt, hogy csak kétféle kaját ehettünk: sonkás szendvicset vagy sonkás szendvicset sajttal.


Ilyen cudar körülmények között hogyan szervezte meg a munkát?

Februárban vagyunk és a FEEBLES-nek októberre, a milánói vásárra készen kellett lennie. Figyelembe véve a szigorú határidőt, egy sztoriboard elkészítéséről szó sem lehetett. Ez pont az ellenkezője annak, ahogyan a BAD TASTE-et csináltam: azt négy éven át, hétvégeken forgattam, így hétközben volt időm átgondolni a legapróbb részleteket is. A FEEBLES-hez három hetem volt a felkészülésre és utána 12 héten át megállás nélkül forgattunk. Az biztos, hogy a jövőben több időt fogok szentelni az előkészületeknek, a BRAINDEAD-hez már három hónap pre-production és egy részletes sztoriboard fog társulni.

A Muppet Show mennyire inspirálta Önt?

Nem igazán tanulmányoztuk a Muppetéket, mert Jim Henson bábjai nem csináltak semmi olyan dolgot, ami bonyolultnak mondható, és a bábosok is nagyon egyszerű módszereket alkalmaztak. A FEEBLES-hez megvolt a saját történetünk, a saját technikánk és a problémákat is a magunk módján kellett megoldani azzal, amink volt.


Úgy tűnik nem törődtek igazán az olyan tabukkal, mint a szex vagy az erőszak - a FEEBLES nyakig gázol mindkettőben.

Az erőszak és a szex a filmjeimben csakis szatíra vagy paródiaként van jelen. Segget és vért csakis azért mutatok, mert gúnyolódom velük/rajtuk. A FEEBLES nem a szexről és az erőszakról szól, ez egy vígjáték. Egymással közösülő bábokat látni vagy hogy legépfegyvereznek egy marionettfigurát - ezek azért annyira viccesek, mert egy bábfilm kontextusában még sosem láthattál hasonlót. Mindent eltúloztunk, ezzel is hangsúlyozva a vígjátéki jelleget. Ha rálőnek a bábokra, azok úgy véreznek, mintha igaziak volnának. Nem szeretek erőszakot alkalmazni, kivéve ha az a börleszk felé hajlik, pont úgy, mint a BAD TASTE-ben. Az én erőszakom leginkább a Monty Pythonra hasonlít. 

Ami a humort illeti, mik a hivatkozási pontjai?

Nem is emlékszem arra, hogy milyen volt a humorérzékem mielőtt megismertem a Monty Python társulatát. Tízéves korom óta vagyok odaadó hívük. A tévésorozatukat vasárnap este 11-kor adta a tévé, a szüleim azon a napon megengedték, hogy fennmaradjak. A szkeccseik a leghihetetlenebb dolgok közé tartoztak, amiket addig láttam. Ez a tréfás idiótaság formálta a humorérzékemet, de Buster Keatont is kedvelem. Hogy őszinte legyek, nem vagyok rajongója a pisi-kaki poénoknak, viszont a túlzásokba eső, szélsőséges humort bírom, még ha az undorító gegekkel is jár. Például a légy jelenete a vécében azért működik, mert eddig még senki sem mert hasonlót filmre vinni.


Ha már itt tartunk, a Vietnám-flashback is elég erős...

Néhány amerikai megjegyezte nekem, hogy a vietnámi háborúval nem szabadna viccelni. De a FEEBLES nem a háborút gúnyolja ki, hanem az arról készült filmeket, azokat, amik a háborúból csináltak pénzt. Egy vietnami kalandjaira visszaemlékező karakter formálásakor jött az ötlet ehhez a bizonyos jelenethez. A flashbacket Wynyard, a béka erőltette ránk... (szerk.- A Wikipédia szerint a flashbacket utólag, a film befejezése után forgatták.)

Az AIDS is bekerül a darálóba, Harry a kanos nyúl ebben a betegségben szenved.

Semmi értelme nem lett volna a FEEBLES-t leforgatni, ha az bármelyik más bábfilmre hasonlított volna, pláne a Muppet Showra, amitől kategórikusan elzárkóztunk még a paródia szintjén is. A történetben magatartásformákat, az embereket érintő problémákat és preokkupációkat próbáltam leképezni. Ami a humor kegyetlenségét illeti, ez részben a BRAINDEAD-del való leállás utáni lelkiállapotunkból fakadt. Olyannyira csalódottak voltunk, hogy az összes rosszkedvünket, haragunkat beletettük a karakterekbe. A forgatókönyv írása során egymásra licitáltunk az undoksággal, nem volt olyan kényes szituáció, ami előtt meghátráltunk volna.


Nekünk úgy tűnt, néhány Új-zélandi politikus is ki lett figurázva...

Valójában csak két-három tipikusan Új-zélandi poént raktunk bele, néhány könyvcím vagy film, amiket nálunk jól ismernek. El akartam kerülni a belterjességet, mert ettől a film hermetikussá vált volna, én pedig nemzetközi közönségnek szántam a FEEBLES-t.

Mint Új-zélandi, az ottani filmipar jó nagykövetének tartja magát?

Ha azt vesszük, hogy megpróbálok eredeti mozikat készíteni, akkor azt gondolom igen. De jómagam nem tartom túl fontosnak, hogy  Új-Zéland hírnevét öregbítsem. Jane Campionnal és Vincent Warddal együtt azok a helyi filmesek közé tartozom, akik egyéni kezdeményezésből született, független munkákkal hívták fel magukra a figyelmet. A FEEBLES teljesen eredeti kreáció. Tudom, hogy sok rendező gondolja azt a filmjéről, hogy eredeti, miközben egyáltalán nem az. A BRAINDEAD-ről például sosem fogom állítani, hogy eredeteti, mert hasonlót már mások is csináltak.


Az Egyesült Államokban vetíteni fogják a FEEBLES-t?

Egyenlőre még nem. Egy forgalmazó megvette tőlünk a jogokat, de nem volt bátorságuk bemutatni. Most éppen azon vagyunk, hogy visszavásároljuk tőlük a jogokat és egy másik csatornán keresztül eljuttassuk az amerikai mozikba (szerk.- nem sikerült). Úgy vettem észre, hogy az amerikaiaknak nem nagyon fekszik ez a fajta szarkasztikus humor, ők azt szeretik, ha minden az első pillantásra könnyen megérthető. Az ottani forgalmazók is inkább olyan filmeket akarnak, amik követik az amerikai filmkészítés szabályait. Itt Új-Zélandon erre magasról teszünk, lényegében azt csinálunk, amit akarunk, még a korhatárbizottságunk is teljesen szürreális módon működik – szinte minden megengedett! Az olyan filmek, mint a THE EVIL DEAD vagy a DAY OF THE DEAD, de akár a BAD TASTE is vágatlanul, 16 év korhatárral kerültek a helyi mozikba. Az amerikai szisztéma (MPAA) félelmetes, még a cenzúránál is rosszabb...


A FEEBLES megtekintését ajánlaná gyerekeknek?

Óriási a különbség aközött, amiről a felnőttek azt feltételezik, hogy megfelelő a gyerekőcöknek és amit a srácok valóban szeretnének látni. Megmutattam a FEEBLES-t olyan gyerekeknek, akik imádták, miközben a felnőttek megbotránkozva jöttek ki a vetítésről. Persze nem fogom ajánlani egy hat-hét éves gyereknek, ebben a korban még nem tudják megkülönböztetni a fikciót a realitástól, viszont tíz-tizenkét év körül már van fogalmuk a speciális effektekről, a moziról. Egyébként sem gondolom, hogy a FEEBLES-ben bármi is igazán erotikus vagy undorító lenne, Ausztráliában például korhatár nélkül megtekinthető!

Következő filmje tehát az a BRAINDEAD lesz, amit a FEEBLES előtt abba kellett hagynia.

Így van. Az Új-zélandi filmalap és a japán befektető végre biztosította számunkra a szükséges pénzösszeget. Most kezdünk el vele komolyan foglalkozni, jövő szeptemberben elkezdőthet a forgatás. A BRAINDEAD lehetőség számomra, hogy rendezhessek egy RE-ANIMATOR / THE RETURN OF THE LIVING DEAD-hez hasonlatos dolgot. Most már nagyon meg szeretném csinálni. Nem fogja nélkülözni a humort, de mégsem olyan komédia lesz, mint amilyen a BAD TASTE volt, hanem egy igazi, extrém véres horrorfilm.


És lőn: