2011. október 31., hétfő

THE IMP (1981)

Dennis Yu, 香港


Zöld erdőben jártam,
Szellemet találtam.
El akart ragadni,
Meg szabad-e ijedni?
(kínai Halloween-mondóka)



A legmenőbb amerikai filmes egyetemen (UCLA) végzett Dennis Yu producerként meghatározó szerepet töltött be a Hongkongi Újhullám elindításában. A Delirián már többször felemlegetett, felfedezésre váró gyöngyszemekkel kecsegtető időszakban Yu összesen három filmet rendezett. A pár évvel ezelőtt dvdén is megjelent THE BEASTS (1980) láttán vélelmezni lehet: kaliforniai tanulóéveinek egy részét a grindhouse mozik sötétjében töltötte. A TEXASI LÁNCFŰRÉSZES inspirálta kíméletlen vadregény-terror után Jeff Lau-val közösen összehozza a rövid életű Century Motion Picture Ltd.-t (COOLIE KILLER, NOMAD, SKETCH, a borítójából ítélve az olasz kannibálkalandok mentén készült MARIANNA), és megrendezi karma-horrorját, a THE IMP-et.


A rossz csillagzat alatt született Keung (COOLIE KILLER’s Charlie Chin) már régóta hiába keres munkát, várandós felesége (a fiatalon elhunyt Dorothy Yu) a bizonytalan jövő miatt egyre kétségbeesettebb arcot vág a közös vacsorákhoz. Egy baljóslatú körülmény között meghiúsult állásinterjút követően valaki/valami becsúsztat a küszöbük alatt egy napilapot, melynek hirdetései között felbukkan egy képzettséget nem igénylő éjjeliőri állás.


Az újonnan épült irodaházban szolgálatot teljesítő Keung a lefelé tartó liftbe szorulva bepillantást nyer az épület alatt elterülő kénköves pokolba, majd kezdetét veszi kollégáinak bizarr szörnyethalása. Egy régi újságkivágás felfedi, hogy munkahelyének alagsora egykoron gyerekrablók búvóhelyéül szolgált. A láncra vert, szörnyű kínok közt meghalt gyerekek egyike pécézte ki magának a túl sok jinnel, azaz negatív energiával megvert Keungot, hogy annak születendő gyermekeként reinkarnálódva folytathassa evilági pályafutását. Az ügyet egy okkult tudományokban jártas fengshui mester (Shaw veterán Yueh Hua) veszi kezelésbe, de végül Keungra hárul a feladat, hogy megmentse családját, és elkerülje a látszólag elkerülhetetlen végzetét.


A THE IMP-et hazájában a hongkongi horror csimborasszójaként tartják számon - „The best horror movie in Hong Kong film history”, olvasható a DVD borítóján. Meglehet, költői a túlzás, de valóban egyike azon kevés hongkongi fantasztikus filmeknek, ami képes megborzongatni a hátat. A kisköltségvetésű, független produkciónak a titkát nem az újdonságának erejében kell keresni – az praktikusan nem sok van nekije –, hanem oly ügyesen keverte össze a nyugati stílusú, technikás horrorfilmkészítést a kínai gyökerű, tradícionális szellemiséggel, hogy azzal simán a hideglelős rettegésbe tudta küldeni korabeli közönségét.


A KÖD alapos tanulmányozásáról árulkodó horror-hangulat (úgy tudjuk, John Carpenter opusa meglehetős sikerrel futott HK-ban) nem bicsaklik meg egyetlen olcsó poénon vagy szexjeleneten sem, a precíz kameramunka és a jól kifundált hanghatások (csöpögő csap, ugató kutya, felettébb hatásos filmzene) együttesen a GHOST EYES óta az egyik legjobb szeriőz, modern hongkongi szellem-horrorrá varázsolják a THE IMP-et. Bár a zöld reflektorfény / túlvezérelt füstgép által előidézett atmoszféráltság naívnak hathat, és a vér sem folyik literszámra, bizonyos jelenetek, mint például a gégemetszés közben a műtőasztalról felpattanó beteg (Wong Chung, a SKETCH „nagyszájú” rendezője) egy akkortájt nyugatabbra készült, jóval spécibb effektusokkal dolgozó horrornak is a javára vált volna.


A DEVIL FETUS vagy a SEEDING OF A GHOST freakshow-szerű kavalkádjaival ellentétben Yu és forgatókönyvírói a sokkoláson innen és túl vették a fáradságot, hogy lassú, de célirányos felvezetésükben a THE BEAST-hez hasonlatosan realista környezetet teremtsenek a vége fele már Lucio Fulci szakterületére (zombik) is tévedő filmjükhöz. A történetnek ebből adódóan van egy nem túl tolakodó, de azért tetten érhető szociológiai oldala is, hiszen ebben a se embernek (kirúgják, megvetik), se kutyának (belerúgnak, megeszik) nem való, gazdaságilag átalakulófélben lévő nagyvárosban a főszereplő karmikus balsorsa szoros összefüggésben áll társadalmi helyzetével, a Gonosz ezt az urbánus kiszolgáltatottságot használja fel célja eléréséhez. A befejezés csattanója újhullámosokhoz méltóan nem ismeri a kompromisszumot.


Hasonló szociohorror majd visszaköszön Ringo Lam VICTIM című thrillerjében, amikor is az ázsiai tőzsdekrach vesztesét környékezi meg a rontás, de említhetnénk Soi Cheang kitűnő NEW BLOOD-ját is. Mindkét kétezres évek elején készült, éjsötét tónusú filmet szokás az akkor éppen aktuális japán horrortrend hongkongi megnyilvánulásai közé sorolni, ami még rendben is van, de az már meglepő, hogy Yu 1981-ben mennyire tudatosan használta a J-Horror ikonográfiáját (háttérben villódzó térfigyelő monitorok, a szellemkislány felbukkanása).


A bemutatását követő években néhányan próbálták koppintgatni (THE ACCIDENT), de a ’83-as gong tau hullámot leszámítva az ilyesfajta komoly, fapofájú horrorizmusnak Hong Kongban nem sikerült tartósan teret nyernie. A műfaj egyre inkább a akciózás és/vagy bohózat fele tolódott, Dennis Yu következő, egyben utolsó horrorja, a Wong Jing szkriptből készült EVIL CAT (1986) már ennek a populáris trendnek a jegyében született.