FEAR IN THE NIGHT (1972)

Jimmy Sangster, angol

Az angol gyep titka...

Mostanában gyártanak még bűnügyi pszichokrimit? Olyat, hogy a házmester összeszűrte a levet a hentes feleségével, valaki felkolbászolja őket, a végén meg kiderül, hogy a sánta Kovács a harmadikról a tettes, aki évek óta a halott anyja után veszi fel a nyugdíjat. Ezzel a forgatókönyvemmel egyébként hiába pályáztam több mint tíz évig, pedig szerintem tökjó. Félretéve a tréfát, a suspense-thrillerek nótáját fújó FEAR IN THE NIGHT valószínűleg már ’72-es premierjekor is kissé avíttosnak tűnhetett azok szemében, akik mozijegyet váltottak rá - a következő mondatból rögtön megtudjuk ennek okát is.

Az alaptörténet jóval korábban, a hatvanas évek elején lett papírra vetve, s mint a mesehős, háromszor próbálkozott a szerencséjével, de a Hammer háromszor dobta vissza Jimmy Sangster szkriptjét, mondván: nem elég jó. Aztán a hetvenes évek beköszöntével a stúdió már nem volt a financiális helyzete magaslatán, a nem elég jó lassacskán elég jó, ha olcsón megvalósítható-vá módosult, s egy újbóli átírással, mely során az eredetileg hajón bonyolódó sztori átköltözött egy régi, üresen álló iskolába, végre valahára elkészülhetett a „mini-Hitchcock”. A főnök, James Carreras így becézte azokat a Sangster által írt Hammer-thrillereket, amiket megcsapott a PSYCHO szele - egy nem egészen precíz meghatározás, mivel az első, trendszetter SCREAM OF FEAR-t, és az utolsót, vagyis a szóban forgó hattyúdalt is egyaránt AZ ÖRDÖNGŐSÖK, Clouzot brilliáns krimije inspirálta (Sangster kommentárjában megjegyzi, hogy legalább ötször nézte meg a moziban ezt az 1955-ös francia filmet).

Peggy, az idegösszeroppanásából felépülgető fiatalasszony (Judy Geeson) újdonsült férjével (Ralph Bates) együtt búcsút int a nagyvárosnak, hogy az angol vidék friss levegőjén kezdjék meg közös életüket. A férj egy magániskolában kap bentlakásos tanári állást. A szünet miatt kiürült épületben a tulajdonos-igazgató (Peter Cushing) és annak jóval fiatalabb felesége (Joan Collins) fogadja őket, meglehetősen furcsa, fenyegető körülmények között. Míg el nem felejtem: Peggyt még Londonban egy fakezű, fekete kesztyűs alak támadta meg, és hogy-hogynem, az igazgatónak is fakeze van! A fakezű krimirajongók a legvégéig tűkön fognak ülni...

Jimmy Sangster kiváló forgatókönyvíró (a stúdió klasszikus adaptációi mellett az ő műve például kedvenc Hammer-thrillerem, a THE NANNY), rendezőként azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a THE HORROR OF FRANKENSTEIN szégyent hozott az addig Terence Fisher fémjelezte szériára, a LUST FOR A VAMPIRE a Karnstein-trilógia leggyengébb darabja. A FEAR IN THE NIGHT – Sangster harmadik, egyben utolsó direktori munkája – már valamivel jobban veszi ki magát.

Arthur Grant, a stúdió második legjobb operatőrének Technicolor fényképezése plusz, a sematikusan kijátszott suspense-poénok között találhatunk egészen hatásosat is (a nagy, üres házban egyedül bóklászó nőre az ajtón keresztül rátámadó férfi „ragyogást” idéz elő, ha érted mire gondolok), a karaktereken és szituációkon azonban még mindig érződik AZ ÖRDÖNGŐSÖK-et kizsákmányoló forgatókönyv nem elég jó mivolta, melyhez olyan négyszereplős, átvitt és konkrét értelemben is old school környezet párosul, ami leginkább egy ötven perces Hammer House Of Horror epizódban állná meg a helyét.

Makacs vaskalapossága okán a fekete bőrkesztyű időszakos felbukkanása ellenére sem tudnám nyugodt szívvel ráfogni, hogy giallo-kezdeményezésről, netán proto-slasherről lenne szó - a nem sokkal előtte készült brit ’woman in peril’ thrillerekre, mint a FRIGHT vagy  az ÉS HAMAROSAN A SÖTÉTSÉG jobban ráillik a modern slasher előfutárainak címkéje. Ami miatt a FEAR IN THE NIGHT mégsem száműzetett idő előtt a dvdlejátszóból, az az ilyesfajta szex- és vérmentes horrorfilmekben még mindig tényezőnek számító színészi játék, és annak kompetenciája.

Judy Geeson, a brit módra kitenyésztett (lásd még Suzan George, Suzy Kendall) szőke sikolykisasszony egy spanyol thrillerből lehet ismerős azon keveseknek, akik látták Eugenio „Horror Express” Martin remek A CANDLE FOR THE DEVIL-jét. Vállalkozó kedvű perverz disznók a nyolc évvel később készült, szintén nem túl közismert INSEMINOID-ban meztelenül is megnézhetik maguknak a kis aranyost.

Geeson és a hetvenes évektől Hammer-sztárstátuszba emelkedett Ralph Bates samponreklámra hajazó kettőse körül ott somfordál az üzembiztos Peter Cushing és a legendásan hírhedt (vagy hírhedten legendás?) Joan Collins, a Hammer Ltd. történelmének egyetlen olyan szereplője, akit még jóanyám is felismerne.

Collins igazi szuperbitchhez méltóan viselkedett a forgatáson, kezdve azzal, hogy eltitkolta terhességét a producerek elől, végig a „tehettek nekem egy szívességet” attitűdjéhez tartva magát. Két kezemen meg tudom számolni, hány percig van a színen, és ha jól emlékszem, egyetlen közös jelenete sincs a férjét alakító Cushinggal. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a stúdió csak egyetlen délután erejéig tudta igénybe venni a szolgáltatásait, de Collins mégsem érdemtelenül uralja egyes egyedül az Anchor Bay dvdborítóját: belépője a tapsifülessel az egész film legjobb jelenete.

A FEAR IN THE NIGHT-ot a Hammer a STRAIGHT ON TILL MORNING-gal közösen dobta az angliai piacra egy double-bill formájában. A „Women in Terror!” reklámszöveggel meghírdetett pszicho-páros nem aratott közönségsikert (azon a héten nem volt kimenő a pszichiátrián, vagy mi?), és ezzel a stúdió végleg beszüntette a modern thrillerek gyártását, akaratlanul is átadva a stafétabotot Pete Walkeréknek. Mint tudjuk, az anyag sose vész el, csak átalakul, lesz belőle mondjuk FRIGHTMARE.

Hazai vhs- borító: