A hat láb mélyre temetett Hammer Ltd. visszatért kísérteni a tévédobozokat. Ha jól tudom, nálunk az első szériát sosem adták le, a négy évre rá készült második "évad", a Hammer House of Mystery and Suspense is csak azoknak lehet ismerős, akik a szatelitkorszakban fogták a Sky One-t. Zsenge gyerekként a "Tennis Court" vagy az "And The Wall Came Tumbling Down" epizódok jelentették az ultimate terrort, és nincs kizárva, hogy a House of Horror szigetországi kultusza is a britek gyermekkori televíziós traumájából eredeztethető. Ez persze semmiképp sem azt jelenti, hogy a gyerekközönséget célozták volna meg, sőt, a sorozat jóval adultabb, mint a legtöbb mai műfaji produktum, de ha lement volna nálunk is a maga idejében (amikor még mindenki kicsi volt és könnyen befolyásolható), akkor bizony most tele lenne kishazánk kiművelt horrorrajongóval!
A HAMMER HOUSE OF HORROR az Amicus-antológiákhoz hasonlóan kortárs, vidéki angol környezetbe helyezte az olyan ismert, klasszikus toposzokat, mint boszorkányság, okkultizmus, házi átok vagy farkasember (és hol vannak a vámpírok, please?). A rendezőknek néhányszor meggyűlik a bajuk még az ötven perc kitöltésével is, így aztán az összkép meglehetősen vegyes, azonban a forgatókönyvek egy bizonyos - nevezzük brit - intelligenciával vannak megírva és eljátszva. Külön örvendetes, hogy a MEGHÖKKENTŐ MESÉK vagy a THRILLER által is használt videotechnika helyett végig 35mm-es nyersanyagra, on location készült. A tévé-fílinget tovább tompítja a néhol meglepően véres, netán erotikus tartalom.
Egy rögtönzött epizódkalauz, ami abszolút szubjektív, tehát kinek a pap, kinek a werewolf :
Witching Time *
Valami nagy durranással szokás indítani sorozatot, ez a boszorkányos történet mégis a leggyengébb az összes közül. És az egyetlen, aminek heppi a vége. Sod it.
The Thirteenth Reunion ***
Egy fogyókúra-klinika és egy temetkezési vállalkozás közösen keveri a szart ebben a bizarr ötleten alapuló epizódban. A főszereplő hölgyemény egy kissé idegesítő, de hamar kiderül, hogy egy groteszk vígjátékban vagyunk. Peter Sasdy (COUNTESS DRACULA, HANDS OF THE RIPPER) rendez.
Rude Awakening ***
Denholm Elliott, Anglia egyik leghíresebb karakterszínésze brillíroz a rémálmoktól gyötört ingatlanügynök szerepében. Erre mondja az angol, hogy tongue in cheek, avagy ez is egy fekete komédia, ismét Sasdytól.
Growing Pains **
Érdekesen induló próbálkozás egy kísértethistóriára, azonban valahol a közepe tájékán kissé röhejessé válik az egész. A szakszerűtlen direktori munka amúgy is hazavágná.
The House That Bled to Death ***
A "tévés" rendezés ellenére (Francis Megahy) ez egy korrekt Amityville-klón. A vérben tocsogó gyerekzsúr miatt emlékezetes.
Charlie Boy ***
Fordított eset, azaz egy jó rendező (Robert Young, VAMPIRE CIRCUS) küszködik a gyengécske vudu sztorival. Az eredmény döntetlen.
The Silent Scream *****
Alan Gibson-t jól letudtam a SATANIC RITES OF DRACULA kapcsán, erre az ő nevéhez fűződik a sorozat legjobbja! A machiavellisztikus történet és Peter Cushing alakítása jóvoltából érdemli ki a dobogós helyezést.
Children of The Full Moon ***
Az erdőben rekedt házaspár egy magyar família házában talál menedéket. Hammer-filmben a magyar vagy vámpír, vagy farkasember, a címből kitalálható, hogy most éppen melyik. Kihagyott ziccer, hogy nem Sásdy Pétert ültették a rendezői székbe.
Carpathian Eagle ***
Egy kárpáti grófnő (kivételesen nem magyar, hanem lengyel) 300 évvel ezelőtti rémtettei elevenednek újra egy sorozatgyilkos segítségével. Kicsit Hasfelmetsző Jack, kicsit giallo, gyenge rendezés (má' megint ez a Megahy), remek színészek.
Guardian of The Abyss ****
A klasszikus Hammer-időszak szerelmeseinek eddig az epizódig kell várniuk, hogy valami igazán megmelengesse kicsi szívüket. Az okkult erőkkel szövetkező John Carson a THE PLAGUE OF THE ZOMBIES-ban hozta ugyanezt a karaktert, a különleges szépségű Rosalyn Landor a DEVIL RIDES OUT-ból lett teleportálva (csakúgy, mint a szkript). A kamera mögött a széria egyetlen ős-Hammer rendezője, Don Sharp dirigál (KISS OF THE VAMPIRE), és láss csodát, varázsütésre elillan a nyolcvanas évekbeli aura. A szereplők szinte ragyognak az Eastmancolor-érát idéző bevilágítástól, a történet maga viszont nem tartogat különösebb meglepetéseket.
Visitor from The Grave **
A stúdió egyik doajenje, Anthony Hinds (aka. John Elder) tollából származó sztori olyan Hammer-pszichothrillereket futóz újra, mint a PARANOIAC vagy a NIGHTMARE. A hogyan kergessük őrületbe feleségünket poénját már annyiszor lelőtték, többek között az említett filmekben, hogy rögtön az elején ki lehet találni a végét. Talán ezért volt szükség a logikátlan befejezésre, aminek blődsége csak még tovább rontja az összképet. Ezzel még Peter Sasdy sem tud mit kezdeni.
The Two Faces of Evil *****
Egy család hazafelé tartva a vakációból felvesz egy autóstoppost, aki rögtön nekiesik a volánnál ülő férjnek. Mindenki a kórházban köt ki, a családfő az emeleti kórteremben, a stoppos az alagsori hullaházban fekszik. Vagy fordítva? Na, valahogy így kell horrort tévére alkalmazni. Itt már nem is valami régi Hammer ugrik be, hanem Cronenberg és Polanski, a vizuális megvalósítás pedig a legütősebb az egész szériában. Alan Gibson, mea culpa!The Mark of Satan ****
Az előző rész paranoiahorrorja folytatódik egy kórboncnoksegéd kálváriájával, aki meg van győződve róla, hogy valamiféle diabolikus összeesküvés áldozata. A korábbi epizódokkal összehasonlítva jól látható, hogy a producerek modernebb, kvázi experimentálisabb irányba tolták volna a szekeret, de ezzel a különös hangvételű történettel bezárult a Hammer Ház kapuja. 