Az antológiákra szakosodott brit Amicus stúdió öt filmjét prezentálja ez a koporsóra dizájnozott DVD-díszdoboz az Anchor Bay-től. Annak ellenére, hogy a Hammer fő riválisának számítottak, a két műhely között szabad volt az átjárás, a legtöbb Amicus produktumot Hammer-rendezők csinálták Hammer-sztárok közreműködésével. Ugyan nincs közötük egyetlen mesterműnek nevezhető film sem, az antológiáik fontos részét képezik az brithorror örökségének.
A négy-öt epizódot kerettörténettel összefogó formátum első darabja a DR.TERROR'S HOUSE OF HORRORS (1964), az elismert operatőr, Freddie Francis rendezésében. Egy gyönyörű, farkasemberes mood-pieceszel nyit, majd A TRIFFIDEK NAPJA inspirálta növényterror és egy gyengécske vudu-átok után jön a legjobb falat: Christopher Lee brillíroz az "Ötujjú fenevad" (THE BEAST WITH FIVE FINGERS) feketehumoros átiratában. Az utolsó sztoriban Donald Shuterlandnek gyűlik meg a baja vámpírfeleségével. Technicolor/Cinemascope formátumával a kollekció legszebb filmje a DR.TERROR.
A Sonynál lévő TORTURE GARDEN (GYÖTRELMEK KERTJE, 1967 - lásd lentebb) kimarad, a sort a hetvenes évek valamivel szürkébb, realistább stílusában készült THE HOUSE THAT DRIPPED BLOOD (1970) és a THE ASYLUM (1972) folytatja, melyek Robert Bloch, a PSYCHO írójának novelláit használták fel alapanyagként. A HOUSE nagyjából egyformán erős epizódjai miatt a stúdió egyik legjobb filmje, az ASYLUM-ot a kerettörténete és annak csattanója teszi emlékezetessé. Az "Öreg szabó és a Peter Cushing" epizód személyes kedvenc - Bloch okkult rémmeséjét korábban egy nagyszerű THRILLER-epizód dolgozta fel (The Weird Tailor, 1961).
A gyűjtemény maradék két filmje csupán egy-egy történetre koncentrál, és ezeknél mutatkoznak meg igazán az Amicus gyengéi. AND NOW THE SCREAMING STARTS (1973) annyira régimódi, hogy még belegondolni is hátborzongató. A Sátán kutyájára emlékeztető történettel egy már akkor divatjamúltnak számító, Hammer stílusú gótikát kapunk; az ötlettelenség maga alá temeti az amúgy nem rossz rendezést és az angol filmekben megszokott, színvonalas alakításokat.
Összehasonlítva egy hasonló témájú Hammerrel (DEMONS OF THE MIND), nem kérdés, hogy a két stúdió közül melyik vette igazán komolyan a műfajt. Vagy ha ez utóbbi megállapítás nem eléggé meggyőző, akkor itt van a súlyos identitásválsággal küzdő THE BEAST MUST DIE (1974). Agatha Christie krimi farkasemberrel a fedélzeten, rábetonozva a híres MOST DANGEROUS GAME alapötletére: milliomos vadász (aki történetesen fekete, tehát végig szól a funky) meghív magánszigetére egy társaságot, akik közül az egyik állítólag farkasember. A nézőnek elvileg azon kéne lerágnia a körmét, hogy melyik szereplő az emberállat. Az utolsó harmadban jön a hírhedt "werewolf break", ami alatt összeszedhetjük a gondolatainkat.
Ez a tévés vetélkedőkből átvett ötlet elég gázosra sikeredett, a műfajok keverése sem ment flottul, de a végeredmény ennek ellenére (vagy pont ezért) legalább érdekes.A szett korántsem teljes, hiányzik a TALES FROM THE CRYPT/VAULT OF HORROR (MGM), FROM BEYOND THE GRAVE (Warner) és a THE SKULL (Paramount). Ez utóbbiról mindjárt jön pár keresetlen sor, de elébb...
...and now the screaming STOPS!
-----------------------
TORTURE GARDEN {GYÖTRELMEK KERTJE} (1967)
Freddie Francis
Freddie Francis
Az egyetlen Amicus-antológia, ami megjelent nálunk (vhsen, majd később dvdén), és naná, hogy ez a leggyengébb láncszem. Rögtön a kerettörténetnél látszik, hogy nem erőltették meg magukat a készítők: az előző, '64-es DR.TERROR'S HOUSE OF HORRORS után újra egy jövendőmondót alkalmaztak házigazdaként. A vurstliban felállított viasz-cigányasszony ominózus ollójába bámulva az arra tévedt szereplők bepillantást nyerhetnek saját végzetükbe. Hiába Burgess Meredith ceremóniamesteri igyekezete, nehezen bocsájtható meg, hogy Peter Cushing kártyavető Dr.Terrorját egy bábú, vagyis a mozdulatlanság illúzióját keltő statiszta váltotta fel. Meredith a '66-os BATMAN film- és tévésorozat Pingvinje volt, bizonyára ezért grimaszol úgy, mintha még mindig Gotham Cityben lenne.
(TORTURE GARDEN, alatta BATMAN)
Robert 'Psycho' Bloch írta sztorik közül az első csak annyira nyúlja Poe-t, hogy ne kelljen jogdíjat fizetni utána. A gazdájával együtt eltemetett fekete macska visszatér a sírból, hogy felfaljon néhány emberi fejet. Hogy egy perzsacica hogyan képes erre a szörnyűségre, az a csattanónak csak jóindulattal nevezhető záró képsor után sem derül ki.
A következő epizód még alább teszi a lécet: nyomuló kis színésznőcske egy próbafelvétel erejéig bekerül a hollywoodi elit örökifjai közé. A sztárok tökéletes kondíciójáért egy újfajta plasztikai eljárás a felelős. A Michael Jackson párhuzamnál csak a főszereplő színésznő alakítása rémisztőbb.
Ennél már csak jobb jöhet - gondolja magában a néző, de még nem tudja, hogy hamarosan egy híres koncertpianista féltékeny zongorája fog kilökni egy nőt a hatodikról. Komolyan.
Szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára, és valóban: az utolsó szkeccs a legjobb. A kezdeti Poe-hangulat köszön vissza, két legendás figura tolmácsolásában. Peter Cushing és Jack Palance megszállott Poe-hagyatékgyűjtők. Cushing kollekciójának éke maga Poe, akiből természetesen Palance is akar egy darabot.
A négy közül az egyedüli, ami méltó a brithorror hagyományaihoz, de éppen ez a legrövidebb (alig tíz perc), így nem nyom eleget a latba ahhoz, hogy elvigye a hátán az egész showt.
A négy közül az egyedüli, ami méltó a brithorror hagyományaihoz, de éppen ez a legrövidebb (alig tíz perc), így nem nyom eleget a latba ahhoz, hogy elvigye a hátán az egész showt.
---------------------
THE SKULL (1965)
Freddie Francis
Az egész estés történetek vászonra vitele nem tartozott az Amicus erősségei közé, és erre a THE SKULL sem feltétlenül cáfol rá. Talán egy antológia kiselejtezett szegmensének nyolcvan percre való kinyújtásáról van szó, az alaptörténet a TORTURE GARDEN utolsó szkeccsében fogja ismét tiszteletét tenni. A vékonyka forgatókönyvből szokatlan, szinte már kísérleti darab született, ami nem hasonlít egyetlen más angol horrorfilmre sem.
Robert Bloch novellájából készült szélesvásznú filmben egy okkult tárgyakra specializált műgyűjtő (Peter Cushing) kíván szert tenni Marquis de Sade koponyájára. A kalandos utat bejárt lelet előző tulajdonosa (Christopher Lee egy szokásosnál kisebb, de annál jobb szerepben) óva inti a koponya megvásárlásától Cushingot, aki ettől csak még erősebb vonzalmat érez a csontdarab iránt.
Attól kezdve, hogy Cushing hazaviszi a koponyát, az operatőrként hírnevet szerzett (THE INNOCENTS, AZ ELEFÁNTEMBER) rendező kizárólag az atmoszférateremtésre koncentrál. A minimálisra lecsupaszított narratívát még a dialógusoktól is megszabadítja, és ez egy hipnotikus, álomszerű (logikátlan? unalmas?) filmet eredményez, egy olyan angol horrort, ami leginkább korabeli Mario Bava ("Egy csepp víz" szegmens a BLACK SABBATH-ból) és Riccardo Freda gótikájához áll közel, utóbbi szexuál-deliriája nélkül - mégiscsak hidegvérű angolokról van szó. Az expresszionista fényjátékkal és egyszerű effektekkel életre keltett koponya önmagában még nem lenne elég az üdvösséghez, ahhoz kell még Peter Cushing remek játéka. A legapróbb részletekig kidolgozott vizuális megvalósítás mellett őmiatta érdemes megnézni a DVD-n szépen felújított THE SKULL-t.