2010. július 19., hétfő

THE KILLER MUST KILL AGAIN (1973)

Luigi Cozzi, olasz giallo


D. A. - a gyilkos monogramjával díszített öngyújtó ; D. A. - Dario Argento és az ő legkedvesebb asszisztensei: Soavi, ifjabb Bava, Cozzi. Utólag visszatekintve bátorkodom megállapítani, hogy mindhárman olyan elsőfilmekkel bújtak ki mesterük köpönyegéből, melyeknek potenciálja még az éppen aktuális Argento-mű kvalitásait is túlhaladta. STAGEFRIGHT (>OPERA), MACABRE (>INFERNO), THE KILLER MUST KILL AGAIN (>4 FLIES ON GREY VELVET) - három telitalálat, három későn érkezett fenegyerektől. Luigi Cozzi (társíró/asszisztens a 4 FLIES-on) majdani karrierjét elnézve kétségtelenül túlzás ez a „fenegyerek” jelző, de még mielőtt nem váltotta be volna a hozzá fűzött reményeket, KILLER-jével olyasmit tett le az asztalra, amit a nálánál jóval híresebb giallo-rendezők is megirigyelhettek volna.


Míg mások nem sok fantáziáról tanúskodva repetáztak a műfaj kliséiből (MACCHIE SOLARI, STRIP NUDE FOR YOUR KILLER), Cozzi horror-krimije azzal a gondolattal játszik el, hogy lehet ezt egy picikét máshogyan is csinálni. Például úgy, hogy rögtön az első snittben felfedjük a gyilkost. A félelmetes arcberendezésű, tán még nekrofil hajlammal is felfegyverzett assassino (a THE BEYOND festőjeként mindenki számára ismerős francia Michel „Saint-John” Antoine) az éjszaka közepén női holttestet rejtő autót lök be a folyóba. Ennek véletlenül szemtanúja lesz a giallók örök suspectje, George Hilton, aki most is pokolian sármos, és megint van egy szabadulni való gazdag felesége. Kapva az alkalmon, Hilton megzsarolja a hidegvérű profinak tűnő férfit: ha nem akarja, hogy feljelentse a rendőrségen, akkor ölje meg nejét, méghozzá emberrablásnak álcázva, így az apóstól is ki tudna szedni néhány milliót. A terv már a tetthelyen félresikerül, a bérgyilkos Mercédeszét - a megrendelt halott asszonnyal a csomagtartóban - egy fiatal pár elköti.


Mivel a kártyák már az elején ki vannak teregetve, a film megengedheti magának azt a luxust, hogy a többi giallóval ellentétben ne a sztori bonyolításával vesződjék, helyette sokkal inkább a morbid szituációban rejlő cinikus irónia kerül középpontba, egyre nyomasztóbb hangulat közepette tálalva. A kétségbeesett megbízó, a hulláját kergető tettes és az egészről mit sem sejtő szerelmespár közti (táv)kapcsolat szövi a hitchcocki suspense hálóját (az eredeti cím "A Pók"), hajmeresztő szexuálpolitikába (a nemi erőszak és szeretkezés közti cross-cutting), és véres slasherbe is belegabalyodván.


A lépten-nyomon tetten érhető Hitchcock-imádat és a műfaj iránt mutatott nem kevésbé tiszteletteljes magatartás Cozzi mozi-geekségére vall (több B-filmtörténeti könyvet is publikált), de ha mégis ragaszkodunk az Argento-tanítvány elméletünkhöz, akkor erről elsősorban a nem túl eredeti, ám halálbiztos kezű rendezése tesz tanúbizonyosságot. A sokk-technikákkal való bűvészkedés rácáfol arra, hogy tulajdonképpen egy zöldfülű debütjének vagyunk szemtanúi, bár előjátékként Cozzi már csinált egy tartalmában némileg hasonló tévéepizódot a La Porte Sul Buio minisorozathoz. Az érdekes kameraszögek jól leplezik az alacsony költségvetést, a feszes vágás nem engedi meg sem a felesleges jeleneteket, sem sok más krimi rákfenéjét, a töltelékkarakterek elburjánzását. Itt mindenkinek dolga van, még Femi Benussinak is, pedig neki aztán business as usual: levetkőzik és feldobja a talpacskáját.
A végén frappánsan érnek össze a helyszínek, kapcsolódnak egymáshoz emberi sorsok, s vonódik le a tanulságféle: legyen az pénz vagy szex, a gyilkos újra ölni fog érte, mert must. A THE KILLER mindenek előtt egy fatalista giallo, igazi olasz film noir.


Sajnos Cozzi a későbbiekben meg sem próbálta megközelíteni az itt látható színvonalat - a narrátoros vhs legenda CONTAMINATION vagy a két HERKULES trash-mese Lou Ferrignoval már egy más, a tehetségekkel még mostohábban bánó éra szörnyszülöttei. Persze az is lehet, hogy "Lewis Coates"-ként már előre sejtette, Itáliában zsánerfilmesként nem lehet szépen megöregedni, így jobban jár, ha a Profondo Rosso butik pénztárosaként vonul majd nyugdíjba.
------------------------------


a Sárga Szoba titkai:

- a filmet 1973-ban készítették, de csak ’75-ben került bemutatásra


- Cozzi több kedvencéből  is felidéz híres jeleneteket
BRIDE OF FRANKENSTEIN,
CAT PEOPLE,
és természetesen a PSYCHO

- a mólónál játszódó kezdést és befejezést egyetlen éjszaka alatt forgatták le

- bár elvileg ő a főszereplő, George Hilton szolgáltatásait mindössze négy napra vették igénybe. Hilton sztárgázsit kért a weszternszerepeiért, a giallókat viszont valamivel olcsóbbért vállalta.

- az operatőr menet közben lelépett, helyettesként a vejét küldte, aki történetesen Franco Di Giacomo (4 FLIES ON GREY VELVET, WHO SAW HER DIE)

- a rikítóan sárga ’giallo lakás’ nem díszlet, a producer ismerősei laktak benne

- az olasz változatban Femi Benussi „buta szőke nő” hangját Marilyn Monroe állandó olasz szinkronszínésze kölcsönözte

- a tengerpartra hullával a csomagtartóban nekivágó fiatalok ötletét egy Giorgio Scerbanenco regény adta ("Al mare con la ragazza"). Fernando Di Leo az író több más művét is filmre adaptálta (MILANO CALIBRO 9; LIBERI ARMATI PERICOLOSI)

- az akkortájt elszaporodott emberrablások és az általános morális káosz a filmre is rányomta bélyegét


- a bejegyzés kedvéért végighallgattam az audiokommentárt.

2010. július 14., szerda

PROJECT A {A NAGY BALHÉ} (1983)

Jackie Chan, 香港

„A nagy balhé” címen eleddig egy közismert amerikai film futott (THE STING), a Budapest Filmnek hála mostantól mindenki kedvére keverheti össze a kettőt. De ez legyen a legkisebb baj, mert már itt van egy generáció, akinek Jackie Chanről nem a PROJECT A jut eszébe, hanem a kereskedelmi tévékben agyonjátszott BALHÉ BRONXBAN, rosszabb esetben a RUSH HOUR valamelyik része. Persze Chan életútja régen sem volt csupa mesterművekkel kikövezve; ott a borzasztó LESZÁMOLÁS HONG KONGBAN (THE PROTECTOR) vagy azon korai kungfu filmjei, melyek papírtokban gyűjtik a port a diszkontáruházak polcain. Ezekkel ellentétben a PROJECT A igazi ’A-kategóriás’ Jackie Chan, színészi és rendezői pályájának egyik csúcsteljesítménye.


A történet a múlt század elejére visz vissza, mikor a töketlen brit vezetés megpróbálta felvenni a harcot a Dél-Kínai tengeren randalírozó kalózokkal. Az alulfinanszírozott, utolsó hajóit is elvesztő hongkongi parti őrség leszerepelt alakulatát végül jobb híján besorozzák a szárazföldi rendőrség kötelékébe. A két rendfenntartó egység közti antagonizmusé a főszerep a harsány slapstickkel dobálódzó kezdésben (a tengerésztiszt Jackie Chan vs. kiképzőcsendőr Yuen Biao), aztán Sammo Hung simlis fazonja közreműködésével kibontakozik egy illegális fegyverüzlet szála, végül mindenki a kalózok titkos főhadiszállásán köt ki egy össznépi nemulassra.


A legtöbb klasszikus hongkongi sikervígjátékhoz hasonlóan a PROJECT A egésze is részekből áll össze. Ez a hollywoodi sémától eltérő, emiatt aztán darabosnak tűnő szerkezet emlékezetes nagyjelenetek sorozatával hálálja meg magát (a biciklis üldözés, Sammo játéktermi verekedése, a majdnem snuffként végződő óratornyos fejreesés), és a tekercsről tekercsre ugráló dramatikának köszönhető az is, hogy az irdatlan tempóban sodródó sztori utolsó harmadában is marad elég szufla, ekkor lépnek ugyanis színre a legelején beígért kalózok, élükön a zseniális alakítást nyújtó Dick Wei-jel.


Talán a kreatív és üzleti szempontokból egyaránt alulteljesítő BATTLE CREEK BRAWL, a DRAGON LORD, valamint a szupergagyi FANTASY MISSION FORCE hozhatta ki Chanból azt a nézők kegyeit megcélzó, szinte emberfeletti tenniakarást, ami a PROJECT A minden képkockáját áthatja. Nem csak azt kellett bebizonyítania, hogy még a tradícionális kungfu filmek hanyatlása után is van helye a mozivásznon, de rendezőként is a legjobbak közé akarta beverekedni magát. Első „modern”, kaszkadőrmutatványokra építő rendezése a kantoni opera és hollywoodi burleszkek játékos felújításai mellett az akkor éppen puszi pajtás Sammo Hung munkáival mutat rokonságot – a pofonok fullosan csattannak (az eredetileg 12-es korhatárbesorolás az általam vásárolt dvdén át volt matricázva 16-ra!), a 2.35-ös vászon minden szegletét belakó rendezés sziporkázó, ráadásként a Golden Harvest mindehhez olyan kulisszákat biztosított, amiknek láttán a Shaw Bros. főnökeit is megüthette a guta (a kalóztanya egy kisebbfajta art-designer mestermunka).


Maga a szerep is új perspektívát nyitott Chan számára. A POLICE STORY sorozat lényegében ugyanezt a bűnözők és angol vezényszavakat mantrázó felettesek közé szorult közszolga-karaktert vitte tovább, a humorosan anti-kolonialista felhang nyílván jó viszhangra talált az otthoni közönség körében. A záró képsort - melyben hőseink egy tutajon hagyják el a helyszínt, mögöttük a vízben evickélő kimentett angol túszokkal – nem lehet másként értelmezni, mint a Hong Kong Spirit győzelmét a brit gyarmatosítók megalkuvó, korrupcióra hajlamos rendszere felett.


A depresszív SHINJUKU INCIDENT után hangulatjavító szerként is javallott kalandfilm hazai dvdje - még ha nem is anamorf és úgy istenigazából felújítva sincs – a BALEKOK ÉS BANDITÁK kópiájához képest szebb képet mutat, a műélvezethez elengedhetetlen eredeti képarány, valamint a magyarul le(szinkron)feliratozott kantoni hangzavar is a helyén van.

2010. július 11., vasárnap

ha a falak mesélni tudnának...

A "Lépcső a pokolba" bejegyzés kibővült - klikk IDE.

2010. július 4., vasárnap

HELL OF THE LIVING DEAD (1980)

Vincent Dawn, olasz-spanyol

„May God forgive us for what we have produced here.”

Mondják, a szart nem lehet polírozni, de most megpróbálkozunk vele. A HELL ahelyett, hogy szép csendben visszamászna sírjába, a zombifilmek Kincs, ami nincseként még harminc év múltán is itt kísért köztünk. Patetikus fércmunka? Az. Szórakoztató? Pokolian!


Az alapötlet, amit a társrendező/író, mellesleg balos anarchista Claudio Fragasso maga elé vizionált potens, máig aktuális és politikailag abszolút inkorrekt. A gazdaságilag két részre osztott világunk rosszabbik felében a legnagyobb probléma a túlnépesedés és az ezzel járó élelmiszerhiány. Az ENSZ fejlett országainak képviselői titokban egy olyan tervet eszelnek ki, amely helyi kezeléssel oldaná meg a lassan kritikus méreteket öltő helyzetet: egy újfajta pandémia kifejlesztése, mely az éhínséggel leginkább sújtotta területeken ismét divatba hozná a kannibalizmust. Hadd egyék meg egymást! Az Operation Sweet Death azonban egy technikai malőr folytán idő előtt kiszabadul a palackból, miközben „terrorista” sejtek a médiát használva próbálják figyelmeztetni a mit sem sejtő nyugati lakosságot. Aztán megérkezik Bruno Mattei, hóna alatt egy régi japán természetfilm ütött-kopott kópiájával.


A mondofilmezésben is jártas celluloidlakatos előre tudta, hogy úgyis a vágószobában lesz egybekalapálva az egész, s a megvalósíthatatlannak nyilvánított forgatókönyvet kukába dobva rögtön munkához látott: Fragassóval leforgatta a horror és akciójeleneteket, melyekben a hadviselés történetének alighanem leginkompetensebb kommandós egysége verekszi át magát a zombiktól hemzsegő afrikai dzsungelen. A négy fős SWAT-team és az útközben hozzájuk csapódó két oknyomozó riporter valójában nem jutott messzebb Barcelonánál; Mattei az említett „found footage”-ből (valamint Barbet Schroeder LA VALLÉE című Új-Guineán forgatott alkotásából) szemezgetve teremtette meg a nagyszabású kalandhoz szükséges afrikai légkört. Mondo Brillante!


A zene- és filmarchívumtemetőkből összelopkodott, ügyetlen járású Matteistein-szörny olyan útjába kerülő extrém horrorokat kebelez magába, mint a DAWN OF THE DEAD, a Fulci féle ZOMBI vagy a CANNIBAL HOLOCAUST, felvéve azok jellemzőit, de hátrányos helyzetéből adódóan esélye sincs olyanná válni, mint az „igaziak”. Ehhez a tragikomikus igyekezethez tudatosan becsempészett önirónia társul, elég csak ránézni a rendezői álnévre. A többi már a nézőn múlik, vajon észreveszi-e, hogy a film első fejbe lőtt zombijának agya egy „what a beautiful day” feliratú táblán loccsan...


A mufurc zombigyerkőc és a nagymamából kiugró kismacska az Italo Gore ’80 emlékezetes pillanatai közé tartoznak - nem véletlen, hogy Fragasso a Vincent Dawn filmek véres jeleneteit előszeretettel sajátítja ki magának (olvasd a vele készült interjút). A CANNIBAL FEROX és NIGHTMARE CITY mészárszékeiért is részben felelős Giuseppe Ferranti primitív, ugyanakkor hatásos effektjei sem mentesek a férceléstől. Miután a spanyol producer nem találta elég erősnek a munkakópiát, semleges háttér előtt utólag vettek fel és illesztettek be splatter-jeleneteket. A kelleténél jóval többször bevágott stock-dzsungel ugyan teljesen feleslegesen duzzasztja 100 percesre a játékidőt, Mattei és Fragasso a maguk pofátlan csibészségével mégis valami lenyűgözőt hoztak létre: valahol Európában, nagyrészt improvizálva pár hét alatt vérbe borították Új-Guineát. Csináld utánuk.


In the head!

„Spanyolország azokban az időkben szabadult fel a diktatúra nyomása alól, és mi pont akkor voltunk ott, amikor végleg kiborult a fazék. Az emberek szabadjára engedték az addig elfojtott ösztöneiket, a ’menny és pokol’ hangulata minket is magával ragadott.” - Franco Garofaldo, színész

2010. július 3., szombat

hamarosan

Valamit improvizálnom kell, különben bejegyzés nélkül marad a hét. Akkor meg elszabadulna a pokol, vagy mi...
A nemrég befutott szállítmány filmjeiből lesz prezentálva egy, olyan szavak kíséretében, mint "zseniális", "megismételhetetlen" és "mestermű". Azt hiszem egyértelmű, melyikről van szó a három közül: