2010. július 19., hétfő

THE KILLER MUST KILL AGAIN (1973)

Luigi Cozzi, olasz giallo


D. A. - a gyilkos monogramjával díszített öngyújtó ; D. A. - Dario Argento és az ő legkedvesebb asszisztensei: Soavi, ifjabb Bava, Cozzi. Utólag visszatekintve bátorkodom megállapítani, hogy mindhárman olyan elsőfilmekkel bújtak ki mesterük köpönyegéből, melyeknek potenciálja még az éppen aktuális Argento-mű kvalitásait is túlhaladta. STAGEFRIGHT (>OPERA), MACABRE (>INFERNO), THE KILLER MUST KILL AGAIN (>4 FLIES ON GREY VELVET) - három telitalálat, három későn érkezett fenegyerektől. Luigi Cozzi (társíró/asszisztens a 4 FLIES-on) majdani karrierjét elnézve kétségtelenül túlzás ez a „fenegyerek” jelző, de még mielőtt nem váltotta be volna a hozzá fűzött reményeket, KILLER-jével olyasmit tett le az asztalra, amit a nálánál jóval híresebb giallo-rendezők is megirigyelhettek volna.


Míg mások nem sok fantáziáról tanúskodva repetáztak a műfaj kliséiből (MACCHIE SOLARI, STRIP NUDE FOR YOUR KILLER), Cozzi horror-krimije azzal a gondolattal játszik el, hogy lehet ezt egy picikét máshogyan is csinálni. Például úgy, hogy rögtön az első snittben felfedjük a gyilkost. A félelmetes arcberendezésű, tán még nekrofil hajlammal is felfegyverzett assassino (a THE BEYOND festőjeként mindenki számára ismerős francia Michel „Saint-John” Antoine) az éjszaka közepén női holttestet rejtő autót lök be a folyóba. Ennek véletlenül szemtanúja lesz a giallók örök suspectje, George Hilton, aki most is pokolian sármos, és megint van egy szabadulni való gazdag felesége. Kapva az alkalmon, Hilton megzsarolja a hidegvérű profinak tűnő férfit: ha nem akarja, hogy feljelentse a rendőrségen, akkor ölje meg nejét, méghozzá emberrablásnak álcázva, így az apóstól is ki tudna szedni néhány milliót. A terv már a tetthelyen félresikerül, a bérgyilkos Mercédeszét - a megrendelt halott asszonnyal a csomagtartóban - egy fiatal pár elköti.


Mivel a kártyák már az elején ki vannak teregetve, a film megengedheti magának azt a luxust, hogy a többi giallóval ellentétben ne a sztori bonyolításával vesződjék, helyette sokkal inkább a morbid szituációban rejlő cinikus irónia kerül középpontba, egyre nyomasztóbb hangulat közepette tálalva. A kétségbeesett megbízó, a hulláját kergető tettes és az egészről mit sem sejtő szerelmespár közti (táv)kapcsolat szövi a hitchcocki suspense hálóját (az eredeti cím "A Pók"), hajmeresztő szexuálpolitikába (a nemi erőszak és szeretkezés közti cross-cutting), és véres slasherbe is belegabalyodván.


A lépten-nyomon tetten érhető Hitchcock-imádat és a műfaj iránt mutatott nem kevésbé tiszteletteljes magatartás Cozzi mozi-geekségére vall (több B-filmtörténeti könyvet is publikált), de ha mégis ragaszkodunk az Argento-tanítvány elméletünkhöz, akkor erről elsősorban a nem túl eredeti, ám halálbiztos kezű rendezése tesz tanúbizonyosságot. A sokk-technikákkal való bűvészkedés rácáfol arra, hogy tulajdonképpen egy zöldfülű debütjének vagyunk szemtanúi, bár előjátékként Cozzi már csinált egy tartalmában némileg hasonló tévéepizódot a La Porte Sul Buio minisorozathoz. Az érdekes kameraszögek jól leplezik az alacsony költségvetést, a feszes vágás nem engedi meg sem a felesleges jeleneteket, sem sok más krimi rákfenéjét, a töltelékkarakterek elburjánzását. Itt mindenkinek dolga van, még Femi Benussinak is, pedig neki aztán business as usual: levetkőzik és feldobja a talpacskáját.
A végén frappánsan érnek össze a helyszínek, kapcsolódnak egymáshoz emberi sorsok, s vonódik le a tanulságféle: legyen az pénz vagy szex, a gyilkos újra ölni fog érte, mert must. A THE KILLER mindenek előtt egy fatalista giallo, igazi olasz film noir.


Sajnos Cozzi a későbbiekben meg sem próbálta megközelíteni az itt látható színvonalat - a narrátoros vhs legenda CONTAMINATION vagy a két HERKULES trash-mese Lou Ferrignoval már egy más, a tehetségekkel még mostohábban bánó éra szörnyszülöttei. Persze az is lehet, hogy "Lewis Coates"-ként már előre sejtette, Itáliában zsánerfilmesként nem lehet szépen megöregedni, így jobban jár, ha a Profondo Rosso butik pénztárosaként vonul majd nyugdíjba.
------------------------------


a Sárga Szoba titkai:

- a filmet 1973-ban készítették, de csak ’75-ben került bemutatásra


- Cozzi több kedvencéből  is felidéz híres jeleneteket
BRIDE OF FRANKENSTEIN,
CAT PEOPLE,
és természetesen a PSYCHO

- a mólónál játszódó kezdést és befejezést egyetlen éjszaka alatt forgatták le

- bár elvileg ő a főszereplő, George Hilton szolgáltatásait mindössze négy napra vették igénybe. Hilton sztárgázsit kért a weszternszerepeiért, a giallókat viszont valamivel olcsóbbért vállalta.

- az operatőr menet közben lelépett, helyettesként a vejét küldte, aki történetesen Franco Di Giacomo (4 FLIES ON GREY VELVET, WHO SAW HER DIE)

- a rikítóan sárga ’giallo lakás’ nem díszlet, a producer ismerősei laktak benne

- az olasz változatban Femi Benussi „buta szőke nő” hangját Marilyn Monroe állandó olasz szinkronszínésze kölcsönözte

- a tengerpartra hullával a csomagtartóban nekivágó fiatalok ötletét egy Giorgio Scerbanenco regény adta ("Al mare con la ragazza"). Fernando Di Leo az író több más művét is filmre adaptálta (MILANO CALIBRO 9; LIBERI ARMATI PERICOLOSI)

- az akkortájt elszaporodott emberrablások és az általános morális káosz a filmre is rányomta bélyegét


- a bejegyzés kedvéért végighallgattam az audiokommentárt.