2011. január 30., vasárnap

2011. január 26., szerda

Mi újság, Michele?

Emlékszel Michele Soavira, a STAGEFRIGHT és a DELLAMORTE DELLAMORE rendezőjére?
Bemutatom új filmjét:
A római rendőrség kis csapata kegyetlen és veszélyes kábítószercsempészek ellen veszik fel a harcot. Te, ott jobbra, tűrd be az inged!
Bevetésen
Irodában
Kegyetlen és Veszélyes
öntudatos, szexi, rendőr, nő
bevetésen #2


A Rai Uno csatornáján múlt héten debütált (és még mondják, hogy a Deliria nem elég friss) minisorozat főszereplőjéről annyit nem érdemes tudni, hogy a német Bild magazin olvasói a 3. legerotikusabb férfiszínésznek választották meg (1. Horst Tappert, 2. Udo Brinkmann), legismertebb szerepe a Rex felügyelő.
A maguk nemében biztosan megállják helyüket Soavi tévés poliziescói (képzeld, ha így lenne fényképezve a Tűzvonalban), de azért jó lenne már végre, ha felhívná Gianni Romolit: "Emlékszel a Dellamortéra? Csináljunk megint valami fantasztikusat..."

2011. január 23., vasárnap

SHOCK (1977)

Mario Bava, olasz


Még az EXORCISMO kapcsán hablatyoltam valamit AZ ÖRDÖGŰZŐ káros hatásáról, különös tekintettel az európai fantasztikumra. Az olaszok sem késlekedtek lecsapni a tálcán kínált, olcsón megvalósítható témára, és lőn a BEYOND THE DOOR (mi is volt ennek a magyar címe, Vittorio?) a ripoff gyáros Ovidio Assonitistől (megjött a válasz: A SÁTÁN ANYJA). Három évvel később a Laser Film (HERCULES AGAINST KUNG FU) adott zöld lámpást egy hasonló szupernaturalitásnak, leszerződtetve a BEYOND THE DOOR gyerekszereplőjét. Nem tudom melyik római óvodából szedték össze az olasz horrorokban látható kiskorúakat, „David Colin Jr.” is azon bambínók sorát gyarapítja, akinek láttán az ember kétszer is meggondolja a gyermekvállalást.


1977. A betegeskedő Mario Bavától már évek óta elpártolt a szerencse: a LISA AND THE DEVIL csak egy producerek által megerőszakolt, The House Of Exorcism néven „ördögűzősített” változatban kerülhetett szélesebb forgalmazásba, az utólag mesterműnek bizonyuló RABID DOGS pedig befejezetlenül enyészedik egy pincében. Visszagondolván Lucio Fulci szánalomra méltó végjátékaira (NIGHTMARE CONCERT, satöbbi), vagy hogy Dario Argento mostanában mivel blamálja magát, Bavának méltóbbra sikeredett a hattyúdal. Utolsó mozifilmje ugyan beleszürkül az életműbe, és ötvenezer hazai nézőjével anyagilag sem váltotta be a reményeket (összehasonlításképpen: az akkoriban bemutatott EMANUELLE AND THE LAST CANNIBALS-ra dupla ennyien fizettek be, és akkor még mindig a béka segge környékén vagyunk), a SHOCK - aka. BEYOND THE DOOR 2 - mégis vállalható vállalkozás egy modern horrorra, néhány bravúrosnak nevezhető mozzanattal.


Felejtsünk el minden további BEYOND THE DOOR/ÖRDÖGŰZŐ analógiát, mert Lamberto Bava és Dardano Sacchetti gyönyörűségesen nihilista befejezéssel megfejelt forgatókönyvét saját bevallásuk szerint Stephen King inspirálta. Konkrétan A ragyogásról van szó, amely abban az évben került a könyvesboltokba. Bava Juniornak kifejezett célja volt kimozdulni az apja által már keresztül kasul belakott gótikus, giallós környezetből; ebből a szempontból maga a cím is jelzés értékű: a puszta shockolás azóta is a horror sava-borsa. Persze a tapasztaltabb bavalógusok hamar rájönnek arra, hogy a SHOCK-ot is a WHIP AND THE BODY kísértete járja be...


Daria Nicolodi (DEEP RED) kisfiával és élettársával visszatér abba a házba, ahol egykoron a titokzatos körülmények között megöngyilkolt férjével élt együtt. A deviáns, heroinfüggő exétől származó gyerek egyre furcsábban kezd viselkedni, az addig normális lurkó paranormálissá válik, majd a ház szellemének segítségével mostohaapja és édesanyja életére tör. Vagy mindez csak a pszichiátriát megjárt anyuka kényszerképzete?


A siker oroszlánrésze újfent a Bava-féle atmoszférateremtésnek köszönhető. A mobilis kameramunka, egyszerű, de hatásos effektek (mint például a „papírszellem” – egy ironikus f/x, ha van ilyen) és néhány jól odatett jump scare garantálja, hogy a táncoló szekrényeket is felvonultató rémkoppantás nem fullad teljes közröhejbe. Gondoljunk csak bele, mekkora gázszivárgás lehetett volna ebből, ha nem Báváék, hanem mondjuk Alberto De ANTICHRIST Martino rendezi meg.


Daria Nicolodi a SHOCK másik alappillére. Eurohorrorban, női szereplőtől ilyen kvalitású sikolykirálynősködést csak ritkán láthattunk. Az alkotási folyamatban is szívesen részt vállaló színésznő Argento élettársaként állítólag éppen túl volt egy idegösszeomláson, és hogy a filmben is egy excentrikus férj kozmálja oda legyengült idegrendszerét, az érdekes intertextuális olvasatra ad okot. A kis család költözhetett volna akár Amityville-be is, de ami körülöttük van, az ízig vérig inferno itália: csúnya szexuálpolitika (az anyján vonagló kisgyerek!), bűntudat komplexus, giallókezdeményezés és horribilis angol szinkron.


Mindezen deliriát fokozza még a soundtrack, mely a Libra nevű zenekarhoz fűződik. A Goblin dobosával erősített,  rövid életű formáció bemutatkozó lemeze („Musica e Parole” 1975) kellemes, kissé progos beütésű rockmuzsika. '77-re ugyan már feloszlottak, de ez nem akadályozta meg őket abban, hogy a Goblin gitárosával, valamint majdani szintisével kiegészülve feljátsszák a SHOCK-hoz megrendelt kompozíciókat.


A főtéma goblinosan agresszív dob/basszus nyomulását elektrock experimentek és hátborzongatóan lírai zongorafutamok szakítják meg. A zenedramaturgia eme vulgáris formája hangosan hallgatva tud csak igazán hatásos lenni, éppen ezért kár, hogy a dvdén az eredetileg sztereofónikus hangzás úgy szól, mint ha diktafonnal rögzítették volna. A bónusz trekkes, remaszterelt Cinevox cédé viszont ideális választás, ha éppen valami idegőrlő zenére vágyunk lefekvés előtt.


Egyébként ez az első (és persze az utolsó) Bava film, amiben kifejezetten érezhető Dario Argento hatása. Argento a fél életművét Bavának köszönheti, a suspiriás zenebona vagy a profondo rosszós gyerekrajz nem is annyira lenyúlása, mint inkább elismerése a „trónörökösnek” ... aki majd magának is merít egy kicsikét a SHOCK-ból a TENEBRE-hez. Nevezetesen EZT a jelenetet, de ne kattints rá, mert szpojleres.


A filmről mindig is megoszlottak a vélemények – a „’70-es évek egyik legjobb italohorroja” (borító idézet) vagy az „Absolutely love it!” (Tarantino) mellett a történet banalitásán, illetve a megvalósítás inkább Lambertóra jellemző fapados mivoltán szokás értetlenkedni. Ezek valóban benne vannak a pakliban, de a szűkös mozgástér ellenére Bava, a (para)fenomén, ismét kicsiszolt egy nagy adag pozitív horror-energiát jóformán a semmiből.

2011. január 17., hétfő

TORTURED FEMALES (1965)

Mitam Productions, b&w 35mm
Oct. 1965 (San Francisco showing)
Abduction. Rape. Torture. Sadism. Flagellation. Murder. Orgies. (Amerikai Filmintézet katalógusa)

Hölgyeim és Uraim! Inkább csak Uraim. Készítsék elő zsebkendőiket – it’s Roughie Time!


Az utamba került hatvanas évekbeli amerikai szexfilmek közül ez a kaliforniai nudie roughie az eddigi legsuttyóbb.
És mégis, a másodpercre pontosan egyórás kínkeservesség olyannyira bizarr, hogy nehéz rá istenigazából megharagudni, pedig nekem aztán nyomós okom volna rá: pénzt adtam ki érte, majdnem annyit, mint amennyibe maga a produkció került.


A TORTURED FEMALES-t ("Megkínzott nők" - a cím kétségkívül figyelemfelkeltő, de mégis  van benne valami leheletfinom fineszesség, ami csak az igazán nagy művek sajátja) a Mitam Productions készítette, egy fetisiszta roughiekra specializált kis nyugati parti cég. A Mitam még akkor is (1970) fekete-fehérben, hangalámondással készítette filmjeit, amikor a többi sleaze-kufár már Eastmancolorban lapátolta vászonra a szemetet. Nagyjából ennyi háttérinformációt sikerült összekaparnom, a Deliria szabályzatától némileg eltérve most részletesen ismertetném a történetet.


Már ha lenne ilyenje, de a forgatókönyvben (micsodában?) az értelem és érzelem halványan pislákoló lángját sem véltem felfedezni. Sebaj, majd lökünk süket dumát a képek alá, pontosan úgy, ahogyan azt filmünk teszi .
A TORTURED FEMALES első számú inspirációjának az OLGA-sorozat tűnik, úgyhogy se hangrögzítés, se szinkron, az audio sávot a főszereplő narrálja végig, néhány egyszerű hangeffektus és szűnni nem akaró muzsika kíséretében. Munkaköri kötelességem figyelmeztetni, hogy el fogom szpojlerezni a dolgot, de legyünk őszinték: nem sok esélye van annak, hogy a kedves olvasó ezt valaha meg fogja nézni. Ingujjakat feltűrni, gatyákat letolni - kezdődjék az előadás! (Csak Felnőtteknek)

2011. január 12., szerda

Mini Giallo: LA UNGHERESE UCCIDE TRE VOLTE


Július 18.
A városban ezen a napon háromszor csapott le a sorozatgyilkos.

A fültanúk egybehangzó állítása szerint a tettes
erős magyar akcentussal beszélt.

Tudela felügyelő megesküdött, hogy mielőtt megkezdené évi
rendszeres nyári szabadságát, elkapja az "Ungheresét".

Az első számú gyanúsított:
Barta János, alias John Bartha, alkalmi munkákból élő filmszínész.

-Én kérem egész álló nap borotválkoztam,
az ikertestvérem a tanúm rá!

-Igen, mi borotválkoztunk. De ismerünk egy másik magyart
a városban, felettébb gyanús alak!

Így került a rendőrség látóterébe Tom Felleghy,
azaz Fellegi Tamás, a népszerű epizódista.

-Felügyelő úr, az úgy volt, hogy...
----------------------------------------------------------
délelőtt Dario Argentóval forgattam,
délután pedig Umberto Lenzivel.
-------------------------------------------------------
-Mindkét filmben ugyanazt a szerepet játszom.
-Komolyan gondolja, hogy beveszem ezt a marhaságot?
-Önök talán nem olvasták a könyvemet?
-Na ebből elegem van, én most elhúzok a Bahamákra...

2011. január 10., hétfő

PRISON ON FIRE 1 + 2 {LÁNGOLÓ BÖRTÖN} (1987/91)

Ringo Lam, 香港


Ahelyett, hogy elsütögetnék egy olcsó, 299 forintos faviccet a Best Hollywoodról, emlékezzünk mit is mondott a filantróp kínai bölcs, Konfuciusz Lam: „A PRISON ON FIRE a barátságról szól. Hiszem, hogy az emberek eredendően könyörületesek egymással.”  

A CITY ON FIRE-ral kezdődött „Lángoló” széria (a kínai címekben a zűrzavart jelképező "Viharfelhő" szerepel) második állomása volt ez a Ringo Lamból közintézményt csináló börtöndráma. Normál esetben az ilyen se móka, se kacagás, annál inkább klausztrofób és meglehetősen nyomasztó mozit nem avatja blockbusterré a hongkongi közönség, ugyanakkor nem hiszem, hogy kizárólag azért lett az év második legsikeresebb filmje (AZ ISTENEK FEGYVERZETE mögött), mert a szenzációs Chow Yun Fat a főszereplő. Itt valamit Lam és bátyja, a forgatókönyvíró Nam Yin nagyon telibe talált, talán magukat a hongkongiakat.


John Woonál jóval szikárabb stílusban megvalósított, de azért a szentimentalizmust sem nélkülöző történet nem akarja megreformálni ezt a nehezen variálható, egyetlen helyszínre szorítkozó börtönfilmes műfajt, a gonosz smasszertől a besúgóig a már ismerős archetípusok mindannyian ott vannak a jelenléti íven, egyedül a feszes didkók és leszbikus kápók hiányoznak, ezúttal igazoltan.

Tony 'nemazakiacsungkingexpresszben' Leung értelmiségije botcsinálta gyilkosként kerül be a triádokkal és Chow Yun Fattal benépesített dutyiba. A rácsok között a kinti kutyavilág kerül nagyító alá, egy mini-Hong Kong, ahol a túlnépesedés agressziót szül, teljes gőzzel folyik az erőpolitika, a jóléthez elengedhetetlenül szükséges cigaretta meg napról napra egyre drágább.


Az udvari bolond szerepét betöltő, és emiatt semleges pályán közlekedő Chow (jó ember az, csak agyonütötte a feleségét) szárnyai alá veszi a két rivális banda és egy szarkeverő börtönőr közé szorult újoncot. - Alkalmazkodj a körülményekhez, és akkor szebb lesz a holnap! tanácsolja a megváltozott helyzetét nehezen kezelő Leungnak. Ez az in-joke kegyetlen iróniává válik a szinte idilliként induló filmben (az első húsz percben a diffúz, fehér tónusok dominálnak), a háromkategóriát érő katarzis után a Better Tomorrow csak ígéret marad.


A PRISON ON FIRE mégsem annyira pesszimista kicsengésű, mint a rákövetkező, szintén intézményi kereteket feszegető SCHOOL ON FIRE. Chow Yun Fat és Tony Leung barátsága a totalitárius rendszer alatt válik heroikussá, a bloodshed után a rabok együttesen lesznek ennek a kalandnak a nagy túlélői. Az utolsó snitt nem hagy kétséget afelől, hogy milyen gondolatok jártak Ringo Lam fejében, miközben  „lángoló” filmjeit készítette: a börtön udvarát körülvevő szögesdrótról a kép fokozatosan átvált Hong Kong városának látképére. Tíz év múlva új börtönigazgatót kaptok.


Eme jól megírt, rendezett és eljátszott humanista exploitationt megelőző időkből nem nagyon tudok példát felhozni modern hongkongi börtöndrámára, egyedül az INVINCIBLE ENFORCER sorolható a kategóriába. Az 1979-es film egyfajta "Lángoló Börtön" Shaw Brothers módra:


A PRISON ON FIRE után viszont már sorra jöttek elő a semmiből a legkülönbözőbb börtöntöltelékek. Volt női szakasz (THE FIRST TIME IS THE LAST TIME), dzsekicsenes (ISLAND OF FIRE), Cat.III brutalitás (THE JAIL OF NO RETURN), még a horrorvígjátékok sem maradtak ki a buliból (JAIL HOUSE EROS), és persze megszületett a hivatalos folytatás.


A PRISON ON FIRE-t és a SCHOOL ON FIRE-t is alaposan megvágták a cenzorok. Rá kellett jönnöm, hogy ilyen körülmények között nincs tovább értelme hasonló filmeket készítenem.” 1991-ben Ringo Lam takaréklángon égett, a WILD SEARCH és a TOUCH AND GO, bár nem rosszak, a korábbi, és néhány későbbi munkáihoz képest átlagos teljesítmények. A POF 2 - mint általában a folytatások - művészileg teljesen felesleges kreálmány, financiális szempontokat figyelembe véve viszont bizonyára megérte leforgatni. Vagy ahogyan Lam kommentálta: „A stúdió megbízott vele, nekem meg ki kellett fizetnem a számláimat.


Négy év telt el, Chow Yun Fat még mindig börtönben ül, a nézőknek meg remélhetőleg csak halvány emlékük van az első részről, mert Nam Yin forgatókönyve lényegében az 1987-es szituációkat rimékeli: két rivális banda (most hongkongiak vs. mainlanderek), szadista fegyőr, ultradurva befejezés (dvdén cenzúrázva*).


Lam, és különösen Chow tisztességgel végiggürizi a filmet, tovább árnyalva a karaktert, akiről megtudjuk, hogy annak idején véletlenül ütötte agyon a feleségét (így már mindjárt más), a gyereke állami gondozásba került, és mindezek tetejében ott vannak az Anyaországiak a szomszédos cellában, akik ki akarják taposni a belét. Mit is mondott Chow a Szebb Holnapról?

Mindebből csak az eredeti változat feszültségét/átélhetőségét adó realitásérzék hiányzik. Példa: Chowt be akarják kasztlizni a biztos halált jelentő kínaiak közé. A jelenet a tökélyre van játszva, a rendezés nem is lehetne jobb. És akkor Chow leüti az őröket, kirohan a főkapun és fejest ugrik a tengerbe!


Később újból kiszökik (még az említettnél is hihetetlenebb módon), hogy láthassa árvaházban sínylődő kisfiát. A megpuhított Chowhoz egy új, még keményebb biztonsági felügyelő jár. A remek Roy Cheungot a szintúgy  nagydarab Elvis Tsui váltja – egydimenziósan megrajzolt és eljátszott karaktere inkább való '91 másik nagyszabású börtönfilmjébe, a képregényes STORY OF RICKY-be.


Az előzménynél tágabb térben mozgó POF 2 sima kalandfilmként sem kecsegtet túl nagy izgalmakkal. Chow után megszökik a mainlanderek főnöke is, a helikopteres üldözés közepette a két férfi között igazi, domboldalba szarós férfibarátság szövődik, majd elmennek strandolni. Van rá idejük, a film 112 perces, a helikopter meg visszafordult. A Kína - HK viszony kapargatása mellett az első rész szimbolikus szociopolitikája egy frappáns beállításban tér vissza: a kamera vaságyak között svenkkel, azt hisszük börtön, valójában egy árvaházban járunk.


Az intenzív katarzist, ahol végre kimutatja a foga fehérjét Ringo barátunk, hurráoptimizmusos konklúzió követi, amit csak egy esetleges harmadik rész rémképe árnyékol be. Az én konklúzióm: A BETTER TOMORROW 2 és a LONG ARM OF THE LAW 2 után ismét egy hongkongi folytatás, ami önmagában véve nem annyira vészes, de nélküle is jól meglennénk.

* A szemkiszúrás nem csak a Best Hollywood dvdjén van kivágva, de a hongkongi kópiákról is hiányzik. Ezt leszámítva mindkét BH lemez korrektnek mondható, a borzasztóan hangzó magyar szinkron mellett szerencsére választható eredeti hang/felirat is.