Roy Ward Baker, angol
A Múmia Leple lehullt, Frankensteint El Kellett Pusztítani, Drakula Vérének Íze már nem az igazi. Az „erotizálódó” horrorközegben a Hammer stúdió új inspirációk után kutatva, házon kívülről jött kreatívok segítségével talált rá Carmillára, a leszbi vámpírlányra.
Bram Stoker híresebb Drakuláját jó húsz évvel beelőző vámpírnovella a szintén ír születésű Joseph Sheridan Le Fanu tollából többször is megihlette az európai filmeseket. A francia ET MOURIR DE PLAISIR (Roger Vadim, 1960) és az olasz LA CRIPTA E L’INCUBO (Camillo Mastrocinque, 1964) után az angolokon volt a sor, hogy az eredeti történetet hűebben követő THE VAMPIRE LOVERS-szel belépjenek a leszbikus vérszívók álomvilágába. A film az úgynevezett „Karnstein Trilógia” első aktusa, egy a veretes Hammer-hagyományokat kibuggyanó keblekkel, velőtrázó sikolyokkal és vérrel összemismásoló széria látványos kezdete.
A XIX. századi irodalmi mű erotikus töltetét kihangsúlyozó forgatókönyv olyan elemeket tartalmazott, melyek olvastán a Brit Korhatárbizottság (BBFC) főcenzora egy Sir James Carreras-nak címzett bizalmas levélben előre figyelmeztette a Hammer vezetőségét: így, ebben a formában aligha fog eljutni a mozikba. Még az amerikai társproducer, a Poe-adaptációiról híres American International Pictures is egy diszkrétebb vámpírfilmet képzelt el magának, a Hammer-főnök Carreras azonban megérezte azt a gazdasági potenciált, ami egy liberálisabb mozitrendeket követő, erotikától túlfűtött filmben rejtőzhet. A megérzés bejött: a fénykorán túl lévő stúdió akkori legsikeresebb produkciójaként az Angliában ’X’ besorolást kapott, Amerikában pedig alaposan megvágott THE VAMPIRE LOVERS pár évre elegendő szuflát lehelt az archaikus témákba (Drakula, Frankenstein, Múmia) beleragadt Hammer Horrorba.
Carmillát, a vámpirizált Karnstein-család sarját különböző fondorlatos módokon Stájerország nemesi udvarházaiba adják be megőrzésre, hogy aztán a saját neméhez vonzódó lány csáberejét felhasználva belerondítson a vérvonalakba.
A narratívát időrendbe téve a Peter Cushing alakította Spielsdorf generális kálváriájától indulunk (a könyvben a 11. fejezet), majd Mortonék házában állapodunk meg, ahol az Emmára és Carmillára összpontosító könyvbéli eseményekben csupán statisztaként háttérbe húzódó nevelőnő kap kulcspozíciót, némileg érdekesebbé téve a viszonyokat. Gates olyan Stoker/Hammer-hagyományokat csempész vissza a dramaturgiába, mint a kereszt és fokhagyma, a könyv legemlékezetesebb bekezdését - „Könnyed huppanást éreztem az ágyamon...” - pedig egy orális szexszel társítható „...a számban éreztem a szőrét..." bővítménnyel költi át.
Az éjszakánként macskaként settenkedő, bájos lánykák csecskörnyékét harapdáló leszbikus fantomvámpírt egy figyelemre méltó dekoltázzsal rendelkező lengyel származású színésznő, Ingrid Pitt testesítette meg.
Barbara Steele-t megközelítő kultstátuszát mindössze két, egyazon évben elkészült filmnek köszönheti; másik ikonikus alakítását a Báthory Erzsébet legendáját feldolgozó, szintén Hammer COUNTESS DRACULA-ban láthatjuk. Az akkor teljesen ismeretlen Pitt főszerepeltetését Peter Cushing időszakos megjelenésével próbálták kompenzálni, de a film – anélkül, hogy átvenné a novella női nézőpontját - szánt szándékkal lemond a történet elején bemutatott férfi hőseiről, átadva a terepet a szebbik nemnek. A nők címszerepbe emelése olyan kiváló Hammerekben folytatódik, mint a DR. JEKYLL AND SISTER HYDE vagy a HANDS OF THE RIPPER.
Roy Ward Baker a QUATERMASS AND THE PIT és a SISTER HYDE mellett az egyik legjobb Hammer-rendezését jegyzi emitt, iparosmunkája mívesen elkészített esti mese felnőtteknek abból a korból, amikor az erotika és a horror egymásba beleszerelmesedvén kezdi járni násztáncát a mozivásznakon.
Jess Franco vagy Jean Rollin leszbikusságot keblére ölelő szürnaturalizmusával összehasonlítva Hammerék konzervatívabb, mondhatni képmutatóbb húrokat pengettek – a sikamlósabb jelenetekben mintha még a meztelenség is pironkodna önmagán.
Baker felsőbb utasításra forgatta le az említett euro-direktorok ábrázolásmódjához képest szolídabb képsorokat, ugyanakkor a film a maga protestáns módján maga a tömény érzékiség, és járul hozzá egy finom humor, amitől végképp ellenállhatatlanná válik a szép díszletek között, szemrevaló némberek által felszolgált koktél.
THE VAMPIRE LOVERS-t a jóval gyengébben muzsikáló LUST FOR A VAMPIRE, és az ismét nagyszerű Hammer-szórakozást nyújtó TWINS OF EVIL követte, de a kéjes témát az angoloknál egy független kis szexhorror, a VAMPYRES juttatta a csúcsra.
