Tom Holland, USA
Casio kvarcóra
hamburger & kokakóla
„Spielberg-plán” BMX-szel
Igen, kedves elvtársak, ez volt az álom, amire lehajtottuk kisdobos buksinkat a nyolcvanas évek közepén. Mit tudtuk mi akkor, hogy hová vezet mindez? Aktuális vezérünknek bizony igaza van, amikor figyelmeztet: „Véget ért a nyugati fogyasztói és jóléti társadalom. Új világ következik, amelyben alapvetően megváltoztak a szabályok, s amelynek kihívásaira más válaszokat kell adni.” A Deliria már évekkel ezelőtt hangoztatta ugyanezt, de mindenki játszott tovább a Playstationjével, nézte a Harry Pottert, és Pókember képregényeket olvasott. Azt sem hitte el senki, hogy a szomszédom egy vámpír. Pedig igaz!
A FRIGHT NIGHT (VESZÉLYES ÉJ, amúgy meg FRÁSZKARIKA) egy tini-matiné, olyan „hátulgombolós” mozi, azok közül viszont a legjobb fajta. Látszik rajta, hogy hozzáértéssel, mi több, szeretettel lett megmunkálva, méghozzá olyanok által, akik kenik-vágják a horror műfaját. Mondanám, hogy THE DEADLY SPAWN, de hát az egy másik (Z) kategória.
Tom Holland a THE CLASS OF 1984 és a PSYCHO 2 forgatókönyvírójaként tett szert annyi szakmai hírnévre, hogy vámpírvígjátékát már saját maga rendezhette meg a Columbia Pictures zöldhasúkkal kibélelt ölén. Holland mindkét poszton helyt állt, filmje ugyanolyan jól van megírva, mint rendezve.
„Charlie Brewster életében végre minden sínen van: a gimi krémjéhez tartozik, a legmenőbb csajjal jár. Annyira kúl arc, hogy még a legjobb barátját is szívatja. A bajok akkor kezdődnek, amikor Jerry beköltözik a szomszédba. Jófej srácnak tűnik, de valami nem stimmel vele: senki, beleértve Charlie anyukáját , sem vesz észre semmi különöset vele kapcsolatban. Néhány nagyon furcsa eset után, Charlie kétségtelen konklúzióra jut: Jerry egy vámpír, aki a szomszédok vérére áhítozik. Azonban a fiú sajnos senkit sem tud erről meggyőzni, így egyedül kell kitalálnia, hogyan szabaduljon meg a szörnyetegtől.” (Port)
Elnézést, ez a rimék (aug.18-tól a mozikban; nézze, akinek van rá gusztusa), naszóval: „Charley, a fiatal horrorfilmőrült meg van róla győződve, hogy az új szomszédjuk, Jerry Dandridge vámpír. Természetesen senki sem hisz neki. Tudja, hogy veszélyben az élete, és attól tart, hogy a barátnőjére is szemet vetett a gáláns vérszívó. Végső elkeseredésében Charley a kiöregedett horrorsztártól, Peter Vincenttől kér segítséget, aki filmjeiben mindig tudta, hogyan bánjon el az éjszaka teremtményeivel. A rettenthetetlen vámpírölő azonban valójában sikertelen színész, akinek hamar inába száll a bátorsága. Hát még amikor kiderül, hogy a szomszéd valóban vámpír!”
Talán a szinopszisból is kiderül, hogy egy posztmodern vámpírfilmmel van dolgunk, mely a szintén abban az évben bemutatott THE RETURN OF THE LIVING DEAD mintájára az alműfaj szabályrendszeréről „popkulturáltan” tudomást véve, mértéktartó komolytalansággal teszi USA’85 kompatibilissé a Drakula-mítoszt. Így válik a Hammer filmek Van Helsingjéből egy professzionális Peter Cushing imitátor (a brit Roddy McDowall kitűnősködik a szerepben), aki az Európában teljesen ismeretlen, Amerikában viszont foglalkozásként űzött tévés horror-házigazdaként konfrontálódik a diszkótáncban is jártas, biszex vámpír-juppival. Chris Sarandon sármőr vérszopójában az 1970-es COUNT YORGA éled újjá. A népszerű, folytatást is látott AIP-horrorban a klasszikus vámpírfigura a modern Los Angelesbe tette át székhelyét. A CHILDREN SHOULDN’T PLAY WITH DEAD THINGS című zombikomédia kép-a-képben kameóztatása megint csak Tom Holland műfaji ínyencségéről árulkodik. „Gyerekek ne játszadozzanak a halott dolgokkal” – erről szól a FRIGHT NIGHT!
A rafinált utalásokon (mely a vámpírkörön túl kiterjed Hitchcock, De Palma vagy Sam Raimi háza tájára is) keresztülnézve az egész poszt-Spielberg korszak fundamentumát látjuk viszont ebben a vámpírmesében, ahol a Gonosz legyőzéséhez szükséges katolikus elkötelezettséget felváltja a fikcióba vetett hit. A kereszt Holland filmjében ugyanis csak akkor hatásos, ha használója elhiszi, hogy egy valódi vámpír áll előtte, erre pedig ki más lenne alkalmasabb, mint egy tévéfüggő, a popkultúrát teli szájjal zabáló kertvárosi tinédzser. Egy évtizeddel AZ ÖRDÖGŰZŐ után a mozgókép mitológiateremtő képessége felülmúlja bármilyen más vallásét, a távirányítású katedrálisokban B-mozikat prédikálnak.
Tom Holland legfőbb érdeme – a tetszetős rendezésén túl -, hogy bár megtehetné, mégsem silányítja le az anyagot holmi paródiává („Mérhetetlenül dühös tudok lenni azokra, akik a horror műfaját lenézik.”, nyilatkozta a Fangoriának). A FRIGHT NIGHT hangvétele úgy könnyed, hogy közben kőkemény szoft-horrorként sem vall szégyent. Utóbbit korának leglátványosabb speciális effektusai támogatják meg, még a mindig problémás denevér-reptetés is nagyszerűen van megoldva, a farkasemberes jelenet alatt elakad a lélegzet. Ahogy Peter Price könnyeivel küszködve nézi az orra előtt agonizáló kreatúrát, hirtelen arról is megfeledkezünk, hogy egy All-American tinédzserfilmet nézünk a nyolcvanas évek közepéről, amely valószínűleg úgy fog befejeződni, hogy mindenki nagyon happy (és valóban).
Apropó, a tinifőszereplők közül említésre méltó Amanda Bearse túlkoros jelenléte - két évvel később Bearse harmincas elvált nőként hozza a frászkarikát Al Bundy agyára az ultimét amerikai horrorshowban (aka. Rém Rendes Család).
A film megérdemelt nemzetközi sikere kisebb vámpírinváziót indított el a grindhouse mozikat gyermekmegőrzővé alakító Hollywoodban: ONCE BITTEN, THE LOST BOYS, NEAR DARK, THE MONSTER SQUAD, VAMP és persze az elkerülhetetlen FRIGHT NIGHT 2.