Lucio Fulci, olasz
1980 és ’81 között Fulci megállás nélkül dolgozik, tizenkét hónap alatt nem kevesebb, mint öt filmje kerül az olasz mozikba. A THE BEYOND-ot még be sem mutatták, már el is készült az élőhalott-tetralógiát záró THE HOUSE BY THE CEMETERY. Részben az összeszokott stábnak köszönhetően a rohamtempó nem ment a minőség rovására, a produkció kiállítása – Massimo Lentini díszletei, Sergio Salvati néhol szép, legtöbbször alattomos, mindig érzékletes kameramunkája – megüti azt a színvonalat, amit később az olasz horrorfilmgyártás már legfeljebb csak különleges alkalmakkor (DELLAMORTE DELLAMORE) volt képes hozni. A másik híres európai zombi-négyesfogattal, az alapötletét kifulladásig meglovagoló BLIND DEAD szériával ellentétben Fulci minden egyes zombi-eposza önálló karakterrel bír: az egzotikus ZOMBI ("something to do with voodoo"), a misztikus CITY OF THE LIVING DEAD, a szürreális THE BEYOND után a THE HOUSE BY THE CEMETERY (nothing to do with voodoo) a viktoriánus rémregények öreg, sötét házába tesz látogatást, melynek pincéjében mindössze egyetlen zombi lézeng, és még ő sem az a tipikus temetőtöltelék.
A sejtjeit másoktól elvett testrészekből regeneráló Dr. Freudstein lehetne akár az olasz zsáner-forgatókönyvírás eleven metaforája. Fulci és Dardano Sacchetti ismét a fantasztikum különböző témáinak összetákolásából keltették életre művüket: Frankenstein mítosz keresztezve egy Lovecraft elbeszéléssel, angol kísértet melodráma Stephen King koppintással, pszichothriller kőkemény splatterrel. Egyetlen zombi ide vagy oda, Dr. Freudstein tesz róla, hogy a vérben forgó szemű Fulci-rajongók is megkapják a magukét.
Norman Boyle, a New Yorkban élő akadémikus (Paolo Malco) feleségével (ami Hitchcocknak Tippie Hedren, az Fulcinak Katriona MacColl) és kisfiával (Bob és az ő legendásan bicskanyitogató angol szinkronja) a hóna alatt egy új-angliai kisvárosba költözik, hogy az ott váratlanul elhalálozott kollégája kutatómunkáját folytassa. Elődje a temető mellett álló viktoriánus épületben végzett szeretőjével, majd a helyi könyvtárban felakasztotta magát – tette mindezt azután, hogy tudomására jutott, egykoron micsoda szörnyűség színhelye volt a ház. Az eredeti tulajdonos, bizonyos Dr. Freudstein 150 évvel azelőtt istentelen dolgokat művelt a pincében, kísérleteinek következményei a mai napig veszélyeztetik az épületbe látogatók testi épségét. A ház körül sertepertélő különös kislány már a család megérkezése előtt telepatikus úton figyelmezteti Bobot a házban rájuk leselkedő veszélyre, a néző pedig még korábban, a két tinédzser életét követelő bevezetőben kap egy kis ízelítőt, mi fog folyni a Freudstein-házban. A baljós előjelek ellenére Boylék beköltöznek. „No! Not the children!”
Orgonával kísért főcím-melódia és egy Henry Jamesnek, A csavar fordul egyet írójának tulajdonított idézet foglalja keretbe a filmet, jelezvén, Fulciék ezúttal a horror XIX. századi formájába vágták bele fejszéküket. Szellemek, titkos ajtók, őrült doktorok és sötét kastélyok, ahogy azt az angolszász irodalmi elődök papírra vetették gótikus novelláikban. A kortársak közül az AMITYVILLE, de főleg a RAGYOGÁS nyomta rá bélyegét a szkriptre; Sacchetti mentségére legyen mondva, mindkét említett filmet beelőzte az 1977-ben, Mario Bavának írt SHOCK-kal.
Ha nem is olyan mértékben, mint a narratíváját teljesen szétcincáló CITY OF THE LIVING DEAD, az egyszerűbb „szörny a pincében” felállású CEMETERY-ben is tetten érhető az absztrakt elbeszélésmód és józan paraszti ész között feszülő ellentét. A természetfelettire érzékeny gyerekszereplők előtérbe helyezése szabad átjárást biztosít a fantáziavilág és realitás között, számos értelmezési lehetőséget hagyva maga után. Mivel Fulci prózája egy átlagos (amerikai) horrorhoz képest kevésbé mesélő/magyarázó, a Freudstein-ház ajtaját inkább a korábbi zombifilmjeinek összefüggésében lehetne feszegetni, így már a történet következetlenségei is a rémálom-hatást erősítik.
A viktoriánus porcelánboltba elefántként betrappoló rendezőnél (crash, bang, zoom) a klasszikus rémmese Kegyetlen Színházzá alakul, a szövegkönyvet háttérbe szorító, zsigeri sokkolással dolgozó előadás racionális énünk ellen indít audiovizuális támadást. A valósággal folyamatosan küzdő, a munkáin keresztül a morbiditásba, szörnyűségekbe előre menekülő Fulci bármiféle társadalomkritikától mentes vérengzései magát a horrorfilm nézésének ősi, a narrátoros videókorszakba visszavezethető rituáléját tükrözik vissza, az aktust, melyben tudattalanunkból fakadó ösztöntől vezérelve újra és újra "lemegyünk a pincébe", hogy ott a legborzalmasabb dolgokkal szembesüljünk. „I want to know... know the worst!”
Argento Gonosz Házainak módjára a pince titka mágnesként vonzza be és emészti fel a szereplőket. Boyle New York-i otthonának falán lógó, az ominózus házat ábrázoló fényképtől kezdve az őt ismerősként fogadó kisvárosi szereplőkig több jel mutat arra, hogy az apa már korábban is járt a házban, a Freudstein vérengzéseinek nyomait serényen eltüntető bébiszitterrel együtt (Ania Pieroni, Könnyek Anyja az INFERNO-ból!). Amennyiben a giallók gyanújának árnyékában létező apafigura valóban elődje kíváncsiságtól hajtott, szeretteit is beáldozni kész őrületét viszi tovább (figyeljük a hitchcocki pillanatot, ahogy Norman {mint Bates?} a pincébe invitálja feleségét), akkor ő a darab Jack Torrance-sze. Amennyiben, mert ez a karakter is egy vértócsában hagyott kérdőjelként végzi.
Vajon hetven percnyi tömény sejtetés után csakugyan megérte lemenni a pincébe? Midőn végre valahára színre lép Dr. Freudstein, Fulci zombi-korszaka ünnepélyesen megkoronáztatik. Nomen est omen, a kreatúrában egy freudi önfenntartó ösztön alapján cselekvő Frankenstein doktor veszett el. A magát másfél évszázada az áldozataiból kioperált húscafatokkal életben tartó Unheimliche jelenség (egy másik freudi fogalom az élőnek látszó halott dolgokról) a Fulci féle testhorror leghátborzongatóbb, egyben költőien szomorú figurája. De csitt... miért nyöszörög gyerekhangon ez a szörny? Így csalogatja áldozatait a házba? A bekebelezett gyermekek lelke szól belőle? Százötven év magány és kín visszaterelte az oedipális fázisba? Csak a HD-ben felújított dvdét nézve fedeztem fel, hogy a zombi teljesen ép állapotban lévő bal keze egy kisgyereké. Megtudván az extrákból a kéz valódi tulajdonosát, végleg leesett az állam. „Onward – into the depths of this mystery.”
------------------------
Fun SHINING Fact: a producer, Fabrizio De Angelis szokása szerint már jóval a film forgatása előtt megrendelte a filmplakátot, azzal árulva a forgalmazási jogokat a nemzetközi filmvásárokon. Mivel a grafikus még csak minimális információval rendelkezett a hirdetendő film tartalmáról (SHINING in the CEMETERY?), egy Jack Torrancet ábrázoló RAGYOGÁS vitrinfotót használt fel mintának ---
