2013. szeptember 8., vasárnap

THE HOUSE BY THE CEMETERY (1981)

Lucio Fulci, olasz


1980 és ’81 között Fulci megállás nélkül dolgozik, tizenkét hónap alatt nem kevesebb, mint öt filmje kerül az olasz mozikba. A THE BEYOND-ot még be sem mutatták, már el is készült az élőhalott-tetralógiát záró THE HOUSE BY THE CEMETERY. Részben az összeszokott stábnak köszönhetően a rohamtempó nem ment a minőség rovására, a produkció kiállítása – Massimo Lentini díszletei, Sergio Salvati néhol szép, legtöbbször alattomos, mindig érzékletes kameramunkája – megüti azt a színvonalat, amit később az olasz horrorfilmgyártás már legfeljebb csak különleges alkalmakkor (DELLAMORTE DELLAMORE) volt képes hozni. A másik híres európai zombi-négyesfogattal, az alapötletét kifulladásig meglovagoló BLIND DEAD szériával ellentétben Fulci minden egyes zombi-eposza önálló karakterrel bír: az egzotikus ZOMBI ("something to do with voodoo"), a misztikus CITY OF THE LIVING DEAD, a szürreális THE BEYOND után a THE HOUSE BY THE CEMETERY (nothing to do with voodoo) a viktoriánus rémregények öreg, sötét házába tesz látogatást, melynek pincéjében mindössze egyetlen zombi lézeng, és még ő sem az a tipikus temetőtöltelék.


A sejtjeit másoktól elvett testrészekből regeneráló Dr. Freudstein lehetne akár az olasz zsáner-forgatókönyvírás eleven metaforája. Fulci és Dardano Sacchetti ismét a fantasztikum különböző témáinak összetákolásából keltették életre művüket: Frankenstein mítosz keresztezve egy Lovecraft elbeszéléssel, angol kísértet melodráma Stephen King koppintással, pszichothriller kőkemény splatterrel. Egyetlen zombi ide vagy oda, Dr. Freudstein tesz róla, hogy a vérben forgó szemű Fulci-rajongók is megkapják a magukét.


Norman Boyle, a New Yorkban élő akadémikus (Paolo Malco) feleségével (ami Hitchcocknak Tippie Hedren, az Fulcinak Katriona MacColl) és kisfiával (Bob és az ő legendásan bicskanyitogató angol szinkronja) a hóna alatt egy új-angliai kisvárosba költözik, hogy az ott váratlanul elhalálozott kollégája kutatómunkáját folytassa. Elődje a temető mellett álló viktoriánus épületben végzett szeretőjével, majd a helyi könyvtárban felakasztotta magát – tette mindezt azután, hogy tudomására jutott, egykoron micsoda szörnyűség színhelye volt a ház. Az eredeti tulajdonos, bizonyos Dr. Freudstein 150 évvel azelőtt istentelen dolgokat művelt a pincében, kísérleteinek következményei a mai napig veszélyeztetik az épületbe látogatók testi épségét. A ház körül sertepertélő különös kislány már a család megérkezése előtt telepatikus úton figyelmezteti Bobot a házban rájuk leselkedő veszélyre, a néző pedig még korábban, a két tinédzser életét követelő bevezetőben kap egy kis ízelítőt, mi fog folyni a Freudstein-házban. A baljós előjelek ellenére Boylék beköltöznek. No! Not the children!


Orgonával kísért főcím-melódia és egy Henry Jamesnek, A csavar fordul egyet írójának tulajdonított idézet foglalja keretbe a filmet, jelezvén, Fulciék ezúttal a horror XIX. századi formájába vágták bele fejszéküket. Szellemek, titkos ajtók, őrült doktorok és sötét kastélyok, ahogy azt az angolszász irodalmi elődök papírra vetették gótikus novelláikban. A kortársak közül az AMITYVILLE, de főleg a RAGYOGÁS nyomta rá bélyegét a szkriptre; Sacchetti mentségére legyen mondva, mindkét említett filmet beelőzte az 1977-ben, Mario Bavának írt SHOCK-kal. 


Ha nem is olyan mértékben, mint a narratíváját teljesen szétcincáló CITY OF THE LIVING DEAD, az egyszerűbb „szörny a pincében” felállású CEMETERY-ben is tetten érhető az absztrakt elbeszélésmód és józan paraszti ész között feszülő ellentét. A természetfelettire érzékeny gyerekszereplők előtérbe helyezése szabad átjárást biztosít a fantáziavilág és realitás között, számos értelmezési lehetőséget hagyva maga után. Mivel Fulci prózája egy átlagos (amerikai) horrorhoz képest kevésbé mesélő/magyarázó, a Freudstein-ház ajtaját inkább a korábbi zombifilmjeinek összefüggésében lehetne feszegetni, így már a történet következetlenségei is a rémálom-hatást erősítik. 


A viktoriánus porcelánboltba elefántként betrappoló rendezőnél (crash, bang, zoom) a klasszikus rémmese Kegyetlen Színházzá alakul, a szövegkönyvet háttérbe szorító, zsigeri sokkolással dolgozó előadás racionális énünk ellen indít audiovizuális támadást. A valósággal folyamatosan küzdő, a munkáin keresztül a morbiditásba, szörnyűségekbe előre menekülő Fulci bármiféle társadalomkritikától mentes vérengzései magát a horrorfilm nézésének ősi, a narrátoros videókorszakba visszavezethető rituáléját tükrözik vissza, az aktust, melyben tudattalanunkból fakadó ösztöntől vezérelve újra és újra "lemegyünk a pincébe", hogy ott a legborzalmasabb dolgokkal szembesüljünk. I want to know... know the worst! 


Argento Gonosz Házainak módjára a pince titka mágnesként vonzza be és emészti fel a szereplőket. Boyle New York-i otthonának falán lógó, az ominózus házat ábrázoló fényképtől kezdve az őt ismerősként fogadó kisvárosi szereplőkig több jel mutat arra, hogy az apa már korábban is járt a házban, a Freudstein vérengzéseinek nyomait serényen eltüntető bébiszitterrel  együtt (Ania Pieroni, Könnyek Anyja az INFERNO-ból!). Amennyiben a giallók gyanújának árnyékában létező apafigura valóban elődje kíváncsiságtól hajtott, szeretteit is beáldozni kész őrületét viszi tovább (figyeljük a hitchcocki pillanatot, ahogy Norman {mint Bates?} a pincébe invitálja feleségét), akkor ő a darab Jack Torrance-sze. Amennyiben, mert ez a karakter is egy vértócsában hagyott kérdőjelként végzi. 


Vajon hetven percnyi tömény sejtetés után csakugyan megérte lemenni a pincébe? Midőn végre valahára színre lép Dr. Freudstein, Fulci zombi-korszaka ünnepélyesen megkoronáztatik. Nomen est omen, a kreatúrában egy freudi önfenntartó ösztön alapján cselekvő Frankenstein doktor veszett el. A magát másfél évszázada az áldozataiból kioperált húscafatokkal életben tartó Unheimliche jelenség (egy másik freudi fogalom az élőnek látszó halott dolgokról) a Fulci féle testhorror leghátborzongatóbb, egyben költőien szomorú figurája. De csitt... miért nyöszörög gyerekhangon ez a szörny? Így csalogatja áldozatait a házba? A bekebelezett gyermekek lelke szól belőle? Százötven év magány és kín visszaterelte az oedipális fázisba? Csak a HD-ben felújított dvdét nézve fedeztem fel, hogy a zombi teljesen ép állapotban lévő bal keze egy kisgyereké. Megtudván az extrákból a kéz valódi tulajdonosát, végleg leesett az állam. Onward – into the depths of this mystery.


------------------------
Fun SHINING Fact: a producer, Fabrizio De Angelis szokása szerint már jóval a film forgatása előtt megrendelte a filmplakátot, azzal árulva a forgalmazási jogokat a nemzetközi filmvásárokon. Mivel a grafikus még csak minimális információval rendelkezett a hirdetendő film tartalmáról (SHINING in the CEMETERY?), egy Jack Torrancet ábrázoló RAGYOGÁS vitrinfotót használt fel mintának ---