2015. március 4., szerda

THE BELLS OF DEATH (1968)

Yueh Feng, 香港


A sword-swinging hatvanas években egyik kardforgató a másik után próbálta megmászni azt a hegyet, aminek a csúcsán egymillió dolláros rekordbevételével a ONE-ARMED SWORDSMAN tanyázott. Az egymilliós számon értetlenkedők kedvéért jegyzem meg: akkoriban sokkal kevesebbe kóstált egy mozijegy. Chang Cheh 1967-es trendteremtő wuxiáját követően, úgyszintén a Shaw Brothers stúdióból került ki ez a férfias, enyhe fantazi beütéssel bíró harcművészeti film. A mi kis geopolitikai zárványunkban ekkor vetítették a filmszínházak minden idők legsikeresebb pannon vusiáját, az EGRI CSILLAGOKat. És ha '68, akkor pszichedélia - nézzünk csak rá a filmplakátra.


A THE BELLS OF DEATH a keletről és nyugatról érkező kalandfilmes áramlatokat szivacsként szívta magába, hogy aztán a Shaw Bros. esztétika segítségével a saját képére formálja a kínai lovagregényekhez képest igencsak alulbonyolított eastern-western cselekményt. Parasztfiú családját három kegyetlen bandita lemészárolja, lánytestvérét elrabolják. Az elkövetkezendő években a fiatalember teszetosza favágóból átképezteti magát sztoikus kardforgatóvá, majd útnak indul megkeresni a jellegzetes fizimiskájú és fegyvernemű triót: a kopasz baltást, a hosszú hajú kardozót, a letépett fülű íjászt. Hamarosan meg is találja a haramiákat egy korrupt elöljáró uralta kisvárosban, miközben mellé csapódik a helyi bordélyházból menekült ártatlan leányzó.


Hibátlan dialógus hősünk és újdonsült nőismerőse között:
- Apád féllábú? 
- Igen, láttad őt? 
- Nem, csak a lábát. 

A később két nagyszerű bosszúfilmmel (INTIMATE CONFESSIONS OF A CHINESE COURTESAN, THE KISS OF DEATH) HK-exploitation történelmet író Ching Kang Chien forgatókönyvéhez az amerikai NEVADA SMITH,  illetve annak olasz ripoffja, a DEATH RIDES A HORSE szolgált forrásmunkaként. Mindenesetre a Shaw Brothers - amolyan tarantinósan - udvarias gesztust gyakorolt, és egy spagettiwestern zenéjét rakta a főcím alá. Annak fényében, hogy a kungfufilmek mekkora hangsúlyt fektetnek a tanulási folyamat szemléltetésére, szokatlan látni, hogy éppen ezt (az idős mester rendíthetetlen harcost farag a fiúból) nem látjuk. A képhiánynak mégis van belső logikája, hiszen eme wuxia tényleg nem szól másról, mint az önmagára utalt főszereplőjének egyszemélyes bosszúhadjáratáról.


A kapkodónak tűnő kezdés után a hőssel együtt mintha a rendező is kikupálódott volna, mindketten teljes erőbedobással az előttük lévő feladatra koncentrálnak. A pazar kiállítású drámáival már kellő szakmai tekintélyt szerzett (majd a kilencvenes években életműdíjjal kitüntetett) Yueh Feng barokkos expresszionizmustól a zoomos megoldásokig igen széles palettából dolgozik, a vizuális kaleidoszkóp határozott kezei között egy tömör, 85 perces wuxia-egységgé forr össze.


Az akciók üdítően változatosak, a bosszú minden egyes fokozata új látnivalókat kínál. Hatalmas égzengés közepette szűk sikátorban találkoznak az ellenfelek, elered az eső, a párbaj gyertyafényes templomban folytatódik. A fogadó és a bambuszerdő King Hu wuxia-rendezőkirály klasszikusainak jellegzetes helyszínei. Jut eszembe: Yueh Feng melodrámájának, a THE DEFORMED-nek (1960) púpos címszereplője nem más, mint a Shaw Brothers-nél még csak színészi státuszban lévő King Hu. Van képünk hozzá:

A standfotót közelebbről megnézve jól látszik,
hogy Hu már rendezői karrierjét fontolgatja.

"Yueh Feng azon kevesek közé tartozott, akik az akciót drámai módon, a drámát az akciófilmek elevenségével rendezték." - írja a Hongkongi Filmarchívum. Az összecsapások előtt Yueh mesterien fokozza a feszültséget, ilyenkor a halál harangjai, vagyis a hős nyakában lógó csengettyű csörgése a vezérmotívum. Mivel a mitikus-misztikus vadkeleten (jiang hu) járunk, egy kis természetfelettiség is gond nélkül belefér.


A nagytotálokat alig használó akciórendezés fizikai bravúrok helyett az intenzitást próbálta érzékeltetni, mégpedig úgy, hogy az operatőrt kézikamerájával beküldték a harc sűrűjébe. (Szakítva a poszt-King Hu stílussal, Tsui Hark hasonlóval kísérletezett a THE BLADE-ben - harminc évvel később!). Spriccel a vér, gurulnak a fejek, a japán befolyás szembetűnő. Számos esetben szamurájfilmekből ellesett fogásokat láthatunk viszont, a főszereplő olyan nádpálcának álcázott fegyvertokban tartja kardját, mint amilyet Zatoichi, a vak rónin hordott magával.


A ZATOICHI sorozatot volt alkalmuk a stúdió kreatívjainak tanulmányozni, ugyanis Hong Kongban a Shaw Brothers forgalmazta. A gyártásvezetők kötelező jelleggel levetítették őket a rendezők és írók számára, majd az azt követő megbeszéléseken a vezetőség által kiválasztott jeleneteket beépítették a forgatókönyvbe. Így vált a ZATOICHI'S FLASHING SWORD kardélre tűzött gyertyájából akrobatikus wuxia-párbaj. Ha hozzá tesszük a már említett amerikai/olasz westernek hatását, a THE BELLS OF DEATH szép példája a különféle akciófilmes kultúrák hibridizációjának. 


A karakterszínész Ku Feng (A BOSSZÚÁLLÓ SASOK bandavezére) egyszer azt nyilatkozta, nem szeretett Chang Cheh-vel dolgozni, mert a neves rendezőt csak a sztárjai érdekelték, a többi szereplőre ügyet sem vetett. Ezúttal nem lehetett oka a panaszra, a monomániás hősalak mellett kedvükre lubickolhattak szerepükben a banditák. A kopasz baltást nagy átéléssel játszó Ku Fengen kívül Tin Sam sem aprózza el a gonoszkodást. A hosszú hajú, bumfordi orrú kardozó foglalkozására nézve temetkezési vállalkozó lehet, aki műhelyében serényen gyalulja a koporsókat. Ha ennyi nem lenne elég a shawlopáshoz, még valami hangzatos nyakcsigolya-ropogással is megverték a karaktert.


Lévén a vezető színész neve (Chang Yi) feledésbe merült, a DVD fülszövege jobb híján azzal van elfoglalva, hogy az aprócska mellékszerepben látható Wu Ma mekkora sztárrá nőtte ki magát. Én inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy a tizennyolcadik perc környékén ne pislogjunk, különben elmulasztjuk azt a sztárt, aki kerek évtizeddel később meghatározó tényezőjévé válik a hongkongi akciómozinak.


A mozgókép nyelvét felső fokon beszélő rendezés és operatőri munka, "no bullshit" forgatókönyv, ma is elevennek ható akciók - a THE BELLS OF DEATH ajánlható mindazoknak, akik akár a western, akár a csambara felől érkezve egy korabeli wuxiával akarják tágítani horizontjukat.

----------------------------
Amiért a harang szól:
A Shaw Brothers irodaháza közvetlenül a stúdió főbejárata mellett. A felső kép 1968-ban, az alsó a kilencvenes években készült, az előtérben Sir Run Run Shaw (1907-2014) és Lady Rolls Royce. Tavaly év végén a városvédők tiltakozása ellenére a hongkongi hatóságok megadták az engedélyt az 1961-ben felépített stúdiókomplexum épületeinek elbontására. A nyolc hektáros területre lakóparkot és bevásárlóközpontot terveznek építeni. :( UPDATE: valaki észbe kapott, és az utolsó pillanatban hivatalosan műemlékké nyilvánították a területet. Egy darabig még  állni fog a Shaw Stúdió...