Umberto Lenzi, olasz
A jogkövető állampolgárok először tekintsék meg a ROMA A MANO ARMATA című bűnügyi játékfilmet. Vagy legalább olvassák el a Deliria vonatkozó bejegyzését. Ha megvannak vele, lehet tovább haladni. A rendőrség megköszöni.
A ROMA A MANO ARMATA (ROME ARMED TO THE TEETH, 1976) bemutatásakor az olasz közönség egy része egyszerűen nem tud betelni a bandavezért játszó Tomas Milian látványával. Több nagyvárosban anarchista zavargások törtek ki, amiket a rendőrség csak könnygázgránátok és Toto Cutugno slágerek bevetésével tudott felszámolni. Na jó, ez így, ebben a formában nem egészen igaz. Ami cáfolhatatlan tény, hogy a kubai születésű színművész, az olasz poliziesco egyik őstípusának tartott BANDITI A MILANO (1968) egykori főfelügyelője pár hónapra rá vadonatúj antihőssel örvendeztette meg a munkásosztályt: Sergio Marazzi, becenevén "Er Monnezza", vagyis A Szemét.
A mosdatlan szájú, szakállas, afrofrizurás külvárosi autószerelő/piti tolvaj az IL TRUCIDO E LO SBIRRO-ban mutatkozott be (FREE HAND FOR A TOUGH COP, 1976). A szokásos 'amerikaiaktól lopó digók' felálláson fordítva egyesek azt állítják, Umberto Lenzi filmjének rabló/pandúr párosítása a nyolcvanas évek nagy hollywoodi közönségsikere, a 48 ÓRA számára szolgált mintául. A hamar népszerűvé vált karakter a Stelvio Massi rendezte LA BANDA DEL TRUCIDO-ban folytatta (DESTRUCTION FORCE, 1977), majd ismét Lenzinél kapott állást jelen bejegyzésünk tárgyában. Addig üsd a sztárt, amíg az fénylik: Milian '76-ban egy Nico Giraldi nevű zsaruval is bővítette repertoárját a sorozatindító SQUADRA ANTISCIPPO-ban. A Marazzi felbukkanása előtt napvilágot látott első részben még Serpico-divat szerint öltözött torzonborz nyomozó a folytatásokban lecseréli ruhatárát, és ő is kék overál/fehér Adidas autószerelő fazonban tolja végig Bruno Corbucci 1976-84 között futó akcióvígjáték-sorozatát.
DELITTO SULL'AUTOSTRADA
Numero 9 a Nico Giraldi szériában
SQUADRA ANTISCIPPO
Marazzi csirkefogóként segít a felügyelőnek elkapni a nagykutyákat, Giraldi csirkefogóból vált rendőrré. A gazdasági válságát élő Olaszországban ezek az utcán nevelkedett, közönségesen viselkedő figurák a poliziesco proli-alternatíváját mutatták fel. Az utólagos újságírói kérdésre, hogy miért részesítette előnyben a Monnezza/Giraldi féléket, mikor Pasolini, Bertolucci, Antonioni, Visconti kaliberű szellemi nagyságokkal forgathatott együtt, Milian a következőt találta mondani: "Ezekben a (művész)filmekben intellektuális szövegeket kellett szavalnom, ami akkoriban a tökömet se érdekelte. Én ölni, lopni, törni-zúzni akartam, miközben olyanok a szemeim, mint a tigrisé. Nem az a bamba tekintet, amivel a ló nézi az elhaladó vonatot." Korrekt válasz.
A szubkulturális jelenség odáig fajult, hogy Milian nemcsak saját magának írhatta szarkasztikus dumáit – ezt a főcím ki is hangsúlyozza -, hanem akár két különböző karaktert is eljátszhatott egyetlen mozielőadásban. Történt ugyanis, hogy az olasz filmiparra jellemző "ha egy jó, akkor kettő még jobb" elvet alkalmazva a ROME ARMED TO THE TEETH felejthetetlen, mellesleg a film végén elhalálozott Púposát kinevezték a Szemét ikertestvérének.
A forgatókönyvírói szakmában a klónozás nem ismeretlen eljárás, az olaszoknál maradva ott a NINCS KETTŐ NÉGY NÉLKÜL,
az viszont tényleg ritkaságszámba megy, hogy vágás és trükkfelvételek segítségével egy filmszínész korábban eljátszott szerepeit párosítsák össze. Tomas Milian persze megkettőzve sem tudott akkora népszerűségre szert tenni Olaszországban, mint családbarátabb kollégája Bud Spencer, a '77-es esztendő toplistáján a LA BANDA DI GOBBO a maga 45. helyezésével mondjuk úgy, tisztességes jövedelmet termelt Luciano Martino ex-giallo producernek. (Megj.: az Imdb tévesen kerek egy évvel későbbre teszi a bemutató idejét.)
Franco Micalizzi funkjának ritmusára, francia rendszámú Citroën DS volánja mögött a Púpos begördül Rómába, hogy korzikai kitérője után hazai terepen folytassa bűnözői karrierjét. Ikertestvére, a nála tíz perccel fiatalabb külvárosi autószerelő-segéd csodálattal néz fel minden hájjal megkent bátyjára, és mindent meg is tesz, hogy egész nap a nyakán lógjon. Nem elégedve meg a hamis órák sefteléséből származó bevétellel, a Púpos megszervez egy 6-700 millió lírával kecsegtető balhét. Három alkalmi bűntársa az akció előtt elhatározza, a fegyveres rablás során meg fognak szabadulni a púpja miatt túl könnyen felismerhető torzszülöttől.
- Aztán elosztjuk a szajrét három felé, nem igaz?
- Ahhoz képest, hogy nem jártál iskolába, egész jó vagy számtanban.
Az angol szinkron tele van szórva hasonló sziporkákkal, míg a valamelyest eltérő szövegezésű olasz hangsávon ízes romanesco tájszólást hallhatunk.
A város szennycsatorna hálózatán keresztül sebesülten, tetőtől talpig szarosan a Púposnak sikerül elmenekülnie a helyszínről, majd íziben nekilát bosszút állni Maria, az arany szívű utcalány segítségével. Mindeközben nemcsak az őt kereső rendőrséggel gyűlik meg a baja, de együgyű testvérét is távol kell tartania az eseményektől.
Mint egész estés Tomas Milian Show, a LA BANDA DEL GOBBO (BROTHERS TILL WE DIE) egyszeri és megismételhetetlen szórakozást nyújt, az Actors Studióban végzett színészzseni csodálói szó szerint dupla élvezetben részesülhetnek. Milian két igencsak groteszk egyéniség bőrébe bújva egy füst alatt tud nagypofájú lúzer (a humorfelelős Szemétláda) és számító gengszter (az összetettebb jellemű Púpos) lenni. Az inflálódott sztár egója szépen be is teríti a heist filmekből ismerős rablás-árulás-bosszú vonal mentén haladó történetet. Milian saját magával diskurál, találkozik Jézussal, beutalják diliházba, slágert dúdol - lényegében minden őrá és proto-Tarantino dialógusaira van hangolva. A Tomás Quintín Rodríguez néven anyakönyvezett színészt az olasz és az angol hangsávon is más szinkronizálta, egészen kiválóan.
Mezei poliziescóként nézve a helyzet felemásabb. A főfelügyelő például szinte beleolvad a díszletbe, olyannyira halovány. A kritikusok által akkoriban előszeretettel lefasisztázott Umberto Lenzi elárulta, ez is a mesterterv része volt: "Pino Colizzire bíztam a felügyelő szerepét, aki Maurizio Merlitől vette át a posztot. Olyan rendőrt akartam, aki a baloldal szlogenjeit és frázisait használja. Az eredmény? A Corriere della Sera azonnal átértékelt." Karakterközpontú munkáról lévén szó, a szokásosnál kevesebb az akciójelenet, a pénzszállító autó gázbombás kirablásának eredetijét az 1949-es CRISS CROSS-ban láthatjuk.
Lenzi - aki ezúttal szólóban, azaz Dardano Sacchetti nélkül írta meg a forgatókönyvet - a mintaszerű amerikai noir rendezőjét, Robert Siodmakot tartotta egyik mesterének. Tipikus olasz (filmes) mentalitásra vall, hogy a honfitársaktól összeszedett ötletek eredetét nem verte nagy dobra, pedig a Púpos alakja elég egyértelműen visszavezethető Carlo Lizzani IL GOBBO ("A púpos") című 1960-as alkotásának lumpenproletár főhőséhez...
...akit a második világháború legendás római ellenállójáról, a felszabadulás után bandavezérként tevékenykedő Quarticciolo-i Púposról mintáztak meg (Quarticciolo Róma egyik külvárosi negyede). A mindössze tizennyolc éves srác először a Rómát megszálló nácik első számú közellenséggé vált. Mivel csak annyit tudtak róla, hogy púpja van, a németek a város összes púposa ellen elfogató parancsot adtak ki. Véletlen vagy gonosz fricska, Lenzi filmjében a rendőrség hasonlóképpen tereli össze a púposokat.
Az igazi Il Gobbo 1945 januárjában halt meg, emberrablás közben a rendőrök lelőtték. A hírt az amerikai újságok is átvették:
Hihetetlen, hogy az internetet böngészve mikre nem bukkan az ember...
Még meglepőbb, hogy az amúgy irtó profi módon rendező rendezőnk visszafogta magát az erőszak-ábrázolás terén. A melegektől az albánokig így is mindenki megkapja a magáét, ugyanakkor nem rabolnak el gyerekeket, nem vernek péppé nőket, a HÉT VÉRFOLTOS giallóban látott fúrógéppel elkövetett kivégzés a vásznon kívülre szorul. A csúnya beszédet figyelmen kívül hagyva a kíméletlenül violenta zsarufilmjei után Lenzi mester egy lépéssel közelebb került a korhatártalan szórakoztatáshoz.
Az igazi Il Gobbo 1945 januárjában halt meg, emberrablás közben a rendőrök lelőtték. A hírt az amerikai újságok is átvették:
Még meglepőbb, hogy az amúgy irtó profi módon rendező rendezőnk visszafogta magát az erőszak-ábrázolás terén. A melegektől az albánokig így is mindenki megkapja a magáét, ugyanakkor nem rabolnak el gyerekeket, nem vernek péppé nőket, a HÉT VÉRFOLTOS giallóban látott fúrógéppel elkövetett kivégzés a vásznon kívülre szorul. A csúnya beszédet figyelmen kívül hagyva a kíméletlenül violenta zsarufilmjei után Lenzi mester egy lépéssel közelebb került a korhatártalan szórakoztatáshoz.
Az "elslágeresedés" a Púpost is utolérte. A ROME ARMED TO THE TEETH-ben a pszicho-proletár válogatás nélkül gyilkolászott, itt meg csak a saját fajtáját teszi el láb alól, rendőröket vagy ártatlan járókelőket nem. Nem túlzok, ha azt állítom - hisz el is hangzik a filmben -, a púpját a szegénység és kiközösítettség szimbólumaként a hátán cipelő szadista kripli a legegyenesebb derekú jellem, barátnője Maria, az ágya felett Szűz Mária képét tartó kurva egyenesen imádni való. Lenziék körmönfont szociális egyensúlyozása anarchisták és reakciósok között végképp felborul, a külvárosi söpredék a mennybe megy, Piszkos Harry ha látná, dühében rongyosra lőné a vásznat. És éppen ezért még mindig transzgresszív a Lenzi féle poliziesco, bár intézményellenessége okán (lásd pl. a pszichiátriai kitérőt) már inkább anti-poliziescóról beszélhetünk.
Kapva az alkalmon, Milian egy ponton gátlástalanul ránk zúdítja karakterének radikális gondolatait. A kapitalista spagetti-társadalom peremére szorultak, a Prolik, a Rosszak és a Csúfak szószólójaként a Púpos elmegy egy nívós szórakozóhelyre, foglyul ejti az ott tartózkodó nagypolgárságot és tart nekik egy válogatott káromkodásokkal tarkított hegyi beszédet. Ti vagytok azok, akik tömérdek pénzetekkel rossz példát mutatva bűnözésbe hajszoljátok a szerencsétlen csórókat. "Aki túl sokat eszik, annak később ki kell köpnie a szent csontokat" - idézi a balos római énekes, Antonello Venditti egyik dalszövegét (a filmben két Venditti slágert is eldúdolnak a szereplők). Hogy kiszarassa velük a "szent csontokat", beléjük töm két kilónyi hashajtót! A stand-up előadás még a libertárius nézeteket valló Lenzinek is soknak bizonyult: amikor ki akarta vágni, a végső vágás jogával rendelkező Milian nem engedett a 10 percből. A rendező soha többé nem dolgozott a színésszel.
Félre az útból, itt jön a kerületi ügyész ---
