FRANKENHOOKER (1990)

Szocioszatíra Made in USA?
Közönséges szennyfilm?
Szerzői műalkotás?

Minden azon múlik, ki mennyit akar vagy tud kihozni belőle. Namármost, ha pontos - és megfelelő terjedelmű - ismertetőt kívánunk összehozni, mindhárom kategóriának érvényt kell szerezni.

A cicivilizáció, elnézést, civilizáció, amely megteremtette a FRANKENHOOKER-t, pusztulásra volt ítélve. A hatvanas évek szegénysori filmkultúrájából merítő Frank Henenlotter (BASKET CASE, BRAIN DAMAGE) harmadik nagyjátékfilmje talán az egyik utolsó midnight movie, amit a videópiacra dobás előtt éjfélkor is vetítettek a mozik. Öntudatos exploitationként lelkiismeretesen kiszolgálja a bizarr dolgokra vevő közönségét, egyúttal szeretetteljes ódát intéz az effajta deviáns mozgóképeket a kebelére ölelő nagyvárosi fertőhöz. Néhány évvel azelőtt járunk, hogy végbe ment volna a helyszín (a New York-i Times Square és környéke) teljes rekonstrukciója.

„A Nagy Alma rothadása”
A Time magazin 1990-es címlapja

A prostitúció, drogok, a nagyvárosi „degeneráltság” szította ún. morális pánik a nyolcvanas évek második felétől az Egyesült Államok nagypolitikájának kampányeszközévé vált, a fehér középosztálybeliek lakta kertvárosokkal szembeállítva megkezdődött Manhattan belső kerületeinek módszeres démonizálása. A demagóg és rasszista felhangoktól sem mentes történet oda fog vezetni, hogy a New York-iak egy keménykezű, nyíltan szegényellenes polgármestert választanak maguknak Rudolph Giuliani személyében.

Jason beveszi Manhattant (1989)

A negatív imázsra építő hadjáratból a tömegmédia és Hollywood is kivette a részét. A témát kiveséző Urban Nightmares: The Media, the Right, And the Moral Panic Over the City tanulmánykötet olyan tévésorozatokat említ, mint a NYPD Blue és a Fox csatornán 1989-ben elindított reality, a Cops. A mozisikerek közül többek között a BATMAN vagy a HETEDIK festette le a nagyvárost a Gonosz sötét lakhelyeként. A PÉNTEK 13. nyolcadik része arra bazírozott, hogy New York utcáin egy rosszul öltözött, hokimaszkos gyilkos gond nélkül beleolvad a környezetébe. 

A grindhouse/pornómozik eltűnését hozó változások veszteseként Henenlotter a maga módján ennek a tisztaságmániában szenvedő Amerikának üzent hadat a FRANKENHOOKER-rel. Írótársával, a New York-i székhelyű Fangoria magazin egykori főszerkesztőjével, Bob Martinnal kivitték Manhattan utcáira a Frankenstein-legendáriumot, és a jó ízlést provokáló humorukkal szerteszéjjel szatirizálták a klasszikus rémtörténetet. 

Jeffrey Franken, az orvosi egyetemről kihullott huszonéves "őrült tudós" (a STREET TRASH okostóni ajtónállójaként felfedezett James Lorinz) egy fűnyírógép-balesetben elveszíti menyasszonyát, Elizabeth Shelleyt (Penthouse fotómodell Patty Mullen). A vérfürdőbe torkolló kerti parti után a lánynak csak a feje maradt épen, a többi testrészt az elektroműszerészként dolgozó amatőr sebész-zseninek kell összeszednie. A New York-i crack őrületet látva Franken kifejleszt egy testrobbantós szuperdrogot (az ötletben ismét a STREET TRASH köszön vissza), és alkatrészbeszerzés céljából a prostiktól hemzsegő Times Square felé veszi az irányt.

Garázs-laboratóriumában összerakott és a klasszikus villámcsapásos módszerrel életre keltett barátnő nem ugyanaz a személyiség, mint aki előtte volt. A vegyes etnikumú, elkurvult Frankencafka teljes harci díszben (neccharisnya, miniszoknya, ridikül, a prosti-divatot és Boris Karloff ortopéd cipőjét közös nevezőre hozó platformcipő), minimális szókincsével ("Akarsz randit?" , "Van pénzed?") elindul a Time Square-re kuncsaftot keresni. Egy másik, talán az AIDS-re reflektáló mellékhatás: a horgára akadt férfiak nagyfeszültségű csókjától azonnal felrobbannak.

Valószínűleg nem tudtak egymásról, de nekem olybá tűnik, mintha a FRANKENHOOKER a keleti part válasza lett volna a RE-ANIMATOR 2 - AZ ÚJRAÉLESZTŐ MENYASSZONYÁra. Az áthallások a groteszk torzókkal teli befejezésben érik el csúcspontjukat. A fő különbség: a FRANKENHOOKER kurvára vicces, olyannyira, hogy inkább szexkomédia, mint visszataszító testhorror. A vértelen, rajzfilmszerű erőszak tudatos alkotói döntés eredménye, ugyanis Henenlotter tisztában volt vele, hogy ha realistára veszi a figurát, rögvest nőgyűlölőnek fogják megbélyegezni, filmje pedig aligha fogja megkapni a szerződésében kikötött R-besorolást a cenzorbizottságtól. Így se kapta meg, viszont faramuci módon elkészült egy splatter nélküli funsplatter. Amit minden bizonnyal Peter Jackson is megnézett ---

 

A FRANKENHOOKER 80-as évekbeli szubverziója az, hogy az elképesztő mészárlásért egy szülei kertvárosi házából kiruccanó középosztálybeli fehér srác a felelős. Ne csináljátok, ez természetellenes! - szól rá két egymással meztelenül csókolózó kurvára, miközben a magnóból "az ördög muzsikája" szól. Jeffrey Franken tipikus Henenlotter-hős, egy alapvetően jóindulatú szociopata fiatalember, kinek naiv megszállottsága megakadályozza őt abban, hogy felmérje tetteinek következményeit. 

Edgar Ievins producer a RE-ANIMATOR Herbert Westjéhez hasonlította a karaktert, teljes joggal, de önéletrajzi vonatkozás is felsejlik, elvégre Henenlotter fiatalkorától a Times Square környéki mozikba járt művelődni, megszállottságát saját filmjei bizonyítják. A BRAIN DAMAGE elvontan ábrázolt drogfüggőség-témája itt komikus méreteket ölt: a Negyvenkettedik utca népe valósággal megőrül az anyagért, Franken pedig egészen sajátos módon, egy fúrógép segítségével stimulálja agytekervényeit. Henenlotter hibbant, Herschell Gordon Lewis-zal  (GORE GORE GIRLS) rokonítható karikatúra-karneváljában még az időjárás jelentő is úgy vigyorog a tévében, mint aki fennakadt a szeren.

A feslett nőciket leplezetlen élvezettel halomra robbantgató FRANKENHOOKER-ről nem mondhatjuk, hogy egy-két olcsó poén kedvéért ne alázná porig a szebbik nemet, viszont nem is hagyja megjegyzés nélkül a kihágást. A tudós tökéletes testet akar a balesete előtt kissé dundi menyasszonyára hegeszteni, önzően szexista hozzáállását Frankencafka - az erős, dolgozó nő horrorisztikus megjelenítése - nem hagyja megtorlatlanul. A végére biggyesztett ironikus csattanó akár a feministák tetszését is elnyerheti.

Az abszurditás élén leginkább az ingadozó színvonalú rendezés csorbít. Henenlottert megdobhatják kétmillió dollárral, a színészi játékot lazán kezelő filmjeit akkor is a csináld-magadság jellemzi. Az audiokommentárból megtudjuk, a forgatás kellős közepén az operatőr lelépett; amíg a finanszírozó nem szerzett másik szakembert, a rendező állt a kamera mögé. A dilettáns első félórát követően gatyába rázódik a produkció, a teremtmény feltámasztása mind ötlet, mind kivitelezés szempontjából oltári. Ha nem is a legjobb munkájáról van szó - nagyon akaródzik neki, de csekélysége nem ér fel a BASKET CASE-hez -, Henenlotter a rojtosra koptatott horrorkomédia műfajához egy élvezetes és eredeti Frankenstein-paródiával járult hozzá.

Fangoria 1990.02. / Mad Movies 1990. 03.

Wanna date? Got any money? Frank Henenlotter interjú.